A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1963-08-01 / 8. szám

II

ezt én nem intézhetem el. De ha mindazt elmonják a papnak a gyóntatószékben, amit itt nekem a kávézás közben, akkor az jó gyónás.

Az összejövetel simánborotvált, jól öltözött barátaim között kellemes lett volna, ha figyelmem nem futkosott volna szüntelenül két új barátom: János és Leó körül.

Az egyetemen aludtam és reggel nyolckor beléptem az említett templomba. Szavukat tartották. Ott térdeltek mind a ketten a gyóntatószék melletti padban. Mikor melléjük térdeltem, a pad remegett. Leó volt az izgatottabb. Arca halálsápadt és verejtékes.

Kis vita után, hogy melyik kezdje, végre János megindult. Én meg úgy összekulcsoltam a kezemet, hogy az ujjaim megkékültek.

János ragyogó arccal lépett ki és ez Leót is bátorságra bírta. Az is átesett ezen a kisebbfajta haláltusán.

Az áldoztatásra hívó csengő már szólított is bennünket. Két új barátom között lépdeltem a rács felé és minden szépen ment.

Természetes, hogy meghívtam őket reggelizni. Leó nem tudta kézben tartani a csészét, úgy remegett a keze.

Egész éjszaka vándoroltunk János barátommal az utcán, nehogy valami megint elrontsa a dolgunkat. Nem ettünk és nem ittunk tegnap délután óta. Még egy korty vizet sem - vallotta be.

Egyszerre úgy éreztem, hogy két hős között ülök. Igazuk van: lehet-e nekem fogalmam, milyen gyötrelme van egy alkoholistának, aki már annyira hozzászokott az italhoz, hogy minden testrésze, izma és idegzete sikolt és üvölt az alkohol után? Képzelete biztatja a száradt, kétségbeejtő érzéstől való szabadulásra és eléje festi a feloldó zsibbadtságot, mikor az alkohol szétárad testében és átsi- mítja kimerült öntudatát. Ezek ketten gyötörték, űzték magukat e- gész éjszakán keresztül gyalogolva, kimerültén, hogy megint valami módon italhoz ne érjenek.

Mikor elbúcsúztam tőlük, megígértettem velük, hogy először is: Leó írni fog szüleinek és tízéves kóborlás után visszatér házukba. Másodszor, János minden hónapban fölkeresi a gyóntatót a templomnál és vezetteti vele magát. Pénzt adtam nekik, amit pirulva fogadtak el. Ha megisszák, gondoltam, az ő bajuk. De itt a pillanat, hátha megemberelik magukat.

Egy hét múlva levelet kaptam Leótól, aki írta, hogy visszatért szüleihez Detroitba és mellékelte a pénzt, amit búcsúzáskor adtam