A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)

1964-04-01 / 4. szám

48

godt, zavartalan fejlődését. Tragikus következményeket vonnamaga után a lelki fal lerombolása. Meggondolatlanul cselekszenek a szülők, akik már korán felnőtté szeretnék tenni gyermeküket, amikor például hatás vadászatra, képmutatásra, önfejűségre, vagy éppen ha- zudozásratanítják. Gyökerében támadja meg a gyermek lelki védettségét az anyagi ínség; a haszon és a kár fogalmaiban való gondolkodásra, a napi szükség gondjain való töprengésre kényszeríti ez a gyermeket. A lakás ínség hasonló veszélyeket vonmagával! a gyermek túl közel kerül a felnőttek világához, ösztönéletéhez, képmutatásához, s megismeri a szülők hibáit.

Végzetes hatású és ezért teljesen elvetendő végül, ha az állam elveszi a szülőktől és tervszerűen saját céljai érdekében befolyásolja a gyermeket.

A gyermeki világ egysége azt a benyomást kelti bennünk, mintha a gyermek "ártatlan" lenne. Ez a benyomás helyes, ha az ártatlanságon az érzés és az indulat közvetlenségét értjük, vagyis azt az egyszerűséget, amellyel a gyermek a dolgokat megközelíti. Erkölcsi értelemben azonban nem állíthatjuk róla, hogy ártatlan.

Az igazi édesanyát nem vakítják el érzelmei, nem szentimentális motívumok vezetik, hanem a gyermek személyes sorsa érdekli. Jól tudja, hogy milyen korán felébred a gyermek lelkében az önzés, a könyörtelenség, és a kegyetlenség. Gondoljunk csak a testvérekellen- ségeskedéseire, vagy a gyermek megdöbbentő ravaszságára és képmutatására. Mindez azonbanhozzátartozikmég valamiképpen a gyermek életéhez.

Ebben a védettségi állapotban kell a gyermeknek kifejlődnie. A védettség azonban csak átmeneti. Célja nem az, hogy megmaradjon benne a gyermek, hanem hogy önálló kezdeményezésre érjen ki benne.

Egyes szülők meggátolhatják, vagy legalábbis késleltethetik ezt a fejlődést. Kényeztető édesanyák, tekintélyhajhászó édesapák szeretnék, hogy a gyermek mindig kicsiny maradjon. Magatartásukban egy különös erotizmus keveredik az uralomvággyal. Másrészta gyermek kényelmessége is akadályozhatja a fejlődést; fél a megerőltetéstől és a szabad tértől, ragaszkodik a családi fészekhez. Ilyen és hasonló okok hozzák létre az infantilis jellemet; a gyermeki magatartás a későbbi életkorszakban, sőt néha titkon még az öregségben is megmarad.

Ezért a nevelő egyik főkötelessége, hogy a gyermeket fokról-fokra elvezesse az önállósághoz, hogy felébressze és segítse benne az egyéni kezdeményezést. (Folytatjuk)