A Jó Pásztor, 1962. január-június (42. évfolyam, 1-26. szám)

1962-03-30 / 13. szám

1. OLDAL

a jó pásztor

A JO PÁSZTOR

(THE GOOD SHEPHERD;

_______Founder: B. T. TÁRKÁNY alapított*________

Megjelenik minden pénteken Published every Friday

Pukliihtd by — Kiadó

THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY

Szerkesztőség *s kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd StKEET CLEVELAND 14. OHIO

Telefon: CHerry 1-5905

________________________________________________________

ELŐFIZETÉSI DIJAK: SUBSCRIPTION RATES:

Egy évre ................................$8.00 One Year ........................... $8.00

Fél évre ..................................$5.00 Half Year .............................$5.00

Second Class Postage Paid at Cleveland, Ohio

MESE AZ APRÓPÉNZRŐL

Aprópénz kevés pénzt jelent. De hogy mennyi pénz kevés, arra nézve különbözők a nézetek. Például gyermekkorban penny az aprópénz. Az atomkorszakban százezer dollár aprópénz. Ez utóbbi megállapitás hiteles, Jack Ricciarditól származik, aki Massachusetts államban a közmüvek hivatalának főnöke. Abban az államban — mint még pár tucat államban — az országutépités körül súlyos visszaéléseket fedeztek fel és a vizsgálat során Mr. Ricciardi mély meggyőződéssel felgiáltott: “Pár százezer dollár, hát az pénz? Billiós építkezésről van itt szó és százezer dolláros korrupció itt se nem oszt, se nem szoroz!”

Az amerikai országuthálózatot 41,000 mérfölddel kibővítik 1973-ig és az óriási méretű munkák elvégzésére az állami épitési hivatalok összesen 52 ezer millió dollárt kapnak a szövetségi kincstártól. Folyik a nagy munka és folyik a nagy osztozkodás — lopás, csalás, sikkasztás, vesztegetés, mindenféle szennyes és roszszillatu gazdagodás. A képviselőházi bizottság Blatnik képviselő vezetése alatt súlyos visszaéléseket fedezett fell Massachusetts, Indiana, Oklahoma és Florida államokban és ezek után következnek még húsz állam épitési hivatalainak bünlaj stromal.

Becsüsök tulmagasra becsülnek telkeket, amelyeket az országutépités során ki kell sajátítani. Ügyvédek házról házra járva magas kárpótlás kieszközlését Ígérték és azt a korrupt becsüsök és hivatalnokok segítségével meg is szerezték és az igy szerzett profitból részt kaptak. Hivatalnokok vesztegetési pénzért árultak épitési megbízásokat. Indianában és egyebütt már börtönbe vetettek korrupt hivatalnokokat és kapzsi vállalkozókat, de a tisztogatásnak még nincs vége. A legkevesebb, amit állami épitési hivataloktól elvárhat a nép, az, hogy a szerződésekN*iadása, az árlejtések, a vállalkozók és becsüsök listája — minden, minden nyilvánosságra jusson. A hivatali titkolózás korrupciót terem.

KERESZTUTON A DEMOKRÁCIA

Argentínában a demokratikus választások a demokrácia ellenségeit vitték győzelemre. Peron elkergetett diktátor hívei meghódítottak, egyebek közt, több tartományi kormányzói állást. Erre Frondizi köztár sasági elnök a katonaság támogatásával nyomban azzal felelt, hogy a szavazók többségének akaratával szembehelyezkedve nem engedi meg a megválasztott kormányzóknak, hogy hivatalukat elfoglalják. Ez kétségtelenül a demokratikus elvek megsértése. Antidemokratikus eljárás ■— á demokrácia védelmében.

Régebben gúnyos nevetést váltott volna ki ilyen megállapitás: a diktatúra eszközeinek alkalmazása a demokrácia védelmében. De ma, a forradalmi lázban égő világban, nincs ok csufolkodásra. Az erőszakos közbelépés csakugyan a demokrácia védelmében történt, mert — a szabad választás győztesei nem csinálnak titkot abból, hogy ha uralomra jutnak, soha többé szabad választást nem rendelnek el, hanem Hitler és Sztálin, Kruscsev és Kádár és a kubai körszakállas vasgyuró receptje szerint csakis saját párthiveiknek adnak “választó”-jogot.

Eddig a zsarnokok vallották előjoguknak az elvet, hogy a cél szentesíti az eszközt. A mostani forrongó világban, ahol mindenütt lesben áll a szovjet, a demokrácia kénytelen követni az antidemokratikus elvet. Szomorú, hogy idáig elfajultak a politikai állapotok, de sajnálkozás helyett cselekedni kell.

AZ UTOLSÓ SZÓ

A kuba ikőrszakállu kijelentette, hogy a baseballt Kubában találták fel. Ezzel végleg bebizonyosodott, hogy Castro csakugyan, mint kihirdette, kommunista. Mert a kommunistákat többek közt az is jellemzi, hogy Adám és Éva édenkerti idill je óta mindent ők fedeztek fel. Vagy, úgy is lehetne mondani, kitaláltak.

TELJES EGYENJOGÚSÁGOT!

A vicc- és tréfairodalom jelentős része a házasság problémájával foglalkozik. Hálás és kimeríthetetlen témakör ez, és bizonyos, hogy amig a világ áll, a házasság intézményét csipkelődő tréfák nem halnak ki.

Érdekes azonban, hogy ezek a tréfák a kérdést a férfiak eszmeszögéből boncolgatják. Minden vicc szén* veudő hőse a férfi, aki “csak házasságkötése után tud ja meg hogy mi az igazi boldogság, de akkor már késő”

r $100 ^1 MILLION )

7 $20 BILLION

WASHINGTON

SOUTHS

AMERICA

i*S»s»i§

«»».ft

A kongresszus 2 legjelentősebb pénzügyi kérdése: vásároljon-e 100 millió értékű UN kötvényt Amerika? — Nyujtson-e 'az Egyesült Államok az elkövetkező 10 évben mintegy 20 billió dollár értékű támogatást Dél- és Közép-Amerikának?

SZERB NÉPMESE

Volt egyszer régen egy szegény legény. Azt hallotta, hogy Isztambulban még a hordárok is meggaxdagszanak — elindult hát oda. Rövid idő múlva már száz aranya volt. — Még elveszítem, vagy el is lophatják tőlem ezt a pénzt — gondolta. — Találnom kell egy becsületes embert, aki megőrzi, míg haza nem indulok.

Amint igy törengve mendegált, meglátott egy öreg kereskedőt üzlete közepén, jól megrakott polcok, finomabbnál-fiwcmaibb selymek és brokátok között. — Ez az én emberem — mondta magában a hordár és belépett az üzletbe.

— Nagy kérésem lenne, ha meg nem sértenélek, — kezdte m ondóiké j át. — Nehéz, munkával száz aranyat szereztem. Őrizd meg a pénzemet, míg haza nem indulok: becsülettel megfizetem majd, ami a megőrzésért jár.

— Rendiben van, — mondta a kereskedő/ A hordár átadta a pénzét s a boltos azt rögtön elz ár t a s zelőién yéhe.

Jó idő múltán a legény ismét eljött az üzletbe, hogy visszakérje aranyait.

— Miféle aranyakról beszélsz? — csodálkozott a kereskedő. — Vannak is neked aranyaid, te koldus! — és a szegény legényt kidobta az üzletből.

A hordár nagyszomoruan

rótta az utcákat. Ekkor magá hoz hívta egy drága ruhákba öltözött asszony, hogy a kosarát hazavitesse vele.

— Látom, nagy bánatod van — mondta a legénynek — könny its a sziveden, mondd el, mi bánt .

A legény eimeszlte bujátbaját.

— Segítők rajtad — szólt az előkelő asszony. — Mutasd meg nekem az üzletet, de feltűnés nélkül, nehogy más is meglássa. Én majd bemegyek, te meg várj kinn egy kis ideig. Azután gyere be te is és énelcttem kérd a kereskedőtől a száz aranyadat. Meglátod, rögtön odaadja.

Úgy is'volt. A legény észrevétlenül megmutatta az üzletet. Az asszony belépett, a kereskedő mély meghajtó - snI köszöntötte és székkel kínál ta.

—- Nagy kéréssel jöttem hozzád — szólt az asszony. •— Meghalt a férjem és nagy vagyon maradt utána, sok pénz és ékszer. De sok a rokon és irigyek. Ezért szeretném, ha te vennéd át megőrzésre a vagyonomat, inig érte nem jövök. Az őrzésért megfizetek és még külön is megjutalmazlak.

A kere-ktdö nehezen palástolta örömét és sietve biztosította az asszonyt, hogy a

— és igy tovább. Ebből az tűnik ki, hogy ezeket a vicceket a férfiak gyártják — és figurázzák ki — önmagukat. A lényege mindegyiknek egy: a “szegény” férfi keservesen megbánja, hogy valaha is erre a “könnyelmű" lépésre ragadtatta magát.

Vájjon igy van-e ez az életben is? Távolról send. Legalább annyi nő sírja vissza egykori függetlenségét, mint férfi, ha a házasság rosszul üt ki. A nők — bizonyos szeméremből — nem hangoztatják a kudarcot.

— inkább tűrik a házasság terhét, vállalják a következményeket. De e szabály alól is van kivétel. A coloradói Denverben, Mrs. Alma Perkins ’válópert indított férje ellen, aki — 27 évvel ezelőtt hagyta el őt. A bíró kérdésére, hogy miért várt ilyen hosszú ideig a kereset benyújtásával, az asszony igy felelt: “attól féltem, hogy válásom esetén újra elkövetem az előző bolondságot és ismét — férjhezmegyek. Nem akartam hasonló férjet kifogni magamnak!” “És miért nyújtotta be most a keresetet? — kérdezte a biró.” “Azért — hangzott a válasz — mert ma már abban a korban vagyok, hogy nem kell újabb férjhezmenéstől tartanom.”

A férfiszemszögből hangoztatott házassági-viccek tehát elfogultak. Itt lenne az ideje, hogy a nők az ilyen tréfákban is elnyerjék az őket megillető egyenjogú ságot ...

megőrzésért semmit sem kell fizetnie. Alighogy ezt kimondta, megjelent az üzletben a legény és a száz aranyát kérte, amit megőrzésre átadott. Az öreg a szekrényhez lépett és szó nélkül kifizette a hordárnak a száz aranyait. •.

— Mivel tartozom a megőrző ért? — kérdezte a legény.

— Semmivel, fiam! — válaszolta a kereskedő.

A hordár eltelte a pénzt és távozott. Az asszony pedig megbeszélt,g a kereskedővel, bogy mart hazamegy, összeszedi a pénzét, ékszereit és el-' hozza.

A kereskedő türelmetlenül leste visszatértét. Elmúlt a dél'öregeste is let t, de az aszszony csak nem jött. “Becsaptak” — dühöngött magában a kereskedő, bezárta az üzletet és haza rohant., hogy elmesélje a tele ^égének, műképpen járta rin g a hordárral és az asszonnyal.

— Nincs semmi baj — mondta az. — Visszaszerzem neked a száz aranyat, de meg kell Ígérned: nem haragszol, bármi is történjék.

A kereskedő ezt szentül meg fogadta.

Másnap, alig, hogy hajnalodott, elindult otthonról a kerekedő, utána meg a felesége és két gyermeke. Mihelyt a piactérre értek, a kereskedő suttyomban rámutatott a hordárra. Az asszony, mint a férgét eg, odarohant a legényhez, nyakába csimpaszkodott és igy kiabált:

— Itt a férjem! A hites uram, aki kút éve elhagyott és a legnagyobb nyomorba döntött engem és ezt a két fiút.

Te, az én feleségem? — ámult el a hordár. — Most. látlak először életemben.

De az aszony csak kiabált, szidalmazta a hordárt.

Hiába szabódett a legény, az asszony csak fújta a magáét. A nagy kiabálásra odaszaladt két pandúr, megkötözte a legényt és a kádi elé vitte. A hordár belátta: úgysem tudja bebizonyítani, hogy nem nős, a kádi előtt hát beleegyezett a válásba.

A kádi erre meghirdette az Ítéletet: elválasztja őket, de a legény fizessen az asszonynak száz arány végkielégítést. A hordár jajgatni kezdett, hogy nincsen neki pénze, de- végül is bevallotta, hogy egy asszonynál van száz ara,ADÓ NEM-FIZETŐK ALKONYA

WASHINGTON — Már nincs messze a nap, április 15, amelyen túl nem szabad a jövedelmi adó fizetést halasztani, de nincs nagyon messze az a nap sem, amikor az adószedő utoléri az adót nem fizető polgárokat, bárhová is tűntek el, bármilyen hosszú évekre nyúlik vissza adóügyi bünlistájuk. Már megkezdték ez adóhivatalokban azoknak a supermodern elektronikus készülékeknek beszerelését, amelyek felkutatnak minden adó-adóst. És akit felkutatnak, arra ráteritik a duplaszéles adóteritőt.

Amióta hire ment annak, hogy ilyen ördögi Ügyességű robotokat állítanak az adóhivatalok szolgálatába, nagy ijedelem támadt sok házban. A rossz lelkiismeret riadalmat keltett adócsalók lelkében és a megzavarodott lelkiismeret csak akkor nyugodott meg némileg, amikor Mortimer Caplin országos adóhivatali főnök közhírre tette, hogy az adóhivatalok megbocsátanak megtérő bűnösöknek. Nosza rajta, megindult a rossz lelkiismeretek zarándoklása az ország minden részében levő 22 adóhivatal felé. Ki kisebb, ki nagyobb összeget fizetett be, amikkel adós maradt. A közhírré tétel óta elmúlt első hónapról már kész van a kimutatás: Összesen 600,000 dollár adót fizettek be utólag. Volt közte egy $64.43 tétel, de egy adós, nem egy személy, hanem egy vállalat, $223,778-t fizetett be régi bűnök jóvátételéül.

Érdekesek ennek a lelkiismereti és adófizetési afféreknek emberi vonatkozásai. Egy üzletember kétségbeesetten tanácsot kért a kerületi adóhivataltól: “Az én anyám 80-as éveiben van és még soha egyetlen cent jövedelmi adót nem fizetett. Mitévő legyek?” Egy fiatalember befizetett 1958 évi adótartozására $32.97-t ezzel a kommentárral: “A menyasszonyom akadékoskodott, azt mondta, addig nem esküszik meg velem, amig ezt a dolgot nem tisztázom.” 2325 dollár adó-adósságot küldött be Mr. X. Kétségtelenül azért küldte be, mert rossz a lelkiismerte, csalt. De miért küldte be névtelenül? Azért, mert a nevét felfedni ráér akkor, amikor az a supermodern elektronikus robot ujjal mutat rá: “Adócsaló!”

Ez az elektronikus robot nemcsak felfed bűnöket, hanem feléleszt régi emlékeket is. Egy 75 éves, nyugalomba vonult kórházi ápolónő bejelentett az adóhivatalnak 1720 dollár jövedelmet az 1918-1922 évekből, amiket azokban az években “elfelejtett” adóbevallásába felvenni.

Kik ezek a megtérő és megtért bűnösök? Érdekes volna tudni, hogy köztük van-é Mr. Jones, a kedves szomszéd. Vagy Mr. Doe, a kellemetlen konkurrens. De az adóhivatal nem árul el neveket. A purgatóriuna kapuján ki van függesztve a megnyugtató értesítés, hogy az adóhivatal megtérő bűnösöket nem pcllcngérez ki.

MOSZKVA — A Szovjetszkaja Juszticia cimü jogi szaklap panaszolja, hogy a népbiróságok, különösen a leningrádiak, egyre-másra szibériai deportálásra Ítélnek nyomorékokat és teherben levő asszonyokat. A deportálásokat azok ellen rendelik el, akik “vonakodnak tisztességes munkát végezni.”

ATHÉN — Sophia királyi hercegnő májusban férjhezmegy Don Juan Carlos spanyol herceghez,'-a spanyol trónkövetelő fiához. Sophiának a parlament megszavazott "300,000 dollár hozományt, adómentesen.

HAVANA — Castro visszavonta azt a régi ajánlatát, hogy amerikai traktorokért kiadja a balsikerü invázió alatt elfogott 1200 kubai szabadságharcost. A foglyokat a kubai terroristák éheztetik és Castro március 29.-én vészbíróság elé állítja őket.

nya. Erre a pandúrok odavezették 'a mondott helyre, pártfogójához.

— Te csak fizesd ki a bánatpénzt az asszonynak, aki bizonyára a kereskedő felesége — mondta az. — De csak akkor fizesd ki, ha Írást kapsz a káditól, hogy a két fiú a te gyermeked. Ne hagyjad őket az anyjuknál, hanem hozd ide hozzám.

A hordár igy is tett. Megkapta a káditól az Írást, kifizette a száz aranyát a fiuk anyjának és magával vitte á két gyermeket.

— No, elhoztad-e az aranyakat? — kérdezte izgatottan a kereskedő a feleségét, mihelyt, hazaért.

— Itt a pénzed — szólt az sirvá, — de gyermeked nincsen többé!

Elszomorodott a kereskedő; most már száz aranynál többet is adott volna, hogy viszszakapija a fiáit, de nem volt mit tennie.

A hordár pedig felkereste jótevőjét, ki a következő tanácsot adta neki:

— Vidd a két gyermeket a piactérre, s tégy uigy, mintha el akarnád őket adni. Száz aranyat kérj értük és ügyelj,

hogy a kereskedő is lásson benneteket. Én is ott leszek!

A legény hivott egy kikiáltót is elindult a két gyermekkel Isztambul utcáin, hangosan kiáltozva: “Ez a két fiú száz aranyért eladó!”

Meglátta a kereskedő, kirohant és elkiáltotta magát:

— Százegy aranyat adok értük !

De máris ott termett az előkelő asszony és rávágta:

— Én meg ötszáz aranyat!

— És meg eggyel több! — kiáltotta a kereskedő.

— Ezer aranyat adok a két gyermekért!— igy az asszony.

— Ezerötszáz arany! — szólt a kereskedő.

Az asszony intett a hordárnak és az odaszólt a kikiáltónak, hogy beleegyezik. A kereskedő kifizettte neki az ezerötszáz aranyat és hazavitte a fiait.

A hordár száz aranyat leolvasott a pénzből, a többit pedig oda akarta adni pártfogójának.

— Tartsd csak meg az egészet, a tiéd! — mondta az aszszony. Én csupán megleckéztetni akartam a kapzsi kereskedőt, hogy máskor ne rabolja el a szegény emb er pénzét.