A Jó Pásztor, 1962. július-december (42. évfolyam, 27-52. szám)

1962-07-13 / 28. szám

% OLDAE

A JÓ PÁSZTÓI

(THE GOOD SHEPHERD;

Founder; B. T. TÁRKÁNY alapította________

Megjelenik minden pénteken Published every Friday

Publichad by — Kiadó

THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY

Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 173« EAST 22nd STREET CLEVELAND 14. OHIO

Telefon: CHerry 1-5905

53

ELŐFIZETÉSI DIJAK: SUBSCRIPTION RATES:

EéTv évre ................................ .$8.00 One Year ...............................$8.00

Fél évre ....................................$5.00Half Year .................................$5.00

Second Class Postage Paid at Cleveland, Ohio

MONOPÓLIUM ÉS KIZSÁKMÁNYOLÁS

Nikita és papagájai unosuntalanul azt rikácsolják, hogy a kapitalista-imperialista országokban a nagyipari vállalatoknak monopóliumuk van, vagyis, mivel kizárják a szabad versenyt, diktálhatják az árakat, kizsákmányolhatják a népet. Igaz ugyan, hogy a kommunista államban a termelés és elosztás egyes kivételektől eltekintve állami monopólium, de — az állam nem törekszik haszonra.

Ez is, az is hazugság s hogy hazugság, azt nem is kell magyarázgatni, mindenki tudja. Mégis néha helyénvaló, hogy rámutassunk a szovjet hazugságpropagandát megcáfoló kisebb-nagyobb jelenségekre. Egy kis adat, egy anekdota sokszor élesebben bevilágít egy rendszerbe, mint ezeroldalas tudományos tanulmány. Ezért szemeltük ki mutatóba a budapesti Népszava egy kis nem-tudományos összehasonlító tanulmányát.

Játékszerről van szó, szovjet zenélő babáról. A Népszava riportere panaszokat hallott, hogy itt ennyit, ott annyit kérnek a babáért, sorra feltelefonált tehát több állami áruházat, majd meginterpellálta az illetékes minisztériumot is, és kiderült, hogy azt a babát a legtöbb állami üzletben 24 forintért lehet kapni, ellenben 36 forint az ára egy állami üzletben, a Nemzetközi Ifjúsági Boltban.

— Miért — kérdezte a riporter az illetékes minisztériumi elvtárs urat.

— Azért — adta meg a felvilágosítást a fő-fő elvtárs, -—, mert a Nemzetközi Ifjúsági Boltnak engedélyt adtunk arra, hogy minden árut drágábban árusítson, mint a többi állami üzletek.

Hogy minekünk a szabad világban mi a véleményünk az állami monopóliummal való ilyetén visszaélésről, az annyira kézenfogható, hogy egy szót sem éredémes erre rápazarolni. De érdekes, mit mond ilyesminek hallatára a közvélemény és a közérdek szószólója, az újság. A pesti Népszava csak ennyit merészel írni: “Szerintünk ez megengedhetetlen furcsaság.”

RÉGI ELLENSÉGEK — UJ BARÁTOK

A franciaországi Reims városa mellett Charles de Gaulle elnök Adenauer nyugatnémet kancellár társaságában szemlélte meg a nyugatnémet és francia csapatok közös felvonulását. A vacsorán a két államfő barátságos beszélgetés közepette tárgyalta meg a két országot érintő problémákat. Adenauer franciaországi látogatását a megfigyelők joggal nevezték történelmi jelentőségűnek.

Nem véletlen, hogy ez a találkozó a székesegyházáról világhirü Reimsben folyt le. Ebben a katedrálisban koronázták meg a francia királyokat; ebben a csodálatos szépségű székesegyházban jelent meg Szent Johanna, aki az akkori trónörököst VII. Károlyt a trón elnyeréséhez segítette. Ezt az épületet az első világháborúban a német tüzérség súlyosan megrongálta, lakosai sokat szenvedtek a német megszállás alatt. Es a második világháborúban itt irta alá a francia kormány a kapitulációt.

Adenauer kancellár Bonnba való visszaérkezése után kijelentette: “a két egykori ellenség között szövődő barátság szilárd gátja a szovjet előretörési szándékainak Európában. Meglátogattuk azt a temetőt, amelyben francia és német katonák együtt pihennek. Ezeknek az időknek emléke csak megerősitette azt a szilárd elhatározásomat, hogy minden rendelkezésemre álló erővel megőrizzem Európa és az egész világ békéjét.” Hasonló szellemben nyilatkozott de Gaulle is.

A történelem során nem először — és bizonyára nem utoljára —fordul elő, hogy az egykori ellenségek barátokká váltak. Alapjában véve a népek sohasem voltak ellenségei egymásnak; az emberek nagy többsége gyűlöli a háborút, a vérontást. Csak a tébolyult diktátorok szabadították el láncairól a háború sárkányát, amelyet most ez a barátság — remélhetőleg nagyon hosszú időre — sötét barlangjába száműzött.

A Jó PÁSZTOR

SENKI SZIGETE

Olvasom az Associated Press jelentését egyetlen mondatban — és csak távirati ügynökségek tudnak ilyen ridegen “jelenteni’’, — hogy Adakalé szigetén a román kommunista kormány légibázist épít. Persze, mit tudja az Associated Press, hogy mit jelent nekünk, magyaroknak Adakalé! A hir valami olyan érzést váltott ki bennem, mint ha azt olvastam volna, hogy Monte Cristo hires If szigetén, mondjuk, gumigyár épül. Romantika és nyers valóság valahogyan nem fér össze, mert Adakalé a regényes képzeletnek egy kis paradicsomszigete. Adakalé a hires “Senki szigete” azok részére, akik Jókai Mór Aranyemberét olvasták — és ki ne olvasta volna gyerekkorában? Legtöbben, akik olvastuk a regényt, azt hittük, hogy Senki szigete nem létezik és csak később tudtam meg, hogy minden meseszerüsége dacára, létezik.

Adakalé — avagy Senki szigete — a Dunában van, a Vaskapu elején, Orsóvával szemben, ott ahol a Duna több kilométerre kiszélesedik. Egy furcsa nép lakja, amely páratlan a maga nemében és olyan nyelvet beszél, amelyet ma már sehol sem értenek. Vallásuk mohamedán és eredetileg török nyelvet beszéltek, de az évszázadok során, amint elszigetelt életet éltek a kis szigetükön, török nyelvük nem fejlődött, ellenben hozzávettek szavakat a román, bolgár, görög és magyar nyelvből, amelyet a dunai hajósoktól tanultak el. Nem több, mint talán ezer ember él ezen a szigeten.

Amilyen furcsák a lakosok, olyan furcsa a sziget története is. Eredetileg a török birodalom része volt, de amint kezdték a törököket kiszorítani Európából, a sziget gyakran cserélt gazdát. Volt szerb, bolgár, román és magyar, illetve osztrákmagyar kézen, és minden kormány megadta Adakalénak az önrendelkezési jogot, meri úgyis kényelmetlen vesződség lett volna kormányozni ezeket a furcsa embereket. Adakalénak volt saját polgármestere, saját törvényhozása, adókivetési joggal, teljesen középkori mohamedán szellemben. Ez persze olcsó módja volt a vallási és faji türelmesség politikájának, amikor néhányszáz mohamedánnak megengedték, hogy csináljanak, amit akarnak, éljék a maguk életét. A szigetbe- Jick még fegyvert sem voltak kötelesek fogni háború alatt. Adakalé élt is ezzel az engedéllyel, aminek sajátos következménye az volt, hogy a szigetbeliek elmaradtak a világtól. A világ se tudott róluk, csak amikor Jókai Aranyembere megjelent, a magyar közönség érdeklődése Senki szigete felé fordult. Egy ideig divatos volt kirándulni a szigetre. Olvastam a Pesti Hírlap egy nagyon régi számában Porzsolt Kálmán leírását a szigetről. Mogorva; zárkózott népnek találta a szigetoelieket, akik semmit sem tettek a turisták kényelmére,

Nógrádi Bála

A RÉGI JÓ IDŐK

Ha beszélni tudnék Mohameddel, a prófétával, bizony megkérdezném tőle, miért helyezte vallásában egyházi átok alá a boritalt, meg azokat, VI akik azt isszák ? A török hódoltság ideje alatt a török uraságok a tilalom dacára rákaptak a boritalra — azért a tokaji asszuért érdemes volt kockáztatni, hátha nem látja meg Allah a bort a findsán keresztül, amiből ittak.

A borivást Mózes sem tiltotta meg, Krisztus urunk maga is bort ivott a kánai menyegzőn, és nem mondta a násznépnek, amikor a bor elfogyott, hogy atyámfiái, most már igyatok vizet, hanem borrá változtatta a vizet.

Nem volt tehát abban semmi kivetni való, hogy Bartha Jóska katolikus egyháztanácstag hétére, korcsmáros volt, bort mért a Három Rózsában, aminek bizonyságául Kirják Balázs kurátor uram is minden este ott itta meg a maga félliter borocskáját.

Az eseperes ur már régen felhagyott a meddő kísérlettel, hogy kurátor urammal abbahagyassa a kocsmázást. Kurátor uram, hiszen azért volt belső ember, az égi hatalmakra hivatkozott.

Dr. Szánthó Jóxxaf

— Esperes uram, a mennyei gondviselésnek hatalmas ereje a filoxera segedelmével tönkrepocsékolta szőllőmet, ami által útmutatást aduit nekem, no te öreg Kirják, járj te ezután mindennapi kis borocskád érdekében Bartha Jóskához, aki neked keresztkomád. Tizenkét gyereke van annak, mind a tizenkettőnek te vagy a keresztapja. A gyerekek körül sűrűn akadnak megbeszélendő feladatok. Hogy mennyi baj van annyi gyerekkel, azt nem tudja az esperes ur, akinek — lenyelte a mondat végét kurátor uram, — akinek gyereke nincsen. Hisz a látható bizonyosság itt Karcagon az, hogy

nincsen, de óvatos ember ne állítson olyat, aminek az ellenkezője is lehetséges.

Varga Pista bandája muzsikált a Három Rózsában, ahol törzsasztala volt az iparosdalárdának.

Annak tagjai, ha ittak — pedig sűrűn ittak, — daloltak. A nótázáshoz cigánymuzsika dukál. Egy este szóváltás kerekedett a dalárda meg a cigányság között. Egyik nótát nem úgy muzsikálta a cigány, ahogy a dalárda fújta.

A dalárda legöregebb tagja, Fábián suszter, azt erősitgette, hogy azt a nótát ő nagyapjától tanulta. aki negyvennyolcas honvéd volt. Már az csak jobban tudta azt a nótát, mint Varga Pista, aki még őhozzá képest is csak egy kamasz.

Varga Pista azzal érvelt, hogy azt a nótát Dankó Pista csinálta Muszkaországban a muszka cárnak. A Dankó bandájában nagybőgős volt az öreg Pityó, akinek az unokája az ő bandájában itt jelenvaló Pityó klarinétos, az az eredeti kútfő.

A vita elmérgesedett, a végén tettlegességgé fajult, annak során kurátor uramat is fejen találta egy eltévedt székláb, betörte a fejit. A bekötött fejet letagadni nem lehetett, bizony kiprédikálta esperes uram a következő vasárnap Bartha Jóska kocsmáját, a gyehennát, meg a bort, ami kárhozatba viszi a halandó embert.

Bartha Jóska egyháztanácstag számonkérte az esperes úrtól az exhortációt, de az letorkolta:

— Szelidebb cigányt hozzál kocsmádba, édes fiam, amelyik nem széklábbal argumentál, amelyiknek illő respektusa vagyon az egyházi férfiak feje iránt.

Csavaros eszü ember volt Bartha Jóska, vállalta. El is utazott két hétre modesztus cigányt keresni. Derecskén akadt rá a Herczeg Misi bandájára. Herczeg Misinek is jó hire volt, de még híresebb volt cimbalmosa Érsek Gyuri, aki Kalocsáról származott Derecskére. Jóska elhódította a

VÁLTOZATOK AZ ÍRÓGÉPEN

Minek a szőke énnekem, amikor én a barnát szeretem és megfordítva ... Ki ne emlékezne erre a kedves magyar nótára, amit incselkedve húzott a cigánybanda rendelésre . . Már ahogy melyik fajtához tartozott az a szép kis leány, aki velünk mulatozott valamelyik pesti kávéházban.

A férfiak természetesen mindig válogatósak voltak, mert az akkori időkben volt miből válogatni. Mindenütt a világon nagy hire volt a gyönyörű szép ma- Lalcács J*n4 gyár leányzóknak. Természetes szépségük tündökölt minden mesterséges eszközök nélkül. Már egy kis rizspor használata is felvont szemöldökkel találkozott. A szép paraszt leányok, a földek munkásainak piros-pozsgás arculata, amit megcsókolt a tüzes napsugár, a természet legtökéletesebb makeupja volt.

írni kívánok erről a témáról, mert már régen megcsömörlöttem attól a visszataszító benyomástól, amit az amerikai női nem divatőrülete előidéz bennem nap mint nap, amerre csak járok. Előre bocsátom, hogy nem akarok senkit sem személyesen megsérteni, mert tiszteletben tartom hölgyeink jogát ahhoz, hogy magukat megszépítsék, mesterséges ápolószerek használatával, de ami sok, az sok. Utóvégre is minden nő tudatában van annak, hogy folytonosan szépségversenyben vesz részt és itt a vetélkedés óriási méreteket ölt.

Nemrégiben divatossá vált nő sorában a parókák viselése. Néhány pillanat múlva a szőkékből barna lesz, a barnából szőke, vörös, árvalányszinü,

sőt ősz is. Minden szinü ruhához találnak megfelelő parókát. Ezek a mesterséges hajviseletek nem olcsók. 49.50-től kezdve 1500 dollár s feljebb vesztegetik darabját. Az árkülömbség abban mutatkozik, hogy természetes vagy mesterségesen gyártott hajból produkálták-e a parókát. Mintegy kétszáz évvel ezelőtt a nők, sőt férfiak is viseltek parókákat, de ez a divat lejárt és éppen csak a színpadi szereplők használták külömböző alkotásaikban.

Volt idő, amikor a nők büszkék voltak természetes szép hajukra; nem használtak semmiféle hajfestékeket vagy lakkozást. A természetes szőke vagy barna megmaradt annak, mert erkölcstelennek tartotta volna olyan valakinek mutatkozni, amit nem a természettől kapott ajándékba. Most azonban talmi világot élünk. Mindenki másnak akar látszani mint ami. Arany, ezüst, értékes kövekkel díszített ékszereket viseltek az igazi ladyk a múltban, a ma divatban lévő olcsó hamis ékszerek helyett. Ma még a vagyonos nők is vásárolnak hamis ékszereket. Ezt ők megtehetik,

MIRE JÓ AZ ÉKSZER?

Schleiermacher német filozófusnak egy alkalommal egy gazdag bankár megmutatta ékszergyűjteményét:

— Köszönöm, hogy megosztotta velem ékszereit, — szólt a filozófus.

— Mi módon osztottam volna meg önnel? — kérdezte csodálkozva a bankár.

— Megengedte, hogy megnézzem azokat. Mi mást csinál ön velük?

^ Irta; NÓGRÁDI BÉLA

nem akartak tudni a külvilágról, és a közönség hamarosan el is felejtette őket.

A két világháború valamelyest kizökkentette a szigetbelieket elzárkózottságukból, amennyiben dohánycsempészek lettek. Bulgáriában és Törökországban kitűnő dohány terem, amelyre minden ország magas vámot vet ki, és Adakalé fekvése olyan, hogy az Isten is csempészek számára teremtette. A Duna közepén fekszik, a kereskedelmi hajózás útjában és idegen hatalom katonája, csendőre, vámőre nem teheti rá a lábát. A hajók tehát megállnak a sziget közelében és a csempészek éjnek idején odaviszik a hajókra a dohányt, amely aztán elkerül egész Európába.

Adakalé ma már csak a múlt árnyéka. Néhány év előtt olvastam, hogy egy amerikai ujságiró valamiképen elvetődött a szigetre és cikket irt róla. A leírás szerint elég sivár hely lehet. Az emberek feketébe öltözve járnak, a nők még mindig tartják a mohamedán szokást és az utcán sürü fátyolt viselnek. A házak kavicsos sárból épültek. Telefon, táviró nincs a szigeten, autót még nem láttak, az öszvér az egyetlen közlekedési eszköz és egyben igásállat. A múltnak egy ittmaradt emléke a sziget, egy darab középkor a 20. században— ,s talán jobb is, hogy repülőtér lesz belőle, cement futópályákkal és hangárokkal. De azért vagyunk még egyhéhányan, akik valami sajgást éreznek a szivük helyén, mert ifjúságuk egy darabja távozik Senki szigetével.

Irta: DR. SZÁNTHÓ JÓZSEF

bandát, hozta őket haza Karcagra nagy diadallal.

Aznap, amikor a bandával hazaérkezett, kor^i délután szalad nagy ijedten a katholikus kántor az espereshez:

— Esperes uram, rettentő nagy baj van. Bartha Jóska kiakasztott egy nagy plakátot a Három Rózsa ablakába, amire ez van Írva:

Ebben a kocsmában ma és minden este a Herczeg Prímás és a Kalocsai Érsek személyesen fognak muzsikálni. Meg se lehet cáfolni. A prímást csakugyan Herczegnek hívják a cimbalmos, érsek Gyuri csakugyan Kalocsáról való .

Nosza hivatja az esperes Bartha Jóska, aki meg is je'enik rettenetesen ártatlan képpel:

— Remélem, hogy az uj bandámat eléggé modesztusnak fogja találni az esperes ur?

— Jó, jó fiam — az esperes izzadó homlokát törölgette —, hiszen nem akarok én kötelőzködni, de mit fognak szólni keresztény híveim, ha a plakátodat elolvossák í

— Már csak nem engem fog az esperes ur ismét kiprédikálni azért, amit a hívei gondolnak?

Harmadnapra a hires banda csak visszavándorolt Derecskére, zsebrevágván a karcagi kirándulás költségeit. Negyedik nap este már ismét Varga Pista működött zenekarával a Három Rózsában. Kérdezem Bai’tha Jóskát:

— Jóska, a hecc pompás volt. Sokba került?

Feleli pedig Jóska:

— Megérte — uram —, különösebben igy, hogy nekem nem került egy veres garasomba se. Megfizették. Még nekem is maradt rajta egy parányi hasznom. Megfizették — a magasabb hatalmak. Megfogadtam, hogy a forrást nem árulom el. Takaros ember megtartja, amit Ígért, hát a forrást én sem árulhatom el.

Ilyeténképpen bizonyosra nem állíthatom, de erős a gyanúm, hogy az eklézsia fizette meg azokat a költségeket.

Csavaros eszü ember volt Bartha Jóska . . .

Irta: LUKÁCS JENŐ

mert a gazdagok könnyen elhitethetik velünk, hogy drága ékszerekre van elég vagyonuk, mig a középosztálybeli nők hiába viselnének valódi ékszereket, aligha tudnák elhitetni vetélytársaikkal, hogy azok nem hamisak .

A természet mostoha adományait ma már könynyen lehet reparálni. Meg tudom érteni, hogy akinek a fogai odvasak, visszataszítóan sárgák, müfogsort vásárolnak. Ez nem csak esztétikai, de egészségügyi szempontból is kívánatos, sőt kötelező. Meg tudom érteni azt is, hogy ha egy fiatal ember idő előtt megkopaszodik, csináltat magának egy jó parókát. Tartozik ezzel önmagának, mert a karriérek csinálásában a megjelenés sokat számit. Szinte hihetetlen, mennyire hanyagolják el bizonyos egyének megjelenésüket, ruházati viseletűk Ízléstelenségével és kopottságával. A mai fiatalság botrányosan öltözködik, fiuk és lányok egyaránt. A nemtörődömségük ebben a tekintetben bizonyára mesterkélt. Különbnek akarnak látszani a magukra tartó egyénektől. Ha a subwayt használom, New Yorkban alig látok egynéhány férfit vagy nőt, akire rá lehet mondani, hogy szép, Ízlésesen öltözött, kimagaslik a nagy tömegből. Persze a subway nem az a hely, amit hollywoodi szépségek utazásra használnak, de mégis jellemző keresztmetszete az emberi állatkert lakóinak.

Miközben ezeket a sorokat kopogtatom, egynéhány pillanatra kitekintek az ablakomból. A szomszédom négei takarítónője éppen most megy haza munkájából. Alig ismertem rá. Vörös szinü parókát visel. Rettenetes! Ha festő lennék, igy vetném vászonra az ördög feleségét; Picasso bizonyára megpukkadna az irigységtől.