A Jó Pásztor, 1964. január-március (44. évfolyam, 4-10. szám)
1964-03-06 / 10. szám
4. OLDAL A Jó PÁSZ TOR A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD) Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó Associated Hungarian Press, Inc. Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 East 22nd Street, Cleveland 14, Ohio Telefon: CHerry 1-5905 A MÁDÉFALVI VESZEDELEM uo ELŐFIZETÉSI DIJAK: SUBSCRIPTION RATES: Egy évre .............................$8.00 One Year ................................$8.00 Fél évre .................................$5.00 Half Year ..............................$5.00 ' Second Class Postage Paid At Cleveland, Ohio VERSENYFUTÁS Dollárhóditási hadjáratra készül Walter Reuther generális vezérlete alatt az automobilipari unió. Már felhangzott a csatakiáltás: Az automobilgyárak haszna oly óriási, hogy fizethetnek jóval magasabb béreket, anélkül, hogy az autó árakat emelniök kellene. Sőt mi több, mondja Reuther, még le is szállithatnák az árakat és jutna elég kiadós béremelésekre. Kiadós bér — ez Detroitban 3.2 százaléknál több béremelést jelent. A 3.2 százalék a mértéke az amerikai ipari termelékenység évi növekvésének az egyre nagyobb számban beszerelt uj gépek, főleg automatikus gépek segitségével. Johnson elnök leszögezte azt az alapvető elvet, hogy a munkabéreket eddig a 3.2 százalékos határig fel lehet emelni anélkül, hogy infláció, vagyis a dollár értékének zsugorodása állna be. Az autóipari uniók ezt az elvet elfogadják, de csak elméletben; úgy vélekednek, hogy az autóipari vállalatok “szuper-profitja” kivételes helyzetet teremt, amennyiben abban bőven van tartalék a 3.2 százalékot meghaladó béremelésekre. Az ilyen elmélkedés és követelés mögött az az elgondolás húzódik meg, hogy — a kivétel a szabálynak megerősítése lévén — az amerikai iparban általában lehetséges lesz a béremeléseket 3.2 százalékra korlátozni. Igen ám, de köztudomású, hogy az ipari béralkudozásoknál az alkudozó unió mindig arra hivatkozik, hogy nem követel többet, mint amennyit egy másik iparban a vállalatok veszély nélkül megadhattak munkásaiknak. Hivatkoznak Reutherék arra is, amit az elnök gazdasági tanácsadói mondtak: hogy “az átlagon-felüli haszon” nem egyedül és kizárólag a vállalatokat illeti meg. Ezt lehet úgy értelmezni, ahogy Mr. Reuther teszi, de lehet úgy is érteni, hogy az átlagon-felüli haszonból juttatni kell egy részt azoknak is, akik a kollektiv alkudozásban, a dollár utáni versenyfutásban, nem vesznek részt: a vásárló közönségnek is — árleszállítások formájában. Kétszáz esztendővel ezelőtt történt a székelyföld népének egyik legmegrenditőbb tragédiája, amely a nép száján mint a “mádéfalvi veszedelem” maradt fenn a mai napig. A gyötrelmes esemény emlékét fel kellett volna eleveníteni azoknak, akik a nemzeti múlt felemelő vagy tragikus eseményeiből próbálnak lelki erőt meríteni a jövő küzdelmeinek elviseléséhez. A mádéfalvi veszedelem dátuma 1764 január 7. 186 lemészárolt, 34 megsebesült és 400 elfogott székely története teszi ezt a napot örökre emlékezetessé azok számára, kik átérzik saját népük szenvedéseit. A székelysors már századokkal ezelőtt tragikus volt. A szászok és románok között életük mind nehezebbé vált, a köznemesek jobbágy sorba sülyedtek. Sokan a nyomor elől kénytelenek voltak kivándorolni, legtöbben Moldvába mentek. A székelyek katonai szolgálatra voltak kötelezve, de ez a kötelesség az utolsó századokban inkább csak papíron volt meg, mert Becs nem bízott a magyarokban s nem szívesen adott fegyvert a kezükbe. Viszont a növekvő orosz veszedelem arra kényszeritette Mária Terézia királynőt, hogy katonailag megerősítse az erdélyi határokat. Külön határőrségei akartak szervezni, magyar és román ezredekkel. A románokkal nem volt nehéz boldogulni, mert azok szivesen beálltak katonának, hogy szász uraiktól szabaduljanak. A székelyek azonban ellenálltak, arra hivatkozva, hogy csakis a haza területén kötelesek katonáskodni, mégpedig kizálólag saját tisztjeik vezetésével. A sorozás az önként jelentkezőket vette volna fel, de ez is csak írott malaszt maradt. Buccow báró tábornok emberei erőszakkal is kezdtek sorozni, amiből hamarosan baj lett. Egyik baj volt, hogy a fegyvertelen szegény nép, nem mervén szembeszállni az állig felfegyverzett katonasággal, seregestül szökött Moldvába. Ezt viszont az osztrák főtisztek nem bánták, mert ezek helyett annál több császári katonát lehetett letelepíteni. Már ekkor ezer körül járt az erőszakkal besorozott székely fiuk száma. A csikmegyei Mádéfalváról a férfiak elszöktek, az ottmaradt aszszonynépet ,öregeket és gyermekeket pedig a császári katonák kergették ki a faluból. Mikor a szökött székelyek megtudták, hogy Háromszékből és Kászonból uj székely csapatok jönnek segitségükre, visszamentek Mádéfalvára. A környék többi falvai azonban császári katonákkal voltak tele. Carato ezredes, akinek parancsnoksága alatt nemcsak osztrák katonák voltak, hanem a magyar fiukból álló Kálnoky huszárezred is, hajnali három órakor körülfogatta a falut és négy oldalról, több ágyúval segítve, megtámadta Mádéfalvát. Az álmából felriasztott fegyvertelen nép menekülni próbált, mert ellenállásról szó sem lehetett. A falut állandó ágyutüz söpörte végig, a menekülőket lovas dragonyosok és huszárok vették üldözőbe, irgalmatlánul lekaszabolva, akit elértek. Ilyen előzmények után nem volt nehéz az erőszakos sorozást véégrehajtani. Csik, Gyergyó és Kászonban majdnem ötezer családfőt írtak össze, Háromszékben pedig egy gyalog- és egy huszárezredet szerveztek meg. Később elrendeltek ugyan egy tessék-lássék vizsgálatot, aminek semmi eredménye sem lett, sőt Siskovics tábornok, a szláv eredetű osztrák katona azt a kijelentést tette, hogy a székely nemzeten, ha egészséges akar maradni, minden száz esztendőben egyszer eret kell vágni. A mádéfalvi eset is ilyen érvágás volt. A Mádéfalván elfogottakat rövid idő múlva szabadon bocsátották. Az elégedetlenség azonban tovább tartott s a nép, hogy elkerülje az esetleges örökös katonáskodást, tömegesen vándorolt át Moldvába. Pár Irta: VASVÁRY ÖDÖN *' l A év múlva, amikor Bukovina osztrák tartomány lett, a hazát vesztett szicjkeilyek) odamentek. Gróf Hadik András lett ezeknek a székelyeknek legfőbb pátrónusa, akik egyik falujokat jótevőjükről nevezték el, Istensegits ési Fogadjisten nevű falvak mellett, Hadikfalvának és Andrásfalvának. » Nevezetes alakja volt ezeknek az időknek Zöld Péter csikszentlékeli plébános, akinek történetét Nyirő József irt ameg “Mádéfalvi veszedelem” cimü történeti regényében. A bukovinai csángó magyarok visszatelepítésére többször történt kísérlet, legutóbb 1941-ben. Talán csak egyetlen ember él, aki ennek az utolsó visszatelepitésnek teljes történetét személyes tapasztalatai alapján ismeri: Németh Kálmán, a Brownsville, Paci magyar katolikus egyházközség plébánosa, aki a hajdani Zöld Péter utódja lett a székelyek hazavezetésében s aki ezt a csodálatos történetet “Százezer szív sikolt” cimü könyvében meg is irta. HOGYAN GYÓGYUL ’ A LÉLEK? Irta: DOHNÁNYINÉ ZACHÁR ILONA MAKARIOS JÁTSZIK A TŰZZEL Sajnálatos körülmény, hogy miközben az Egyesült Nemzetek Szervezete, Amerika, Anglia, Görögország és Törökország mindent elkövet a cyprusi válság megoldására, Cyprus elnöke, Makarios érsek, olyan magatartást tanúsít, amely csak ezekkel a szavakkal jellemezhető: játék a tűzzel. Makarios felemelte Cyprus belső biztonsági rendőrségének létszámát kétezerről hétezerre és ugyanekkor a következő utasítást adta a belső biztonsági szervek parancsnokságának: — A belső biztonsági egységek legelső feladatai közé tartozik, hogy lefegyverezzék mindazoakt a polgárokat, akik engedély nélkül tartanak biztokukban fegyvert, valamint, hogy más zavaró körülményeknek is elejét vegyék. Nem kétséges, hogy a cyprusi belső biztonsági osztagok létszámának növelése alkotmány-ellenes, tekintettel arra, hogy az alelnök már megvétózta. Még akkor is, ha azonban ettől a rendkívüli helyzetre való tekintettel eltekintenék, rendkívül furcsa és aggodalmat keltő Makarios érsek utasítása a “zavaró körülményekről.” Az érsek eddigi magartartását figyelembevéve, aligha lehet kétséges, hogy Makarios a belső biztonsági isztaagokat a görögök korlátlan uralmának megteremtésére akarja felhasználni. Erre mutat az a tény is, hogy az érsek az Egyesült Nemzetek Szervezete döntésének is csak akkor hajlandó alávetni magát, ha az saját elképzeléseivel egyezik. Majdnem bizonyos, hogy Makarios kizárólagosan a cyprusi törököket akarja lefegyverezni és ezzel meg akarja szünteni a mindkét nemzet egyenlőségét biztositó alkotmányt. A földrajzi és néprajzi körülményekre való tekintettel Cyprus már kezdetben sem biztatott sok reménynyel. Ezenfelül azonban az is kétségtelen, hogy Makarios érsek nem az a személy, aki helyre tudja és helyre akarja állítani a nyugalmat a félszigeten. Évekkel ezelőtt találkoztam egy boldogtalan asszonynyal. Férje elesett a háborúban, két gyermeke bombatámadás áldozata lett. Egy gimnázista fia megmaradt ugyan, ez azonban sohasem értette meg az édesanyját. Mialatt a szegény asszony nehéz munkával kereste a kenyerét, suhanó fia ivott, végre a rendőrség valami bűntény miatt letartóztatta. A szegény aszszony kétségbeesetten panaszolta: . —- Ha tudná, mennyire fáj a szivem! A régi szép időkben sokat gyötört fogfáj s. Azt hittem, semmi sem fájhat úgy, mint egy fog. Most megtanultam, hogy a szív mennyivel elviselhetetlenebből sajoghat! Hogy az a szegény teremtés mit szenvedett, hamarosan megtanultam, mikor rám került a sor és én veszítettem el az uramat. Összeomlott körülöttem az egész világ. Elveszitettem azt, akiért éltem és ugyanakkor látszólag minden anyagi bázis nélkül maradtam, s tetejébe, ahogyan ez ilyenkor történni szokott, mindenfelől emberi ellenségeskedés, hálátlanság, gonoszság vicsorgott felém. Most, hogy nem állt mellettem többé az uram, hogy megvédjen, mindazok, akik valami okból irigykedtek vagy nehezteltek ránk, kimutatták a foguk fehérét. Túl sok volt,. amit el kellett szenvednem. Idegeim öszszeroppantak. Folyton sírtam s már oly gyenge lettem, hogy az ágyból is alig birtom feltápászkodni. Szinte irtóztam a reggeltől, amikor újra kell kezdeni az életet, melynek immáron nem volt értelme számomra. Orvosaim tanácstalanok voltak. Idegcsillapitót rendeltek, de noha garmadával szedtem, semmit sem segített. Mert mit tehet az orvosi tudomány a beteg lélek gyógyítására? Még ha sikerült volna is rendbehozniok megrozzant idegrendszeremet, képtelenek lettek volna betölteni azt az űrt, mely férjem elvesztése után maradt. Képtelenek voltak eltörölni életuntságomat s egyszerűen rám parancsolni: “most légy vidám, örülj s becsüld meg amid van, mert még rosszabb is lehetne s igyekezz örömet találni mind abban, ami legkevésbbé sem érdekel.” Képtelenek voltak megszüntetni a megélhetés gondjaitól váló rettegésemet. Persze, mondhatták volna: “Dolgozz, Keress pénzt. Akkor elfelejted bánatodat.” Viszont túl gyenge voltam dolgozni, aztán meg nem is akadt olyan munka, melyre kvalifikálva lettem volna. Sokan azt állítják, a munka elaltatja a fájdalmat. Lehet/ hogy igy van. De akkor is csak csillapitószer, kábítószer. Elaltatja a fájdalmat, de nem gyógyítja. És az adott alkalmakkor kétszeres erővel támad fel újra Ismerek egyéneket, akik a szó szoros értelmében halálra dolgozzák magukat és azért egy cseppet sem boldogabbak. Ha egy szabad órájuk van, szinte elviselhetetlenül elkeserednek s szinte irtóznak attól, hogy gondolkozniok kelljen. És akkor rájöttem, hogy a Deteg lelket nem lehet idegcsillapitóval gyógyitani. Mert a betee lelket nem evóevit-Uohrutnviné Zazhár Ilona hatja meg más, mint Isten. Ha valamit elveszítettünk, azt valamiképpen pótolni kell. Ha .elvettek tőlünk valakit, akit nagyon szerettünk, akkor az illetőt szeretnénk visszakapni, vagy legalábbis tudni róla — meggyőződni róla, hogy csakugyan él, hogy csakugyan találkozni fogunk vele egykoron. S ki máshoz fordulhatnánk, mint Istenhez, aki őt magához vette? Amidőn eljutunk arra a pontra, hogy azt képzeljük, minden elveszett — lesülyedhetünk az örvénybe, ahol örök keserűségben, önsajnálatban vergődve tengethetjük életünk hátralevő részét, másoknak s magunknak , ártva gyűlölködésünkkel, avagy felülemelkedhetünk oda, ahol egy felsőbb törvény szerint látunk és Ítélünk meg mindent. Ez a lépés a nehezebb, noha első pillanatra könynyebbnek látszik, de mennyivel nehezebb megbocsátani, mint bosszút állni, felemelkedni, mint lesülyedni, ahelyett, hogy támadónk torkának esnénk, nagylelkűen azt mondani: “Ha megdobtál kővel, én visszadoblak kenyérrel.” De ha sikerült felküzdenünk magunkat erre a magaslatra, már könnyebb lesz minden, kevesebbet fogunk szenvedni, mert tárgyilagosan, egy magasabb szemszögből tudunk majd ítélni s igy nemcsak magunk, de mások segítségére is lehetünk. Sokszor gondolkoztam rajté, de nem sikerült megállapítanom, mitől függ az, hogy amidőn fájdalmunktól önkívületben lebegünk, hol szállünk partra :a kesergés fertőjében veszünk' el, avagy Isten által kegyelmesen felemeltetünk magasabb erkölcsi törvények magaslatára? Talán öntudatlan szunnyad bennünk az ösztön, mely, mikor mi magűnk képtelenek vagyunk gondolkozni, önkéntelenül is Istenhez fordul segítségért? Én hálatelt szívvel mondhatom, hogy ha viszszatekintek az elmúlt két és fél esztendőre, tisztán látom a Gondviselés munkáját életemben. Látom, hogyan nyúlt le egy kéz felém, hogy észrevétlenül, lassan de biztosan vezessen lépésről-lépésre egy cél felé. Először úgy akarta Isten, hogy meggyőződhessek arról, hogy igenis van örök élet, ahol majd szeretteinkre találunk. Ez a felfedezés volt egyúttal számomra az a megrázkódtatás ’— orvosi nyelven “schock-treatment”, — mely megmentett. Szinte belevetettem magam könyvek olvasásába, melyek örök élettel foglalkoztak. Ahogy múltak a hónapok, egyre jobban csökkent érdeklődésem tudományos könyvek iránt. Most már biztos voltam mindenben, szükségtelenekké váltak. És akkor — szinte észrevétlenül, de egyre rohamosabban — közeledtem Istenhez. Egy látomásom volt, mely egész életemet pilléreiben rendítette meg. És attól fogva nem botorkáltam többé sötétségben. Minduntalan íelködlenek előttem a Megváltó szavai: “Én vagyok a Világ világossága, Aki engem követ, rtem járhat sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.” Persze, azt, amit elveszítettünk, minden imádkozásunk mellett sem kaphatjuk vissza. Én sem nyerhettem vissza régi szép, izgalmas, Örömben s bánatban gazdag életemet. De nyertem helyette egy másfajta életet, mely csendes megnyugvásból s megalkuvásból áll. Nem kell rettegnem többé, mert Istent nem lehet elveszíteni. És ugyanakkor — ily hatalmas pártfogó védelme alatt — megszűntem rettegni anyagiak miatt is. És amint megnyugodtam sorsomban, lassanként kitisztult körülöttem a látóhatár. Kiderült, hogy mivel mindenfelé a világon játsszák az uram müveit, nem kell rettegnem attól, hogy tető nélkül maradok. Harag vagy bosszuállás sem háborgat többé. Akik megbántottak, egyszerre meg szűntek létezni számomra. Há valamit érzek irántuk, az részvét. Esténként még imádkozom is érettük, i ECY JÓKAI REGÉNYALAK: FÉNYES LÁSZLÓ iria; nagy vince ^ Kitűnő újságírói. Specialitása: politikai és közigazgatási visszaélések és “panamák” leleplezése. Maró gúnnyal, vlitrioilos tollal írja1 cikkeit. Saját pénzéből irodát tart fenn adatok, bizonyítékok gyűjtésére. De fanatikus tulbuzgalmában gyakran nem várja be a kellő bizonyítékokat, hanem égve a leleplezés hevétől tolla tülragadja a jogos kritikán. Ezért számtalan sajtópert akasztanak nyakába, melyek pénz- és fogházbüntetésekkel végződnek. Cikkeit az első világháború előtt Az Est-be Írja. Annak idején nagy szenzációt keltettek röpiratai, melyekben az öreg Jókai késői házassága idején a fiatal Jokainé Nagy Bellát vádolta az ősz költővel szemben tanúsított durva magatartásáért. Jókainé védelmében Vészi József irt ellenröpiratot idézve az öreg költőnek ifjú feleségéhez irt néhány gyermeteg szerelmes versét. 1917-ben egy megüresedett kerületben képviselőnek választják Fényest mint pártoniklivüilil ellenzékit. Kölcsönös tisztelet fűzi Eszterházy Móriczhoz, kinek kormányát lelkesen támogatja. Élénk része van az októberi forradalomban. Az Astoria erkélyéről gyújtó beszédeket tart a néphez. Horthyék jogászai bele akarják keverni a Tisza gyilkosság bűnügyébe. Az ügyészség vádat emel ellene mint bűnrészes ellen. De már a főtárgyalás első napján az ügyészség kénytelen elejteni a vádat vele szemben bizonyítékok hiányában. Fényes mosolyogva áll fel a vádlottak padjáról és ezekkel a szavakkal távozik: — Úgy megyek el innen mint a vándor, aki kalaplengetve búcsúzik és indul az árnyékból napsugaras tájak felé. Horthy uralomra jutásával Fényes újságírói tevékenysége Az Est-tői áttevődik a szociáldemokrata Népszavához. Az Est tulajdonos-főszerkesztője, Miklós Andor ugyanis sokkal óvatosabb üzletember volt, sem hogy a szabadszáju és fékezhetetlen tollú Fényes cikkeivel lapja fennmaradását kockáztassa. A Népszava szerkesztői szép fizetéssel alkalmazták Fényest, de névtelenül adták le cikkeit, hogy sajtóper és fogház-itélet esetén Fényes helyett megfizetett helyettes ,úgynevezett “strohman” ülje le a büntetést. Hát ez elég gyakran meg is történt az 1919-től kezdődő néhány év alatt. A féléves és egy éves fogházbüntetések már körülbelül ötven évre nőttek fel Fényes feje felett, amelyet a Népszavától kijelölt egyszerű munkásemberek egész sora osztott meg egymás között. Egy napon a felelős szerkesztő magához kérette Fényest . — Nézze, Fényes ur, — kezdte a szerkesztő, — mi holnaptól fogva felemeljük az ön fizetését húsz zázalékkal. Fényes elbájolva köszöngetve hajbókol. — De van egy feltételünk, éspedig az, hogy ezentúl nem, ir nekünk cikket. Fényes elsápadt. Csak percek múlva jutott szóhoz. — De kérem, micsoda megalázás! írás nélkül fogadjak el fizetést? — Sajnos, — igy a szerkesztő, — ez lapunk anyagi érdeke. Az ön cikkei miatt sorban kapjuk a sajtópereket. Ön helyett strohmanpkat ültetünk a vádlottak padjára, azok kapják a féléves, egy éves fogházbüntetéseket. Ez alatt az idő alatt nekünk kell családjukat eltartani és kiszabadulásukkor nagy fájdalomdijakat fizetnünk nekik. Gyakran pedig fogház helyett nagy pénzbüntetést szab ki a bíróság lapunkra az ön cikkei miatt. Nem bírjuk tovább. Beláthatja, 'Fényes ur, jobb lesz igy, ahogy mi elhatároztuk. Fényes lesújtva távozott. Meg is kapta mindén hó else(Folytatás az 5-ik oldalon) Vasváry Ödön
