A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1963-03-01 / 3. szám

22

Munkában a zsinat.

AMIKOR az első munkaülésen a zsinati atyák elé tették az előkészítő bizottságokban szerepelt püspökök névsorát és a zsinati atyák névsorát, Liénart bíboros, lille-i püspök, a francia egyház legelső tekintélye, aki saját hazájában már számos szellemi, lelkipásztori csatából került ki győztesen, szót kért és a szavazás elnapolását kívánta. A francia bíboros indítványához a német egyház feje, Frings bíboros, kölni érsek is csatlakozott és e kettős indítványt a zsinati atyák nagy többségének helyeslése erősítette meg. Ez volt az első alkalom, hogy valami nem úgy történt, mint ahogyan a zsinat előkészítése közben gondolták. Azaz a zsinat csakugyan megkezdte a maga önálló életét éspedig teljes nagykorúságának és felelősségtudatának a birtokában. Vég nélkül elhúzódott volna a zsinati bizottságok tagjainak megválasztása, ha a pápa nem módosította volna a zsinati szabályzat idevonatkozó előírását és nem engedte volna meg, hogy egy-egy bizottsági tag megválasztásának érvényességéhez a szavazatok relatív többsége is elég legyen. Hasonlóan energikus pápai intézkedés segítette előre a zsinatot, amikor a kinyilatkoztatás forrásaira, aSzentírásraés a Szenthagyományra vonatkozó javaslatok során a zsinat megtorpant. Mindkét hangot adó csoport, a hagyományos iskola követői és az erősen haladó ellenzék, lelkiismereti kötelességének érezte, hogyne engedjen. Észak és dél került egymással szembe, az évszázadok óta protestánsok között elkeveredve élő katolikusok főpásztorai, az ugyancsak évszázadok óta idegen fertőzéstől félő egyházak főpásztoraival. A zsinat a javaslatok tárgyalásának elnapolását és a javaslatok újbóli kidolgozását sürgette, de a szavazásnál nem sikerült ez indítványt kétharmad többséggel keresztülvinni. Újraközbelépett a pápa. Elrendelte a vita elnapolását, a javaslatok átdolgozására a teológiai bizottságból és a zsinati egység titkárságból új bizottságot létesített és ezen új bizottság élére a két szembenálló csoport legmarkánsabb egyéniségét, Ottaviani bíborost és Bea bíborost állította.

DE A PAPA jelenléte a zsinaton különösen az ülésszak utolsó fázisában volt érezhető. A keleti szakadár egyházak visszatérésének problémáját és az Egyházról szóló hittudományi konstituciót tanulmányozva újból kitűnt, hogy a zsinat előkészítésekor túlságosan széles alapon dolgozták ki az egyes kérdéseket, de sok minden problémát csak elszigetelten vizsgáltak.

A ZSINAT első ülésszakának végén pedig mindenki számára nyilvánvalólett, hogy a megvitatásra szánt 72 hatalmas javaslatköteggel