M. Kir. József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mezőgazdasági és Állatorvosi Kara Állatorvosi Osztálya jegyzőkönyvei, 1936-1937
1937. május 21.
késve tette le, ezért mint a közgazd.dékáni 3141/936-37.sz.átiratban olvasható a VI.és VIII. félé ve szabálytalan. A Mg.Áo.kai? 1936. dec.2-án hozott határozat értelmében Folyamodónak még egy semináriumi félévet kellene az 54.§.-nak megfelelően hallgatni, mivel a# zonban a folyamodványhoz csatolt Igazolvány! lap szerint egyéves karpaszományos katonai szolgálatot teljesített,ezen semináriumi félév a teljesített katonai szolgálat ellenében elengedhető és az absolutorium részére kiadható. 677/1937.mg.áo.dékáni szám. Váczy Hlibschl Kálmán okl.gazdásznak az 1937.évi legutóbbi ^mezőgazdasági tárgyú első szigorlaton a "Háziállatok bpncz és élettana” cimli tárgyból a szigorlati eredménye sikertelen volt. Most azt kéri, hogy a VKM. ide vonatkozó 26,915/ 1935.sz .alatt kiadott szigorlati szabályzat 28.§-ában előirt két hónapnál rövidehb idő alatt tehessen pót szigorlatot. Kérését azzal indokolja, hogy állásba szeretne lépni és júniusban már nem lesz alkalma vidékről felutaznia. - Mivel az idézett szabály a két hónapi időközt előírja, Folyamodó kérése különben is elégtelen indokainál fqgva semmiképen nem teljesíthető. 765/1937 .mg.éo.dékáni szám. A Mezőgazdasági Osztály húsz I.éves hallgatója "Bevezetés a Gazdasági Földrajzba" cimü tárgyhoz tarto/ zó junius hóban esedékes kötelező kollokviumnak szeptember hóban díjmentesen tartandó ha-