A Szív, 1961 (47. évfolyam, 2-9. szám)
1961-09-01 / 9. szám
1 fiúcska. A szolgálattevő kamarás, aki jelenvolt az audencián, odalépett, hogy eltávolítsa és elhallgattassa a fiúcskát. A pápa tengerkék szelíd szeme ez egyszer fenyegetően villant rá a monsignoréra; "Ne tiltsátok meg nekik!1'... Azután szíve egész szeretetével a gyermekhez fordult:- Mondd meg nekem, fiacskám: ki jön hozzád a szentáldozásban?- Jézus Krisztus.- És ki az a Jézus Krisztus?- Jézus Krisztus az Istennek a fia. Ekkor felkelt a pápa és így szólt az édesanyához:- Hozza el holnap a gyereket reggel hat órakor. Magánkápolnámban magam akarom őt megáldoztatni. Egy napot sem kell már várnod, fiacskám.- Köszönöm neked, pápa bácsi! - sugárzott a kisfiú és boldogan ment ki édesanyjával a szobából. Röviddel később, 1910. augusztus 8-án megjelent a pápa rendelete "Quam singulari Christus amore" ("Krisztus mily különleges szeretettel") kezdő szavakkal, amely új korszakot nyitott az Egyház történetében. Ebben a rendeletben a pápa előírja a földkerekség minden papjának, hogy a gyermeket már akkor engedjék az Úr asztalához, mihelyt meg tudják különböztetni a szentáldozást a közönséges ételtől. Az egész világon ujjongó visszhangot keltett a pápa döntése. Különösen az ifjú lelkekben, akik előtt minden várakozás ellenére kinyitotta a tabernákulum ajtaját. Igaz, hogy hallatszottak aggódó hangok is, amelyek a Szentség iránt való tiszteletet féltették, ha ennyire kis gyermekeket az első áldozáshoz engednek. De a pápa tudta, hogy az ő útja a helyes út. Es csakugyan: azóta minden elsőáldozó gyermekcsoportunk a pápa igazának évről-évre megújuló bizonyítéka! A szent pápát mindennél jobban az a számtalan gyermek-levél vigasztalta, amelyek az egész világról özönlöttek a Vatikánba. Újra és újra könnyekig meghatva olvasgatta az Ur Jézus kis barátainak szívből fakadó sorait.- Nézd csak, Giovanni, mit ír nekem ez a kislány! - szólt ragyogó szemmel titkárához. "Néha úgy érzem áldozás után,mintha édesapám venne engem karjába. Akkor aztán olyan boldog vagyak, 14