A Szív, 1959 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1959-04-01 / 4. szám
bármikor abbahagyhatja azt, sem ígéretet nem kell tennie, sem pedig aláírnia nem kell semmit. Azok számára, akik némi érdeklődést mutattak az előadás iránt, de nem jöttek el rájuk, rendszeres időközökben küldtek a katolikus vallást ismertető füzeteket. A következő évben ismét fel fogják keresni őket személyesen. Egy további tapasztalatra is szert tettek. Az egyik pár következetesen visszautasító válaszokat kapott két héten keresztül. A közös gyűlésen erre megkérdezték őket, hogyan folytatódott le beszélgetésük. Mindjárt kiderült ebből a visszautasítás oka. "Van-e elfoglaltsága az előadások estéin?" - kérdezték ügyetlenül. A válasz mindig "igen" volt, ami egyszersmind a visszautasítást is kifejezte. A legügyesebb pár még azt sem kérdezte meg az illetőktől, hogy akarnak- e járni az előadásokra. Ezt egyszerűen feltételezték és csak ennyit mondtak: " Mi elmegyünk az előadásokra és más férfiakat is felveszünk útközben. Szívesen megállunk Önnél is. Rendben van?" Hacsak valami határozott elfoglaltsága nem volt az illetőnek arra az estére, a válasz minden esetben igenlő volt. A pár, amelynek egyik tagja a beszámolót írta, hét estén végzett a nekik kijutott 34 címmel. Pedig - egy este kivételével - csak este 7-1/2 9-ig dolgoztak ezen. A nyolc férfi egyike sem hivatásos szónok, vagy ügynök. Volt köztük vízvezetékszerelő, gyári munkás, tűzoltó, távírász, könyvelő és magánhivatalnok. Nem dicsekvésből írták le, hogy mit tettek, hanem csak azért, hogy rámutassanak arra, mennyi jót tehetnek a világiak, ha apostolkodni akarnak Krisztusért. Csak jóakaratra és egy kis bátorságra van szükség hozzá! (Information) A fenti lelkesítő beszámoló egy ohiói plébánia tagjától származik. Az ilyen célzatú ismeretterjesztő előadások azonban eléggé elterje- dettek Amerika többi plébániáin is, és rendszerint nagyon szép eredménnyel zárulnak. Nemcsak másvallásúak vesznek részt rajta, hanem katolikusok is, akik mostoha körülményeik miatt gyermekkorukban nem ismerhették meg alaposabban hitüket, vagy akik gyermekkori ismereteiket tovább akarják fejleszteni és felnőttekhez méltó vallási tudásra akarnak szert tenni. Reméljük, hasonló előadásokat a magyar, nemzeti plébániákon is rendszeresen tartanak mind a másvallású, mind a hitüket jobban megismerni vágyó katolikusok részére. De ha még eddig nem is próbálkoztak volna ezzel, a plébános, vagy káplánja biztosan örömmel vállalkozik rá, ha ott is akad hat-nyolc buzgó férfi, akik vállalkoznak a toborzómunkára. Csak egyvalakire van szükség, akinek lelkében lángot fog a gondolat, s aki a többit felbátorítja erre. Ugye Ón az! 1959. április 7
