A Jó Pásztor, 1962. január-június (42. évfolyam, 1-26. szám)
1962-01-05 / 1. szám
A Jó PÁSZTOR Irta: TOL«YESY MIHÁLY 31. FEJEZET Az uj lakó Elemér éppen akkor ért Párisba, midőn a mexicoi csíny miatt javában forrongott a közvélemény. Természetesen nővére is vele volt, aki már egészen beletalálta magát uj helyzetébe s a finom modort is elsajátítva, egész nagyvilági hölggyé nőtte ki magát. Ahol. csak megjelent, mindenki nejének vélte, ő azonban sietett mindenkit felvilágosítani, hogy csak a nővére. Komorna is volt velük s ez a világ szemében megóvta a leány jó hírnevét. Párisban hosszabb ideig szándékozván lakni. Elemér egy kis nyaraló után nézett, melyet kibérelhetne. A Godolini-villa most bizonyos tekintetben hires lévén, valaki ezt ajánlotta neki. Elemér meg is tekintette s miután megtetszett neki, mindjárt ki is bérelte. így történt, hogy a függönyök megint csak felhúzódtak s az arra járóknak megint volt ki iránt érdeklődni. A lakók többször változtak, csak egy nem változott, a kertész, ki egyszersmind a házra is ügyelt. Ez egy vén özvegy ember volt, aki már húsz év óta gondozta a kertet. Feleségét innét temették el, ő maga tovább gondozta a házat, söpörgetett, gyomlálgatott a kertben és eldünnyögött magában a világ forgandósága fölött. Elemérnek tetszett az eredeti öreg és többször szóba állott vele. Még mielőtt ide költözött, már tudta, hogy milyen nagyszabású iparlovag bírta előtte a házat. — Öregember — szólt egy alkalommal, — bizonyára maga is hallotta, milyen finom lakója volt a háznak én előttem. Az öreg erre csak a vállát vonta. — Mit bánom én? Az én pénzemet nem vitte el, mert nincs is. — Mióta van maga itten? — Én? Azt talán a jó Isten tudná megmondani. Látja uraságod ezt a fát itt? Ezt még én ültettem. Hej, jobb világ volt akkor! •— Hogy érti azt öreg? A vén ember nagyot fohászkodott. — Nem voltunk akkor oly túlságosan müveitek, uram. Akkoriban az emberek sokkal kevesebbel beérték, mint most. És mégis boldogabbak voltak. — Ki volt itt a legelső lakó? — Godolini ur! Ö építette is a villát. Neve után Ítélve nem lehetett francia! — Olasz volt ő kérem. Olaszországból szakadt ide az első császárság bukása után. Szegény pallér volt ő kérem s ide jött munkát keresni. Sokáig nyomorgott biz ő, mig végre a második császárság idejében megszedte magát. Egész Párist akkoriban átalakították. Egész sor régi házakat töröltek el a föld színéről és újakat építettek helyükbe. Godolini igen szorgalmas és takarékos ember létére, megkoplalt magától egy kis tőkét és építési vállalatokba bocsátkozott. Kicsinyben kezdte, nagyban végezte. Meggazdagodván, ezt a villát építette. Ö volt első lakója. Mikor azonban meghalt, utódai lassankint elprédálták, amit az öreg szerzett. A villára vonatkozólag az öreg ur úgy rendelkezett, hogy ne lehessen,eladni; hanem legfeljebb bérbe adandó s annak jövedelme az örökösök között egyenlő arányban osztassák szét. Az örökösök kihalta után, a városi szegény alap javára esik. — Van-e hát még örökös? — Dehogy van! A családnak magva szakadt. Most a város bírja a házat. — Hogy is hívták az előbbi bérlőt? — Bulwer Archibald volt a neve. — Milyen ember volt? — Szép szálas ember volt, hosszú szakállal és olyan hajjal, aminővel a megváltót szokták festeni. — Családja nem volt? — Nem lehet azt tudni úr am! Egyedül lakott itt a házban? Egészen egyedül nem, mert itt vagyok én is és itt voltak még szolgái is. De még más valaki is volt itt! Ezen szavaknál az öreg kertész titokzatosan elhallgatott. —- Beszéljen öreg, a dolog kezd engem érdekelni. Ki volt még hát vele? — Hm! — dünnyögött az öreg. — Tehát érdekli uraságodat? Hát biz az különös dolog volt! A lakó éjjel jött, mikor már mindenki aludt. Előtte való nap. midőn a villát kibérelték, az összes kulcsokat elvitték neki. Mire én álmomból felkászolódtam, jóformán be volt hurcolva minden, csak még néhány nehéz ládát hordtak fel. Ezekben a ládákban mind csupa kincs volt! A kastély emeletének egyik része el volt zárva, abba senki be nem mehetett. — Miért volt elzárva? :— Nem tudom kérem! Valami lehetett ott, amit Bulwer ur a világ elől el akart rejteni. Ez igy volt egy pár napig. Később vettem észre, hogy Bulwer ur éjnek idején a házból egy nőt vitetett egy készen álló kocsiba és elhajtatott vele. — Ki volt ez a nő? — Nem tudom, kérem,'nem láthattam jól. Bulwer ekkor két napig távol volt és egyedül tért vissza. — Talán neje volt? — Erre nem adhatok választ, kérem. Lehet, hogy neje volt, lehet, hogy nem volt. — Nem találta ezt különösnek? — Hm! — dünnyögte az öreg. — Egy ilyen urnák csak nem lehet előírni, hogy mit tegyen! Meg aztán azt is gondoltam, hogy talán valamelyik barátnője volt nála. — Éjjel? — Igen éjjel, mert az ilyen hölgyikéket nem kell ám olyan nagyon ártatlanoknak nézni. — Nem látta azt a nőt arcban? — Nem én uram! Az egésznek különben is csak messziről voltam tanúja! Ö nem is látta. Még eddig nem is mondtam el senkinek. Önnek azonban elmondom, mert olyan nyájas irántam. Elemér meg nem állhatta, hogy a jó öregnek egy kis borravalót ne adjon, amit ez számtalanszor megköszönt. Maga sem tudta miért, de az a Bulwer igen érdekelte őt. Körmönfont fickó lehetett, hogy a fél országot meg tudta terveinek hódítani. Visszatérve a házba, Elemér úgy találta, hogy Lívia már fel van öltözve. Az egyszerű házi ruhában is mily szép volt. —1 Kedvesem, — szólt nővéréhez, — nem mennék le a kertbe sétálni? — Ahogy akarod, — válaszolt Livia. — Hozzam mindjárt magammal a komornát is? — Oh az felesleges! Igazán nem szeretem, hogy mindig a nyakunkon van. Beszél-e veled sokat franciául? — Oh igen, — válaszolt Livia dicsekvőleg. — Nem sokára én is folyékonyan fogom beszélni ezt a nyelvet. — Erre valóban szükséged lesz, kedvesem, mert nemsokára belépünk a francia társaságba s akkorra neked már tökéletesen be kell avatva lenned a francia szókötés minden csinja-binjába. — Oh, úgy félek én ettől! — Ne légy bohó, Livia. Nem azért jöttünk ide, hogy remete életet éljünk. A kertben Elemér virágot tépett és Líviának nyújtotta. Akaratlanul is eszébe jutott a múlt. Volt oly idő és nem is olyan nagyon régen, midőn Ilonkának is virágot szedett. Mint hpldog szerelmesek együtt andalogtak a kertben, vagy a mezőkön, virágot szedve, egymással enyelegve. Most itt van Ilonka helyett Livia! Vájjon össze lehet-e kettőjüket hasonlítani? Nem lehet! Az egyik gyönyörű szőke, a másik pompás barna! A szőke nincs többé— a barna uzunban itt van és hovatovább fejlődik, annál szebb lesz. Elemér, ahogy őt oldalvást nézi, remeknek találja! Kicsi híja volt, hogy neje fölött elsőséget nem adott neki! Talán szebb is mint Ilonka? Nehéz sóhajtás szakadt fel melléből. Most szinte megbánta, hogy a vérrokenság kitudódott. Most ő mily boldog lehetne, ha . . . A szót hirtelen elharapta! Vájjon szabad-e neki ilyen gondolatokkal foglalkozni? Szabad-e neki még csak párhuzamot is vonni neje és Livia között. Később kocsizni mentek a boulognai erdőbe. Délelőtt az előkelő világ itt szokott egymásnak találkozót adni. Nagyszerű látvány fejlődik ki ilyenkor. Sok nő maga hajtja könnyű jukker-kocsiját, mások méltóságteljesen ülnek fényes hintójukban, mindnyájan ragyogó öltözékeket viselnek. Egyik szebb, mint a másik. A párisi divattermek remekei, csodás szinvegyülékbe olvadnak össze. Fent az égboltozaton a ragyogó nap, köröskörül a viruló természet, nagyszerű keret ehhez a csodálatos képhez, aminőt csak Párisban lehet látni. Livia el volt ragadtatva. Ilyen szépnek csakugyan soha sem képzelte az életet! Kocsijuk lassan mehetett csak előre a fogatok tömegében. A lovasok számára fenntartott fasorban, elegáns urak ficánkoltatták tüzesvérü paripáikat. Ekkor egyszerre meglátta őket egy fiatal ur s kocsijukhoz terelte lovát. Elemérnek egy régi párisi ismerőse volt, kivel korábbi itt időzése alatt igen jó barátságban élt és nőtlen korában sokat mulatott vele. A fiatal ur látható örömmel üdvözölte őt, Elemér is rögtön ráismert, megállittatta a kocsiját s örömmel nyújtotta kezét. — Vikomte Designy Beserollcs, —- mutatta be a fiatal embert. nővérének, ki könnyed főhajtással üdvözlé a bemutatottat. — Nővérem Livia, — tette hozzá Elemér. A vicomte Lívián felejtette szemét. Nyilván nagyon szépnek találta és csodálkozásában egy pillanatig néma maradt. A francia gavallérság azonban hamar felülkerekedett benne. — Valóban örvendek, hogy viszontláthatlak kedves Elemér barátom. Jól tetted, hogy nővéredet is elhoztad. Parbleu, — tette hozzá halkan, — nagyszerű szépség! Líviához fordulva, udvarias főhajtással tette hozzá: — Nagyon örvendek, hogy szerencsém van kedvek barátom nővérével megismerkedni! Ugye nagyszerű a mi Párisunk? — Valóban nagyszerű, — válaszolt Livia. — Útközben több nagy városban is megfordultunk, de Páris fölülmúl mindent. A vikomte ezt a dicséretet egészen természetesnek találta. — Reményiem, hosszabb időt fognak itt tölteni? — kérdezte. — Oh igen. — válaszolt Elemér. — E célból már ki is béreltem egy szép nyaralót — a hires Gondolini villát. — Ah, — kiáltott fel a vicomte. —- Más azt mondaná, hogy ez rossz omen! De végre is kinek mi köze hozzá. — Reményiem meg fogsz te azért bennünket ott látogatni! — Feltétlenül, — jelentette ki a vikomte. — Mikor van nálad fogadás? — E célra csütörtököt választottam! A te számodra azonban mindig otthon vagyok. — Nagyon szép, kedves barátom. Tehát a viszontlátásra! Búcsút véve, vissza lovagolt ismerőseihez. — Terringettét Viktor, — mondták ezek. — Szinte irigy lünk téged. Mily isteni teremtés ez! Kétségkívül neje annak a fiatal urnák? — Nővére! — Úgy látszik most került ki az intézetből, mert még egészen üde a fiatalság harmatától. — Már azt nem tudom kedves barátaim, vájjon most került-e ki az intézetből, mert nem francia, hanem magyar. — Ah, magyar!? — kiáltott fel mindenki. — Sokat hallottunk a magyar nők szépségéről és ez most be is van bizonyítva! — Be, — bólintott fejével a vikomte helybenhagyólag. — Livia kisasszony valóban remek szépség! — Boldog ember vagy, hogy legalább beszélhettél vele, — mondták barátai szinte irigykedve. — Ez máskor is meg fog történni, — jegyezte meg Viktor. — Magyar barátom a Gondolini villában lakik, ahová meg vagyok hiva. — A Gondolini villában? —- kérdék többen felhúzva szemöldökeiket. Ez rossz omen. — Ti annak tarthatjátok, de én ismerem barátomat és előre mondhatom, gyakori vendége leszek. — Irigylésre méltó ember! De reményiem, minket is be fogsz mutatni neki? — Szívesen, csak legyen rá alkalom. — Tudod ínit, Viktor? Majd felhozod őt a klubba! Ott aztán megismerkedhetünk vele. — Igen, igen, — szólt Viktor kissé gúnyosan. — Tudom már, mi a célotok! Ti nem is annyira az ő, mint a nővére ismeretségét keresitek. Nagy kópék vagytok! — Mindenesetre, — mondták a többiek. — Egy szép fiatal nő arra való, hogy udvaroljunk neki. Megesnék, ha egy ilyen nőnek unatkoznia kellene Párisban. Fivérének oldala mellett pedig ez könnyen bekövetkezhetnék. A barátok szétváltak. Viktornak egyre a szép magyar lány forgott elméjében. Érezte, hogy ez a szép boszorkány egészen megbabonázta őt és egész ofrradalmat idézett elő abban a kis tartományban, amely az érzelem világában szív 1 elnevezés alatt ismeretes. Ez a kis világrész mozgolódott, fészkelődött, tombolt és hódítani igyekezett, akár csak egy kis Balkánállam. Viktor most mindig csak egy ragyogó szempárt látott maga előtt. Minden más elvesztette előtte érdekességét. Nem is ment fel a klubba a szokásos billiárdpartiere. Barátainak lármáját most ösztönszerüleg kerülte; az az érzés, mely benne egyszerre kisarjadzott, a magányt kerestette vele, hogy annál nyugodtabban foglalkozhassék azzal az egy gondolattal, mely egész lé nyét betöltötte. — Mily csodálatos, — gondolta magában nem egyszer. — Soha sem hittem volna, hogy mindjárt az else látásra szerelmes legyek valakibe? De vájjon szerelmes vagyok-e?- Viktor erre nem mert feleletet adni. Mintegy ősz tünszerüleg érezte a veszélyt és elgondolta magában mily iszonyú csapás lehet a szerelmesre az, ha érzelmei viszonzásra nem találnak? A következő napon mindjárt nem kereshette fe' Elemért, mert ez a1 jó modorral ellenkezett. Mily nehéz nap volt ez! Mily lassan telt az idő! Minden óra valóságos örökkévalóságnak látszott. Harmadnap azonban mégis megjelent a Godolin' villában. Elemér éppen otthon volt s midőn az inas bejelentette őt, előzékenyen sietett elébe. Viktort rokonszenves fiúnak találta s már azelőtt is meleg barátságot érzett iránta, látogatását tehát szívesen vette, annál is inkább, mert végre csak kell valakinek lennie, aki egy kis változatosságot hoz unalmas napirendjükbe. _ (FoMatjuk) A hét legjobb vicce Keltem, a keletnémet szovjetzóna rabjai, sopánkodnak. Derülátó az egyik sopánkodó, borúlátó a másik. Derülátó: Én attól tartok, hogy mire eljutunk a hétéves terv vegére, egy kiló disznózsír 300 márkáiba fog kerülni. Farulátó: Ez még megjárná, de én attól tartok, hogy akkor 300 rubel lesz az ára. ITT A LEGFRISSEBB ALBÁNIAI VICC! TIRANA, Albánia. — Kruscsev megharagudott az albániai kommunista fenegyerekekre, elvitte a tengeralattjáróit, a technikusait, a tanítóit, felhagyott az építkezésekkel. Csak egy szovjet építési terv maradt meg: befejezéséhez közel áll a szovjet követség épülete. Kérdi egy szkipetár: Kik fognak ebben a házban lakni, amikor készen lesz? Megmondja egy másik szkipetár: Hát a kínaiak. A LEGÚJABB OROSZ VICC Két orosz beszélget. Azt kérdi az egyik: — Mit gondolsz, van élet a holdon? A másik gondolkozik egy kicsit, azután megingatja a fejét: — Nem, — mondja — azt hiszem ott sincs . . . Mire j5 az uborka? JERUZSÁLEM. — Az izraeli parlamentben a napokban lezajlott földművelésügyi vita folyamán Dóján miniszter egy felszólalásra válaszolva, bosszúsan tette fel a kérdést: “Igazán nem tudom, miárt ragaszkodnak a háziasszonyok annyira az uborkához? Miből áll az egész uborka? A héjából és egy csomó vizből!” Beszéde befejezése után Guri képviselő, aki ismert vegetáriánus,, ezt mondotta Dájánnak; “Igaz, hogy az uborka csak a héjából és egy kis vizből áll, de ne felejtsd el, hogy amellett valami ize is van.” LETŰNŐ VILÁG RÓMA. — Mintegy 1000 konfliskocsis kereste fel a minisztérium idegenforgalmi osztályát, arra kérve az illetékeseket: adjanak nekik anyagi támogatást ahhoz, hogy a konfliskocsi-ipart — idegenforgalmi érdekből — fenntarthassák. "JUBILEUM” TAIPEI, Formosa. — Most volt a 100-ik napja annak, rogy kommunista Kina nem Ötté Quemoy szigetét. Ez volt az utóbbi évek leghoszszabb “szünete”. Katonai megfigyelők szerint ez nem jelent semmit; a “hallgatás” mögött politikai spekuláció rejlik. NE VÁLASZOLJ! AMMAN, Jordan. — Hussein király üzenetet intézett Jordán népéhez karácsony este. Felszólította az ország mindegyik rádió állomását: azonnal szüntesse meg válaszközléseit az egyiptomi támadásokra. Elég érettek vagyunk arra, hogy ne válaszoljunk az effajta éretlen támadásokra — mondotta Hissein király. 8. OLDAE______________ SZERENCSÉJE SZÉP ILONKA
