A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)
1963-11-01 / 11. szám
3 Ez a rövid levélrészlet nemcsak "szent" beszéd, de egész életünkre fontos üzenet. Ha megdöbbent a panasz hangja, akkor méltán döbbenünk meg. Vajon nem nekünk szól-e? Nem talált-e lelkünk közepébe, mint erős ütés? Krisztus követői lettünk keresztségürik napján. Mit teszünk hivatásunkkal? Hogyan követjük a Mestert? Aki hozzám méltó akar lenni, - mondta - vegye fel keresztjét mindennap és kövessen engem. Hordjuk-e keresztünket? Úgy, ahogy ő hordta az övét: engedelmesen, alázattal, megnyugodva Isten akaratában? Vagy titkos bálványoknak szolgálunk? A testünk az istenünk? A hasunk, melynek megtöltése legfőbb örömünk? Azzal hivalkodunk, ami tulajdonképpen szégyenünk, a bűneinkkel? Az önzésünkkel, a szenvedélyeink kielégítésével, földi ér- vényesülésünkapró-cseprőhiúságaival? Az eszünk csak a földön jár? A mi hazánk, - tanítja az apostol, - a mennyben van. Ott, ahova Krisztus feltámadása után előrement, hogy nekünk helyet készítsen. A helyünk az örök üdvösség, házunk a Mennyei Atya örök háza. Úgy élünk-e, hogy míg külső ruhánk, az ajkunk, a látszat kereszténynek mutat bennünket, az életünk mégis ellentétben van Krisztus ránkhagyott örökségével? Ezekre a kérdésekre felelnünk kell. Őszintén, kíméletlenül. Mert csak így szakad szívünkből bánat. Csak így indul akaratunkból erős elhatározás, hogy nem csapjuk be magunkat. Nem csapjuk be Istent. Nem hazudtoljuk meg Krisztust. PÜNKÖSD UTÁNI 24. VASÁRNAP ÖRÖM MINDEN / CSAK AZOK tudnak örülni a körülöttünk tapasztalt jónak, akikben élő szeretet és igazi jóság van. Legpogányabb ösztöneink egyike, hogy magunkban a legkisebb jót is túlméretezzük, másban a legnagyobb jót is igyekszünk letagadni. Vagy ha már nem tehetjük ezt, akkor irigyen fordulunk embertársunk ellen. Mennyi boldogtalanság-
