A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1964-01-01 / 1-2. szám
II rendkívül nehéz és szegényes volt. A SZÍV minden alaptőke nélkül kezdte, egyplébánia pincéjében volt a kiadóhivatal. Már az első számok lelkes fogadtatásban részesültek. A régi és új emigránsok ismerősként fogadták a lapot. Ajánlották barátaiknak és ismerőseiknek is. Számosán vállalkoztak arra, hogy házról házra menjenek címeket gyűjteni és előfizetőket szerezni. A SZÍV apostolainak munkája nélkül nem sikerült volna a lapot kifejleszteni. Szinte csoda, hogy a lap több mint tíz éven keresztül megjelenhetett. A szerkesztők és az olvasók áldozatos munkáját Isten áldása kísérte. Kétségtelen, hogy a lapra szükség van addig, amíg a magyar szónak és betűnek melegebb lelki vonzása és ihletése van a kivándorolt magyarság számára mint az idegen nyelvnek. A legtöbbünknek még sokáig egy magyar hizbuzgalmi lap fontos lelki tápláléka lesz. Melyik idegen lap fog bennünket magyar szentjeinkre emlékeztetni? Melyik idegen lap tudja a sajátos magyar katolikus életfelfogást számunkra tolmácsolni? A SZÍV jövője, ugyanúgy mint a múltja, áldozaton fog múlni. Az olvasókhűségéreés áldozatára az elkövetkező években talán nagyobb szükség lesz mint eddig, mert az olvasótábor egyre törpébb lesz. Amíg csak él A SZÍV, nem kétséges, hogy fontos eleme marad a kivándorolt magyarságnak. (A SZÍV régebbi évfolyamainak kedvence: Bruncsi. ) A JÓSZÍVŰ bruncsi B runes inak van esernyője, Nem ázik ruhája s bőre. — Jaj, pap bácsi, még megfázik! Itt az ernyőm, így nem ázik.... Bruncsi büszkén tovább siet : — Csináltam már egy jótettet!
