A Jó Pásztor, 1963. január-június (43. évfolyam, 2-25. szám)

1963-05-10 / 19. szám

4. OLDAL

VIGYORGÓ KROKODIL

“Krokodil” a címe a moszkvai hivatalos vicclapnak. Az a külön érdekessége ennek a vicclapnak, hogy — akárcsak a pesti Ludas Matyi — több sajtószabadságot élvez, mint a szürke, unalmas izvesztiják és pravdák. A vicclapoknak szabad olyasmit és olyasvalakiket, amit és akiket a komoly pártsajtóban nem szabad megbántani.

A pesti Ludasban találtunk néhány moszkvai Krokodil viccet a hozzátartozó rajzzal. Itt egy pár mutatóba :

A kép egy szinte végtelenül nagy szobát mutat, amolyan kombinált nappali-ebédlő-társalgó-dolgoző szobát, telerakva fantasztikus változatosságban mindenféle drága dolgokkal, amiket proletárok csak múzeumban vagy botanikus kertben láthatnak. Vannak ott szobrok, antik órák, kerek és négyszögletes és hegyes kristály csillárok, kínai, indiai virágvázák, török ottománok, francia rékamiék, kínai és keleti szőnyegek, szarvasagancsok, kalitkákban színes madarak, mackó, kutya, hatalmas pálmafák és más ekzótikus növények.

És egy kis proletárt is lehet látni a nagy-nagy szobának egy ici-pici sarkában. Hóna alatt irattáska. Ki lehet ez? A nagyfejü elvtárs ur “beosztottja” — ahogy a felettesek alantasait a mindenki-egyenlő elvet hirdető kommunista társadalomban nevezik. A száját tágranyitva kiáltja: “Hahó, igazgató elvtárs hol van?” A rengetek rakásba halmozott kincs közt alig látszik a nagyur kis testi valóságában. Ott van, a nagy terem másik végén. Kicsinyke emberke kicsinyke íróasztal előtt. Minden oly kicsinek tetszik itt, a kis nagyur pazar kincsestárában.

Érti az orosz? íme, igy dúskál drágaságokban a proletárdiktatúra arisztokratája!

Röhög a Krokodil.

* * *

Másik kép: Kis csinos üdülőhelyek prospektusait tartja a kezében, legyezőformában kiteregetve. A felírások: Jalta, Krim, Szocsi — csupa ismert Feketetengeri fürdőhelyek.

Nyilván orvosi rendelő várószobájában ül a kis csinos, mert ott áll, hajlong előtte a doktor elvtárs.

Szól a kis csinos: “Rengeteg beutalásom van drága doktorkám, találjon ki hozzájuk tartozó valami betegséget.”

Röhög a Krokodil. Érti az orosz olvasó? Fürdőhelyekre beutalást nem csak. betegek kapnak, hanem kis csinosok is, makkegészségesek, akiknek felső helyen jó protektoruk van . . .

Vén kommunista vezér megtollasodott, szép kis lányt feleségül vett. Bemutatja a kis csinost a fiának, aki kopasz és majdnem olyan öregnek látszik, mint Nikita. Szól a megtollasodott elvtárs ur a fiához: “Ismerkedjetek össze, Petyka fiam. Ez a te anyukád.” Érti a Krokodil olvasója.

NAGY FEHÉR BAGOLY KÖSZÖNTI A NAGY SZELLEMIT

(Canadian Scene) — A torontói Indián Központot (Indian Centre) Nagy Fehér Bagoly indián törzsfőnök, a delaware törzs tagja és a torontói indiánok véne, hagyományos szertartások között nyitotta meg. Először tuja ágakat és fényőtobozokat égetett, hogy megtisztítsa a levegőt. Azután egy fiatal harcos átvette Nagy Fehér Bagolytól a pipát, hogy köszönetét mondjon a Nagy Szellemnek. A pipát először az ég-Három kubai szabotört (fenn) a U.S. kormánya szabadonbocsátott; a három emberért cserébe Castro 21 fogvatartott amerikait engedett ki a börtönből. Lenn: Mrs. Rafael del Pino és kislánya szomorúan vették tudomásul, hogy a családfő — egy neutralizált amerikai állampolgár — nem volt a szabadonengedett foglyok között.

Gyerekek figyelik Middletown, R. I.-btn: hogyan húznak ki egy bikát egy úszómedencéből. A bikát kutyák kergették meg, s menekülése során esett a vízbe.

MÁJUSFA MAGYAR FALVAKBAN

Már a görög-római korban .bizonyos alkalmakkor, véde kezésiil a rossz, ártó szellemek ellen, faágakkal díszítették a házakat és melléképületeket. Leginkább szúrós vagy erős szagú növényeket használtak, mert úgy hitték, hogy ezek biztosabban távol tartják, elűzik a .rontó szellemeket. Ez a szokás egész Európában elttrjedt, és általában György naphoz, május elsejéhez, vagy pünkösdhöz kapcsolták. E néphit ezeket a napokat “gonoszjáró” napoknak tartotta, ezért ilyenkor különösképpen védekezni kellett a rontás ellen.

Az ágakkal díszítésnek,; faállitáspak .szpkása az. . idők; során piindinkább a természet újjáéledéséhez és a szeleimhez . kapcsoló<Joxtt.,;;

Rzápt is a ?öldágazás,: rmb jusfaállitás leginkább. a irányoknak szólt. Megtisztelés,; vallomás,, lett ez a legény rét SzéroL F/j? a szokás .már a 18L ik századból. isn^eret^.;. “Sqk inconvenjenciák esvén .ennek előtte a Filep Jakab , napra viradólag feívoni szokott zöldág miatt, annak eltávoz,tatát sáért. concludáltatott még, anno 1753, hogy városunkban zöld ágak felverettetése senkinek meg nem engedtetik.” Mai szavainkkal: sok bajt okozott a mindig Fülöp Jakab nap hajnalán felállított zöld ág, ezért már 1753-ban úgy határozott a város, hogy sen kinek sem engedi meg ilyen felállítását.

A fa milyensége a vidéktől függött, lényeges csak az volt, hogy szép, egyenes legyen. Leginkább nyírfát, jegenyét vagy fenyőt állítottak. Sokfelé az. volt a virtus, ha a legény a fát lopva szerezte meg. Az egyik helyen annyi májfát kapott minden ház, ahány eladó lány volt benne, másutt a lány minden udvarlója állított külön májfát a lányos ház kapujába. Volt azonban olyan hely is, ahol szükebben mértek, mert csak a falu legszebb lányának állított a legénység közösen fát. Néhol meg nem is a lányok kapták, hanem a közös tánchelyen, a kocsma előtt állították fel.

Erdővidéken könnyű volt fát szerezni. Ahol pénzen kellett a fát megvásárolni, ott a szegényebb legény kisebbet, a gazdagabb nagyobbat állított fel. Ezt .rendszerint maga a legény végezte el, mégpedig titokban, besötétedés után, s volt ahol bele is véste a hevét, flogy ebből is -megtudják, kihozta. Az ágat általában a kapufélfára szegezték, a kerítésekre 0 az ablakokra is tettek Zöldágat. A fát-a leány ablaka alatt be? ásták a földbe, vagy a háztetőre, kutágasra erősítették. Mezőkövesden, a palócokjakta vidéken a leásás is a leány dolga volt; a legények csak lerakták á ház elé.

Palóc-vidéken a leány a díszítéssel mutatta meg, hogy kedves, szive szerint való e a májfa hozó. Ha a fa nagyon díszes, akkor a leány nagyon szerelmes; ite ha csak kevéssé diszes, nem szereti a legényt.

A májusfa őszinte, nyilt, szerelmi vallomás volt a falu szine előtt. Ennek a vallomásnak sokféle formája alakult

nek, majd a föld felé irányította, aztán keletnek a kelő és nyugatnak a nyugvó nap irányába, majd északra a hideg szelek és délnek a meleg szelek felé, köszönetét mondván minden jóért, amit a természet ad. Az épületet J. Keiller Mac Kay alkormányzó nyitotta meg hivatalosan. Előző napon színes fogadást rendezett az indiánok tiszteletére.

Az elmúlt két évben egy torontói polgárokból álló bizottság, valamint a torontói Észak-amerikai Indián Klub egy bizottsága együtt dolgozták ki azt a tervet, hogy központi találkozóhelyet létesítenek a város 3,500 indiánja részére. A felerészében indiánokból, felerészben nem indiánokból álló igazgatóság élén Mrs. Douglas Jennings (a Canadian Scene alelnöke) áll. Az igazgatóság feladata az indián központ ügyeinek vitele. Alelnök Jim Turner torontói általános iskolai tanár, aki a timagami kerület Medve szigetén született. Turner mindig élénk érdeklődéssel viseltetett az indiánok művelődése iránt. “Olyan könyvtárat szeretnénk részükre felállítani” — mondotta — “amely tényeken és nem meséken alapszik. Ezenkívül legfőbb ideje, hogy hozzálássunk az indián kézműipari termékek terjesztéséhez.”

James McGuire, a Központ vezetője úgy nyilatkozott, hogy annak célja, hogy tanáccsal és irányítással szolgáljon azoknak az indiánoknak, akik Torontóba jőve nem tudják, mihez kezdjenek. A Központ egyik női tanácsadója Miss Delma Capton, aki a Hat Nemzetség rezervációból származik és végzett ápolónő.

A Központ működéséhez szükséges anyagi alapot részben magánjuttatások, részben különböző kor, mánytámogatások szolgáltatják.

ki. Az egyik helyen a magas fa a legény nagy-nagy szerelmét jelentette, a pántlikával, boros üvegekkel szépen díszített pedig a lány hűségét mutatta.

A palócok szerint a májfaállitás egyik nyilvános bizony I sága volt annak, hogy a ház | eladólánya iránt érdeklődik-e valaki, vagy sem Ezért nemigen igyekezett egyik lány sem a májfát egyhamar eltávolítani; rendszerint ott tartotta egy hétig is, kivált, ha a lány még azzal is büszkélkedhetett, hogy az övé a legmagasabb, legsudárabb az egész faluban.

Ahol magas sudár fát állítottak, az alsó ágait rendszerint lekopasztották, s csak a tetején hagytak egy bojtot ágakból, s ezt díszítették pántlikával, kendőkkel, amint azt a koloni dal mondja:

Kedvesemnek háza előtt az éjszaka magas fa nőtt s gyenge szellő lágy szárnyain

piros kendő leng ágain.

Ipoly mentén a legény beszólt az ablakon: “Itt vagyunk a májfával, föl akar juk állítani!” Erre a felszólításra kijött a lány, és kihozta a kendőket, pántlikákat. A máj fára általában annyi kendőt akasztottak, ahány legény hozta.

Ám nem volt elég a fát megszerezni, feldíszíteni, meg is kellett őrizni. A legények egyre csak azt lesték, hogy míerré áll már májfa, és kikémlelték, hogy őrzi-e azt valaki. Mert az volt az igazi legény a talpán, aki másnak a fáháról, másnak a szeretőjétől lopott kendőt. El is vitte, ha a legény nem őrizte.. Nagy szégyen volt ez! A legényék azt is megtették, hogy ledöntették vetálytársuk fáját, ami bői aztán olykor verekedés lett.

Másfelől viszont a lányra volt szégyen, ha májusfa nélkül maradt.

Ha a lány a legényt valamivel megbántotta, az nem egyszer úgy állt bosszút, hogy száraz ágat szegezett a kapufélfára, lókoponyát kötött rá, kenderkócot lógatott a kapufélfához kötött meszelőrudról, s pelyvával hintette fel a házelőt. Még csúnyább dolog volt az, amikor a májfára patkányt és papucsot kötöttek, s a patkányt fölsallangozták.

A májusfa díszeit sokfelé még aznap levették, s az ehető iható anyagokat megetették megitták. Néhol azonban a májusfa fenntartása, illetve levétele is jelképes válaszadássá vált. A lány csak akkor hagyta ott, ha elfogadta a legény ajánlkozását; ha nem tetszett neki a nyilt vallomás, már reggel leszedte.

GALAMBVÁRAK PERZSIÁBAN

Isfahán környékén hajdanában vagy háromezer torony nagyságú galambdúc állott. Ezek közül néhány még ma is látható és eredeti hivatásait tölti be, vagyis nem annyira a galambtenyésztést, mint a trágyagyüjtést szolgálja, lévén ez a tárgya a néphit szerint “tehalgus”, vagyis dinnyeéltető.

Már 1720-ban egy angol utinapló megemlékezik ezekről a perzsa tájra oly jellemző tornyokról, amelyeknek fülkéiben galambok fészkelnek. Az építmények anyaga ki nem égett agyagtégla, mésszel és agyaggal borítva.

A múltban mindenki építhetett galambtornyot, aki megfizette a tárgyaadót és mohamedán vallásu volt.

A galambdúcok lakóinak kisebb csoportja szelíd galamb, többsége vadgalamb. Külön szakma a galabidomitó, aki betanítja a szelíd galambokat, hogy a vadgalamokat körülfogják és a galambdúchoz kisérjék, hogy ott megtelepedjenek.

A galambok a lyukat tetőn járhatnak ki és be. A bajárati ajtókat sártéglákkal falazzák be, és csak évente egyszer, a tárgya gyűjtésekor nyitják meg. Az építményt rendesen egy középső kimagasló és egy külső kerek torony alkotja, de fennmaradt a 17-ik századból egy lóhere alaprajzú torony is. Itt több a falfelület a fülkék számára. A művészi Ízléssel készített fülkéket geometriai pontossággal helyezték el a külső és a belső falakon. Az utóbbiakat is kellőképpen díszítették, még ott is, ahol nemigen Iáhatók.

Az idők során némelyik tornyon hosszanti repedések keletkeztek. Ezekről a néphit azt tartja, hogy amikor kígyó jelent meg a torony alján, a rémült galambok csapatostól szálltak fel s szárnyaik csapkodása repesztette meg a falakat.

Ingrid Bergman filmszinésznő, akit legutóbb akadémiai díjjal tűn tettek ki, Róma utcáin fiával, a 13 éves Robertinoval sétál.

Néhol az a szokás járta, hogy maguk a legények szedték le egy hét múlva, muzsikaszóval. A palócoknál a levétel idejét a gyerekek a fa előtt kolompolással jelzik. Vasárnap délután megjelentek a májfát állitó legények, ás ledöntötték azt. A legények ezért a lánytól zsebkendőt kaptak. Ezután a májfát állitó legény áldomást fizetett a segitő legényeknek.

Sokfelé az volt a szokás, hogy a májusfát kitáncolták, azaz a hónap valamelyik vasárnapján táncot rendeztek körülötte, majd kiemelték. A mulátság költségeire pénzt szedtek a lányoktól. Ha a májifát a kocsma vagy a tánchely mellett állították föl, akkor egy koszorúval ékesített bárányt sorsoltak ki.

Menyhén még 25-30 évvel ezelőtt is azok a legények, akik a míájfát állították, vasárnap délután a kocsmában gyülekeztek. Odajött a legénybiró, a törvénybiró, két esküdt és a kisbiró. Amikor mind együtt voltak, elindultak. Elől ment a legénybiró, mellette két oldalról a két esküdt, utánuk a többi legény, végül a cigányok. A legénybiró selyemkendővel letakart tányért vitt a kezében, és a tányérra nagyobb papírpénzt tettek. A két esküdt

kezében egy egy üveg bor volt, és a borból megkínálták az utcán járókat. A legények útközben énekeltek, s amelyik ház előtt májfa állott, ott megálltak és a ház előtt áldogáló leányokkal csárdást táncoltak, majd kidöntötték a májfát. Az a leány, akinek a háza előtt a májfa állt, nagyobb összeget tett a legénybiró tányérjára. Amikor azután az összes májfát kidöntötték, visszamentek a kocsmába vigadni.

Az Alföldön a legények ver senymászást vagy versenyfutást rendeztek a közös májusfa díszeiért, s ezeket a nyertes szétosztotta a lányok között. Honiban a kendőket és szalagokat puskával lövöldözték le, úgy hogy a legények mindig kikiáltották annak a leánynak a nevét, aki nek a részére az ajándéktárgyat, lőtték.

A májusfa állítása és a hozzá fűződő szokások a legtöbb helyen már eltűntek, leg feljebb az emlékezetben maradt még nyomuk. Sokfelé azonban leegyszerűsödött formában még megmaradtak. A májusfából “májuskosár” — szépen feldíszített fonott kosár — lett, amelyben cserepes virágot küld a legény a választott j ának.

Szendrey Ákos (Budapest)

A Jó PÁSZTOR