A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1963-11-01 / 11. szám

7

is nevezték egymást máshogy, mint "kedves testvérem, kedves húgom". Alig telt el azonban három év ebből az aránylag zavartalan gyermekkorból, mikor egy rémes családi tragédia híre jött Magyarhonból: Erzsébet anyját, Gertrúdot, meggyilkolták! A királyné és nagy kísérete a pilisi erdőségben Lipót herceg tiszteletére rendezett vadászaton szórakozott. Az elkeseredett összeesküvők a királynét sátrában a szó szoros értelmében összekaszabolták.

ERZSÉBET a korral együtt a jámborságban is növekedett. Isten kegyelmén kívül kinek volt ez köszönhető, nem tudni. Talán valamelyik dajkának vagy udvarhölgynek. Az özvegy őrgrófnének semmi esetre sem; őt és Ágnes leányát inkább bosszantotta Erzsébet jámborsága. Volt az udvarban, aki nyíltan szemébe mondta Erzsébetnek, hogy nincs rajta semmi fejedelmi vonás; hogy inkább szolgálónak vagy parasztasszonynak való, mint őrgrófnének. Voltak, akik gyűlölték jámborsága és szigorú erkölcsei miatt, és Lajost rá akarták beszélni, hogy álljon el a tervezett házasságtól és küldje vissza Erzsébetet hazájába. Lajos erről hallani sem akart és a házasság létrejött. Házaséletük rendkívül boldog volt. Hat év múlva Lajos Frigyes császár keresztes hadjáratához csatlakozott. A válás rendkívül fájdalmas volt Erzsébetnek. A gyászba öltözött fiatal asszony mintha sejtette volna a szörnyű jövőt. Lajos az úton ragályos betegségbe esett és meghalt. O volt a szegény hontalan nőnek e földön mindene; megértette, szerette Erzsébetet szülei, rokonsága helyett. Nem csoda, hogy Erzsébet a halálhír vételekor szinte eszét vesztette fájdalmában.

Ami ezután következett, az közismert. Kiutasították Wartburg várából, és a "jó" sógor, Henrik, még azt is megtiltotta az eisenachi- aknak, hogy házukba fogadják törvényes úrnőjüket. Kis gyermekeivel egy volt sertés ólban talált menedéket. A nagy nyomor azonban még nagyobb keresztet rakott vállára. Nem bírta nézni, mint szenvednek ártatlan gyermekei a hidegtől és éhségtől; kénytelen volt őket Eisenachtól távol lakó jó emberekre bízni.

Szenvedéseinek híre eljutott anyai nagynénje fülébe, aki apátnő volt egy kolostorban. O és rokona, a bambergi püspök gondoskodtak Erzsébet jövőjéről. Ez időtájt hozták haza a keresztes lovagok Lajos csontjait. Erzsébet is ott volt, mikor megérkeztek. Szívéből elemi erővel feltört az elfojtott fájdalom; egész testében remegve, zokogva borult kedves halottjának földi maradványaira.

Élete vége felé még egy nagy szenvedés várt reá; lelki vezetője, Marburgi Konrád részéről. Ez a furcsa szent Erzsébetet a tökéle-