A Szív, 1959 (45. évfolyam, 2-12. szám)

1959-02-01 / 2. szám

A hempsteadi kórházban fekve azonban egyszerre csak úgy érezte, hogy valami ellenállhatatlanul húzza őt Lourdes felé. Ezt elmondta egy pap ismerősének, aki időnként meglátogatta őt a kórházban. A pap aztán egy jótékony egyéntől megszerezte azt a 100 fontot, ami a lourdesi zarándoklat költségeihez szükséges volt. Ne felejtsük el: Dayt ekkor már csak ápolószemélyzet kíséretében és hordágyon le­hetett szállítani. Mielőtt elindult, az útiköltségen kívül még az e- setleges lourdesi temetés költségeit is letétbe kellett helyeznie! Day azt is bevallotta, hogy - noha szüntelenül érezte azt a külö­nös vonzódást Lourdes felé - az esze szerint semmit sem várt a zarándoklattól. 1956. június 25-én szállították be őt a lourdesi, Hétfájdalmú Szüz- anyáról elnevezett kórházba. Egy orvos és egy ápoló kísérte. Ekkor már csak állandó morfium-injekciók tudták elviselhetővé tenni szen­vedéseit. Szokás szerint körmenet keretében vitték őt a barlanghoz. Mikor a vízbe merítették, csak azt érezte, hogy a víz hideg, és et­től meg is rázkódott. A következő pillanatban az volt az érzése, hogy teljesen egészséges. Kitörő örömében azonnal a saját lábán szállt ki a vízből. Kísérői nem akartak hinni szemüknek, ő azonban nem engedte, hogy segítsenek neki. A maga lábán ment el az orvosi am­bulanciára is, ott megállapították, hogy teljesen egészséges. Az összes leletek elkészítése után haza is bocsátották azzal a kéréssel, hogy egy év múlva ismét jelentkezzék felülvizsgálatra. Mikor hazamenet a croydoni repülőtéren kiszállt a gépből, az ott szolgálatot teljesítő hivatalos szervek nem akarták elhinni, hogy an­nak az útlevélnek tulajdonosa, amellyel egy hét előtt elszállították. Úgy is szólt a hivatalos döntés, hogy mivel John Dayt hordágyon hozták a repülőtérre és így is szállt a gépbe, a repülőteret is hord­ágyon kell elhagynia! Mindezekről John Day most már mosolyogva beszél, mert azóta változatlanul makkegészséges. A szállodában néha napi tizennégy órát dolgozik, és mivel erős idegmunkát is végez, szinte állandó­an a szájában lóg a cigaretta. A múlt év júniusában Párizsban járt: ott a nemzetközi orvosi bi­zottság is megállapította gyógyulását és hivatalosan értesítette God­frey westminsteri érseket, hogy a rendkívüli gyógyulás megtörtén­tét közzétehetik, és az érsek, mint illetékes egyházi felsőbbség, megállapíthatja a gyógyulás csodás voltát. 4 A Szív

Next

/
Oldalképek
Tartalom