A Szív, 1959 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1959-04-01 / 4. szám
még bünösebb indítóokok sarkalnak minket a cselekedetre, amit ha bevallanánk, akár csak magunknak is, helytelenítéssel és megvetéssel kellene szembenéznünk. Lehet, hogy a kezdetben még tudatos előttünk indítóokunk helytelensége, vagy legalábbis félig-meddig sejtjük, hogy mi ösztönöz arra a cselekedetre, de mivel nem a- karunk lemondani a cselekedettel járó élvezetről, elfordítjuk figyelmünket igazi indítóokainkról, sőt igyekszünk meggyőzni magunkat arról, hogy valójában nem azok, hanem más, erényes, nemes indítóokok vezetnek minket. Egész sírdombot hányunk föléjük a másodlagos, vagy ürügyül előkapott jó indítóokokból, s ha jól sikerült az önámítás, a végén már magunk is szentül meg vagyunk győződve arról, hogy csak nemes és helyes indítóokok vezetnek minket minden cselekede tünkben. így nemcsak a bűntudattól és a felelősségérzettől szabadulunk meg, hanem reméljük, hogy mások sem fognak bírálni minket, sőt elismeréssel fognak adózni " erényeinkért". Hiszen magunkat már szentté a- vattuk,vagy legalábbis vértanúkká,ha mások "igazságtalanul” mégis megköveznek minket. (Ami gyakran megesik, mert a mi lelki vakságunk számára áthatolhatatlan takarón mások könnyen átlátnak.) Az ürügyekkel való takarózás néhány súlyos elmebaj elsőrendű tünetei között szerepel! A nagyzási mániában (paranoia) szenvedő elmebajosra jellemző a rendszeres és rögesz- meszerü önbecsapás, amelyből rendszerint üldözési mánia fejlődik ki. A búskomorság szintén gyakran társul ürügykereséssel. Ez az önbecsapás azonban még enyhébb formában is ártalmas a lelki egészségre, kiegyensúlyozottságra. Ez az értelmi síkon gyakorolt becstelenség meggátolja a teljesítmény elérését, mert amikor az illető meggyőzi önmagát arról, hogy ürügyei felmentik őt cselekedetei következményeitől, megfosztja magát egy nagy ösztönzőerőtől: a felelősségtudattól. Ennek következtében lustává, gondatlanná és tétlenné lesz. Az ürügykeresés következménye, hogy fennkölt véleménye van saját értékeiről és emiatt vak erkölcsi hibáit ille tőleg, nem képes a bünbánatra és az öntökéletesítésre. Természetesen nem akarjuk azt állítani, hogy minden cselekedetünk helytelen indítóokból fakad, s mindig ürügyekkel takarózunk. De biztosak lehetünk arról, hogy sokszor becsapjuk magunkat ilyen módon. Ha meg akarunk győződni igazi indótóokainkról, tegyük fel a kérdést és őszintén válaszoljunk rá: "Megtenném-e ezt, ha pusztán csak a jó indítóok vezetne,s ha a velejáró élvezet elmaradna?" Ha igen, feltételezhetjük, hogy jó indítóok vezet minket. 959. április 27 !
