A Szív Nagy Képesnaptára az 1954. évre (1953)
Sinkó Ferenc: A messziről jött asszony
— Olyan fontos volt ? Maris ángyom karszéket húzott az ágytól az asztal mellé és leült. — Senki nem visel gondot rájuk, ha én nem adok nekik enni. Az idegen asszony kivett a si- rányból egy violát és a fénybe tartotta. A viola világítani kezdett. — Nincs talán, aki a mezők liliomát öltöztesse? ! Ángyom lehajtotta a fejét. Az idegen asszony pedig egészen közel hajolt hozzá. — Akkor mit aggságoskodol ? — kérdezte. Maris ángyom ráhajolt a violákra. És egy könnycsepp ráesett a szeméből a lila virágra. Sokáig hallgattak igy. Egészen addig, amig a déli muzsika el nem csöndesedéit odakint a vízparton és meg nem szólaltak a délutáni muzsikusok, a fekete tücskök, akik zöld füvek alatt fekete kabátban ezüst sipokat fújnak. Akkor az idegen asszony megmozdult az ablak előtt és megérintette ángyomat. — Készen vagy már ? Maris ángyom bólogatott; amaz pedig megfogta a kezét és felállította. Olyan könnyedén emelkedett föl, mintha fiatal lett volna, és mintha mindaz, ami nyomta, ott maradt volna a széken és az asztal szélén, mint a levetett gúnya. — Semmit se viszünk magunkkal ? — kérdezte csöndesen. — Nem a te dolgod, — hangzott a válasz. — Legyen neked elég most ez a szál viola. És ángyom, kezében tartva a violát, elindult az idegen asszonynyal kifelé a házból, az udvarra. Az állatok békésen szunnyadoztak, észre sem vették őket. Aztán kiléptek az utcára és Maris ángyom végignézett az ország úton, mely innen nézve felfelé szaladt az akácfáknak, Nepomu- cénus szobrának, azon túl a vio- laszin égnek, és az égen egy felhőcs- kének, szinezüstből... SINKÓ FERENC. 108