A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)
1963-04-01 / 4. szám
48 mindenkinek a maga módján. Miért is feledjük ezt? Nem volt,-e Ó is üldözött? És mégis, Jézus, kereszteden voltál a legnagyobb! Annyiszor hallom híveimtől: nem lehet bírni ezt az elnyomást, üldöznek, a fiamat megölték... Ó, én értem ezt! Fáj a szívünk. De fájt az övé is nagyon. És nekünk könnyebb, mint neki. Mi sohasem vagyunk egyedül. Soha. A szentmisében mindig leszáll közénk és az áldozásban táplálékunk lesz. Imádkozunk és dolgozunk... győzünk vele... hisz Isten csak győzni tud! Es népe is, ha gyenge volt, de visszatér hozzá; győz vele! Megállt. Felemelte fejét és sokáig nézte Jósét.- Fiam, így kell gondolkodni és nem félni semmit, senkitől. Okos- nakkell lenni és bátornak, nem szabad félni attól a lángtól. És sokat közületek nem is féltek. De a többiek! A tömegőrület, jelszavak és lövöldözés... lázba hozzák őket és elfelejtik Ot, Akiért minden lett, Akiért mi is vagyunk, és Akihez el kell jutnunk.- Akihez el kell jutnunk - gondolta Jósé s eszébe jutott az a gyűlölet, mely ott a templomban elfogta Mánuel iránt s egy pillanatra úgy érezte, hogy benne most az a másik tűz ég, nem amit a győzhetetlen és erős Úr hozott a földre. Szégyelte magát és mély bánatot érzett.- Atyám, hallgassa meg gyónásomat, - mondta csendesen. Posada Atya felvette lila stóláját. Leült oda, ahol előbb Jósé ült, Jósé pedig térdeplőjére borult. Szeme végigsiklott a feszületen, mely ott feküdt előtte s mélyen megrendült lélekkel vallotta meg béheit. Tudta, hogy nincs súlyos bilié s a jó Isten szeretettel néz le rá, de most,az előbbi beszélgetés után úgy fájt, hogy ő is megbántja töviskoronás Királyukat, akit most annyian megbántanak... Sapkáját már fejére igazította, mikor Posada atya megszorította kezét és ezt mondta:- Jósé, kis barátom, amit én mondtam, azt tudós és okos férfiak nem akarják megérteni. Tán nem is tudják, mert nincs készen a lelkűk. Te megérted, mert tiszta és egyszerű” lelki! vagy. Az Ur nek- tek nyilvánítja ki legszívesebben magát. Ha nehéz lesz és bajba jutsz, jusson eszedbe Ő, akiért minden érdemes! Jósé Posada atyától távozva nem szállt villamosra, hanem abba a templomba gyalogolt, melyet tegnap meglátogatott. Már zárva volt, csak az előcsarnokba mehetett be. Letérdelt. Elvégezte a gyónásban kapott elégtételt, aztán bocsánatot kért, hogy gyűlölte felebarátját, aki megsértette őt. Imája végén nagy öröm szállta meg lelkét és olyan ellenállhatatlanul tapadt lelke a pislogó mécsvilágtól néha felfénylő oltárszekrényre, hogy nem tudta visszatartani könnyeit. (Folytatjuk)
