A Kürt, 1988 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1988-05-01 / 5-6. szám
4. oldal 1988. május—június VIGADJON A TE ANYÁD! -----------------------—Your mother be glad! ------—------—-------(Péld. 23:25) Anyák napján mi édesanyák soksok megható és szívből jövő jókívánságot hallhatunk gyermekeinktől. Néha szép ígéreteket is. Ezeknek egy részét talán sikerül betartani, más része csak ígéret marad. De nekünk már az is öröm, ha gyermekeink jóra való törekvését láthatjuk. Nem minden anyának öröm az anyák napja. Életemben már sok síró, szomorú édesanyát láttam. Sajnos, komoly okuk volt a bánkódásra. Évente legalább egyszer, anyák napja alkalmával gondoljunk arra, hogy a sírnál már késő a könny, a szép virág! Kell, hogy legyen ma is vigasztalással teli, krisztusi indulat az elhagyott édesanyák iránt! Jézus így szólt a fiát sirató naini özvegyhez: Ne sírj! Csodát tett, hogy igazi vigaszt tudjon nyújtani. Az imádkozó Anna is Isten színe előtt, a templomban nyerte meg a vigasztaló ígéretet, és „arca már többé nem volt szomorú”. Kedves hívő Édesanyák! Azt gondolom, mindnyájan egyetértünk abban, hogy az anya első és legnagyobb öröme az, amikor megtudja, hogy új életet hordoz a szíve alatt. Egy kis emberkét kihordani és világra hozni nem kisebb kiváltság, mint részt vállalni a teremtés csodálatos munkájából. Mindnyájan így éltük át, Jézus szavai szerint: „Az asszony mikor szül, szomorúságban van, mert eljött az ő órája, de mikor megszüli az ő gyermekét, nem emlékezik többé a kínra az öröm miatt, hogy ember született a világra” (Ján. 16:21). A gyermek Isten legtökéletesebb ajándéka. Tudjuk, hogy Ő adta őket, az Ő tulajdona mindegyik, és leghőbb vágyunk az, hogy az övéi is maradjanak! Kedves emlék nekem, hogy egy régi anyák napján kicsi fiam ezt a verset mondta el: Amikor én még meg sem születtem, Istennek adott az édesanyám. Álomszálakból szőtte gyolcs efódom, A szolgálatot úgy imádkozta rám Az édesanyám. Szeretnék kicsi Sámuel lenni, És úgy növekedni az Úr szaván, Hogy kész legyek majd, hogyha hív a Mester A szolgálatra egyszer igazán, Hogy boldog legyen az édesanyám. A bibliai Anna pedig így tett bizonyságot: „Ezért a fiúért könyörögtem, és az Úr megadta kérésemet. Most azért is az Úrnak szentelem, telOláh Lajosné MAMA í J Aztán... megérkeztek az unokák. Küldik a szebbnél szebb képeket. „Épp ilyen voltál te is!’’ — mondja Mama, míg könnyes szeme a múltba réved. Már messze maga mögött hagyta küzdelmes, fiatal éveit, már csak emlék a gyereksírás, mely megszaggatta éjeit. Fejből tud minden születésnapot, minden házassági évfordulót, ' senki sincs nála elfelejtve, levelet ír és üdvözlőlapot. Két munkás keze már pihenhet, nincs vasalás, pelenkamosás, nincs tanulás, rajzolás, játék, csend van... nincs zenegyakorlás. A régi fészekből ma már a színes lapok repülnek szerteszét, i viszi a posta szelek szárnyán a Mama kifogyhatatlan szeretetét. A lázmérő nyugodhat a polcon, elmúlt a kanyaró, a himlő. De jó, hogy ma már mindez csak emlék, de jó, hogy az ember mindent kinő! Am néhanap ő lesi a postást: 1 vajon ma gondolnak-e rám? Hogy is lehetne, hisz oly sok a gondjuk! Ha nem jön ma, jön holnap... talán... Szekrényben már a levesesfazék, mert akiknek benn ’főznie kellett, nagyra nőttek, s a közös fészekből sorra, rendre szépen kiröppentek. És ha nem csenget be a postás, csak két szeme lesz könnyesebb... De szivében már kész a mentség, mert szeretete nem lett kevesebb! jes életére az Úrnak legyen szentelve!” (I. Sám. 1:27—28). És biztos vagyok benne, hogy nagyobb, teljesebb volt az öröme, mintha a maga terve szerint, a maga céljai szerint nevelte volna. A hívő édesanyák kétszer élik át az anyai örömöket. Az igazi, teljes öröm az, ha elmondhatjuk, hogy „új ember” született a világra! Ha gyermekeink életét ott láthatjuk a legdrágább kézben, aki adta őket. Az Ő szolgálatában, az Ő útján, azon az úton, mely az örök életet biztosítja számukra. Az apostollal együtt valljuk: „Nincs nagyobb örömem annál, mint ha hallom, hogy az én gyerekeim az igazságban járnak” (III. Ján. 4.). Ez természetesen nemcsak arra vonatkozik, hogy vasárnaponként ott vannak az imaházban, és részt vesznek a szolgálatokban, hanem a mindennapi élet nehéz és kísértésekkel teli útjaira is. A hívő édesanya naponkénti, szüntelen könyörgése az, hogy gyermeke eljusson az igazság ismeretére, és az igazság útján meg is tudjon maradni. Ha úgy látjuk, hogy ez a könyörgésünk meghallgattatik, nincs okunk a szomorúságra. Támogató imádságainkra tovább is szükségük lesz, a többit pedig elvégzi életükben Isten Szent Lelke. „Igen örül az igaznak atyja, és a bölcsnek szülője annak vigadoz.” Ezt nem úgy értelmezzük, mindha okunk volna bármiféle anyai büszkeségre, hanem mint akiket Isten egy életre szólóan hálára kötelezett. És ez nemcsak egyoldalú, szülőknek és gyermekeknek egyaránt örömet jelent. Gyermekek és fiatalok, nézzetek édesanyátok arcára és szemébe: látjátok-e rajta ennek az örömnek a ragyogását? Vagy talán az ellenkezőjét, bánatot és könnyeket? Talán azért, mert még nem született meg bennetek az új ember! Talán mert ti nagyobb szabadságra vágytok, és ki akartok lépni a hívő otthon kötöttségeiből... Nem lesztek boldogabbak! Az igazi boldogság és boldogítás titkára már bölcs Salamon is így tanította fiát: „Vigadjon a te atyád és a te anyád, és örvendezzen a te szülőd! Adjad, fiam, a te szívedet nékem és a te szemeid az én útaimat megőrizzék” (Péld. 23:25 —26). Ez lesz életetek legszebb anyák napi ajándéka! Oláh Lajosné
