A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1963-07-01 / 7. szám

39 tezhetik a látható egyház nélkül. Nem mintha a misztikus Krisztus és a látható egyház minden további nélkül azonos lenne. Hiszen mon­dottuk, hogy valaki az Egyházban maradhat (keresztség), vagyis az Egyházhoz tartozhatik mint látható közösséghez, hacsak nincs kikö­zösítve, vagy nem eretnek, és mégsem élő tagja Krisztusnak. De Isten szándéka szerint nincs egység Krisztussal látható közösség (Egyház) nélkül, mint ahogy nincs egység Istennel a megtestesült Ige, Jézus Krisztus nélkül. Az Egyház Krisztus Teste; ezen állítás értelme a katolikus tanítás szerint a következő: "a látható és hie­rarchikus Egyház nélkül (amelynek tagjai nem szükségképpen élő tagjai Krisztusnak) nincs misztikus Krisztus a földön. Amint az Ige húsból való teste által - amely test különbözik az istenségtől - je­lenvaló lett a földön, Galileában, időszámításunk kezdetén, ugyan­úgy a misztikus Krisztus is Egyháza által jelen van ma a világban lelki valóságával. Ez a látható társaság, az Egyház teszi tehát je­lenvalóvá a földön Krisztust és közvetíti az isteni életet. Ezért mondhatjuk, hogy az Egyház, úgy-ahogy, minden emberi tökéletlen­ségeivel, Krisztus Teste.11 (Y. de Montcheuil S. J.) Jézus Krisztustól függ, hogy milyen eszközöket választ az embe­rek üdvözítésére és megszentelésére, a megváltás kincseinek foly­tonos kiárasztására. Nos, ő nem akarta, hogy a hívők kizárólag belső aktusok, érzelmek által, - vagyis minden külső jel, rítus (szentségek) nélkül - részesedjenek a kegyelemben, hanem azt akar­ta, hogy a kegyelmet látható jelek közvetítsék. Az Egyház, Krisztus Teste a Megtestesülés folytatása, a Megváltás kegyelmének látható kiáradása. A szentségi rend tulajdonképpen az egyetlen nagy Szent­ségnek, az Egyháznak kivirágzása. Minthogy ez Krisztus akarata, azok is, akik az Egyházon kívül üdvözülnek, (vagyis azok, akik sa­ját hibájukon kívül nem jutnak el a keresztséghez, de nem vétkeznek a Fény ellen), csak úgy tartozhatnak Krisztushoz, hogy burkoltan a szentségeket akarják ("vágykeresztség"). III. A keresztények magatartása az Egyházzal szemben. Szent Ágoston mondotta a hippói keresztényeknek: az a tag, a- melyik nem marad egységben a testtel, nem élhet a lélekből, amely a testet élteti; ha tehát Krisztus leikéből akartok élni, maradjatok Krisztus testében. " Aki Krisztusból akar élni, annak vallásos életét az Egyház taní­tásához kell szabnia, annak keresnie kell az egységet Krisztus Tes­tével cselekedeteiben, a szentségi élet által. Az Egyházban minden azért van, hogy segítse a Krisztussal való egységet. A látható ele-

Next

/
Oldalképek
Tartalom