A Kürt, 1986 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1986-05-01 / 5-6. szám

10. oldal 1986. május június Missziós beszámolók Erdélyből Az óhazai baptisták lapjában, a BÉKE­­HÍRNÖK. múlt évi dec. 22-i és az ez évi jan. 26-i számában két jelentős beszámolót olvashattunk néhány erdélyi magyar gyüle­kezetben és a Bukaresti Baptista Teológián történt látogatásokról. Örülünk annak, hogy Billy Graham testvér legutóbbi romá­niai és magyarországi útja óta megeleve­nedett a két országban élő baptista testvé­rek kapcsolata. Az egyik beszámolót Dobner Béla, Budapest, József utcai lelki­­pásztor írta, aki a Magyarországi Baptista Egyház hivatalos küldötteként vett részt a Nagyváradi Magyar Baptista Gyülekezet 100 éves jubileumán. A következőkben az ő írásából idézünk: “A 100. évfordulóra Isten iránti hálával emlékező gyülekezet a nagyszalontai szár­mazású magyar parasztpróféta, Kornya Mihály közvetett munkája nyomán léte­sült. A jubileumra hatalmas anyagi áldo­zattal és rengeteg kétkezi munkával rend­behozták az 1912-ben épült jellegzetes, szép templomukat... A Nagyváradi Magyar Baptista Gyüleke­zet imaházának külső homlokzata. Medgy esi József testvér, a gyülekezet­nek immár húsz éve lelkipásztora, vállalta az ünnepség előkészítő és a kiállítás kivite­lező munkáját. Teológiai végzettségét meg­előzte képzőművészeti főiskolai diplomá­ja. Ezt hasznosítva állította össze — a gyülekezet volt Szeretetházának termei­ben — a megtett 100 éves út eseményeit rajzokban, képekben és rövid leírásokban szemléltető tablókat... A felújított kápolna nem tudta befo­gadni az ünnepre egybesereglett testvérisé­get. Hiszen, ha csupán a helyi gyülekezet tagjai jöttek volna el, akkor is kevés a hely, mert jelenleg mintegy 1050 úrvacsorázó tagja van a gyülekezetnek. (Bármilyen kü­lönösen hangzik is, de így igaz, a legna­gyobb taglétszámú magyar nyelvű baptis­ta gyülekezet a világon a romániai Nagy­váradon működik.) Az evangélium terjesztéséből jelentős részt vállalnak a magyar baptisták, főleg Erdélyben, de közvetve egész Romániá­ban. Az idősebb testvér, a Magyarországi Baptista Egyház országos közössége Isten iránti hálával gondol először a jubiláló gyü­lekezetre, de a naggyá nőtt fiatalabb test­vérre, a közel 200 000 tagot számláló Ro­mániai Baptista Szövetségre is... fejezi be sorait Dobner testvér. A másik beszámoló Dr. Mészáros Kál­mán tollából származik, aki jelenleg a Bu­dapesti Baptista Teológiai Szeminárium igazgatója. Testvérünk és felesége a Ro­mániai Baptista Szövetség néhány vezető tagjának (Húsán Mihai elnök, dr. Talpos Vazile főtitkár. Kulcsár Sándor alelnök, dr. Buniaciu Joan dékán) korábbi magyar­­országi látogatását viszonozta. Dr. Mé­száros testvér utazásának célja az volt, hogy részt vegyen a zilahi magyar gyüleke­zet új imaházának avatásán, és misszió­történeti előadássorozatot tartson a buka­resti teológián az. európai baptista misszió kialakulásáról és a Kárpát-medencében való elterjedéséről. Látogatásáról a követ­­kezőket-írja: “A bukaresti szeminárium két négyszin­tes épületét erősen megrongálta a legutób­bi földrengés. A károk kijavítására csak most került sor. Éppen a főépület külső­­belső felújítási munkáiban találtuk testvé­reinket. Jelenleg egy épületbe összezsúfol­tam nehéz körülmények között folyik az oktatás. Tíz másodéves hallgató — köztük két magyar nyelvű — készül a szent szolgá­latra. Az előadások után sok társadalmi munkát is vállalnak az építés mielőbbi be­fejezése érdekében... Sorra látogattuk a bukaresti imaháza­kat, találkozhattunk a Brassói Magyar Baptista Gyülekezettel, amelynek torony­nyal ékesített temploma megmaradt a A Marosvásárhelyi Magyar Baptista gyü­lekezet épülő imaháza. most épülő blokkházak sűrűjében is. Ma­rosvásárhelyen munkában találtuk az im­pozáns — 20 m magas homlokzatú — imaházát építő testvériséget dr. Vass Ger­gely lelkipásztor testvér vezetésével. Kolozsváron átutazva jutottunk a Szi­lágyság fővárosába, Zilahra, november 24- én. (Itt diákoskodott Ady, a gyülekezetben is vannak rokonai.) Az urbanizáció itt is fölforgatta az ősi rendet. Sok falusi dolgo­zó települt a városba, köztük baptista test­véreink is. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a régi30—40 tagú magyar nyelvű gyülekezet ma 350 tagot számlál. Nagy hitte! építették meg kiskőrösi imaházunk ikerpárját példa­adó áldozattal, rendkívül rövid idő alatt, Veres Ernő lelkipásztor és apósa, Ady Imre presbiter vezetésével. A zilahi baptista gyülekezet közel 1000 ülőhelyes új imaháza. Az új imaház avató istentiszteletére meg­hívást kapott dr. J. David Hopper testvér, a némi részben áldozatot vállaló Déli Bap­tista Szövetség képviselője is. Ő délelőtt a zilahi román ajkú, délután pedig az ünnep­lő magyar ajkú gyülekezetben szolgált, kb. 1000 ember előtt. Ebben egymást váltot­tuk, mert én délelőtt szolgáltam a magyar, s este a román testvérek között. Az építők nagy odaadását máris megjutalmazta az Úr, mert már az avatás estéjén 25—30-an kérték felvételüket a gyülekezetbe és je­lentek meg a törekvők imaóráján. (Azóta fehérruhásokként, már fel is “avatták " a bemerítő medencét.) Szolgálati útunk végén a hepe-hupás Szilágyságban meglátogattunk még két — a század elején Kornya Mihály úttörő mun­kája nyomán alakult — népes gyülekeze­tét. November 23-án, szombaton este együtt találtuk a szilágyhallai testvéreket, akik a negyvenes években Cserepka János testvér szolgálata nyomán annyira gyara­podtak, hogy ki kellett bővíteni a templo­mukat. Vasárnap délután Perecsenybe, Kulcsár Sándor testvér szülőfalujába igye­keztünk, ahol nagy sokadalom sietett az imaházba. Nem könnyű, de szép ez a misszió-mun­ka, amelyet Romániában élő testvéreink végeznek..." Hittestvéreink hűséges szolgálatát kísér­je a jövőben is Mennyei Atyánk áldása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom