A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)
1963-07-01 / 7. szám
24 tagban.- De mér átkozta von meg? Az ember kínlódik magában. Nehezen születik meg benne a szó. János most öccsére gondol, aki az apátsághoz szegődött kocsisnak. Mert az apja kitagadta az örökségből. Még halálos ágyához sem háttá, hiába intette a plébánosa. Nem bocsátott meg neki. Azóta hiába birkózik ezzel a három hold földdel. Alig tud kicsikarni belőle valamit. Ha meg emberfeletti erővel Ígérkezett volna valami, vagy a jég veri el, vagy a féreg eszi ki, vagy a hőguta sorvasztja el. Arca elárulja komor gondolatait. Felesége ijedten húzódik a csendes ember mellé. Érzi, hogy szenved. Izmos karját simogatja kezével. Végre megint megszólal:- Keveseltem az öt hódat. Abbúl nem éltem vóna meg. Te nem hoztál semmit. Azér vót apám is ellened. Gondoltam, ha ezt a három hódat is hozzáilleszteném... De ott vót az öcskös. Az ő része.- Hát hogy lett a tiéd mégis?- Hát ez az! Ezér’ átok födje ez! Kitúrtam belőle a saját öcsémet. Oszt megátkozta.- Tán csak nem hiszel az ilyenbe?! Hányszor prédikálta a plébános úr, hogy ilyen nem lehet.- Nem hittem, de most mán hiszem. Látod. Hiába minden. Négy éve csak kőtség van rá. Adó. De még semmit ki nem vettem belőle!- Hát mér átkozta meg?- Mer az úgy vót, tudod, hogy apám elkűtte öcskösömet két csikóval a vásárra, hogy ággyá el. Az öcskös a kétszáz forintot nekem adta, hogy aggyam oda apámnak. Én meg eldugtam. Mikor apám számonkérte tőle, mondta, kérje tőlem, mert nekem adta. Én meg esküvel tagadtam. O meg esküvel állította. Apám nekem hitt. Kitagadta az örökségbül. Így lett az enyim.- Hát add vissza neki!- Kínáltam. Nem akarja.- Hát aggyuk el ?!- Senki meg nem veszi. A falu is átok fődjének híjjá.- Aggyuk el idegennek.- Nem lehet azt faluhelyen titokba tartani.
