A Kürt, 1990 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1990-01-01 / 1-2. szám

6. oldal 1990. január—február Templommegnyitás és 90 éves jubileum Clevelandban — Opening Celebration and 90th Anniversary in Cleveland — Mintegy 250 résztvevő gyülekezett össze a clevelandiak újonnan vásárolt temploma körül november 26-án, hogy tanúja legyen az imaház ünnepé­lyes megnyitásának. Vasárnap reggel, az őszi napsütésben a főbejárat előtti lépcső korlátján piros-fehér-zöld színű szalagot lengetett a szél. A lépcső két oldalán felsorakoztak a keresztyén, az amerikai és a magyar nemzeti zászlót vivő fiatalok, és a jelenlévő lelkipász­torok. Az ünnepélyes csendben a helyi gyülekezet pásztora Mészáros Kálmán lépett a nemzeti színű szalaghoz, majd egy bibliavers felolvasása és imádság után elvágta a szalagot. A zászlóvivők nyomában bevonuló, ünneplő gyüle­kezet megilletődve foglalta el helyét a szépen felékesített imaházban, majd megkezdődött az ünnepi program. Mészáros testvér buzdította hálaimá­ra a megjelenteket, ezt követőleg pedig ismertette a clevelandi magyar baptisták történetét. (Ennek részleteit ugyancsak megtalálhatják lapunk e számában.) Majd meghatódással és hálaadással hangzott föl a gyülekezet ajkáról az „Ó, mily szép Istennek hajléka” kez­detű alkalmi ének. Ezt követte Oláh Lajos torontói lelkipásztor, konferen­ciánk evangélistájának igei szolgálata. Ezután a clevelandi népes ifjúság állt elő, hogy zsoltárversekkel és énekek­kel dicsérjék az Urat. Az egész napos ünnepet a déli órák­ban egy hangulatos közös ebéd szakí­totta csak meg a templom alagsorá­ban, ahol több mint kétszázan ültek az ünnepi asztalhoz. Nem győztük eleget dicsérni a clevelandi asszonytest­vérek által készített bőséges és finom ebédet. Délután Kulcsár Sándor, New York-i lelkipásztor, az Amerikai Ma­gyar Baptista Szövetség elnöke hirdet­te az igét. A köszöntők sorában elő­ször dr. Dennis Betts és David Walker emelkedett szólásra, akik a Déli Baptisták clevelandi szövetségét képviselték. A testvéregyházak részé­ről Bernhard Béla evangélikus, Endrei Ferenc református lelkipásztorok üd­vözölték a gyülekezetét. A clevelandi magyar adventista gyülekezet nevében Botánszky Igor lelkipásztor, a román baptisták nevében Frank Ginga test­vér, a jugoszláv misszió részéről pedig Pintér Zoltán lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket. Nagy élmény volt a „szomszéd” vá­rosokból érkező gyülekezetek szolgáló csoportjainak sokszínű és lelkesítő bi­zonyságtételét hallgatni. A legtöbben (20-30 fő) New Yorkból és Chicagóból voltak jelen. De szép számmal üdvö­zölhettük a Detroitból, Torontóból, Daytonból, Youngstownból és termé­szetesen a Clevelandból és környéké­ről érkezőket is. Meg kell említenünk, hogy még a tengerentúlról Magyaror­szágról, Erdélyből és Jugoszláviából is voltak vendégeink. Mások levélben vagy telefonon fejezték ki jókívánsá-Cleveland mindig fontos őrhelye, szinte egyik .fővárosa” volt a határon kívül élő magyarságnak. Még ma is közel 80-100 ezren vallják a város és környékén lakók közül magukat magyarnak vagy magyar származásúnak. így nem hiába viseli Cle­veland az „Amerikai Debrecen"nevet. A magyar baptisták clevelandi működé­se egészen az 1899-es évig vezethető visz­­sza. Ez egyben azt is jelenti, hogy itt ala­kult meg 90 évvel ezelőtt Amerika első magyar baptista gyülekezete. Azóta folya­matosan nyomon követhető Clevelandban a magyar missziómunka, hol látványos lét­számgyarapodással, máskor hanyatlást mutató apadással. Mindez természetes összefüggésben volt azzal, hogy éppen mi kényszerítette a Kárpát-medence politikai­­lag fölszabdalt területén élő magyarokat a századfordulótól kezdve szülőföldjük elha­gyására. Elég, ha néhány évszámot emlí­tünk csak, különösebb magyarázat nélkül: 1920, 1945, 1956. De ide tartozik az erdé­lyi magyarok 1980-tól napjainkig tartó tömeges exodusa is. Ez egyúttal azt is ered­ményezte, hogy az egymást követő hul­lámban érkező magyarok mindig új lendü­letet és létszámnövekedést hoztak az ame­rikai magyar gyülekezetek számára. Az amerikai magyar baptisták múltját vizsgálva ugyancsak azt látjuk, hogy Cle­veland kezdettől fogva központi szerepet töltött be a misszióban. Valószínűleg azért, mert itt voltak a legnépesebb ma­gyar gyülekezetek és templomok. Az 50- es és 60-as években például 3 magyar gyü­lekezet is működött itt egyidőben. Az gaikat, így dr. Haraszti Sándor Atlan­tából, dr. Udvarnoki Béla, Novák Jó­zsef és Vadász János Los Angelesből. Az ünnepi istentisztelet Tóka Gyula magyarországi lelkipásztor igei buzdí­tásával és imádságával zárult. Ezúton is szeretnénk köszönetét mondani mindazoknak, akik nagylel­kűen hozzájárultak adományaikkal adósságunk csökkentéséhez. A temp­lom megtalálásában és az adás-vétel ügyeiben Mrs. Katalin Végh volt nagy segítségünkre, akinek fáradozását most újból megköszönjük. A templom megnyitásának ünnepéről egyébként videofelvétel is készült. Az érdeklődők a (216) 467-6495-ös telefonszámon kaphatnak bővebb felvilágosítást er­ről. elmúlt 90 év alatt egyébként 17 esetben tartotta Clevelandban országos közgyűlé­sét az Amerikai Magyar Baptisták Szövet­sége. Eddig 21 lelkipásztor munkálkodott ebben a városban. Többségüket Magyar­­országról hívták a clevelandiak — az utóbbi négy lelkipásztort meghatározott időre. Itt működött az első Amerikai Ma­gyar Baptista Szeminárium az első világ­háború idején. Ebből a szemináriumból sok tehetséges lelkipásztor került ki az amerikai magyar missziómezőre. A cleve­landiak aktív munkálkodása nyomán ez­­időben különböző helyeken misszióállo­mások is alakultak: Barberton, Ward, Elyria és Youngstown. A clevelandi magyar baptisták e most vásárolt temploma a 18. a sorban. Ez mu­tatja, hogy milyen sűrűn kellett helyet vál­toztatnia a gyülekezet(ek)nek, attól füg­gően, hogy a város melyik területén tele­pedtek le nagyobb számban magyarok, illetve hol néptelenedtek el korábban zárt­nak mondható magyar városrészek. Az évtizedeken át virágzó clevelandi misszió a hatvanas évek végétőlfokozatosan veszí­tett létszámából és befolyásából. Ennek okait keresve egyrészt az angol nyelv tér­hódításában, másrészt a belső megosztott­ságban találhatjuk meg. A szép templo­mok egymás után eladásra kerültek, mert a néhány főre csökkent tagság nem tudta azokat fenntartani. A clevelandi magyar misszió legutóbbi történetében 1980. volt a legválságosabb esztendő. Nemcsak a szövetség életében állt be törés, de eladás­ra került a clevelandiak utolsó temploma A 90 év rövid története

Next

/
Oldalképek
Tartalom