A Jó Pásztor, 1963. január-június (43. évfolyam, 2-25. szám)
1963-05-31 / 22. szám
4. OLDAL A Jó P ÁS1TOR Ki hívta meg Amerikába a kommunistákkal együttműködő magyar református püspököt? Tudomásunkra jutott, hogy amerikai magyar meghívásra Szamosközi Istvánba magyarországi kommunista kormánynyal együttműködő református püspök, Amerikába jön. Ezzel kapcsolatban Nt. Csordás Gábor esperes, a newyorki független református egyház lelkipásztora egy kezünkbe került Bizalmas Memorandumban — amely, bár bizalmas, mégis már széles körökben ismeretes — aggályait fejezi ki a kollaboráns püspök látogatása felett. Úgy hisszük, az egész amerikai magyarság érdeklődésére tarthat, számot Csordás esperes memoranduma, miértis annak tartalmából itt közöljük a fontosabb részeket. BIZALMAS MEMORANDUM Kedves Szolgatársaim és Barátaim! Szives tájékoztatásul beszámolok dióhéjban a következő levélváltásról, amely Szamosközi István jelenlegi püspöki titkára, Horváth György, volt szobatársam és theológustársam és köztem történt az elmúlt hónapokban. 1963 március 24-i keltezéssel levelet kaptam Horváth Györgytől, aki évek hosszú sora után a velünk megélénkülő kapcsolatokra való hivatkozással fölvette velem a levelezés elejtett fonalát. Megírta, hogy ő évek óta Szamosközi titkára. Levele végén elárulja, hogy valamit tud a Szamosközi idejöveteléről folyó newyorki vitákról, mert igy ir: “Igyekezzél lehetőséged szerint a jó viszonyt az óhazai vezetőkkel erősíteni. Lehet, hogy püspökünk is kilátogat. Úgy gondolom, kölcsönösen hasznos és főleg keresztyéni dolog a testvéri kapcsolat ápolása.” 1963 április 10-én válaszoltam Horváth Györgynek. A személyes vonatkozásoktól eltekintve a következőket írtam: “Egy idő óta özönlenek a látogatók innen hozzátok és Magyarországról Amerikába. Hálásak vagyunk Istennek ezekért a testvéri kapcsolatokért. Tudomásom van arról, hogy az Egyházak Világtanácsa központi bizottságának rochesteri gyűlésére kijönnek a magyarországi egyház képviselői is . . . Szamosközi István meghívása ügyében egyházi vonalon (magyar) nem történt még komoly lépés. Sokan vagyunk, akik kissé korainak tekintjük még az ő magyar vonalon történő látogatását. Bizonyára nem veszed rossz néven, ha őszintén irok er| ről és ha szükségesnek tartod, levelemet mutasd meg a püspök urnák is, aki, hiszem, hogy az itt következő sorokból is kiérzi majd a szeretetet. Vannak magyarok Amerikában, köztük lelkészek is, akiket nem érdekel a problémák gyökere és csak a maguk érdekeiket nézik. Sokan vagyunk azonban, akik szeretjük végiggondolni a dolgokat, így jutottunk arra a konklúzióra, hogy a dunamelléki püspöknek az amerikai magyar református gyülekezetek által és közé való meghívásával várjunk, mert ezzel neki is, magunknak is jót teszünk. Ennek a látogatásnak a megokolása dióhéjban a következő; Otthon örvendetes módon szinte minden vonalon rohamos javulás tapasztalható. Ha politikai kifejezést akarnék használni, azt mondanám, hogy a sztálinista idők áldozatainak .rehabilitálása csaknem minden vonalon megtörtént, vagy folyamatban van, egyedül a magyarországi református egyház vonalán van jelentős késlekedés. Azt hiszem, nem szükséges neveket említenem. Ha azonban nem tudnád, kikre gondolunk itt sokan, szivesen irok neveket is. Theológiai tanárok, lelkészek kerültek ki állásaikból, parókiáikról azért, mert nem tudtak beleilleszkedni a letűnt sztálini korszak rendszerébe. Az őket ért tortúrákért elsősorban nem is a magyar államot okoltuk ebből a távolságból, hanem azokat a “vezetőket”, akiket az akkori idők dobtak föl és akik paptársaik föláldozásával próbáltak boldogulni. Mi szeretnénk akkor meghívni Szamosközi Istvánt, abikor ezeknek a régi hibáknak az orvoslása megtörtént és szeretnénk úgy köszönteni őt a mi körünkben, mint akinek része volt ezekben a korrekciókban. Hidd el, egészen más lenne az ő meghívása, fogadtatása és gyülekezeteinkben való szolgálata, Most azért nem hívtuk meg őt, mert nem akartuk azt a látszatot kelteni az otthon próbatételek alatt lévők előtt, hogy elfelejtettük őket; nem akartuk a püspök urak felé se azt a hamis látszatot sugározni egy ilyen meghívással, hogy ré! szünkről minden jól van ott| hon úgy, ahogyan van; ame: rikai magyar reformátusságunk előtt se akarunk úgy feltűnni, hogy feladtuk meggyőz ződésünket egy látogatásért Diane Fredrichet, egy csinos texasi lányt egy feldiszitett kocsira “rögzítenek’. A kocsi a karneváli felvonulásban vesz részt. A nagy parádét San Antonio, Tex.-ban rendezték San Jacinto ünnepén. és kézfogásért. Szeretettel Írom: el akartuk kerülni azt, hogy egy idő előtt való látogatással, amelynek során mind a látogató, mind a vendéglátók egy sereg jogos és megérdemelt kritikát fognak kapni, elrontsuk a lehetőségét annak a látogatásnak, és biztosan remélhető testvéri kapcsolatnak, amely a fent körülirt hibák orvoslása után természetszerűen fog következni. Újra mondom, vannak közöttünk olyanok, akiket az ilyen meggondolások nem érdekelnek. Azt is hallottam, hogy elment, vagy útban van egy nem egyházi jellegű meghívás Szamosközi István számára, amelyik, ha elfogadja, semmiképpen nem oldja meg a problémát, sőt szerintem ellenkező irányú hatást fog kiváltani és megtörténhet az, amit mindenképpen szeretnénk elkerülni, hogy csak néhány kevésbbé jelentős vidéki gyülekezet fogja őt úgy fogadni, ahogyan az egész amerikai magyar reformátusság fogadná a dunamelléki püspököt a múltbeli hibák orvoslása után.” 1963 április 26-i keltezéssel Horváth György válaszolt: “Nagyon örültem levelednek. Hálás vagyok, amiért olyan őszintén, alaposan és teljes jóindulattal tártad fel gondolataidat a tervezett látogatásról. Felhatalmazásod szerint megmutattam közvetlen főnökömnek, Szamosközi Istvánnak. Jó, hogy ily módon az érem másik oldala is látható volt. Persze, azon lehetne vitatkozni, hogy ebben a helyzetben mi lenne a legjobb, leghasznosabb teendő. Véleményem szerint... nem kellene halogatni a találkozást. Minden ügy megoldásának és megértésének az útja a közvetlen találkozás és beszélgetés alkalma. Akkor sok minden kiderülne. Hát még ha azt tudnátok, hogy közös barátunk milyen sokat tett és tesz annak érdekében, hogy, eltűnjenek a még itt-ott jelentkező méltánytalanságok, igazságtalanságok. Persze, nem olyan egyszerű a helyzet. Nekünk pedig az a feladatunk, hogy az emberiesség, egymás megbecsülése, önzetlen szeretet utján minél közelebb kerüljünk egymáshoz. Ne féljetek, ne bizalmattankodjatok, hanem fogadjátok nyílt szívvel, testvéri indulattal .. Változatlan barátsággal és szeretettel ölellek. Gyurka.” 1963 április 28-án Staten Islandon megtartott egyházmegyei közgyűlésünkön előterjesztett esperesi jelentésem bevezetésében ezeket mondtam erről a kérdésről: “Kelet és Nyugat élet-halálharcában egy idő óta uj szelek fujdogálnak. A megbékélés gondolata van a levegőben. Egyre többen beszélnek az évtizedek óta szembenálló felek és ideológiák kiegyezéséről. A háborút még élete árán is elkerülni kívánó hatalmasok tábora, beletörődve a megváltozhatatlanba, diadalra igyekszik vinni a coexistentia gondolatát. Alig emlegetik már a menekülőket, a hontalanokat, a Szibériába hurcoltakat, a deportáltak tömegeit, azokat, akik hazájukban lettek űzött, üldözött otthontalanokká, akiknek az italuk könny és a kenyerük sár. Az uj szelek belekaptak megosztott, programokban szegény amerikai magyar életünk petyhüdt vitorláiba is. Egyre többen hirdetik körülöttünk, hogy nincs fontosabb dolog a világon, mint az óhazai és amerikai magyar vezetők személyes találkozásán felépülő testvéri kapcsolat. Amerikai magyarságunk és származásunk földjének népe között valóban szükség van gyakoribb, mélyebb, tartalmasabb testvéri kapcsolatokra. Ügyeljünk azonban arra, hogy ezekben a kiegyezés felé haladó esztendőkben és hónapokban egyházi közösségünk élő lelkiismeret legyen: ne zárkózzék el a testvéri kapcsolatoktól, de mondja meg félreérthetetlenül, hogy az amerikai magyar reformátusság testvéri kézszoritásának a tisztesség és becsület nevében ára van: az elkövetett igazságtalanságokat először jóvá kell tenni magyar földön, magyarországi református egyházunkban: a parókiákról alaptalan vádakkal elűzött lelkipásztorokat vissza kell helyezni gyülekezeteikbe, a katedráiktól eltiltott theológiai tanárokat vissza kell hívni a lelkészképzés szent munkájába. A vallásos nevelés gúzsbakötésébe és az egyházi életnek a templomok falai közé való visszaszorításába soha nem nyugodhatunk bele! Engedjék hirdetni a Krisztus evangéliumát legalább olyan szabadon, amilyen szabadon folyhat a vallásellenes propaganda odahaza. Mérkőzzenek meg a Baál papjai Krisztus evangéliumának a sáfáraival, lássuk meg, ki marad a győztes. Ügyeljünk arra, hogy az istentelenséggel való parolázás korában egyházunk soha ne adjon fel elveket. Még akkor se, ha ez divat és politikailag jó lépésnek számit. Erre eskünk és hivatásunk kötelez bennünket.” Amikor a fentiekről kedves Szolgatársaimat és Barátaimat értesítem, egyúttal örömmel említem meg, hogy nem ezek jelentik csupán a látogatással szemben történt állásfoglalásokat. Vannak más, jelentősebb állásfoglalások. Csak példának emlitem meg, hogy a Szabad Európa Rádió múlt héten fölvett rendes heti riportja keretében, amely most vasárnap kerül leadásra és amelynek elkészítésében semmi részem nem volt, arról előzetesen nem tudtam, foglalkoztak Szamosközi István tervezett látogatásával. Megemlítették azt a tényt, hogy az amerikai magyar református egyházi csoportok nem küldték számára meghívást, mert látogatását nyilván korainak ítélték. Csordás Gábor % Ezek után még csak azt szeretnők tudni, hogy melyik amerikai magyar intézmény hívta meg az amerikai magyarság nevében Szamosközi István püspököt, akiről köztudomású, hogy együttműködik a Kádár kormánnyal. Jose Maria Lavorante, eszméletlen bátyja, Alejandro ágya melleti el egy Buenos Aires-i kórházban. Alejandro, brazíliai bokszolót a: Egyesült Államokban egy mérkőzésen ütötték ki. Az Olajfák Hegye egykor és most Az újszövetségi szentirás kilenc alkalommal említi az Olajfák hegyét, főként Jézus életének három mozzanatával kapcsolatban. Innen vonult be ünnepélyesen Jeruzsálembe, itt töltötte szenvedése vigíliáját vérrel veritékezve és mennybemenetele napján itt emelkedett fel tanítványai szeme láttára, mig el nem takarta szemük elől a felhő. A biblikusok és régészek legnagyobb része e szentirási helyek alapján bizonyosra veszi, hogy Jézus jeruzsálemi lakóhelyét az Olajfák hegyén kell keresni. A huszas évek egyik régészeti felfedezése szerint a kármelita apácák Olajfák-hegyén levő Miatyánk-temploma helyén, a mennybemenetel színhelyétől — most egy mecset áll itt — egy kőhajitásnyira feküdt az a ház, ahol Jézus jeruzsálemi időzései alkalmával tartózkodni szokott. Nyilván nem volt véletlen, hogy miért éppen ezt a helyet választotta Jézus jeruzsálemi szálláshelyének. Egyformán hatott választására a hely szépsége és az a szerep, amit a hegy az ószövetségben és a zsidóság hagyományaiban betöltött. Az Olajfák hegye a legmagasabb pontja annak a dombsornak, amely Jeruzsálemtől keletre húzódik. Kelet felé a Jordán völgyére és a Holt-tengerre, nyugat felé a szent városra nyílt és gyönyörű kilátás nyílik róla. Ha dél felé tekintett, Bethlehemet születése helyét, ha észak felé fordult, Názáretet, a Genezáretet, a tóparti városokat láthatta. Lábai alatt a Jozafát völgye húzódott, benne a Cedron patak medre, mely a hegyet a várostól elválasztotta. Jézus korában az Olajfák hegye joggal viselte nevét: tele volt a Szentföld oly fontos fájával. Az olajfa bogyójából nyerik a Földközi-tengermellék nélkülözhetetlen tápolaját, de maga a bogyó is fontos, sokféleképp elkészített eledel. A hasznos, áldott fák árnyékában, az olajfa ligetek között Jézus könnyen talált rejtekhelyei, ha elmélkedni akart. Nemcsak szépsége, de a hely hagyományai, történeti vonatkozásai is megihlethettek az isteni Mestert, A zsidó szájhagyomány szerint a galamb, amit Charlotte luxemborurgi nagyhercegnő (balra) a Fehér Házban résztvett a tiszteletére rendezett fogadáson. Kennedy elnök mellett, nővére Eunice Shriver áll, aki a First Lady távollétében a hostess tisztét töltötte be. Noé a márkából kibocsátott, az Olajfák hegyéről tért vissza a béke lojaágával. Ide az Olajfák hegyére me- I nekült. Dávid, fia Absalon elől. A hegyet a “felkenés hegyének” is nevezte az ősi hagyomány, ami arra utalt, hogy az innen vett olajjal kenték fel a királyokat, papokat, prófétákat. Az első és a második jeruzsálemi templom idején az Olajfák hegyén — a templommal szemben — ölték meg és égették el a jármot nem viselt üszőt, hogy hamvaiból a tisztulás vizét készítsék azok számára, akik tisztátalanok lettek halott érintése által. Szépségekkel, hagyományokkal teli szent hely volt az Olajfák hegye. Szent helyként tartották számon és gondozták a keresztények. Szinte a mennybemenetel napjától kezdve Szent Ilona templomot emelt azon a helyen, ahol Jézus apostolait tanítani szokta. Óvták az olajfákat. Ha valaki elpusztított egy olajfát, akkora véteknek számított, hogy csak püspök oldozhatta fel. De a történelem elpusztította a szent hegy fáit. Először a rómaiak ritkították meg Jeruzsálem ostroma idején. Hadigépeket készítettek belőlük és nyársakat, hogy karóba húzzák az ostromlott város szökevényeit. Véglegesen azonban az arab és török uralom idején pusztult ki a hegy olajfa állománya. Csak a Getszemáni kert nyolc olajfáját kímélték meg. Ezek, vagy a gyökerükből sarjadt hajtásaik — máig is állnak. őrzik azoknak az apostoloknak az emlékét, akik aludtak, amíg Mesterük egy kőhajitásnyira vérrel veritékezett. A spoitsziv uj megvilágításban A fizikai munkát végző vagy rendszeresen sportoló ember szive, szivizomzata megvastagszik. Ez a “sportsziv” a nagyobb igénybevételnek egyik velejárója, de régebben attól tartottak, hogy a “sportsziv” saját érrendszere, vérellátása esetleg nem tart lépést a meggyarapodott izomszövetekkel. A bostoni sportorvosi kongresszuson a Harvard Egyetem közegészségtan professzor elmondta, hogy megvizsgálta a hetvenéves korban elhunyt Clarence de Mar maratoni futóbajnok szivét. Ha valakinek, úgy ennek a férfinak aztán igazán lehetett “sportszive” : hatvannyolc éves koráig ezernél többször vett részt hosszutávu versenyeken, közte százszor maratoni futóbajnokságon. Ez utóbbi versenyfajtában, amelyben a táv 42 kilométer, utoljára 65 éves korában állt rajthoz. Az idős korban elhunyt sportember szivében a koszorúerek és az ezekből elágazó kisebb és hajszálerek keresztmetszete két-háromszor akkora volt, mint a hasonló korban elhunyt nem sportolóké. Mindebből arra következtet, hogy a “sportsziv” nem veszedelmes, sőt inkább kedvező az idősebb kori vérkeringésre, s a megnövekedett szívizom megkapja a kellő vérmennyiséget. Clarence de Mar esetéből, bármilyen képességű sportemberről van is szó, nem lehetne általánosítani, azonban a különböző országokban vizsgálatok során neves sportembereknél hasonló eredményekre jutottak. A további vizsgálatok dönthetik el, hogy ez a tapasztalat mennyire általánosítható. Mrs. Betty Millert, aki Oakland, Calif.-ből repülőgépével Ausztráliába repült, útja közbeeső állomásán, Honoluluban elsőnek egy hawaii kisfiú üdvözölte.
