A Szív, 1959 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1959-08-01 / 8. szám
52 ÚJJÁSZÜLETÉS ségtől,hogy felvegye a vízkeresztséget is, amint világossá vált előtte, hogy Isten kívánja azt tőle, és amint kellőképen felkészült rá. A vér kér e s zts ég, vagy ismertebb nevén: a vértanűság szintén Isten gyermekévé tesz. Vértanú az, aki ellenállás nélkül, türelmesen elviselte Krisztusért a halálos kínokat. A vértanúsághoz nem okvetlenül szükséges, hogy ezek a kínok halállal végződjenek. Szent János apostolt is vértanúként tiszteljük, noha csodás módon túlélte azokat a kínzásokat, amelyek egyébként halálát okozták volna. Mind a vágy-, mind a vérkeresztséget illető tanítás Krisztus Urunk szavain alapszik. "Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. Szeretni fogom őt én is és kinyilatkoztatom magamat neki." (János 14, 21.) "Boldogok, akiket az igazságért üldöznek: övék a meny- nyek országa. " (Máté 5, 10.) "Aki elveszíti életét énérettem, megmenti azt. " (Lukács 9, 24.) A vágy- és a vérkeresztség eltörli a bűnöket és Isten gyermekeivé tesz, de nem részesít a szentségi jelben és nem jogosít fel atöb- bi szentség felvételére. Ezért marad fenn továbbra is a kötelezettség a vízkeresztség felvételére, ha erre módja van az illetőnek. A vágykeres zts égben csak az értelmük használatára eljutott egyének részesülhetnek, mert a tökéletes szeretet felindítása feltételezi az értelem és az akarat használatát. A vérkeresztségben azonban kisdedek is részesülhetnek. Példa erre az Aprószentek ünneplése, akik Heródes király Krisztus-gyűlöletének estek áldozatául. Mi történik a keresztség nélkül elhunyt kisdedekkel? Nem tudjuk. Az ő sorsukat illetőleg hallgat a kinyilatkoztatás. A hittudósok azonban úgy vélik, hogy - mégha Isten valami rendkívüli módon gyermekeivé nem fogadja őket, amit nekünk nem adott tudtunkra, akkor is - boldogok lesznek az örökkévalóságban, de nem az üdvözültek túláradó mennyei boldogságában fognak részesülni, hanem az ő állapotuknak megfelelő "természetes boldogságban'.' Noha ők nem fognak emiatt bánkódni, mert nem szereznek tudomást arról, hogy mennyei boldogság is létezik, számunkra mégis szomorúnak tűnik az ő sorsuk az üdvözültekével összehasonlítva. Minthogy nem tudunk arról, hogy Isten rendkívüli módon üdvözíti-e őket, vagy sem, kötelességünk, éspedig nagyon súlyos kötelességünk, hogy mindent megtegyünk, ami rajtunk áll, hogy keresztségben részesítsük a halálveszélyben lévő kisdedeket. Sőt, amikor a halál beálltához kétség fér, még arra is kötelesek vagyunk, hogy feltételesen megkereszteljük a kisdedet, vagy a koraszülött magzatot.
