A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)

1964-04-01 / 4. szám

23 római széktanácsadói szólnának bele. Érdekes a gondolat két irá­nya; a kollégialitás elvének elfogadása egy r é sz t segíti a kúria decentralizálását, másrészt az egész Egyházat érdeklő problé­mák megoldásába bevonja a Rómától messze élő püspököket is. Még velősebben összefoglalva: hagyják a püspökre a saját egyház- megyéjét egészen, de Krisztus egész nyájáért a legfőbb pásztorral, a pápával együtt a pásztorokat is tegyék felelőssé. Mivel a szkémát ismételten erősen támadták és mivel nem lehetett tudni, hogy az egész zsinat miként vélekedik a javaslatról, ezért a négy moderator bíboros elhatározta, hogy szavaztatással, közvéle­ménykutatás módján megállapítja a zsinat felfogását. Ebből a szava­zásból kellett kiderülnie, hogy van-e értelme a vitának. El kell ej­teni ugyanis a javaslat jelen alakját, ha a zsinat kétharmad többsége a javaslattal semmiképpen sincs megelégedve. Október 15-éna munkaülés végén az elnöklő moderator bíboros ki­fejtette, hogy a rendkívüli szavazásnak mi lesz a célja és jelezte, hogy néhány napon belül sor kerül e szavazásra. A néhány napból azonbankéthét lett. Október 30-án kellett a zsinatnak megnyilatkoz­nia. Az atyák csak igennel és nemmel válaszolhattak. A négy kérdés és az azokra adott válasz a következő volt: 1. A püspöki hatalom alkotja-e az egyházi rend szentségének leg­magasabb fokát? - A zsinati atyák közül csak 34 adott nemle­ges választ, 2123 igennel szavazott. 2. Tagja-e a püspökök kollégiumának az a törvényes módon fel­szentelt püspök, aki a többi püspökkel és a pápával, mint a püspökök kollégiumának fejével, egységben él? - Erre a kérdésre 2049 zsinati atya igennel felelt, a negatív szavazatok száma 104 volt. 3. A püspökök kollégiuma jogutódja-e az apostolok kollégiumának, azaz kötelessége-e éppúgy hirdetni az evangéliumot, megszen­telni és kormányozni az egész Egyházat a teljhatalom birtokosa, a pápa alatt, amint kötelessége volt ez az apostoloknak Péter fősége alatt? - A szavazók válasza 1808 "igen" és 336 "nem" volt. A negyedik kérdés viszont a leglényegesebb pontot így világí­totta meg: Vajon a püspököknek ezen az egész Egyházra vonatkozó kötelességének és jogának alapját Jézus Krisztus rendelkezése alkot- ja-evagy sem? - Erre a kérdésre is a zsinat többsége igennel vála­szolt, amennyiben a "piacet" szavazatok száma 1717 volt, míg a "non piacet" szavazatok száma csak 408. T

Next

/
Oldalképek
Tartalom