A Szív, 1959 (45. évfolyam, 2-12. szám)

1959-08-01 / 8. szám

28

AZ ISTENI SEGÍTSÉG

A természetfeletti hit

A természetfeletti hit az Isten első kegyelme, amely nélkül egy lépést sem tehetünk. Ez az alapkő, amelyre minden üdvösséges cselekedetünknek épülnie kell. "A hit teszi az embert kereszténnyé már akkor is, ha a szeretet mégnem tette élővé" - mondja egy hittudós. Tehát a hit az első és lényeges előkészület az istengyermeki élet befogadásara, éspedig azért, mert egyedül a hit ismerteti meg és teszi kutatásunk és vágyaink tárgyává az isteni életet. Ha ugyanis szert akarunk tenni erre az életre, elsősorban ismernünk kell fön- ségét és mérhetetlen értékét. Csak így fogjuk igazán kívánni és keresni. Másodsorban tudnunk kell, kinél keressük s találjuk meg, hogy jó helyen keressük és megleljük.

Ámde csakis a természetfölötti isteni hit révén ismerjük meg az istengyermeki élet mibenlétét, fönségét, kívánatos voltát és értékét. Természetes eszünk nem is sejteti isteni fönségét. Többnyire tisztán múlandó javakat tár csak elénk, legjobb esetben azt a csekély jutalmat, amelyre Isten hű szolgái számot tarthatnak a földön. Képtelen arra, hogy az isteni élet égi javaihoz vezessen. Ha csak eszünket követjük, sohasem ébred fel szívünkben az égi vágyódás, amely a földet számunkra elégtelennek tartja, s egyedül Istent tünteti fel hozzánk méltónak.

Természetes eszünk segítségével nem tudunk kiemelkedni nyomorúságos korlátoltságunkból, megmaradunk szűk látókörünkben, alacsony gondolkozásunkban, és ha saját erőnkből valami keveset el tu- tunk érni, azt hisszük, hogy már valami nagynak, fönségesnek és mindannak birtokában vagyunk, amire az ember egyáltalában szert tehet.

Ha azonban a hit, mint égi hajnalcsillag, bevilágít a föld éjjelébe, hogy Isten vele tudomásunkra adja kegyelmének titkait, kimondhatatlan vágy ébred lelkűnkben, kiolthatatlan kívánság vonz minket a természetfeletti világ javaihoz, mintegy álomból ébredünk fel, s a kegyelem fenségétől elragadtatva feléje sietünk, hogy mielőbb megszerezzük magunknak.

Isten igéjébe vetett hitünk - mondja az Apostol - nem csupán határozatlan, homályos sejtelem, hanem "reményeink szilárd alapja, és a nem látott dolgok igazolása. " (Zsid. 11, 1.) A szentek hite mindenkor a legszilárdabb meggyőződés volt. Szent Teréz nem is irigyelte azokat, akik saját szemükkel látták az Üdvözítőt. Ha élő hitével az Oltáriszentségre tekintett, az éppúgy kielégítette őt, mintha