A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1963-05-01 / 5. szám

29

1917-ig fönnállt. Annak ellenére, hogy a kolostornak és környékének elöljárója volt, egyszerűen, sőt szegényesen öltözött és együtt dolgozott alattvalóival a földeken. Olyan volt mint mestere: gyöngéd és alázatossz ívű. Életmódjához nem tartoztak szörnyű önsanyargatások, amelyek annyira jellemzőek Pecserszki Szent Teodóziusz életére. Nem kínozta testét lánccal és ostorral, de mindenkihez kedves volt, segítőkész, vendégszerető és barátságos. Számos csodát tulajdoní- tanakneki, azonkívül látomásokat is. Egyszer megjelent neki a Szűzanya (első alkalommal az orosz történelemben) és látta az Úr Jézust is. E misztikus kegyelmek nem gátolták Szergiuszt abban, hogy mindennapi dolgokkal ne foglalkozzék. Nem vonakodott kivenni részét a fiatal moszkvai királyság megszilárdításából. Része volt a kulikovói győzelemben (1380) is, amely az egységesítés és a függetlenség útján fontos lépést jelentett előre. Ereklyéit, melyeket az orosz nép ötszáz éven át nagy tisztelettel vett körül, 1919-ben egy moszkvai múzeumba helyezték át. A múzeum-látogatók közül ma is sokan megállnak imádkozni koporsójánál. A katolikus egyház ószláv nyelvű liturgikus könyveiben is fölleljük szent Szergiusz és szent Teodóziusz tiszteletét.

Permi Szent István (1340-1396), szent Szergiusz barátja, buzgó misszionáriusként hirdette az evangéliumot a még pogány vidékeken. Szórai Szent Nilusz (1433-1508) első a nagy sztárecek közül, akinek főleg szegénység-szeretetét és imádságos lelkületét csodálhatjuk. Rosztovi Szent Demeter (1651-1709), egyukraj- nai kozák fia, a híres Mogila Péter alapította kollégiumban nevelkedett. Mogila hitvallása a katolicizmust hangsúlyozta a beszivárgó protestáns tanokkal szemben. Demeter rosztovi metropolita lett és mint ilyen eredményesen vette fel a küzdelmet a nép vallási tudatlansága ellen.

A 18. SZAZADnagy szentje Zádonszki Szent Tihon (1724- 1783). Ünnepének szekvenciája elmondja, hogy gyerekkorától fogva szerette Krisztust és hogy a nagy voronyezsi egyházmegye püspökévé lett. Keményen küzdött az elharapódzott gonoszság és erkölcstelenség ellen. Később lemondott püspöki székéről, és miután II. Katalin j óváhagyta lépését, a zádonszki kolostorba vonult vissza. A szerzetesektől és elöljárójuktól megvetve egyre csak hajtogatta a Zsoltárossal: "jó énnekem* hogy megalacsonyultam" ( 118. Zsolt.) Hogy mennyire Isten közelében élt, tanú rá ez az imádság:

"Ó tiszta Szeretet, oly őszinte és oly tökéletes, ó Fény oly ragyogó. Világosíts meg, hogy lássam Fényességedet. Add Fényedet, hogy szemem Szeretetedre nyissa meg! Add Fényedet, hogy atyai jóságod mélyére láthassak.