Magyar Agrártudományi Egyetem Állatorvos-tudományi Kar - kari tanácsülés, 1950-1951

1951. június 18. - 1. Elnöki bejelentések - 2. Tanulmányi kérvények - 3. Indítványok

gyógyászati klinikán Tenne részt e tovább­képzésben. As elnök kéri © Tanáét tegjcdt, hogy saját hatáskörükben mérlegelj ék, mi módon volna teljesíthető a tervezett továbbképzés. As erre vonatkozó beadványokat kéri 8*3 n,pon belül a Dékáni Hivatalba eljuttatni. 8. / A* elnök felolvassa az uj esküminta és felavatás! záradék tervezetét« azzal, hogy ez eddig használtak már elavultak. Manninger és fchuanner professzorok szerint helyes lenne, ha & felevetási záradék csu­pán azt tartalmazná, hogy az Jgyetek a Je­löltet állatorvossá avatja, a felavatás! záradék végnő mondatai pedig me 11 őz te tűé­nek. 9, / Az elnök bejelenti, hogy a szigorló állatorvosok azzal © kéréssel ke­resték meg, hogy Júliusban is tehessenek szigorlatot. A dókán javasolj© a hallgatóság kérelmének teljesítését. A Kkr a szigorló állatorvosok Júliusi szi­gorlataihoz hozzájárul. Tanulmány i kérvények. Kovács Mihály ál lat orvostanhallgató kéri, hogy kérbonctrnból negyedízben szigorlatot tehessen, majd felajánlja, hégy készülési idejét a kaposvá­ri Állategészségügyi Intézetben tölti el. A Ear a kérelmet teljesíti azzal« hogy ep hónapot köteles lesz a kaposvári A1 latege® z eégügyi Intézetben eltölteni és ez a hónap járványtan! gyakorlatként is beszámít. Molnár János áMHtvrvos tanhallgató kéri, hogy az uj tanévben az Állator­vos tudományi Karon a második évfolyamra be irat kosba esek* Az orvoskaron négy érvényes félévet hallgatott ée az anatómia kivételével ez előirt szigorlati tárgyakból vizsgát tett. A Ear arról értesíti, hogyha négy félévének beszámítása nélkül hallgatója kíván lenni a Karnak, felvételi kérelmét az előirt ok­mányokkal együtt a felvételi bizottsághoz nyújts© be. Az Agrártudományi Egyetem Mezőgrszdaságtudwsányi ^arának Békáéi Hivatala átírt Molnár András, Csápé Lsjos és Huppert György elsőéves mg. kéri ,hall gat ók ügyében, mely szerint nevezettek a jövő tanévtől kezdődően az Alh# orvostudományi Karon kívánják tanulmányaikat folytatni. 1 éri ennek kö&é- sét, hogy nevezettek számíthatnak-e az Allatorvostutíományi Heron felvé­telre ée hányod évesnek iratkozhatnak be, továbbá, hegy az /-11atervostu­dományi Kar biztositja-o nevezettek helyet. A Kor értesíti © Mezőgazdaságtudomáriyi Kar Dék'ni Hivatalát, hogy nem járul hozzá a tanulmányi idő elengedés éhez, ennek megfe­lelően csak az első félévre iratkozhatnak

Next

/
Oldalképek
Tartalom