A Jó Pásztor, 1963. január-június (43. évfolyam, 2-25. szám)
1963-05-24 / 21. szám
FORRADALMÁR PÁLFORDULÁSA PÁRIS. — Forradalmárnak indult, olyan Írónak, aki szenvedélyesen harcol tollával az emberiség előrehaladásáért Roger Vailland, aki most azzal lepte meg a francia közvéleményt és irodalombarátokat, hogy — megváltozott. “Hideg tekintetek” cimü müvét a ledérség jellemzi, egy immorális nyegleség és kiábrándult bölcselkedés. A haladóból egy helyben lopogó lett. Mi az oka ennek? — kérdezték tőle egy interjúban. Mi okozta irói alapállása megváltoztatását. — 1958-ban eljutottam Mauritius szigetére — mondotta az iró. Ezen a szigeten oly nagy a hőség, hogy jóformán már nem is létezik a létért való küzdelem. ; 1 ■i*’' Vailland a semmittevés életformáját találta meg Mauritius szigetén s arra a következtetésre jutott, hogy akinek nem kell dolgoznia, nem kell küzdenie, a ledérségbe, klubéletbe, szerencsejátékokba menekül az élet unalma elől. Élményéből nem azt a tapasztalatot vonta le, hogy minél fejlettebb fokra lép az emberiség, annál jobban kell elmélyülnie az erkölcsiségbe. Nem. Vailland kiábrándult. S az erkölcsi tanítás helyett olyan oktatást kíván adni az emberiségnek, hogy tanulja meg legfőbb időtöltését: a ledérséget. Elfelejti, hogy erre kell az embereket legkevésbé tanítani. A rosszra való hajlam mindig készségesebb mint a jóra törekvés. Gyászoló brazíliai indiánok megbékítik a jaguár szellemét A természeti népek körében nagy jelentősegét tulajdonítanak a temetési szertartásoknak, mivel azt hiszik, hogy ha a halott elégedetlen a temetéssel, akkor visszajár és kisérti az élőket. Különösen tanulságosak ebből a szempontból a boróro indiánok szokásai. A borórók — a brazíliai Matto-Grossóban élő néptörzs tagjai — nagy, közösségi kunyhókban élnek. A női ágon rokon családok együtt laknak. A kunyhók kör alakban helyezkednek el a hatalmas tánctér körül. A tér közepén egy jóval nagyobb épület áll: ebben laknak a legényemberek. A boróro indiánok hajdanában Brazília legvitézebb törzsei közé tartoztak, és állandó harcban álltak a területükre behatoló fehéreggel és a többi törzzsel. Ha a boróro faluban valaki meghal, akkor a helység valamennyi tagja abbahagyja minden szokásos tevékenységét és kizárólag a halotti ceremóniáknak szenteli magát. Ezek akkor érnek véget, amikor az ideiglenes sírba helyezett halott csontjairól a hús levált, és a megtisztított csontokat végleges helyükre temetik. A szertartások már a haldoklás idején megkezdődnek. A haldokló boróro testét barátai és rokonai vörösre festik és toliakkal díszítik fel. Az egybegyült barátok, rokonok halk énekbe kezdenek, majd egyenként elbúcsúznak a haldoklótól, miközben kezüket homlokára helyezik. Amint a halál bekövetkezett, a halottat gyékénynyel letakarják, mert asszonyok és gyermekek többé nem láthatják. A gyászolók hangos jajgatás közepette éles kagylóhéjakkal sebeket ejtenek magukon, hogy vérük ráfolyjon a halottat takaró gyékényre. Naplementekor azután a gyékénybe burkolt tetemet a falu főterére viszik, és egész éjszaka halotti dalokat énekelve virrasztanak mellette. Ezután néhány fiatalember megássa az ideiglenes sirt. A rokonok a gyászév leteltéig nem vágják le hajukat. A több hétig tartó közös szertartások idejére, közvetlenül a haláleset után, nagy halászatot rendeznek, hogy legyen mivel ellátniuk a gyászolókat. Ezek ugyanis bizonyos ideig nem folytathatják megszokott munkájukat. E halakat a varázsló különöleges szertartással megtisztítja a bennük lakozó gonosz lélektől. A borórók hite szerint a halált a jaguár okozza, és ezért ezen az állaton állnak bosszút. A varázsló tanácsot kér az ideiglenes sírban nyugvó haláltól, hogy hol lelhető meg elpusztitója. Miután a halott ezt közölte, a varázsló útbaigazítja a rokonokat, s ők vadászt bérelnek a ragadozó leteritésére. A vadász a halott hangját jelképező sípot kap, és a gyászolók hajából készült zsineget, melyet bal csuklójára köt, hogy az védje őt. Bár a jaguár hollétét a varázsló közölte, mégis több napba telik, mig a vadász talál egyet és ijjal-nyillal leteriti. Az elejtett vad fogait és karmait a gyászoló rokonok emlékként őrzik, a vadásznak pedig dióból és kagylóhéjakból összeállított nyakláncot, díszes ijjat és nyilat ajándékoznak. A jaguárbőrt rituális szertartások között, tánc és énekszó kíséretében nyújtanak át a rokonoknak. Ezt követően a varázsló felölti a jaguár bőrét, majd táncot lejt a megölt állat szellemének kibékitésére. Két héttel a halál után felnyitják az ideiglenes sirt, és ha a testmég nem oszlott fel — ismét elhantolják. Ezt követően olyan vad táncot járnak a sir körül, hogy kimerülve ráomlanak és vízzel öntözik magukat — és egyben a sirt. (Ezzel szintén hozzájárulnak a holttest feloszlásához.) Körülbelül egy hónappal az ideiglenes temetés után a most már csaknem felosz-Egy haitii határőr vállára vetett fegyverrel (jobbra) néz szembe a Dominikai köztársaság egy határvédelmi katonájával, valahol a két ország között húzódó határvonalon. Demokratikus eszméket plántált Magyarországba az angol posztó Régi Írásokban sok olyan szövet elnevezésre bukkanunk, amelyeket ma már senki sem ismer. Ilyenek a fájlondis és a karasia nevek is, amelyek 16-18-ik századbeli magyar szövegekben gyakran előforduljak. I. Rákóczi György özvegyének Lorántffy Zsuzsannának, az akkori Magyarország leggazdagabb nagybirtokosának sárospataki udvartartásáról, valamint többi váráról és gazdagságairól fennmaradt egy 1652 -ben készült terjedelmes szegődményjegyzék. Ez sok száz különféle rangú és rendű alkalmazottnak a fizetését rögzíti, a jószágkormányzótól kezdve a béresekig. Abban az időben a szerény készpénz fizetés mellé sokféle természetbeni juttatás járt: bor, búza, disznó s többnyire ruhaanyag is. Ha végignézzük a szegődményeket, kiderül, hogy a fizetésben adott ruhaszövetek fajtái egyben társadalmi rangot is jelölnek. A birtokigazgatás vezető tisztviselői: 1. (jószágkormányzó, várnagyok udvarbirák, számtartók, főurszolgák), valamint a sárospataki kollégium professzorai és az udvari pap fájlondis posztót viselnek. Ezt a szövetet hordják azok a kisebb rangú alkalmazottak is, akik állandóan a fejedelemasszony környezetében sürgölődnek: az asztalnok és az étekfogók, sőt két rangosabb udvari nesterember is, az urak szabója és az igényes munkát végző lakatos. 2. Jóval nagyobb számú a soron következő réteg, amelynek fizetésben karasia jár. Ide tartoznak a kulcsárok, a sáfárok, a vámosok, az ajtónállók, a trombitások, csatlósok, szakácsok, pékek, kovácsok s a kertészek, a lovászok meg a kocsisok közül a főbbek. 3. Az uradalmi gazdaságokban, majorokban dolgozó majorgazdák, majorasszonyok, kertészek, kocsisok, abrakosz tók, valamint vincellérek és a földesur borát kvtnérő korcs máros, morvái vagy kisnyicer posztót kaptak. 4. Végül a béresek, a pásztorok és a kanászok népes seregének úgynevezett szőr, daróe és aba jutott. Úri és paraszti posztó A feudális társadalomban tehát a nemesek és a nem nemesek, az urak és a parasztok közt húzódó válaszfalak a ruházatban is megmutatkoztak. A fájlondis a nemelott holttest csontjait megtisztítják, megmossák s tűz mellett szárítják. A temetésre a borórók kifestik magukat, testüket fantasztikus figurákkal díszítik, és tollakat tűznek hajukba. A csontokat temetési menetben, fuvolaszóval visszaviszik a faluba, ott a legközelebbi női hozzátartozó ölébe veszi a csontokat tartalmazó kosarat, és sebeket ejt magán, hogy vére belecsurogjon. A koponyát tarkára festik ,toliakkal díszítik, majd valamennyi csontot gyékénybe varrják, és néhány napig a rokonok kunyhójában akasztják fel. Néhány nappal később a csontokat tartalmazó gyékénykosarat elviszik egy közeli mocsárba, ott mély gödröt ásnak, és minden további ceremónia nélkül belesülyesztik a halott maradványait. Jelzésül a gödör fölé hosszú bambuszpóznát helyeznek, amelyre tollakat kötnek. Ezzel végződik a több hétig tartó temetési szertartás, amelyen a falu apraja-nagyja részt vesz. Mrs. Sheila Wynne ^(jobbra) Moszkvában mosolyogva beszélget az ottani angol követség egyik tisztviselőjével és annak feleségével. Mrs. Wynne férje, egy angol üzletember, kémkedés vádjával áll egy moszkvai birósá gelött. seknek, a többi szövetfajta a nem nemeseknek a ruhaanyaga volt. Nyilvánvaló, hogy a társadalmi megkülönböztetése egyúttal minőségi és árbeli különbséget is jelent. De még valami mást is: a szegény ember hazai a gazdag külföldi szövetet viselt. S ez a kétféle különbség — hazai és olcsóbb, külföldi és drágább — egybeesett. A szőr, a daróc és az aba voltaképpen ugyanaz az anyag: hazai juhfajták durvaszálu gyapjából (inkább :szőréből) szőtt, vas tag, nyiratlan, szúrós szövet, ősidők óta a paraszti háziipar állította elő. Ebből az egyszerű ruhaanyagból a hazai termelés a belső szükségletet nagyjából ki is elégítette. A rangban következő szövet — a morvái — már nevével is elárulja idegen származását. Magyar arany posztóért A középkori Európa nemzetközi kereskedelemben a posztó volt a legkeresettebb .iparcikk, .egyben.a gazdago■ dás legbővebben buzgó forrása. Magyarország a külföldi posztóért bort és szarvasmarhát adott, s mivel ez nem volt elég, ráadásul aranyának nagy részét is elvitték a külföldi posztókereskedők. Az amerikai nemesfémbányák feltárásáig Európa népei csak Magyarországról szerezhettek jelentősebb mennyiségben aranyat, s meg is szerezték posztó fejében. Az a pénztőke, amellyel a külföldi textilipart tőkés export vállalkozássá fejlesztették, jókora részben a magyarországi bányák aranyából gyűlt össze. A morvái s vele együtt a többi közép-európai posztó a hazai szürposztónál sokkal jobb minőségű volt, de ilyent — ha kisebb mennyiségben s nem egyenletes minőségben is — a magyarországi városi ipar is képes volt előállitani. Az uralkodó ossztálynak azonban ennél magasabbak voltak az igényei. A feudális nagyurak és környezetük számára csak a nyugat-európai posztók feleltek meg. Eleinte a flandriai és itáliai kelméket viselték, majd rákaptak a nemzetközi kereskedelemben élre kerülő angol posztóra. Ezt nevezték a közvetítő német kereskedőktől hallott “fein londisch’’ (finom londoni) kifejezés után fájlondisnak. Középkori szövetkészités A középkori finomposztót nyersanyaga és a beléfektetett munka tette drágává. A legfinomabb szálú, gondosan fésült gyapjúból, laza sodrattal font fonalból, vászonkötéssel szőtték 210-250 centiméter szélességben kétszemélyes nagy szövőszéken, A szövetet vizikerékkel hajtott kallómalomban sulykolták nemeztömörségüre, úgy, hogy eredeti szélességének mintegy harmadrésze “elkallódott”. A kallózást — csakúgy, mint az azt követő bolyhozást és nyírást — többször megismételték, s végül tükörsima felületű, rendkívül szilárd s egyben pehelykönnyű anyagot kaptak. A sok szakaszos munkafolyamatot egyetlen mester nem tudta egymaga elvégezni, ezért a posztókészités négy-öt önálló mesterségre tagolódott (fonás, szövés, kallás, nyírás, festés), s ezeket a kereskedő kapcsolta össze pénzével nagyüzemmé. vásárolta meg a gyapjút, ő fésültette, fonatta meg parasztasszonyokkal, ő adta tovább a takácsoknak, majd a kallósoknak, végül a kikészítést végző nyiroknak és festőknek, hogy azután busás haszonnal piacra vigye áruját. A fájlondist s a hozzá hasonló nemes posztókat, persze kevesen tudták megfizetni. A társadalom középső rétegei azonban ruházkodásban is közeledni kívántak a nagyurakhoz, s ezt az igényüket szolgálta ki az angol textil ipar a nemes posztó olcsóbb utánzatával. Ezt fő gyártási helyéről, egy Suffolk-grófságbeli faluról “kersey”-nek, magyarossá idomítva karasiának nevezték. A karasiát durvább gyapjúból, nem fésült, hanem kártolt fonalból keskeny (tehát egyetlen személy által kezelhető) szövőszéken szőtték, kevesebbszer kallózták, bolyhozták és nyírták, mint a finom posztót. Minőség garantálva! Magyarországon, ahol még közepes minőségű posztót sein készítettek a hazai kereslet teljes kielégítésére, a karasia rendkívül népszerűvé vált. A 16.-ik század második felétől kezdve a vámjegyzékben nagy tömegben fordul elő neve. Mint minden sikeres exportcikket, csakhamar utánozni kezdték, de — gyártási titkait nem ismerve — tökéletlenül. Már Bethlen Gábor 1626-ban kiadott árszabályzatában megkülönbözteti az “angliai jó karasiát” a silányabb utánzatoktól. Az eredetiség ellenőrzését lehetővé tették azok az ólompecsétek, plombák, amelyekkel az angol királyi exporthivatal minden egyes vég posztót ellátott. Ilyen plombák nemrég magyarországi végvárak romjai közül kerültek elő, világos hát, hogy a katonaság ruházatára szánt posztóvégekről származnak. Végvári vitézek zsoldja Közismert dolog, hogy a Habsburgok nagyon rendszer telenül, hiányosan fizették a végvári vitézeket, s tengernyi panaszlevél szól éhezésükről, rongyosságukról. Ha néha mégis kiutaltak részükre valami csekély zsoldot, ezt a felhalmozódott adósság és a halállal komázó ember ösztönös mulatókedve azonnal elnyelte. A hadvezetés úgy próbált ezen segíteni, hogy a zsold egy részét ruhaanyagban osztotta ki. így kerültek az angol posztóvégek és rajtuk az ólomplombák a végvárakba. A hadiszállítás akkor is nagy üzlet volt. A 16-ik század végén a Habsburgok és a török közt kitört s 1606-ban a zsitvatoroki békével végződő “hosszú” háború tette dúsgazdag emberré az első osztrák nagykapitalistát, a .magyarországi szár mazásu Henckel Lázárt. ő kezébe kaparintotta a magyarországi marhakivitelt s a magyar földön harcoló hadsereg posztóellátását. Életrajzírója föl jegyzi, hogy leginkább karasiát szállított. Ebből is látszik, hogy a karasia jellegzetesen katonai viselet volt, egyébként ez időben az erélyi fejedelmek estőet is a karasia szokványos színéről nevezték “kékek”-nek. 3. OLDAL A polgári forradalom élószele Anglia messzire — s az akkori közlekdési viszonyok mel lett jóval messzebbre — esett Magyarországtól, mint ma. A születőfélben levő kapitalizmusnak távolságokat átívelő lendülete teremtette meg az első jelentősebb összekötietésekt a két ország között. Ezek nek egyik közvetítője a magyarországi középrétegek kedvelt ruhaanyagává vá ló karasia volt. Egy évszázadon belül ezekben a középrétegekben, végvári vitézek, mezővárosi parasztpolgárok nemesi értelmiségiek körében ,már nemcsak az angol posztó, hanem az angol polgári forradalom szelleme, a puritanizmus is elterjedt. A történészeknek sok fejtörést okozott már az a különös körülmény, hogy a puritanizmus, a század legforradalmibb eszmei áramlata, Anglián kívül csak Magyarországon ketett széleskörű visszhangot, indított el tömegmozgalmat. Ehhez a rejtvényhez újabban egy második is járul, s ezt a nemrég elhunyt hires angol gazdaságtörténész, R. H. Tawney — Lionel Cranfield angol nagykereskedőről irt életrajzában — igy fogalmazza meg: “Az olvasó, aki azzal az állítással találkozik, hogy az angol- kersey legnagyobb európai piaca Magyarország volt, eleinte nem hisz a szemének, pedig nem félreértésről, nyelvbotlásről van szó, mert aki mondja (Cranfield kontinentális posztóügynöke) meg is indokolja. Ahogyan ma állanak a dolgok Magyarországon, ahol a karasiát leginkább el lehet adni, senki sem mer ott kereskedni — Írja megbízójának, s néhány év múlva megismétli aggodalmait: nem bátorithatom önt további felvásárlásra, amig nem látjuk, hogyan alakulnak a viszonyok Magyarországon”. ' A Bocskai-szabadsághárc éveiben íródtak ezek a sorok, akkor, amikor az angol kereskedő ne,m tudhatta, vajon Magyarország nem kerül-e teljesen török uralom alá, kiszakadva a keresztény Európa gazdasági és kulturális közösségéből. A további fejlemények nyilván meg, vigasztalták, mert a karasia magyarországi diadalutja tovább tartott, sőt a század végén már hazai gyártását is megkezdték Szakolcán és Modoron. A 18-ik szazadban pedig már jellegzetes magyarországi terméknek tekintették, és belföldi előállitását államilag támogatták, hogy a törökországi abaposztó importját megszüntethessék. Ebből az is kiderül, hogy a hazai karasia silányabb volt az angolnál, de jobb a hazai abaposztónál, s a társadalom ruházkodási igényei ekkorra már odáig fejlődtek, hogy a karasia az abaposztó rovására tért hódíthatott a parasztság körében is. Karasia és puritanizmus — két különböző dolog, s látszatra semmiféle kapcsolat nincs közöttük azon kivül, hogy magyarországi népszerűségük csodálkozásra késztet. A történelem kohójának mélyére pillantva azonban meglátjuk a kapcsolatot, s ez egyben a kettős rejtvény maggyarázata is. Karasia és puritánizmus — mindkettő a modern kapitalizmus szülőhazájából származott. Ott a polgári és polgárosodó középrétegek már jócskán előrehaladtak azon az utón, hogy a feudális uralkodó osztály helyett ők diktálják a ruházkodás és az eszmék divatját.Olcsó, de uras ruhaanyag, a középrétegeknek is politikai hatalmat Ígérő demokratikus eszmék: ezt látták a feudális nyomás alatt élő magyarországi nem-nemesi középrétegek a karasiában és a puritanizmusban. A Jó PÁSZTOR
