A Kürt, 1987 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1987-07-01 / 7-8. szám
8. oldal 1987. július—augusztus Huszonöt milliomos a fedélzeten Az ember lélegzetelállító sebességgel halad előre a világmindenség kikutatásában. Lebilincselő verseny folyik a vezető világhatalmak tudósai, űrutasai és rakétái között. S az emberek millióit foglalkoztatja a kérdés: közülük melyik lesz a legsikeresebb, és melyik hatol el legmesszebb a világűrbe. A múltban is voltak olyan események, amelyeket egész népek kísértek feszült figyelemmel. 1912 tavaszán vízre bocsátottak egy óriási luxusgőzöst abból a célból, hogy elhódítsa Anglia számára az óceán „Kék szalag”-ját. Ez volt a legmagasabb kitüntetés annak a hajónak a számára, amelyik leggyorsabban szelte át az Atlanti-óceánt. Mindenki azt remélte, sőt elvárta, hogy a Titanic, a világ akkor legnagyobb, legbiztonságosabb és legszebb hajója messze megelőzi ebben a többi nemzet hajóját. Mindenki ott akart lenni, amikor ez az óriásgőzös Anglia számára visszaszerzi a „Kék szalag”-ot, személyesen akarták átélni, amikor ez a kolosszus első útját rekordidő alatt teszi meg. De nem hiányzott a gőg, a vakmerőség sem az utazás rendezőiből, és az első utasokból, akiknek drága pénzen sikerült hajójegyet szerezniük: „No God” (nincs szükségünk Istenre) — ezt festették nagy betűkkel a hajóóriás testére. A New York felé Szonett a Titanic 75 éves katasztrófájára ”Ki tudjuk-e vajon a jéghegyet kerülni?” Ó. gyönyörű ladik, ím, látlak elmerülni Jó híred mit se ért, hogy jött a pusztulás Már első utadon a versenyzési láz! — És azt a jéghegyet nem tudtak kikerülni! Hogy a segélykérő rakétáid feltűntek A környező hajók örömünnepnek vélték Elsüllyeszthetetlen csodahajónak nézték Luxuskabinjaid, amik mind elmerültek. Új voltál még nagyon. Nem ismerted a tengert. Te, a büszkeséggel és hiúsággal megvert Tudtak-e, hogy kevés a mentőcsónakod? Ó, életünk ladikja! — szegény emberhajók — Fegyverkezési láz félelmes versenyében Jéghegynek ne sodródj. Kerüld ki győzve, épen. Kárász Izabella (A Kürt részére) fedélzeten egyik mulatság a másikat követte. 2224 ember utazott a hajón, köztük huszonöt milliomos. Mindnyájan a várakozás kellemes izgalmában voltak, táncoltak és szórakoztak. 1912. április 15-én éjjel a hajó Újfundland vizeire érkezett, ahol tavaszidőben a sodródó jéghegyekkel kell számolni. A közelben levő másik gőzhajó figyelmeztette a Titanicot, és szünet nélkül morzejeleket adott: „Jéghegyveszély! Lassan! Lassan!” A Titanic azonban tovább száguldott, a győzelmet mindenáron ki akarta vívni. Azon az éjszakán nagy dáridó volt a hajón. A zenekar szünet nélkül játszott. Hirtelen azonban hatalmasan megrázkódott az úszó óriástest. Minden megingott, a táncolok elsápadtak. Először kérdezősködés, azután balsejtelem, majd a borzalmas bizonyosság: A Titanic rekordsebességgel belerohant egy jéghegybe. Pontosan azon a helyen törte át ajég a hajó falát, ahol a „No God” felirat volt. Hatalmas víztömeg öntötte el a hajót. Pánik tört ki. Akapitány parancsot adott, hogy mindenki őrizze meg a nyugalmát, és leeresztették a mentőcsónakokat. De ki lett volna képes megőrizni a nyugalmát, amikor a mentőcsónakok az utasoknak csak kis töredékét tudta befogadni? És elkezdődött az elkeseredett harc, mindenki harca mindenki ellen, egy helyért a mentőcsónakban. A Titanic távirásza szüntelenül továbbította a vészjeleket: SOS... SOS... De az egyetlen közelben levő hajó, amely többször is figyelmeztetett a jégveszélyre, nem válaszolt. Csak hallgatás, vigasztalan hallgatás. A hajó távirásza — miután a Titanicról nem kapott választ — nyugovóra tért. Hirtelen azonban fények tűntek fel! Egy másik hajó került látótávolságba. Itt a segítség, itt a szabadulás! A Titanicról azonnal kilőtték a jelzőrakétákat. De csak akkor vették észre, hogy a hajón csupán fehér világítórakéták voltak, amelyek egy másik hajó üdvözlésére, és a kikötőbe érkezés jelzésére szolgáltak. Nagy elbizakodottságukban vörös fényű, tehát veszélyt jelző rakétákat nem vittek magukkal rekordszerző útjukra. így a vaksötét éjszakában a másik hajón mitsem sejtettek a hajóóriás halálküzdelméről. Fehérjelekkel viszonozták a köszöntést — és a hajó tovább ment. A Titanic percei meg voltak számlálva. Hatalmas folyamként zúdult a víz a tátongó nyíláson át a hajó belsejébe. Sokan — halálos félelmükben — egyszerűen beleugrottak a vízbe. És a hatalmas hajó hirtelen a mélybe süllyedt, óriási örvényt kavarva, amely a vízben tehetetlenül vergődőket magába szívta. 1563 ember fulladt bele az Atlanti-óceán jéghideg vizébe. Iszonyatos rekord! Mi mindnyájan ilyen lélegzetelállító versenyben veszünk részt: te is, én is. Az élet vadul hullámzó tengerén folyik ez a versenyfutás. Minden azon múlik, hogy hogyan indulunk a „kikötőből”. Milyen felirat van „hajód” oldalán: „Istennel” vagy „No God” (Isten nélkül)? Ez a felirat talán nem áll ott óriási betűkkel, talán csak apró, alig olvasható írással, vagy pedig valamiféle titkosírással, hogy senki el ne olvashassa. De gondold meg, hogy ha a felirat: „Isten nélkül” — akkor indulások rossz, és csak tragédiába torkollhat. Isten félreérthetetlenül ajánlja az Igéjében: „Add nekem a szívedet, fiam” (Péld 23:26). Ez az egyetlen helyes indulás. Azokat, akik nem engedelmeskednek, Isten Igéje teljes komolysággal figyelmezteti: „Netévelyegjetek! Istent nem lehet megcsúfolni. Amit vet az ember, azt fogja aratni is” (Gál 6:7). És ha észreveszed, hogy téves úton jársz, akkor csak egy elszánt és teljes irányváltoztatás segít. Ha nem, akkor előbb vagy utóbb a pusztulás vár rád kikerülhetetlenül. Hallottad már a láthatatlan távirászt, aki szüntelenül figyelmeztet, és észhez akar téríteni? Hallgass rá, és ne kapcsold ki a lelkiismeretedet, mert különben nemsokára nem hallod már a segítséget hozó jeleit. F. K. 4. Az Úr azonban nagy szelet bocsátott a tengerre. Nagy vihar támadt a tengeren, és már azt hitték, hogy hajótörést szenvednek. 5. Félelem fogta el a hajósokat: mindegyik a maga Istenéhez kiáltott, és a hajóban levő holmikat a tengerbe dobták, hogy így könnyebbé tegyék azt. Jónás pedig lement a hajó mélyébe, és ott feküdt mély álomba merülve. 6. De odament hozzá a hajóskapitány, és így szólt hozzá: Mi van veled, hogy ilyen mélyen alszol? Kelj föl, kiálts Istenedhez! Talán gondol ránk az Isten és nem veszünk el! Jónás könyve 1:4—6
