A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)
1963-01-01 / 1. szám
17 jött, a túlzó individualizmus szelleme uralkodott, mely nem törődött sem a múlttal, sem a jelennel. A ma emberében viszont sokkal fejlettebb az érzék a történelem és a szociális valóságok iránt. Ez az új irányzat sokakat ráébresztett az Egyház valóságára. A reformáció korában az egyén úgy gondolta, hogy ő a mértéke mindennek, s figyelmen kívül hagyta azokat a kapcsolatokat, melyek a hagyománnyal és azzal a társadalommal kötötték össze, amelyből származott és amelyben élt. A mai ember ezeknek a kapcsolatoknak ismét tudatára ébredt. A modem ember kinőtte már a reformáció korára annyira jellemző önző individualizmust. AZ AKKORI ember úgy gondolkodott, mintha egyedül állna Isten színe előtt. A Bibliával a kezében úgy vélte, hogy a Szentlélek közvetlenül vezeti és világosítja meg őt. Az Istennel közvetlen kapcsolatban érezve magát saját maga akarta rendezni minden ügyét, minden emberi segítség és közvetítés nélkül. - A mai ember ezzel szem- bennagyon is tudatában van, mennyire függ elődeitől, azoktól az évszázados hagyományoktól, melyekbe beleszületett. A mai ember jól ismeri társadalmi kötelezettségeit is, amelyekbe szintén akaratától függetlenül született bele. ÍGY TÖRTÉNT aztán, hogy a mai ember - miként a protestáns vallásos gondolkozás is - ismét eljutott a hagyománynak megértésére és helyes értékelésére, és ha nem is tekinti azt olyan ténynek, amely hitében, de olyannak igen, amely emberi mivoltában mélyen érinti őt. Úgy tekinti tehát a hagyományt, mint valamit, amelytől függ, a- melynek befolyása lényegesen érinti s amelyet éppen ezért számításba kell vennie. Ennek következtében kezdi elismerni az Egyháznak, az Egyház tekintélyének, intézményeinek szociális és látható szervezetét. Ezért van az, hogy manapság a protestánsok körében őszintén beszélnek az "Egyház újra-felfedezésérői". Elismerik, hogy az Egyház problémája a protestáns teológia legnagyobb problémája, mely kérdés jelenleg is megoldásra vár. GYAKRAN hallunk őszinte hangokat, melyek kívánják, hogy az Egyház "minisztereinek", a papságnak természetét, tekintélyét, küldetését tisztázni kellene. Kérik, hogy a papi tekintély képes legyen állást foglalni és merje a hit tanítását tekintély-alapon kifejteni úgy, hogy az lelkiismeretben is kötelezze híveit. - A Szentírással kapcsolatban kifejtik, hogy az lényegileg az Egyházhoz tartozik, s arra van bízva annak magyarázata is. Következésképpen nem magyarázhatja azt ki-ki saját maga, a Szentléleknek feltételezett vagy még akár valódi ihspirációja szerint sem. - Végül ennek a mozgalomnak az eredményeként könyvelhetjük el, hogy manapság egyre több exegéta (szent-
