A Jó Pásztor, 1963. január-június (43. évfolyam, 2-25. szám)
1963-02-08 / 6. szám
OLDAL A Jó PÁSZTOR A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; Founder: B. T. TÁRKÁNY alapított» Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó EHE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 173« EAST 22ad STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5905 ELŐFIZETÉSI DIJAK: SUBSCRIPTION RATES: Egy évre ..................................$8.00 One Year ................................$8.00 Fél évre ...................................$5.00 Half Year .................................$5.00 Second Class Postage Paid at Cleveland, Ohio STEINBECK ÉS XÁNTUS JÁNOS ROMANTIKA, VAGY CSALÁS? Egész Amerikát, sőt, bátran állíthatjuk, az egész világot bejárta Dr. Sam Sheppard és német “táv-szerelmese”, Frau Tebbenjohan eljegyzése. Az éljegyzés, mint tudjuk, a börtönben zajlott le s amikor visszautasították Dr. Sam kegyelmi kérvényét, a gyilkosságért elitéit orvos fivére brilliáns gyűrűket vitt testvérének, aki kiválasztotta az egyiket s azt bátyjával elküdötte menyasszonyának, mint egyjegyzési gyűrűt. Ugyanekkor, a Németországból ideérkezett Frau Tebbenjohan egyre-másra nyilatkozgatott az újságíróknak. Az igazság az, hogy senki sem hatódott meg túlságosan. A német hölgy valamiféle romantikus aláfestést akart adni Dr. Sam gyilkossági ügyének. Senki sem ellensége a romantikának s rendületlenül hisszük, hogy atombombás és hidegháborús világunkban még mindig van igazi szerelem és még mindig van helye az igazi szerelemnek. Ami itt történt, annak azonban semmi köze a romantikához és a szerelemhez. Nem volt ez egyéb közönséges csalásnál és feltűnési viszketegségnél. HANGTALAN ATOMROBBANTÁSOK Sokan hiszik, talán mindenki azt hiszi, hogy atombomba robbanása rettenetes dübörgéssel, mérföldekre elhallható fülsiketítő zajjal jár. És borzadállyal gondolunk mindnyájan arra, hogy ebből a pokoli pusztító fegyverből már ma annyi van raktáron a vasfüggönyön innen és túl, hogy a földnek minden egyes lakójára tiz tonna dinamit feszitő és romboló ereje esik. Mi lesz, ha azok a pokoli bombák elkezdenek robbanni!? . . . Robbannak azok már ma is robbantak tegnap is, csak éppen fülűnkhöz nem jutott el a robbanások zöreje. Nem is hallhattunk dörrenéseket, mert a bombák valahol a magasságokban felpukkadtak, mielőtt földet értek volna. Emlékezünk a szuezi krízisre, amikor Kruscsev atombombával fenyegette meg Londont és Pár ist. Hideg futott végig a londoniak és a párisiak hátán, mikor ezek a hangtalan atombombák felrobbantak. És hideg rázott sokunkat nemrég, októberben, amikor Kennedy elnök Kruscsev alattomos éjjeli merényletére, atombombás rakétáknak kubai földön való felállítására azzal a vészjósló üzenettel ijesztette meg a véreskezü moszkvai kényurat, hogy atombombákkal póz dórjává lőjjük az ő egész birodalmát, ha azonnal nem cipeli haza kubai rakétáit. Amerre nézünk, atom nyugtalanít. Franco, a spanyol diktátor, uj előnyöket próbál kicsikarni Amerikától azért, hogy megengedje egy Polaris atombombás tengeralattjáró bázis létesítését egy spanyol kikötőben. Anglia és Amerika közt a közelmúltban súlyos konfliktus és félreértés támadt az atombombát hordozó (illetőleg inkább nem-hordozó) Skybolt repülőgépek körül. A szabad világ egységét fenyegeti De Gaulle francia “császár” haragja, amelynek egyik fő oka az, hogy nem kap Amerikától atom-ajándékot. Nyugtalanító hir a kommunista Kínából: már van egy atombombájuk. És mert olyan nagyon harciasak azok a kínai kommunisták, már szinte hallani véljük első atombombájuk hangtalan robbanását. — Jó nekünk addig, amig atombombák csak óvatos duhajok szájából robbannak ki és a levegőben felpukkadnak, mint bubble-gum ... A HALHATATLAN NÉMA Amint azt nemrégiben jelentettük, Buster Keatonnak, a némafilmek világhírű komikusának régi burleszkjeit egy idő óta szerte a világon ismét játszák a mozikban és Keaton évtizedes filmjei népszerűbbek, mint valaha is voltak. Önkéntelenül is felmerül a kérdés: mi az oka a régi burleszkek népszerűségének? Úgy gondoljuk, az a tény, hogy korunk embere másfajta humorra vágyik, mint amilyet saját kora .ad neki. Kétségtelen, hogy korunknak megvan a maga jellegzetes humora. Komikusaink viccelődnek a hidegháborúról, a politikusokról és a diplomatákról, az atomkérdésről, az európai közös piacról — vagyis, mindarról, amiről tréfálkozni érdemes. Az emberek azonban belefáradtak ebbe a humorba. Belefáradtak abba, hogy a hidegháborúról akár komolyan, akár tréfálkozva beszéljenek velük. Az emberek belefáradtak az aktuális kérdésekbe. Időtlen humort akarnak. A legújabb amerikai irodalmi Nobel dij-nyertes, John Steinbeck kóborló természetű ember, aki be is számol jövés-menéseiről. Leguj abban,egy Charlie nevű kutyájával történt kalandozásairól irt egy tetszéssel fogadott könyvet.Sokfelé járt és különösen tengerkutatással foglalkozik, mint a tengerben élő ezerféle szerves lény életének amatőr szakértője. Jó tiz esztendővel ezelőtt egy könyve jelent meg “The Log from the Sea of Cortez’’ címmel, amelyet egy igazi tenger-biológiai szakértővel együtt irt arról a kutató útról, amelyet 1940-ben együtt tettek meg a californiai óceánöbölben. Ezen az utón különösen a tengerben élő gerinctelen állatokat tanulmányozták és sok példányt gyűjtöttek belőlük. A könyv ennek az útnak naplóját tartalmazza Egészen váratlanul itt jön kapcsolatba Steinbeck neve a régen elhunyt, Amerikát járt tudós, Xántus Jánoséval. Xántus, amint tudjuk, kimagasló természet-kutató volt, aki a washingtoni Smithsonian Institution nevű tudományos intézet és múzeum megbizásából is sokat dolgozott. Ma is sok példányt őriznek ott az ő gyűjtéséből. Xántusnak sikerült eddig ismeretlen állatokat is felfedeznie, igy például van egy róla elnevezett bagolyfajta, mezei patkány, egy fajtája a Murrelet nevű kis tengeri madaraknak és egy Xantusia Vigilis nevű gyik. Steinbeck tehát, egészen ötven évvel a magyar tudós halála után, beszélni kezd Xántusról. A naplónak idevonatkozó része magyar fordításban igy hangzik: “Csak hat hét állt rendelkezésünkre és nem több. Nem csoda, hogy őrült gyorsasággal folytattuk a gyüjtést.Minden percet az apály területeken töltöttünk, még éjszaka is. Amikor a hajóbérlet ideje lejár, mindent abba kell hagy nunk. Mennyivel más volt a helyzet, amikor ugyanezen a helyen Xántus János gyűjtött, a hatvanas években. Az Egyesült Államok kormánya küldte le az apály és dagály tanulmányozására, de mivel volt elég ideje, állatpéldányokat is gyűjtött nemzeti múzeumunk részére. (Jegyzet: Ez a Smith sonian Institution egyik része.) A tengeröböl első gyűjtése Xántus tói származik. Beszélgetés közben megemlítettük az itteni kannázó telep vezetőjének, hogy milyen nagy ember volt ez a Xántus. Amikor más ember csak a maga apály-dagály adataihoz tartotta volna magát és titokban a Willard Hotelről ábrándozott volna ( ez a szálloda ma is nevezetes helye Washingtonnak ), ő állatpáldányokat gyűjtött, sokat és nagyon gondosan. A manager megjegyezte: csinált őkekne egyebeket is. És rámutatva három ott őgyelgő indián gyerekre, hozzátette: Ezek mind Xántus dédunokái. Itt a faluban van egy nagy Xántus család, de egy pár mérföldre, benn a hegyek között egy egész törzs van belőlük.” Steinbeck azután hozzáteszi: “Valóban óriások éltek a földön azokban az idők-Iria: VASVÁRY ÖDÖN ben. Gondolkozhatunk rajta, hogy egy modern faj biológus, akinek legfőbb gondja az, hogy milyen titulusa van és mikor léptetik elő és hogy a fakultás klubjában mi a legújabb pletyka, elég ember lenne-e ahhoz, hogy még arra is gondoljon, hogy egy egész néptörzsre való Xántust hagyjon maga után. . . ” Xántus élete igen érdekes és változatos volt. A polgárháborúban rövid ideig mint sebész-asszisztens szerepelt,majd visszament Magyarországra. Nehezen boldogult,— mert elég nehéz természetű, alkalmazkodni nem igen tudó ember volt. Végre ő lett az újonnan létesített budapesti állatkert első igazgatója. 1894-ben halt meg, 69 éves korában. A NAGY SERGE BELLONI... Míükritikusok és a statisztika szerint közel hatvanötezer festő él Parisban. Ezeknek kilencvenkilenc százaléka minden mást fest, — csak Párist nem. Azért jönnek ide, hogy a “mindent szabad” levegőből szippantsanak és ihletüket innen meritik.Az absztrak művészet megteremtői könnyű utat mutattak soksokezer festőnek, akik a motorbicikli-keréktől a forrasztó gép lángjáig minden elképzelhetetlen módját kitalálták az. igazi művészetet kifigurázó elvont művészetnek. . . . Gyártják a képeket.Tanguely festménygyártó gépe különböző körforgással absztrakt képeket fest. Az amerikai hölgy jut róla az eszembe, aki egy fiatal festő pártfogoltjának kiállítást rendezett. A hölgy gazdag volt, — összeköttetései nem megvetendőek, müértők, kritikusok megjelentek a kiállitáson. — Másnap a kritikai elragadtatott hangon irt a hölgy pártfogolt jának absztrakt képeiről, csak azt sajnálták, hogy a fiatal festő szerénységből nem jelent meg a kiállitáson. A jó kritika után a gazdag hölgy elárulta, hogy pártfogoltja neim más, mint egy majom. És a hitetleneknek megmutatta, hogyan mázolgat a kedvence. Ma az elvont művészet napja lemenőben vart és nem jó tőkebefektetés. Az egyetlen művészet, — amely minden tendenciát túl fog élni — az ábrázoló művészet. A Planetáriumban rendezett forma kiállítás, a matematikán, és a geometrián keresztül egy uj művészet előfutárja. Nagy büszkeséggel csodáltuk meg a kiállításon Moholy-Nagy és Vasarely Vic tor képeit és Beöthy István szobrát. Utóbbi egy évvel ezelőtt úgy halt meg, hogy senki nem volt mellette. Serge Belloni ebben a változatos művészi flórában az ábrázoló művészet legtehetségesebb képviselője. Úgy festi Párist, hogy Utrillo képei olcsó képwlapokriak tűnnek mellette. Ez a harmincéves festő gazdag, képeit eldugja a műgyűjtők elől. Az. igazi müértők tudják, hogy Belloni a látásnak, érzésnek, színeknek, bűvöletnek ma egyedüli megtestesítője. És> ennyi tehetséggel, ha valaki figurativ marad, akkor gerincse is. Ez a fiatal, lelkes, olasz származású festő nem tér le arról az útról, melyet az Isten jelölt ki számára. . . Velencét Canaletto óta senki sem festette úgy meg, mint ő. Bellonival Torcello szigetén találkoztam először. A Locanda antik fogadóban, melynek pitvarán piros szalagos szalmakalapban ülnek a MAJOR ILONKA gondolierik. Bejártam az antik kút körüli virágos kertet. A kiapadt régi kutakból valami szomorú múlandóság árad. Kiszakítottam magam a szomorú hangulatból,melynek magva a búcsú volt a paradicsomi tájtól. Egy iVJtöt pillantottam meg; a szőlőskertet és a mögötte felbukkanó kupolát és tornyot festette. —Nagyon szép a kép — mondottam banálisán. A festő nem felelt. Nagy szélesvállu, büszketartásu em bér volt. Szinte lábujjhegyen mentem tovább és egy másik feketét rendeltem. Belemerültem a vadul termő szarkalábak, margaréták, harangvirágok, violák pazar csokrába. . . Egyszerre csak köszönt valaki és . engedelmet kért, hogy kávéját velem ibassa meg. A festő volt. — Kérem, ne haragudjon rám — mondta meleg mosollyal — de az emberek modorában, bármilyen szívesek is, mindig van valami lekicsinylő, amikor egy festőhöz beszélnek. Legtöbben azt hiszik, ha egy festő a szabadban fest, azt azért csinálja, hogy eladja a képet. — Téved — feleltem.—Ha valaki Torcellóban műteremben festene, kinevetném. Parisban sok kiállításra járok, és ez. a kép őszintén meg kapott. Én is. Páriában lakom. A Quai Bourbonon...—mondta és mindjárt folytatta : — Ha nem olvasta a Figaro vezércikkében, elmondom, hogy velem mi történt. Egy reggel festeni mentem s egy öreg festőt pillantottam meg, amint a partot felvázolta. Igazi vasárnapi festőnek volt öltözve. Rembrandt sapkában, nagy fekete művésznyakkendővel, öreg felöltőben, De ecsetvonásai erőteljesek, színesek voltak. Megálltam és sokáig elnéztem, hogyan dolina: MAJOR ILONKA gozik.. .“Nagyon szép, maga nagyon tud festeni” — mondtam bizttatón. A festő nem válaszolt, én pedig tovább mentem. . . Este ugyanazon a helyen találtam őt és a kép csodálatos volt. “Maga. nagy tehetség!” —kiáltottam fel, — kiállítást kellene rendeznie. (Megtekinthetem a többi képeit? Hogy hívják? — Dunoyer de Segonzae — A nagy Dunoyer de Segonzac?! Miuitre, bocsásson meg! Carcoval egy julius 14-én hasonló módon találkoztam. Ezen a nemzeti ünnepen mindenki az utcán táncol. Mi ketten, két magányos árnyék, a Szajna partján a fákat néztük, szemünkkel simogattuk. Beszélgetni kezdtünk és hajnaliéin elárulta a nevét. Féljött padlásszobámba,megtekintette képeimet. Ő fedezett fel. Kár érte. . . A nagy emberek halála pótolhatatlan veszteség. Serge Belloni azóta egyik leghűségesebb, legjobb barátom. Mily boldogság, sikerét, kiállításait követni és látni, hogy a palettája évrőlévre mindjobban forrósodik. Otthonában Corot-képek, műkincsek vannak, lelkes, műgyűjtő. . . TEREZ NÉNI Teréz nénivel pont akkor találkoztam, amikor elvesztette önmagát. Kereste is, mint egy tűt. Jajgatott keservesen: “Jaj nekem, jaj, meg jaj! Nem tudja, milyen ronda« ágos érzés ez, aranyoskám Nem az vagyok én, aki voltam. Elvesztettem önmagamat! Jaj nekem, olyan vagyok, mint a máié. Ha ide tesznek, itt maradok, ha oda tesznek, ott maradok. Bezzeg azelőtt” Kicsi kis kötény ékesítette Teréz néni hatalmas mivoltát, s ennek a köténynek a csücskével ojtögatta könynyei forrását, szégyenlősen, mint egy kisgyermek. Egy tudós elefántra emlékeztette az -embert Teréz néni. “Jaj nekem aranyoskám” — sopánkodott — ’’Elvesztettem önmagamat! Nem tudhatja, milyen gyalázatos egy érzés ez, aranyoskám!” “Mért nem megy egy pszichiáterhez, Teréz néni?” “Hát az mi a szösz”— kérdezte és nyomban zokogni kezdett. “Nem tudja maga, mért sírok én, aranyoskám. . . Azelőtt úgy kérdeztem volna: Hát az mi a nyavalyatörés? — vagy úgy hogy: Hát az mi az Istennyila? Nagy külömbség ám ez, ne is tagad ja, ielkeeském.” Nem tagadtam. “Hát még mit szokott csinálni, mikor — még megvolt a régi önmaga, Teréz néni?” “Eza” — mondta sirva — “elvadul a házam népe is. Az uramat úgy le szoktam teremtettézni, hogy azt se tudta, melyik csámpás lábára álljon. A gyereket meg úgy képen szoktam ütni, hogy forgott bele. Pedig már harmincötéves. Lássa leikecském, itt a baj. Legutóbb, mikor nézeteltérése volt a sógornőmmel, kicsit megnyomkodtam, hogy helyreigazítsam a gondolkozását.” “És helyreigazította?” “Akkor mán nem tudót gondolkozni. Három darabban vitték ki a házbul. Eza, leikecském. Ilyen önmagamat vesztettem én el. Csupa erély. Nagy erély.” “Lehet mondani”, bólongattam, “Mi az, hogy lehet mondani? így van, ahogy mondom. Kérdezze meg a szomszédnémat. Annak a karját törtem el. Két helyen. Egy kis vita folytán. Meg az összes szenteket is a fejtre olvastam. . . Mert amikor, édes lelkem, én az igazamat keresem, megtalálom rá a szavakat. Vagyis megtaláltam” — tette hozzá sóhajtva — “Jaj, nekem, elvesztettem önmagamat. Jaj is meg baj is. Aj ajaj!” Okvetlen meg kellett vigasztalni ezt a szegény elefánt-gyermeket, Csak rá találnék a helyes szóra! Mondtam neki; “Tdeh.allgasson Teréz néni. Ha maga úgy megteremtettézte a férjét, hogy azt se tudta, melyik csámpás lábára álljon, ha maga úgy ütötte pofon a kedves kisfiát, hogy forgott bele, ha maga Kecskeméti Erzsi káromkodott, a szenteket gyalázta, minek magát megkeresni? Egye fene, ott ahol van.” Rámnézett hitetlen szemekkel a nagy lapos arcában. Nézett sokáig, aztán lassan megszólalt: “Hogy engem nem érdemes (megkeresni,ara nyoskám ? Hogy nekem olyan ocsmány önmagam volt, hogy azt kár lenne megtalálni leikecském? Na várjon, amíg meglelem a sodrófámat, aranyos szivem, mert a magácska gondolkozását is helyre kell igazítani.” Dermed Len, szinte hipnotizáltan néztem, amint kiiparkodott a konyha irányába, miközben egyre mondogatta: "Hogy engem kár lenne megtalálni, aranyoskám?, , , Hogy az én önmagam egy »wsmány ön magam volt,sze retett galambom ? Ezt mondja maga?” Már én nem mondtam semmit, csak néztem vérbefagyva, hogyan hány ki mindent a konyhaszekrényből, keresve a sodrófáját. “Még hogy engem kár megkeresni?!” — pöfögte felháborodva— “Méghogy az én önmagam ocsmány lett volna! Ezt szárazon el nem viszi!” Csak úgy dobálta maga körül az edényeket, s közben az urát szidta. “Az a csámpás, nyámnyila lélek! Mióta elvesztettem önmagamat, ö gazdálkodott, aztán nézze, nem lelem a sodrófámat.” Kezdtem már nyugtalankod ni, hogy megleli, de ugyanak-Irta: KECSKEMÉTI ERZSI kor vigasztalt a tudat, hogy Teréz néninek egy “ sokktreatmentet” adtam. Hatalmas dobálódzás és csörömpölés után, minek folytán az egész konyhapadló tele volt vasedényekkel, Teréz néni magánkívül üvöltötte: “Megöletem vele az egész konyhát! Kitekerem azt a koszos nyakát!” E’z is a férjére vonatkozott. “Meg ne ijedjen aranyoskám, de szilánkot hasitok magából, leikecském!” Ez már rám vonatkozott, s kilendített dermedtségemből. Futni kezdtem az ajtó felé. Teréz néni megtalálta önmagát, az nem volt kétséges. Csak nem akartam megvárni, míg a sodrófáját is megtalál■ ja. SZÍNHÁZI históriák A BOR!A BOR! Egy vidéki újságban megjelent egy hirdetés, melyben a református egyházközség a kántori állásra hirdet pályázatot. A pályázati hirdetés felsorolta, hogy a kántor a szokásos mellék jövedelmek mellett kap évente 300 forint fix fizetést, szabad lakást, fűtést, világítást, és minden karácsonykor 480 liter bort. Az Operaház színészbe j ár ója előtt valaki odaadta ezt a hirdetést Takács Mihálynak, ezzel a felszóltLássál: — No, Mihály, itt van egy jó állás! Nem volna kedved pályázni ? A művész elolvasta a hirdetést, aztán kijelentette: — Nagyon szívesen elfoglalnám ezt az állást, de csak karácsonytól <ijévip;.
