Magyar Agrártudományi Egyetem Állatorvos-tudományi Kar - kari tanácsülés, 1947-1948
1947. október 22. - 1. Elnöki bejelentések - 2. Doktori kérvények - 3. Tanulmányi kérvények - 4. Indítványok
—6*— zonyitványt mellékel. Kéri, hogy pótszigorlatot későbbi időpontban tehessen. Az I. félévre mint szorgalmi félévre beiratkozik.A Kar a pétszigorlat«4; elhalasztásához hozzájárul s a szorgalmi félévre történt beiratkozását tudomásul veszi '^\ az esetleges ismétlésbe nem számit- ja be.4./ Gémes László szigorló állatorvos a II/1-ből 1947. decemberében kivén Bziforlatot tenni. Erre már 194-ben jelentkezett, de katonai behivása /: 1944 márciusi/ miatt azon nem jelenhetett meg. Közben hadifogoly volt s onnan most érkezett vissza. A szigorlati dij betudását kéri és azt, hogy jelen szigorlata főszigorlatnak tekintes- sék.A karfc kérést teljesiti abban az esetben ha Gémes igazolja, hogy 194A. márciusában már katonai szolgálatban volt s igy az akkori szigorlaton nem jelenhetett m; g.5. / Jueztusz Pál II. éves hallgató a júniusi főszigorlaton megbukott. S«zp- temberb n a pótszigorlaton nem jelenhetett meg, mert az áttelepítési kormánybiztosság egész nyáron közérdekű ínunkára igénybevette. Igazolást mellékel. Kéri, hogy januárban pótszigorlatot tehessen s a szorgalmi félévként felvett III, félévét a Kar ismerje el.A Kar a kérést a szigorlatra vonatkozóan teljesiti, de a szorgalmi félévet bukás esetén mem számítja be.6. / Jászberényi József I. éves hallgató a júniusi főszigorlaton megbukott, a pótszigorlaton betegsége miatt nem jelent meg. Orvosi bizonyítvány szerint hurutos tüdőgyulladása volt. Kéri, hogy januárban tehessen