A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1963-10-01 / 10. szám

41

zembe került - végül is nagyon kevés volt mindez. A jólét látszata gyakran leplezte a kínzó szegénység rejtett tüskéit és megakadályozott abban, hogy mindig olyan bőséggel adjak, amilyennel szerettem volna.

Hálát adok Istennek a szegénység kegyelméért, amely mellett ifjúságomtól elköteleztem magam, a lelki szegénységért, amely mint a Szent Szív papjának jutott osztályrészemül és a valóságos szegénységért, amely hozzásegített ahhoz, hogy soha semmit se kérjek, sem állást, sem magam, sem pedig rokonaim vagy barátaim számára.

Drága családomnak secundum sanguinem - amelytől végül is soha semmiféle anyagi gazdagságot nem kaptam - nem tudok egyebet hátrahagyni, mint nagy és legkülönlegesebb áldást, azzal a kéréssel, hogy őrizzék meg azt az istenfélelmet, amely egyszerűségükben és szerénységükben is oly kedvessé tette őket számomra, anélkül, hogy valaha is pirulnom kellett volna miattuk; ez az ő igazi nemesi rangjuk. Néha a legsúlyosabb szükségek idején segítettem is rajtuk, mint szegény a szegényen, de anélkül, hogy tisztelt, megelégedett szegénységükből kiemeltem volna őket.

Imádkozom és mindig imádkozni fogok családom boldogulásáért az új és elevenebbé vált életkörülmények között is, mert megelégedéssel állapíthattam meg, hogy családom tagjai továbbra is megőrizték az apák vallásos hagyományaihoz való hűségüket, amely boldogulásuknak is mindenkor biztosítéka lesz. Buzgó óhajtásom, hogy rokonaim és hozzátartozóim közül senki se hiányolja a végső örökboldogságot.

Áttérve most már az ég útjaira, üdvözletemet, hálámat és áldásomat küldöm mind a sok embernek, akik egymást követően lelki családomat alkották Bergam óban, Rómában, a Keleten, Franciaországban és Velencében és akik polgártársaim, jótevőim, kollégáim, tanítványaim, munkatársaim, barátaim és ismerőseim voltak. Papok, laikusok, szerzetesek és szerzetesnővérek és akiknek a Gondviselés akaratából, noha méltatlanul, oltártestvérük, lelkiatyjuk, vagy pásztoruk voltam.

Az a jóság, amelynek szegény személyem minden oldalról tárgya volt, szerénnyé tette életemet. A halállal szemben állva megemlékeztem mindazokról, akik előttem tették meg az utolsó lépést, és azokról, akik túlélnek majd és később követnek. Imádkozzanak értem. Meghálálom nekik a tisztítótűzből vagy a paradicsomból, ahová eljutni remélek, még egyszer ismétlem, nem érdemeim alapján, hanem az én Uram kegyelméből.

Mindenkiről megemlékezem és mindenkiért imádkozom. De velen-