A Szív, 1959 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1959-03-01 / 3. szám
elmegyógyintézetek 20 %-át a schizophreniások (öntudathasadás) töltik meg, a maniacus-depressiv (végletekbe csapó kedélyállapot) elmebaj szintén erősen el van terjedve (13 %) - pedig az újabb kutatások szerint mindkettó't érzelmi zavarok váltják ki; a pusztán szervezeti hajlandóság (ami ezeknél szintén fennáll) önmagában véve senkit sem tesz elkerülhetetlenül elmebajossá. Az elmebajok néhány fajtájáról mégnem tudták kideríteni, hogy mi okozza azokat. Egyl949-es egyesült államokbeli adat szerint az elmebajok 43 %-át elsősorban szerzett, 46 %-át szervezeti és 11 %-át ismeretlen eredetű elmebajnak tartják. Ezek az arányszámok természetesen változnak országok és korok szerint, sőt még ugyanazon országon belül is találkozhatunk másfajta csoportosítással. Számunkra a statisztikai adatok csak annyiban jelentősek, hogy rámutatnak arra, milyen fontos erkölcsi és érzelemvilágunk kordában tartása, azaz más szóval a jellemnevelés, amelyben vallásos indítóokaink és Isten kegyelmével való közreműködésünk elsőrangú segítőtársaink lesznek. Az érzelmi élet zavaraiból származó ideg- és elmebajok kifejlődését ugyanis meg tudjuk előzni, ha akörnyezet részéről sze- retetet, megértést és félelemnélküli életlehetőséget kap az illető, - vagy ha ezek hiányát és egyéb érzelmi megpróbáltatásait önmaga meg tudja oldani azzal, hogy megfelelő életfelfogásra és cselekvésmódra tesz szert. Ha azonban mindkét feltétel hiányzik, és sem környezete, sem önmaga nem törekszik erre, akkor többé-kevésbé súlyos értelmi rendzavarok állnak be, amelyek testi betegségeket és elmebajt egyaránt előidézhetnek. / Érdemes lenne részletesen tanulmányoznunk, hogy a különböző esetekben hogyan kellene a környezetnek - főleg a szülőknek, tanároknak, munkaadóknak és elöljáróknak - viselkedniük, hogy neveltjeikben, vagy alattvalóikban a káros hatások kiváltását elkerüljék. De mivel környezetünket megváltoztatni nagyon nehéz, sőt nem egyszer lehetetlen, fontosabbnak tartjuk, hogy inkább azt vegyük fontolóra, hogyan vértezhetjük fel magunkat a ránk váró veszély ellen. Az élet mindenki számára bőven tartogat lelki-, érzelmi megrázkódtatásokat, gyermekkorától kezdve egészen a sírig. Ez mégföko- zottabb mértékben áll azokra, akik ma otthon zsarnoki elnyomatás a- latt élnek, vagy megrokkant idegzettel küzködnek a száműzetés emberfeletti nehézségeivel. Ezért következő cikkeinkben bemutatjuk majd a mindenkire váró veszélyeket, rámutatunk az általuk önkénytelenül kiváltott helytelen viselkedésmódra, és utat mutatunk az e- gészséges életfelfogás elsajátítására is. 32 /1 Ztűv