A Kürt, 1989 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1989-05-01 / 5-6. szám
1989. május—június 3. oldal Megérkezés a túlsó partra — Arrive to the Other Side — Máté 14:22-32 (A január—februári számban megjelent Útban a túlsó partra című cikk folytatása.) A tanítványok minden gondolata a pillanatnyi szükségességekkel van elfoglalva: hajó, evezők, vitorlák, hullámok, mélység, sötétség. Olyan háborgásban vannak, hogy nem érnek rá most foglalkozni sem az elhagyott parttal, ahonnan indultak, sem a túlsó parttal, ahová igyekeznek. Pedig már közeledik a megérkezés a túlsó partra. A VIRRADAT. Azonban a hajó minden erőfeszítésük ellenére sem halad. Tapasztalatilag ismert tény, hogy egyes haldoklók nem képesek meghalni minden tusakodásuk ellenére, mert vannak még elintézendő ügyeik. Ismertem egy hívő leányt, aki súlyos betegségben szenvedett. Félig öntudatlanul feküdt egy egész héten át, sorvasztó, hosszú betegség után, de nem tudott elköltözni, mert volt egy fiútestvére, aki még nem döntött az Úr Jézus mellett. Ezt a fiút várta haza a közeli városból. Bizonyságot tett neki mégegyszer a Krisztusban való üdvösségről, és miután a fiú megígérte, hogy életét az Úr Jézusban való hitben éli le, a hűséges leánytestvér megnyugodva halt meg, igen röviddel a sorsdöntő beszélgetés után. A változást az Úr Jézus megjelenése hozza: az éjszaka negyedik részében pedig hozzájuk méné Jézus a tengeren (25. v.). Eljön majd a pillanat, mikor a hitet a látás váltja fel. Egyeseknek megadatott az a kegyelem, hogy az Úr Jézust láthatják a halálos ágyukon látomásban. így látta Őt Pál a damaskusi úton, míg a körülötte lévők semmit sem láttak, nem is veszett el a szemük világa három napig a megjelenő Krisztus fényességétől. A tanítványok nem voltak felkészülve arra, aminek most szemtanúi lettek: Jézus a tengeren lépkedett! Az eredeti szöveg szerint: ide-oda járkált a tenger színén... Vannak adatok és megfigyelések arra, hogy az a függöny, ami elválasztja a jelen való világot a következendőtői, némileg fellebben a halál közelében. István vértanúról meg van írva: „Mivel pedig teljes vala Szent Lélekkel, a mennybe függesztvén szemeit, látá Istennek dicsőségét, és Jézust állani az Istennek jobbja felől” (Ap.Csel. 7:55-56). A tanítványok nem ismerték fel Jézust ebben a megjelenési formájában. Az ő számukra Jézus még nagyon evilági ember volt, nem pedig az univerzum (a mindenség) Ura. A tanítványok még csak az ács fiát ismerték, nem pedig azt, aki képe a láthatatlan Istennek” (Kol. 1:15). Pálnak az volt a törekvése, hogy még ha ismerte is Krisztust test szerint, ne tudjon róla másként, csak mint megfeszítettről. Nekünk is nagy meglepetésekben lesz részünk, majd ha meglátjuk Őt, úgy, amint van (I.Ján. 3:2). Az egész keresztyén élet nem egyéb, mint a Krisztus ismeretében való növekedés, de azért nagyon sok olyan tapasztalásban lesz majd részünk, „amiket szem nem látott, fül nem hallott, és embernek szíve meg sem gondolt” (l.Kor.2:9). Az ember hajlamos arra, hogy Jézus Krisztust valami romantikus „jó pásztori pózban"képzelje maga elé. Pál apostol a földre esett, mikor az Úr szólította (Ap. Csel. 9:4), a három tanítvány „arcra esett és igen megrémült” a megdicsőülés hegyén (Mt. 17:6). A páthmoszi látnok pedig így számol be: Vlikor pedig láttam Őt, leesém az Ő lábaihoz, mint egy holt” (Jel. 1:17). Jézus Krisztus úr! Mikor meglátod Őt a halál árnyékának völgyében, megrettensz az Ő felséges közelségében! Nemcsak a gonoszság lelkei borultak le az Ő közeledtére (Mk.5:6), hanem te is megilletődve fogsz porbahullani az előtt, aki előrement, hogy helyet készítsen a számodra (Ján. 14:2). A tanítványok rémülten kiáltoztak, mert azt hitték, hogy valami ,,kísérteiét" látnak. A Szentírás tanúsága szerint egy másik alkalommal is megrémültek a tanítványok Jézus váratlan megjelenésétől, mert akkor meg azt hitték, hogy „valami lelket látnak" (Luk. 24:37). A Szentírásban egyetlen olyan eset nincs megemlítve, hogy Isten megengedte volna kárhozottak szellemeinek, vagy gonoszság leikeinek a testet öltését a földi emberek rémítésére. A tanítványok azonban nem voltak mentek koruk hiedelmeitől — aminthogy a mai hívők is sokszor melengetnek olyan tévedéseket, melyek nem a Biblián alapulnak. Mindnyájan látták a Megváltót, amint ide-oda járkált a vizeken, de annyira készületlenek voltak az Ő közelségére, hogy inkább készek voltak feltételezni, hogy Dr. Haraszti Sándor egy „fantazmát” látnak. Fantazmának nevezi az eredeti szöveg azt, amire a tanítványok gondoltak: egy képzeletbeli dolog, kísértet, szellem. Az Authorized Version „spirit”-nek fordítja a fantazmát Máté 14:26-ban és Márk 6:49-ben. — Ugyancsak „spirit”-nek fordítja a „pneuma”-t Luk. 24:37-ben, ahol a tanítványok azt gondolták, hogy egy sírból visszatérő szellemet látnak az Úr Jézus alakjában megjelenni. Ottan az Úr megnyugtató, de határozott szavakkal megmagyarázza a tanítványoknak, hogy a szellemet sem látni, sem tapintani nem lehet, „mert a szellemnek nincs húsa és csontja, amint látjátok, hogy nékem van” (Luk. 24:38). Az Úr Jézus így nyugtatja meg tanítványait: „Bízzatok; én vagyok, ne féljetek! (Mt. 14:27). Az Isten gyermekeinek nem félelemre, hanem bizodalomra való ok az Úrnak hatalomban való megjelenése. Mily megnyugtató azt tudnunk, hogy az élet és halál Urától a hívőnek nincs oka félnie. Péter él is ezzel a kiváltsággal, és engedélyt kér az Úrtól arra, hogy hozzá mehessen a vizeken (28. v.). Ha úgy fogjuk fel a hajót, mint az emberi test jelképét, akkor itt annak a csodának vagyunk tanúi, midőn a halál sötét vizein hánykódó emberi lélek kész kiszállni a testből, hogy Krisztushoz menjen. A Szentírás hasonlítja a testet cserépedényhez, melyben kincs van (II.Kor. 4:7), sátorházhoz (II.Kor. 5:1), mely elbomol. Az emberi szellemi része azonban sem el nem törik, sem el nem bomol, hanem Istenhez tér a test halála után. Péter jelképesen megtette ezt a döntő lépést, mikor Krisztusra nézve kilépett a biztonságot jelentő hajóból a mélység hullámaira, hogy Jézushoz menjen. Azt az állapotot jelenti ez, amikor a lélek már elszállni készül, de még nincs odaát a túlsó parton. Az agónia, halálküzdelem állapota ez, amikor még van félelem, bizonytalanság, visszaborzadás, mert a part olyan messzire látszik lenni. Az Űr Jézus szava azonban biztatóan hangzik: „Jövel!” (29. v.). Krisztus ott van a vizeken, erős karját kitárva az érkező felé! Ne tekints a hullámokra és lelkem, ne rémülj meg a nagy széltől, melyet a Sátán utolsó erőfeszítése támaszt ellened. Péter halálos rettegésben felkiáltott, mikor a habok kiszaladtak a lábai alól: „Uram, tarts meg engem!"(30. V.). Ez a haldoklók imádsága a halálveríték idején. Nincsenek szóvirágok, díszítő jelzők, nagy szavak! Nem próbál visszatérni a hajóba, az ott dermedten álló munkatársak közé. Azokat áthidalhatatlan mélység választja el tőle. Testvér, vagy Jézus kezét ragadod meg, vagy a mélység
