A Kürt, 1989 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1989-07-01 / 7-8. szám
1989. július—augusztus 9. oldal | „A lélek él, találkozunk” \ Emlékezés A rany János (1817—1882) nagyszalontai költőre — Remembering János Arany — t A szakirodalom mindmáig a legtisztább magyarsággal író, és a legbővebb szókincset használó költőként tartja számon. Versei nem csupán kimagasló szellemiségéről, de tiszta jelleméről, nemes gondolkodásáról, és párját ritkító szerénységéről is tanúságot tesznek. „Földi ember kevéssel beéri. I Vágyait ha kevesebbre méri. "Hogy élete során azzá fejlődött, amivé lett, abban döntő szerep jutott annak a puritán, biblikus szellemű nagyszalontai református családi fészeknek, amelybe a költőt Isten helyezte. Még alig négy esztendős, amikor édesatyja hamuba rajzolt írásjelekkel megismertette az ábécével. A szerény paraszti hajlék és a templom falai között szívta magába a Biblia történeteit és a hugenotta genfi zsoltárokat. Károli Gáspár és Szenei Molnár Albert patinás nyelvezete világította be az előtte álló életutat. Ezeken keresztül ismerkedett meg anyanyelvének ezernyi árnyalatban bővelkedő kifejező szépségeivel. És ezen az úton ízlelte meg a Biblia történeteinek semmihez sem hasonlítható zamatát. Vallásosságát ugyanaz a tartózkodás, befelé fordulás jellemezte, mint költészetét. E téren is mindvégig külsőséges hivalkodástól mentes volt az élete. Még szalontai nótárius korában kezdi el — szemérmes titkolózás között — a versírást. Önmagának sem akarja bevallani, hogy versfaragásra adta fejét... „De, mint a Mózes bokra hajdan, IA dalnokszív ég olthat at lan I És soha el nem ég.” Csak lopva, mintegy magának ír, hiszen az ilyen kedvtelés akkortájt lenézett „úri időfecsérlés”-nek számított... Köztudott, hogy barátja és költőtársa, a rövid üstökös pályát befutó Petőfi Sándor győzi meg isteni tálentumának valódi értékéről és létjogosultságáról. Mégis ez a „lopott perceiben való versírás, szinte élete végéig elkísérte, hiszen — akár kenyérkeresetből, akár jószolgálatból — végzett hihetetlen alaposságú, lelkiismeretes pontosságú egyéb munkássága életének legnagyobb részét lekötötte. Lett légyen szó akár nagyszalontai, akár nagykőrösi, majd később pest-budai hivatalairól, tanári katedrájáról, vagy az Akadémia titkári teendőiről. Azt a bizonyos „percnyi független nyugalmat”, amit szinte lelki kényszerből a költészet oltárának áldozott, csak élete alkonyán kapta meg. Földi útjának végét sejtelmesen megérezte, amit „Sejtelem” c. rövid, négysoros versikéje tanúsít: „Életem hatvanadik évébe’ I Köt engemet a jó Isten kévébe. / Betakarít régi rakott csűrébe, / Vet helyembe más gabonát cserébe. "Erről a netán tréfásnak tűnő versikéről hangulatos verselemzést írt Tamás Bertalan, amit igen tanulságos lesz idézni. „Egy öregember a halálra gondol. Úgy érzi, hogy a következő évben meghal és az élet napirendre tér felette. Mi lehet itt komikus? Mivel játszik a költő? Azzal, ami minden, csak nem játék! A halállal. Ez a jókedv halálos komolyságot takar. Honnan meríti az erejét, hogy ilyen felülről’nézzen a halálra? A gyermekkor képei jönnek föl, a falusi magyar lelkivilág levegője, a magyar paraszt emlegeti így a halált. Azonban Arany, a nagyműveltségű, fájdalmasan kifinomult lelki világú ember mást is tud: a jó Isten kévébe köti. Tehát nem lesz egyedül ott, ahova mennie kell. Mások is varrnak, sokan vannak. Régi rakott csűrbe takarítja. Nem most történik először s nem utoljára. Viszont vet helyébe más gabonát. — Ennek a négysoros versnek egyetlen alanya van: a jó Isten. Ez a mondanivaló legmélyebb rétege. Az az Arany János, aki zsoltárokon tanult írni-olvasni, aki mint költő is elsősorban a Bibliából táplálkozott, tudja, mit jelent az Örökélet gondolata! Habár egy szóval sem említi, mégis ott rejlik e kis vers mélyén. Egy bölcs öregember szembenéz a halállal, egy kicsit elkomolyodik, belenyugszik és már föléje is emelkedett úgy, hogy játszani tud vele." Arany János a hitét a nagyszalontai házból hozta magával. Ezt csak megerősítette a debreceni Kollégiumban eltöltött néhány év, majd a nagykőrösi református gimnáziumban uralkodó szellem. Nagykőrösön, ahol kilenc évig volt tanár, írta legszebb balladáit, ott született a „Szondi két apródja” is, amelyből mély istenhit árad: „Mondjad neki Márton, ím ezt felelem: (Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi,) Jézusa kezében kész a kegyelem: / Egyenest oda fog folyamodni”. Istenbe vetett hitének egyik legszebb megnyilvánulása a „Fiamnak”c. közismert verse, amelynek számos szép sora azóta szólásmondássá vált: „Hála Isten este van megin’. / Mával is fogyott a földi kín. ” — így kezdődik a vers. De ki ne hallotta, vagy használta volna a 3. strófa indító sorait: „Mert szegénynek drága kincs a hit, / Tűrni és remélni megtanít. ” Ám nemcsak fia, Arany László kapott édesatyjától ilyen vallásos nevelést, hanem leánya Juliska is ebben a szellemben nőtt fel. Ezekután érthető, amikor alig 24 évesen szembe kellett néznie a halállal, utolsó szavaival ő bátorította az elválás pillanatait fájdalmasan átélő szüleit: „A lélek él, találkozunk!"Ezek a búcsúszavak ma is olvashatók Széli Kálmánná Arany Juliska sírkövén a szalontai temetőben. S ez a gondolat csendül ki abból a versből is, amelyet a költő leánya halálakor írt: „Midőn a roncsolt anyagon diadalmas lelked megállt / S megnézve bátran a halált, Hittel reménnyel gazdagon indult / Nem földi utakon. / Egy volt közös, szent vigaszunk: / A lélek él, találkozunk!” Amikor „a jó Isten kévébe kötötte” öreg szolgáját, olyan embert „takarított csűrébe”, aki magyarságában, emberségében, az Isten tiszteletében mindig állhatatos volt, és aki minden nemzedék számára példaképül szolgálhat. Legszebb jubileumi emlékezésünk az lenne, ha a hívő családokban megtanulnák a már említett, „Fiamnak” c. verset, amelynek utolsó strófájával zárjuk most emlékezésünket: „Óh, remélj, remélj egy jobb hazái! S benne az erény diadalát: Mert különben sorsod és e föld Isten ellen zúgolódni költ. — Járj örömmel álmaid egében, Utravalód e csókom legyen: Kis kacsóid összetéve szépen, Imádkozzál, édes gyermekem!" Bányai Jenő Rendőr voltam Hawaii-ban (Folytatás a 8. oldalról) Valahányszor kapcsolatba kerülök a rámbízott gyanúsítottak családjával, megpróbálok velük úgy bánni, amint én is szeretném, hogy velem bánjanak. Elmondom nekik, hogy az ő házastársuk vagy gyermekük bajban van, és szüksége van az ő szeretetükre és támogatásukra. Rájöttem, ha az emberekkel figyelmesen bánok, ők is úgy viselkednek velem szemben. Isten megengedte, hogy nagyon sok áldásban és elismerésben legyen részem. 1977-ben „Az év rendőre” lettem. Jelenleg diakónusként szolgálok a Palisades Community Chapel gyülekezetében. Több társadalmi és keresztyén szervezet is elnökévé választott. 1986-ban nyugdíjba vonultam a rendőrségtől, és most magánnyomozó vagyok. Ügy érzem, Isten megáldott, és boldog vagyok abban, amit teszek. Gyakran kérdeztem magamtól: „Miért is vagyok én rendőr?” Mikor azonban keresztyén lettem, rájöttem, hogy Istennek éppen ezen a téren volt célja velem. Azt akarta, hogy másoknak valami jobb utat mutassak és hitre vezessem őket. (Decision) Jeff Yamashita Ford.: M. T. Gy, Bányai Jenő
