A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1963-10-01 / 10. szám

45

A hadnagy kiment az előszobába s nem vette észre Jósé arcánaz aggodalmat... Bentről hallották, mint vágja össze a két tiszt keményen a bokáját, aztán hivatalos, pattogó szavak hallatszottak, majd Gonzáles hadnagy erélyes "igenis"-e.

Hamarosan víg beszélgetés közt visszajöttek s az idegen tiszt írun rettenetes, véres ostromát kezdte elbeszélni.

Fernandó arca egyre sápadtabb lett, végre felállt és kiment a szobából.- Mi az, - figyelt fel a tiszt, - rosszul lett a fiú?- Úgy látszik, - felelte Jósé, ő nem bírja az ilyesmit.- Pedig nektek is készen kell lennetek, fiúk! Toledo csöppet sem biztosabb a többi helyeknél.-Na, helyes, elég! - ugrott fel Gonzáles hadnagy. - Jósé, most elbúcsúzom tőled. Talán még találkozunk egyszer. Szervusz, fiam. Madrid körül csapatösszevonás van, odarendeltek. Ilyenkor megy az ember szó nélkül is és szívesen. Nem?- De igen - válaszolt Jósé és meglepetve nézett rá. Aztán viszonozta a hadnagy kemény kézfogását. Azt ugyan érezte, hogy a torkában mozog valami, de azért se érzékenyült el. Mikor pedig a két tiszt kiment, rögtön eszébe jutott az "igenis", az a friss, készséges és pattogó "igenis", amit Gonzáles hadnagy a jelentésre mondott.- Ha eddig nem érzékenyültem el, ezután sem fogok - dünnyögte magában s párnája alá nyúlt, előhúzta a rózsafüzérét és hanyatfekve szigorú arccal elmondott egy tizedet Gonzáles hadnagyért, aztán egy másikat az egész felkelő seregért. De a szívének mégsem tudott parancsolni s azért csak fájt, hogy el kellett válnia Gonzáles hadnagytól.

Hazai levelek.

Egyiknapon, a mozdulatlanság miatt iszonyúan unalmas napon, két levelet kapott egyszerre. Először édesanyjáét olvasta el:

"Drága Fiam! - Lelkem tele van aggodalommal s fájdalommal. Apa nagy veszélybe jutott. Mária levelét átnéztem, ő azért ír úgy, mert eltitkolom a valóságot előle. Mindenfelé sok túszt végeznek ki. Sokszor azt hiszem, megáll a szívverésem a szorongástól. Néha, szinte félek a megőrüléstől. Bátyádról régen jött hír. Tőle nagyon vidám sorokat kapunk. Tudom, hogy nyugtatni akar. Istenem, olyan jó gyermekeim vagytok! Dehát hogy lehet biztonságban az életetek? Övé a túzvonalban, tied idegenek között. S te, fiam, meggondolatlan is vagy, nem lett volna szabad elhagynod minket. A lábaddal mi van? Mindent írj meg! Mi nagyon jó helyen vagyunk, de ez a szétszórtság aggaszt. Négyfelé vankis családunk! Azért ne fájjon, kisfiam, szem-