A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)
1963-03-01 / 3. szám
46 a bitófáról édesanyjára letekinteni. Mit jelent saját barátainak, apostolainak megnemértésével bajlódni. Szentként gyűlöltnek lenni és aljas ellenfelekkel vitatkozni, felizgatott néptömeg szidalmainak kereszttüzében állni, Messiásként az Ószövetség főpapjától halálra ítéltetni. Mit jelent az, végigélni egy nagyhetet: ujjongó fogadtatás pál- mavasámap, robbanásig feszült légkör, eszchatologikus látomások, elárultatás egy apostol részéről, a búcsúzás fájdalma az utolsó vacsorán, haláltusa, meghurcoltatás, börtön, éhezés, gyalázkodások, rágalmak, megostorozás, végül az emberi gonoszság egyik legraffi- náltabb találmánya: a kereszrefeszítés... M ásrészt azonban ezek a csapások és megrendülések Jézus Szívének az együttérzés, együttszenvedés boldogságát is jelentették (amellett, hogy istenemberi nagyságához igazában soha senki ember fel nem érhetett). A lehető legnagyobb megértés-és sze- retetközösségben állt édesanyjával meg környezetének néhány más tagjával. Vándorútjain, az Olaj fák hegyén, a kereszten tudta és érezte, hogy az egész történelmen végig sokan lesznek, akik a szenvedést megosztják vele; ti velem és értem, én veletek és értetek. - Jelentették továbbá azt a nagyszerű élményt is, hogy emberi testét, lelkét, mozdulatait, tekintetét az Isten gyógyító, vigasztaló, megbocsátó, magához bilincselő erejének eszközeként és csatornájaként élte meg. Olvassuk csak el a következő szakaszokat: Lukács 7, 11-17 (a naimi ifjú feltámasztása), Lukács 9, 40-56 és Márk 5,21-43 ("Valaki megérintett, mert éreztem, hogy erő áradt ki belőlem"; "Megfogta a gyermek kezét és %y szólt hozzá: Tálíta kúm! vagyis: Kislány, mondom neked, kelj föl! A kislány fölkelt és járni kezdett. Tizenkétéves volt... Aztán szólt, hogy adjanak neki enni"), Márk 6, 34-44 ("Megesett a szíve rajtuk, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok... Fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre és megáldotta azokat, majd megtörte a kenyereket és tanítványainak adta, hogy osszák ki"), János 11,17-44 ("Amint Jézus látta, hogy Mária sír, és hogy a vele jött zsidók is sírnak, lelke mélyéig megrendült") ... M ennybemenetele óta Jézus nem szenved többé. Sem látható módon nem él az emberek között. Jelenléte a mi életünkben és szenvedéseinkben csak annál egyetemesebb és mélyrehatóbb! -Jézus Krisztusban az emberi sors, mindenfajta emberi baj és az emberi együttszenvedés megdicsőült, elmúlhatatlan értékké, örökkévalósággá vált. A Szentlélek, aki Krisztusból mindnyájunkra kiárad (a keresztség meg a többi szentség révén), már most ehhez a Krisztushoz kapcsolja, feléje vonzza, halálunkkal pedig egészen
