A Kürt, 1984 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1984-12-01 / 12. szám
1984. december 11. oldal IMHIIIIIMIIMMMIIIIMMMIIMMIMIIIIIIIMIIMMIMMMIIIIIIIMIIIIIIIIIIIIMIIIIIMMIIIiniMIIIII I NŐI | ROVAT | Women’s Column “Közel van, az ajtó előtt... ” Máté evangéliumában olvashatjuk ezeket a szavakat, az utolsó idők jövendöléseiben. A beteljesülés idejét nem ismerjük, de érezzük, hogy nincs már messze. Szinte már halljuk annak lépteit, Aki közeledik és egyszeresük megáll az ajtónk előtt. Eszünkbe jut erről az a kedves kép, mely több festő elképzelése nyomán nyert kifejezést: az ajtó előtt álló, szelíden zörgető, fehérruhás Jézus képe. A kép nagyon megkapó, de túl kell jutni a gyönyörködésen, és szembe kell nézni a ténnyel: az az ajtó az én szívemet, az én életemet zárja el Jézustól, mert jobban szeretem azt magam irányítani, saját elgondolásom szerint. Jobban szeretem, ha becsukott ajtónál, az emberek szeme elől elrejtve élhetem magánéletem. Ily módon nem veszem észre, ha Jézus is az ajtón kívül marad, noha egyszer már ajtót tártam Néki és befogadtam a szívembe. Egyszer nagy próbák után jöttem rá, hogy nemcsak a meg nem térteknek szól a komoly ige: “Imé, az ajtó előtt állok és zörgetek...” Mihelyt az ember saját kezébe ragadja sorsa irányítását, s egyegy döntését a külső körülmények határozzák meg, már kizárta Jézust. Talán azért nem tudatosul ez mindjárt, mert Jézus ezt a lépést nem torolja meg, hanem türelmesen vár az ajtó előtt és szelíden zörget. Zörget! A szó maga is azt fejezi ki, hogy ez folyamatos cselekvés. Nem egyszeri dolog, hanem ismétlődő. Mindaddig tart, míg eredménye nem lesz. Ha valahova elmegyünk, zörgetünk, mindig erősebben, hátha nem hallották! — így tesz az ajtó előtt álló Jézus is. Milyen hálára indíthat bennünket ez a hosszú, tűrő, kitartó szeretet! Enélkül már régen elvesztünk volna. Eleinte még halk a kopogtatás. Szelídfigyelemfelhívás. Környezetünkben valaki súlyos betegségbe esik, vagy hirtelen halállal szívrohamban, balesetOláh Lajosné ben meghal. Ma ez igazán nem ritkaság! Ilyen hír hallatán mindig összeszorul a szívünk. Tűnődünk, vajon az illető hogyan állt meg az Úr előtt? Ez minket is önvizsgálatra indít. Előfordulhat, hogy halálos veszedelemből menekültünk meg, szinte éreztük elsuhanni a halál szelét. Vagy minket dönt ágyba a betegség, de Isten megadja a gyógyulást. Itt a figyelmeztetés: Mi lett volna, ha...? — Aztán jóvá lesz minden és megnyugodva éljük tovább a gépies mindennapi életet. Másodszor már erősebb a zörgetés. Súlyosabb próbákba enged az Úr. Aztán jönnek a kívülről való megterhelések: az életnek gondjai, amelyek súlyos teherként nehezednek ránk, és néha megoldhatatlan kérdések elé állítanak bennünket. Ma különösen időszerű az Ige figyelmeztetése: “ Vigyázzatok magatokra, hogy meg ne nehezedjék a ti szívetek az élet gondjai miatt!" (Luk 21:34). Ha nem vigyázunk, kétségbe esünk, pánikot harangoz a szívünk, panaszkodik a szánk, s olyan ez a külsőbelső zaj, hogy nem halljuk meg az erősebb zörgtést sem. Ó, drága kegyelem ideje! Jézus még akkor sem távozik az ajtó elől! Ismét zörget, és zörgetése a velőnkig hat. Olyan történik velünk, ami máraz elevenbe vág, akár az operáló kés. Talán saját testünkben támad meg a fájdalom, ami nem akar szűnni. Talán éppen a napjainkban arató súlyos betegség, amiről csak egyet tudunk biztosan: nincs gyógyulás belőle. Vagy ami még ennél is fájdalmasabb: örökre búcsút kell vennünk attól, akit legjobban szerettünk. Az is előfordulhat, hogy családi életünkben jelentkezik a próbatétel. A megpróbált emberek ajkáról gyakran halljuk a kétségbeesettfelkiáltást: Miért pont engem büntet így Isten? Mi magunk is hajlamosak vagyunk ilyen miértekre. De csak addig, míg le nem csendesedünk és meg nem értjük: nem büntetés ez, hanem zörgetés! Nem ítélet, hanem kegyelem! Ha megsokasodik a nyomorúság, az az utolsó idők jele, lehet, hogy az egész világ számára, de lehet, hogy ezúttal csak neked! Úgy gondolom, erre is érvényes az Ige tanítása: ha ezek történnek veletek, “tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt!” Ő zörget! Advent van, a várakozások ideje. Nemcsak a mi szívünk van tele várakozással, Jézus is vár! Az ajtó előtt áll és zörget! “Ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket!” Advent után karácsony következik. A mi örök adventi várakozásunk is a beteljesüléssel ér majd egykor véget. Ennek a dicsőséges beteljesülésnek egy részét már e földön megérhetjük, ha ajtót tudunk tárni Jézusnak. Ekkor lesz valósággá életünkben az Ígéret: “Aki megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok és ő énvelem. ” A közös asztallal Jézus örökreí_ szóló közösséget vállal velem, és én Ővele. Oláh Lajosné KIRÁLY SZÜLETIK Sötét van és hideg. Bezárult minden ajtó. Ő nem kell senkinek. Az éjszakába hajló Alkony ijesztve száll. Mint gyöngy-terhét a kagyló, A fáradt szülepár Úgy hordja drága titkát. És megpihenne már... Próféták rég megírták, S az idő most betelt: Megérkezett, akit várt, S kitfennen hirdetett Az Ur választott népe... És nem ismerte meg! Most, hogy megkapta végre A várt Immánuelt, Nem zárja őt szívére. Tündöklő égi jelt Hiába rendel Isten, A nép hamar felejt. József már megtett mindent, De szállást nem talál Csönd és hideg van kint, bent. S midőn a Szűzre száll A vajúdás szent kínja, És elgyötörve már A drága test, s nem bírja Áldott terhét tovább; Amint az rég megírva, ím, a legmostohább Helyen: egy istállóban Királyt kap e világ! Mert Király ő valóban, Bár most szalmán hever. S a három bölcs szól: Hol van? S négy pásztor útrakel, És hozza mind a szívét, És nála üdvre lel... Királyom, jöjj és gyújts fényt. Szegény szívemben is. Adj nékem igaz békét! Gerzsenyi Sándor
