A Jó Pásztor, 1962. január-június (42. évfolyam, 1-26. szám)
1962-03-23 / 12. szám
— Tehát itt lakott az én drága Ilonkám, — végezte elbeszélését. — És mi ezt nem is sejtettük. Most mindketten hozzá láttak a kereséshez, abban reménykedvén, hogy hátha találnak valami jelt, vagy feljegyzést, ami talán nyomra vezethet. Ámde nem találtak semmit. A sors arra kárhoztatta őket, hogy nejét illetőleg bizonytalanságban legyen. Ezalatt Deloire Elemértől jövet, rögtön Viktor keresésére indult. Ámde nem birt rátalálni sehol, még a clubban sem. Sőt ott három négy nap óta nem is látták. Az öreg ur tehát kénytelen volt türelemmel lenni egész késő estig, amikor Viktor végre valahára haza vetődött. — No, szépen vagyunk, — szólt Deloire. — A vikomte ur nem is kiváncsi rá, hogy mit végeztem. — Megbocsássom édes öregem, hogy megvárakoztattam, de nem mertem előbb hazajönni. — Ez ugyan szép kifogás. Ugyan mitől félt? — Attól tartottam hogy Clairette ide talál jönni. — Ne foglalkozzék többé vele! Meg vagyok győződve, hogy hamar meg fog vigasztalódni. Sőt, ha az újságba kiteszi, hogy százezer franknyi hozománya van, minden ujjára tiz kérőt is kap. Ne aggódjunk tehát miatta. — Igaza van öregem. Mit végzett tehát? — Csak csendesen fiam. Mindenekelőtt meg keltene, hogy mossam a fejét. Ön elmegy oda és meghívja őket Mendonba olyan bálra, mélyről én még semmit sem tudok. Mondhatom, nagy zavarba jöttem, midőr. ezt Lorántffy úrtól hallottam. Viktor felkacagott. — Bocsásson meg édes öregem, de az a gondolat véletlenül villant meg bennem és oly nagyszerűnek találtam, hogy meg is akarom valósitani. Mendonban tehát okvetlenül jelmezbál lesz. — Lóránt ff yék odaigérkeztek? — Oda, de csak feltételesen, ha ugyanis váratlanul haza nem kell utazniuk. De most hadd halljam, mit is mondott Elemér?-— Ilm, — mormogott az öreg ur. — A dolognak Lívia részéről van egy kis bibije. — Tehát már csakugyan másnak Ígérték? — Nem! Azaz, hogy Elemér ilyesmiről nem tett emlitést. De előbb előre kell bocsátanom, hogy az ön viszonyát Elemér előtt fölemlítettem. — Ezt nem jót tette, — fakadt ki Viktor csaknem hevesen. — Kinek mi köze hozzá? — Olló! Ezt ilyenkor nem lehet állítani. Ha ön nem lenne házasulandó, akkor mondhatná hogy senkinek semmi köze hozzá. így azonban igen is van. Megmondtam tehát Elemérnek, hogy önnek volt viszonya, de már nincs, mert a leányt kielégítettük. Ez az én őszinteségem Elemér részéről is őszinteséget vont maga után és tudtomra adta, hogy Líviára vonatkozólag ő is tartozik egy kijelentéssel. A vikomte arca kérdőjellé nyúlt. — Azt mondta Lorántffy ur, hogy Lívia nem törvényes nővére. — Hát mi? — kérdezte Viktor szinte megdöbbenve. — Csak adoptált nővére. Egy apától vannak, de nem egy anyától és nem is törvényes házasságból. A vikomte egy percig némán bámult rá. — Hogy értsem ezt----- rebegte zavarodottan. — Úgy kell érteni, hogy Lívia szerelem gyermeke. Lorántffy ur kötelességének tartotta ezt kinyilatkoztatni előttem. Ha az ön szemében az akadály, akkor még mindig visszaléphet. — Soha, — kiáltott Viktor. — Ez nem ok, hogy vissza lépjek. Én nem származása kedvéért, hanem önmagáért veszem cl Líviát, ha hozzám jön. Végre is ő nem oka annak, hogy szülei nem lehetettek egymásé. Most tehát édes üregem, annál jobbal kell ütni a vasat. A bált okvetlenül meg tartjuk, mert ez fogja nekem a legjobb alkalmat nyújtani arra, hogy ő vele is rendbe jöjjek. Fogjon azonnal hozzá az előkészületekhez. Ne kíméljen se költséget, se fáradságot! Azt akarom, hogy LorántlTyék is lássák gazdagságomat! 37. FEJEZET. Szökés a börtönből A londoni dowerben ülte le Balmoral Armand a, rá kiszabott fogságbüntetést. Bírái ő rá is, meg társára is, húsz évi börtönt szabtak, miután nem lehetett biztosan''' megállapítani, melyikük a közvetlen gyilkos. Elitéltetésük után a dowerbe vitték őket, ahol a két jómadár is összebékült egymással. Minek tartsanak haragot, mikor talán még szükségük lehet egymásra? Életük a fogházban elég egyhangúan folyt le. Délfelőtt, délután, nap-nap után a munkateremben munkával voltak elfoglalva. Mindegyiküket; valami mesterségre szorították. Armand asztalos lett, Clifford cipész. Ámde a gyalu és lábszij sehogy sem felelt meg Ízlésüknek. Mindegyikük gyomrából utálta a saját uj mesterségét és sokért nem adták volna, ha innét valahogy kiszabadulhattak volna. Kedvetlenséget azonban mutatni nem volt szabad, mert az ilyenre mindjárt jobban ügyeltek. Aki nem szeret dolgozni, annak mindig kifelé jár az esze, és szökési gondolatokon töri a fejét. Az eleven eszü és szemes Armand rögtön észrevette ezt és rendkívül szorgalob és példás magaviselet által igyekezett a felügyelő jóindulatát megnyerni. Várakozásában nem is csalódott. A felügyelőnek megtetszett az ügyes fiú és a gyalupad mellől teendőkre alkalmazta. Barátjával, Cliforddal ezentúl már csak séta alkalmával találkozhatott. — Te most úgyszólván bizalmi állást foglalsz el a fogházban, — jegyezte meg Clifford nem minden csipősség nélkül. — Rajta is leszek, hogy kihasználjam, — viszonzá Armand. — Bizony még hasat is ereszthetsz a felügyelő ur konyháján! Nekünk bezzeg koplalnunk kell. — Tévedsz, ha azt hiszed, hogy oly kitűnő dolgom van. Épjpen csak az a javam van, hogy a gyalupadtól megszabadultam. Máskülönben pedig csak oly átkozott sorsom van, mint akármelyikteknek. De nem is maradok én itt. Rajta leszek, hogy minél előbb viszszanyerhessem az aranyszabadságot. — Gondolod, hogy ez sikerülhet? — Miért ne? Ésszel, ügyességgel és ravaszsággal mindent meg lehet csinálni. — De engem csak nem fogsz itt hagyni? — Az a körülményektől függ. Ha egyáltalán szökni lehet és van rá elég idő, akkor te is velem jöhetsz. De mondom, ez a körülményektől függ. Armand szép csendesen kitanulmányozta az egész fogházat és mint a pók, szőni kezdte magában a szökési terveket. Annyit már kifürkészett, hogy a ruhatár ablakai egy mellékudvarra néznek. Itt'volt a szertár, mely pajtaalakban a főépülethez volt építve, úgy. hogy rézsútos teteje csaknem a ruhatár ablakáig éri , fel. Kbben a íiudlckudvarhun volt a lcgyháki kocsija,,lm va. A kapu egész nap nyitva volt, mert mindig jöttek mentek valamiért. Attól nem kellett tartania, hogy a rabok itt kiszöknek. Más ablak nem szolgál ide, csak a ruhatáré és azon is erős vasrostély van. Ez a vasrostély nagyon bántotta Armandui, ha az nem lenne, akkor igen könnyen kiszökhetne. A ruhatár kulcsát megszerezni nem lenne leküzdhetetlen feladat. Kiválóan jó cs szolid magaviseleté miatt a bi zalom egyre jobban fokozódik iránta. Szabadon jár kel a fegyházbau és az őrök csupa kényelemből a. bibelődést megunva Armandot tette meg ruhatárosnak maga helyett. így történt, hogy a ruhatár ablakát is igen jói szemügyre vehette, valamint a mellékudvar körülményeit is! Mily pompásan menne a dolog, ha ez az utálatos , vasrostély nem lenne. Egyedül ez az, ami útjában áll szabadságának. Hah, mennyire gyűlölte most ezt a vasrostélyt! Kedvtelenségét azonban nem mutatta ki, sőt még szorgalmasan és buzgóbban végezte a ráfázott teendőket. így történt, hogy a betegosztályban ügyeleteskedc . őr megirigyelvén a ruhatáros kényelmét, szintén előkapta Armandot és a maga teendőinek egy részét is ráruházta. Armand most már egy személyben ruhatáros és betegápoló is lett. A beteg rabok részére a gyógyszereké! ő vette át, ő osztotta szét rabtársai között, pontosan nyilvántartva mindent, kinek mi jut és mely időben kell beadni. Ebben rövid idő alatt oly gyakorlottság fa tett szert, hogy a különféle gyógyszerek nevei! könyv nélkül tudta, úgy hogy a kényelemszeretet az orvosra is átragadván, a recepteket is Armand álta’ Íratta meg, ki ennek a feladatnak kitünően megfelelt. Armandnak tehát pompás dolga volt. Már nem is annyira fegyenc volt ő, mint inkább az intézetnek egyik alkalmazottja és az orvosoknak jobb kéz, ki sokszor dicsekedve említette is, hogy mennyi dologtól kíméli meg őt ez az ügyes rab. A fegyház kórházában legalább is ötven hatvan ’ receptet kell megírni mindennap, ezt a dolgot most Armand végzi; az orvos csak végig járja vele a betegét, bemondja neki, ki mit kap, a receptet aztán az előírás szerint Armand állitja ki oly pontosan és lelkiismeretesen akár egy ötödéves orvosnövendék. Ennek fejében természetesen jobb élelmezést is kapott. De mi volt mindez az aranyszabadsághoz képest! Minél nagyobb lett iránta a bizalom, annál forróbb lett benne a vágy, visszajutni a szabad életbe! Más nem is állana útját, mint csakis az a gyűlölt vas rostély. Valahányszor megfordult a ruhatárban, bőszülten neki ment és megrázni szerette volna, dó emberi erő ehhez gyönge volt. Hej, ha ezeket a vasrudakat valahogy keresztül fűrészelhetné! Az ablak elég nagy ahhoz hogy egy ember keresztül fér rajta. A ruhatárban van elhelyezve Vi fegyenceknek saját ruhájuk is, melyet csak kiszabadulások alkalmával kapnak vissza. Az övé itt van. Mindennap megnézi elegáns szabású kabátját és sárga felöltőjét, mely itt összehajtogatva fekszik a polcon. Mily könnyen magával vihetné, ha ez a rostély nem lenne! De vájjon nem találhatna oly eszközt, mely őt céljának elérésében elősegítené? E perctől kezdve erre fordította minden figyelmét. Csak egy kis acélfürész kellene. De éppen ehhez nehéz jutni. E végből az őrök valamelyikével össze kellene játszani, de nem látszott valószínűnek, hogy ez sikerre vezessen. Ilyesmire egy őr sem merne vállalkozni. Mert ha ez rábizonyul, nemcsak állását veszti, hanem azonkívül még egy évig terjedhető börtönbüntetéssel is sujtatík. Főkép az utóbbi igen meggodolandó körülmény! Történt egy Ízben, hogy a rabok egy része favágással foglalkozott az udvaron. Az egyik rab hasogatás közben vigyázatlan volt és úgy megütötte magát a fejszével, hogy menten összerogyott. Be is vitték őt azonnal a fegyház koródájába. Az orvos nem igen vette komolyan a dolgot. Ki is venné komolyan egy rabnál? És csak hideg borogatásokat rendelt. Az ütés helye azonban elmérgesedett. A rab lába egyre jobban dagadt és mire az orvos jól megvizsgálta, vérmérgezést konstatált. Ettől fogva a baj oly rohamosan fejlődött, hogy a beteg rab élete is veszélyben forgott. Az orvos kijelentette, hogy amputálni kell a lábat térden alól. A rab sírva könyörgött, ne tegyék nyomorékká. Inkább engedjék meghalni, akkor legalább mindennek vége lesz! Az orvosban azonban egyszerre felébredt a lelkiismeret. Hanyag kezelése következtében akárhány lázbeteg meghalt már keze alatt, kik ha felgyógyulnak, legalább nem mint nyomorékok hagyják el az intézetét büntetésük kiállása után. Ezt az embert azonban, kire örökös nyomorúság várt, nem engedte meghalni! Nem szabad és neír szabad. Az életét még amputálás árán is meg keli menteni, ha lehet! Ez a szabály! A boncasztalra fektették tehát a nyomorultat, js miután előbb narkotizálták, megkezdték rajta s nehéz műtétet, mely a szárcsont átfürészeléséből állott. A műtét annyiban sikerült, hogy a csontot csakugyan átfürészelték, de hogy kilából-e a rab, az mégnagy kérdés volt. A műtét után az orvos így szólt Armandhoz: —- A csontfürészt gondosan tisztogassa meg és tegye vissza a szekrénybe! Armand alázatosan fejet hajtott, annak jeléül, hogy meg fogja tenni, amit parancsolnak neki. Mikor aztán a csontfürészt tisztogatta, egyszerre felvillan benne egy eszme, a szabadulás eszméje! Hátha ezzel átfürészelhetné a vasrudakat, melyek szabadságának útjában állanak? Szive feldobbant e gondolatnál. Hogyne lehetne! Ez a keskeny kis fűrész kétségkívül a vasat is pompásan fogja. Csak meg kell kísérlem! A fűrészt nem tette vissza a szekrénybe, hanem véletlenül zsebében felejtette. Egyébiránt hála az őrszemélyzet gondatlanságának, a fűrészt nem is kereste többé senki. Nem is olyan tárgy az, ami mindennap kellene. Talán majd csak akkor jut eszébe a doktor urnák is, ha még egy műtétre lesz szükség! De mikor lesz az! A csontfürész tehát ott kuksolt Armand zsebében, várva az alkalmat, hogy a vasfürészelés terén s bebizonyítsa használhatóságát. Lehet erre, monlani, hogy Armand erre kíváncsibb volt, mint maga i fűrész! Merő véletlenségből, a ruhatár kulcsát is magánál féledte. Most már készen volt benne a terv és csak a kedvező alkalmat várta. Ez sem késett sokáig. Az operált rab mellett az éjszakai virrasztást ő vállalta magára, miáltal élénk elismerést aratott mindenki részéről. Az őrök nem egyszer mondták róla: aranyat ér ez az ember! Igazán csoda, hogy börtönbe került! Három éjjel mái1 egymásután virrasztóit Armand és még mindig nem fáradt bele. Éjjelenkint kikilopózkodott a ruhatárba és mig a többiek az igazak álmát aludták, ő a vasrudak átfürészelésével foglalkozott. Üzelmeit nem vette észre senki. Hiszen bíztak benne. A jó fiúnak esze ágában sincs megszökni. Miért is tenné, mikor a szabad életben nem lenné olyan jó dolga, mint itt. (Folytatjuk.) 1, OUX4E 1 Marosán György, a Magyar Népköztársaság legbölcsebb államminisztere, előadást tarta politikai helyzetről. Amikor végez a külpolitikai helyzet ismertetésével, a maga — miniszterhez illő — modorában, megkérdi az egyik jelenlévőt: — No, apafej, hát magának mi a véleménye a külpolitikai helyzetről ? A megkérdezett kis zavarral feleli: — Én ... én kérem optimista vagyok! — Optimista? — derül fel Marosán arca és belső zsebéből elővesz egy szemüveget. Hetek óta cl kellene mennem egy optimistához . . . Most legalább maga meg tudja mindjárt mondani, hogy milyen üveg kell nekem olvasáshoz... Gladiátor iskolát ástak ki Rómában RÓMA. — A Ludus Magnus, a legnagyobb régi római gladiátor-iskola feltárási munkálatait befejezték. Az iskola katonai jellegű intézet volt, ahol gladiátorokat képeztek ki, hogy öljenek és megöljék őket, a közeli Coliseum 50 ezer főnyi közönségének szórakoztatására. Az érdekes leletre úgy buk-í kanták rá, hogy egy uj adóhivatali épület alapjait készültek megásni. Nem maradtak fenn pontos számadatok arról, hogy á Cöliseum arénájában Kr. u. 80- loí, — afnikor Titüs császár felavatta az ámlfi teátrum ót — 104-ig, amikor császári paranccsal betiltották a gladiátori játékokat, hány gladiátor holttestét vitték ki a “Halál kapuján”. Egy nemrégiben megtalált kézirat szerint Traianus császár uralkodása idején egy 117 napig tartó sorozatos gladiátor! viadal alkalmával nem kevesebb, mint 9882 gladiátor merte össze erejét. TALÁLÓ! KÉRDÉS MEADE, Kansas. — “E^y kereskedelmi utazó” aláírással névtelen levele t kapott Quinby Demmitt farmer: “Itt küldöm az 1400 dollárt, amit maga a presbiteriánus templom előtt elvesztett. Sokáig tanakodtam, mit csináljak a pénzzel, amit találtam, megtartsam ne tartsam meg? Végül a lelkiismeretem győzött. Egyébként ajánlom, a jövőben vigyázzon jobban a pénzére”. Marhavásáron kapta a pénzt a farmer s nem lesz többé olyan ökör, hogy elszórja az utcán. A ehieaeoi National Boat Sho'vn Caroll Bennett a legnépszerűbb látogató üdvözlő. Egy motoron, ülve fogadja a vendégeket. A Jó PÁSZTÓ III ■■ um I mm..................................mi—mn i
