A Szív, 1960 (46. évfolyam, 7-11. szám)
1960-07-01 / 7. szám
34 A vasfüggöny KELET-NÉMETORSZÁGBAN a kormány egy rendelete folytán, az állami üzemek csak "szocialista házasságkötések és névadások" esetén adhatnak ajándékot alkalmazottjaiknak. Akik templomban esküsznek, vagy megkereszteltetik gyermekeiket, az üzemtől semmiféle ajándékban sem részesülhetnek. CSEHSZLOVÁKIÁBAN a vend-nyelvűek számára csak egy papnevelőintézetet hagytak meg. Abban is több-"béke-papotZ erőszakoltak be a tanári karba. Erre a kispapok javarésze inkább otthagyta a szemináriumot, napközben dolgoznak, esti óráikban magánúton, titokban végzik el tanulmányaikat. KÍNA legidősebb püspöke, Csu Simon, február 27-én halt meg, 92 éves korában. A Jézus-társaság tagjaként fáradozott honfitársai megtérítésében. Ót más kínai paptársával együtt XI. Pius szentelte püspökké 1926 októberében, és a Haimen-i egyházmegye élére helyezte. Csu püspököt a kommunisták 1955 szeptember 8-án szobafogságba vetették, mindenkitől a legszigorúbban elzárták, éveken át szüntelen kihallgatásokkal, fenyegetésekkel, agymosással zaklatták, hogy bele- kényszerítsék a pápától független "nemzeti egyházba". Csu püspöknek sikerült egy január 15-én irt levelét kicsempésznie és átjuttatnia Hongkongba. Levelében megrendítő módon mondja el, hogy a kommunisták hogyan akarták megtörni hűségét a Szentatyához. Levelét ezzel fejezi be: "A szüntelen kínzások és támadások ellenére, amelyekkel illettek, soha semmiben meg nem szegtem hűségemet a Szentatya utasításainak és rendelkezéseinek betartásában." A hitvalló püspök, levelének egy másik részében, az igazak nyugodt lelkiismeretével jelenti ki: "Szívem legmélyéből vallom meg hűségemet és töretlen ragaszkodásomat Péter székéhez, és minden bizalmamat Jézus legszentebb Szívébe helyezem." Az 1926-ban szentelt, hat első kínai püspök közül csak a 79 éves Taichow-i püspök, Hu József van még életben. O is börtönben tesz tanúságot hűségéről Krisztus földi helytartója iránt.