A Kürt, 1989 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1989-05-01 / 5-6. szám

1989. május—június 3. oldal Megérkezés a túlsó partra — Arrive to the Other Side — Máté 14:22-32 (A január—februári számban megjelent Útban a túlsó partra című cikk folytatása.) A tanítványok minden gondolata a pil­lanatnyi szükségességekkel van elfoglalva: hajó, evezők, vitorlák, hullámok, mélység, sö­tétség. Olyan háborgás­ban vannak, hogy nem érnek rá most foglal­kozni sem az elhagyott parttal, ahonnan indul­tak, sem a túlsó parttal, ahová igyekeznek. Pe­dig már közeledik a megérkezés a túlsó partra. A VIRRADAT. Azonban a hajó min­den erőfeszítésük ellenére sem halad. Ta­pasztalatilag ismert tény, hogy egyes hal­doklók nem képesek meghalni minden tu­sakodásuk ellenére, mert vannak még elin­tézendő ügyeik. Ismertem egy hívő leányt, aki súlyos betegségben szenvedett. Félig öntudatlanul feküdt egy egész héten át, sorvasztó, hosszú betegség után, de nem tudott elköltözni, mert volt egy fiútestvé­re, aki még nem döntött az Úr Jézus mel­lett. Ezt a fiút várta haza a közeli város­ból. Bizonyságot tett neki mégegyszer a Krisztusban való üdvösségről, és miután a fiú megígérte, hogy életét az Úr Jézusban való hitben éli le, a hűséges leánytestvér megnyugodva halt meg, igen röviddel a sorsdöntő beszélgetés után. A változást az Úr Jézus megjelenése hozza: az éjszaka negyedik részében pedig hozzájuk méné Jézus a tengeren (25. v.). Eljön majd a pillanat, mikor a hitet a látás váltja fel. Egyeseknek megadatott az a ke­gyelem, hogy az Úr Jézust láthatják a ha­lálos ágyukon látomásban. így látta Őt Pál a damaskusi úton, míg a körülötte lévők semmit sem láttak, nem is veszett el a szemük világa három napig a megjelenő Krisztus fényességétől. A tanítványok nem voltak felkészülve arra, aminek most szemtanúi lettek: Jézus a tengeren lépkedett! Az eredeti szöveg szerint: ide-oda járkált a tenger színén... Vannak adatok és megfigyelések arra, hogy az a függöny, ami elválasztja a jelen való világot a következendőtői, némileg fellebben a halál közelében. István vérta­núról meg van írva: „Mivel pedig teljes vala Szent Lélekkel, a mennybe függeszt­vén szemeit, látá Istennek dicsőségét, és Jézust állani az Istennek jobbja felől” (Ap.Csel. 7:55-56). A tanítványok nem ismerték fel Jézust ebben a megjelenési formájában. Az ő számukra Jézus még nagyon evi­lági ember volt, nem pedig az univerzum (a mindenség) Ura. A tanítványok még csak az ács fiát ismerték, nem pedig azt, aki képe a láthatatlan Istennek” (Kol. 1:15). Pálnak az volt a törekvése, hogy még ha ismerte is Krisztust test szerint, ne tudjon róla másként, csak mint megfeszí­tettről. Nekünk is nagy meglepetésekben lesz részünk, majd ha meglátjuk Őt, úgy, amint van (I.Ján. 3:2). Az egész keresz­tyén élet nem egyéb, mint a Krisztus isme­retében való növekedés, de azért nagyon sok olyan tapasztalásban lesz majd ré­szünk, „amiket szem nem látott, fül nem hallott, és embernek szíve meg sem gon­dolt” (l.Kor.2:9). Az ember hajlamos arra, hogy Jézus Krisztust valami romantikus „jó pásztori pózban"képzelje maga elé. Pál apostol a földre esett, mikor az Úr szólította (Ap. Csel. 9:4), a három tanítvány „arcra esett és igen megrémült” a megdicsőülés hegyén (Mt. 17:6). A páthmoszi látnok pedig így számol be: Vlikor pedig láttam Őt, le­­esém az Ő lábaihoz, mint egy holt” (Jel. 1:17). Jézus Krisztus úr! Mikor meglátod Őt a halál árnyékának völgyében, megret­tensz az Ő felséges közelségében! Nemcsak a gonoszság lelkei borultak le az Ő köze­ledtére (Mk.5:6), hanem te is megilletődve fogsz porbahullani az előtt, aki előrement, hogy helyet készítsen a számodra (Ján. 14:2). A tanítványok rémülten kiáltoztak, mert azt hitték, hogy valami ,,kísérteiét" látnak. A Szentírás tanúsága szerint egy másik alkalommal is megrémültek a tanítványok Jézus váratlan megjelenésétől, mert akkor meg azt hitték, hogy „valami lelket lát­nak" (Luk. 24:37). A Szentírásban egyet­len olyan eset nincs megemlítve, hogy Is­ten megengedte volna kárhozottak szelle­meinek, vagy gonoszság leikeinek a testet öltését a földi emberek rémítésére. A ta­nítványok azonban nem voltak mentek koruk hiedelmeitől — aminthogy a mai hívők is sokszor melengetnek olyan téve­déseket, melyek nem a Biblián alapulnak. Mindnyájan látták a Megváltót, amint ide-oda járkált a vizeken, de annyira ké­születlenek voltak az Ő közelségére, hogy inkább készek voltak feltételezni, hogy Dr. Haraszti Sándor egy „fantazmát” látnak. Fantazmának ne­vezi az eredeti szöveg azt, amire a tanít­ványok gondoltak: egy képzeletbeli dolog, kísértet, szellem. Az Authorized Version „spirit”-nek fordítja a fantazmát Máté 14:26-ban és Márk 6:49-ben. — Ugyancsak „spirit”-nek fordítja a „pneuma”-t Luk. 24:37-ben, ahol a tanítványok azt gondol­ták, hogy egy sírból visszatérő szellemet látnak az Úr Jézus alakjában megjelenni. Ottan az Úr megnyugtató, de határozott szavakkal megmagyarázza a tanítványok­nak, hogy a szellemet sem látni, sem ta­pintani nem lehet, „mert a szellemnek nincs húsa és csontja, amint látjátok, hogy nékem van” (Luk. 24:38). Az Úr Jézus így nyugtatja meg tanítvá­nyait: „Bízzatok; én vagyok, ne féljetek! (Mt. 14:27). Az Isten gyermekeinek nem félelemre, hanem bizodalomra való ok az Úrnak hatalomban való megjelenése. Mily megnyugtató azt tudnunk, hogy az élet és halál Urától a hívőnek nincs oka félnie. Péter él is ezzel a kiváltsággal, és enge­délyt kér az Úrtól arra, hogy hozzá mehes­sen a vizeken (28. v.). Ha úgy fogjuk fel a hajót, mint az emberi test jelképét, akkor itt annak a csodának vagyunk tanúi, mi­dőn a halál sötét vizein hánykódó emberi lélek kész kiszállni a testből, hogy Krisz­tushoz menjen. A Szentírás hasonlítja a testet cserépedényhez, melyben kincs van (II.Kor. 4:7), sátorházhoz (II.Kor. 5:1), mely elbomol. Az emberi szellemi része azonban sem el nem törik, sem el nem bomol, hanem Istenhez tér a test halála után. Péter jelképesen megtette ezt a dön­tő lépést, mikor Krisztusra nézve kilépett a biztonságot jelentő hajóból a mélység hullámaira, hogy Jézushoz menjen. Azt az állapotot jelenti ez, amikor a lélek már elszállni készül, de még nincs odaát a túl­só parton. Az agónia, halálküzdelem álla­pota ez, amikor még van félelem, bizony­talanság, visszaborzadás, mert a part olyan messzire látszik lenni. Az Űr Jézus szava azonban biztatóan hangzik: „Jövel!” (29. v.). Krisztus ott van a vizeken, erős karját kitárva az érkező felé! Ne tekints a hullá­mokra és lelkem, ne rémülj meg a nagy széltől, melyet a Sátán utolsó erőfeszítése támaszt ellened. Péter halálos rettegésben felkiáltott, mikor a habok kiszaladtak a lábai alól: „Uram, tarts meg engem!"(30. V.). Ez a haldoklók imádsága a halálverí­ték idején. Nincsenek szóvirágok, díszítő jelzők, nagy szavak! Nem próbál vissza­térni a hajóba, az ott dermedten álló mun­katársak közé. Azokat áthidalhatatlan mélység választja el tőle. Testvér, vagy Jézus kezét ragadod meg, vagy a mélység

Next

/
Oldalképek
Tartalom