A Jó Pásztor, 1962. január-június (42. évfolyam, 1-26. szám)

1962-02-03 / 5. szám

SZÉP ILONKA SZERENCSÉJE

Irta: TÖLGYESY MIHÁLY

Meg-meglátogatta barátnőjét is, némelykor kikocsizott vele, este elment az operába s mire észrevette magát, vége is volt a napnak.

Most azonban terhére volt mindaz, amiben eddig örömét találta. A klub iránt valóságos ellenszenvett érzett, barátnőjét nem óhajtotta látni. Ez a leány nem vonzotta őt többé.

De annál jobban vonzotta őt egy másik és egyszerre csak azon vette észre magát, hogy már megint kint jár az élizei utón, a Godolini villa környékén.

Rajtakapta tehát magát, hogy egész a bolondulásig szerelmes. Mit szól majd Elemér, ha őt ismét meglátja?

Óráján megnézte az időt. Már tizenkettőre jár. Elemér ilyenkor nem lehet itthon.

De most látta, hogy nyitják a kert rácsos kapuját. Bizonyosan kocsi fog jönni.

A vikomte szive nagyot dobbant. Hátha Livia sétakocsizni megy nevelőnője társaságában? Már most csak azért sem megy el.

A nyitott hintó csakugyan kirobogott, benne ült a szépek szépe, Livia, mellette balkéz felől a nevelőnő.

A vikomte tiszteletteljesen megemelte kalapját, Livia nyájas főhajtással fogadta üdvözlését.

Ez a nyájas tekintet egész boldoggá tette a vikomtét és sokáig nézett utána, mig csak el nem tűnt a távoli utkanyarulatnál.

Mennyivel megkönnyebbültnek érezte most magát. Livia nyájas tekintete egy reménysugár volt, mely pillanatra bevilágított lelkének sötét éjszakájába. Ez a tekintet biztatás volt neki a jövőre nézve, a kitartás volt neki a jövőre nézve, a kitartás kutforrása, szomorú lelkének tápláléka egy időre.

Mert mindazok után, amiket Elemér neki mondott, jó ideig nem is közetlithet Liviához máskép, mint csakis a legszigorúbb etiquette korlátain belül.

Nem szabad egy szóval, vagy csak egy tekintettel is elárulnia érzelmeit, mert hát nem szabad nyugtalanítani a leányt. De hát jogosan kivánhatja-e ezt egy harmadik személy? Rendelkezhetik-e Elemér nővére érzelmeivel? Olyan dolog-e a szív, melyet szabályozni lehet, mint valami gőzmotort, hogy oly erővel működjék, aminővel a gépész akarja?

Vagy talán csak azért beszélt Elemér igy, mert már tudja, hogy nővére nem érdeklődik iránta? Eszerint tehát Líviának mai nyájas tekintete nem volt több annál a természetes udvariasságnál, mellyel bárkinek a köszöntését is fogadta volna?

Ezen gondolat ismét a gyötrelmek és sötét kételyek egész hadát keltette fel benne.

— Nem marad más hátra, mint falura kell mennem, — gondolta magában Viktor. — Felednem kell, ha lehet, a leányt, cl kell temetnem első igaz szerelmemet.

A vidám fiú ezen naptól kezdve, egész szomorú lett. Nem is kereste fel barátait, kiknek társaságában eddig oly jól érezte magát. Magányosan bolyongott a városban, melyet most egyszerre oly sivárnak és unalmasnak talált.

Másnap csakugyan az az elhatározás érlelődött meg benne, hogy egy időre falura megy; gondnoka ennek csak örülni fog, mert havi pénze igy biztosan elegendő lesz.

Éppen intézkedni akart etekintetben, midőn kívül megszólalt a csengő.

Modest kinyitotta az ajtót. íme, ismét a tegnapi szép szőke nő állott előtte. A vett parancshoz képest, mindjárt tudtára is adta, hogy a vikomte nem fogad.

Ezen kijelentés a különben is izgatott nőt még jobban felingerelte.

— Engem a vikomte fogadni fog, sőt fogadnia kell, — kiáltotta — se be sem várva, hogy jelentsék be, mindjárt is indult befelé.

— Bocsánat, asszonyom, — dadogta Modest . . .

Clairette azonban rá sem hallgatott, hanem benyitott a vikomte szobájába, kit e nem várt látogatás meglehetős zavarba ejtett.

— Te itt Clairette?

— Igen . . . eljöttem, el kellett jönnöm, mert már napok óta nem mutatod magad. Már azt hittem, beteg vagy, de amint látom, aggodalmam e részben alaptalan.

— Kérlek Calirette, magánügyben el-voltam utazva s most ismét el kell utaznom:

— Úgy. És én meg sem érdemiek annyit, hogy ezt értésemre add. Tehát annyira jutottunk?

— Ugyan kedvesem, mikép tulajdoníthatsz ennek oly nagy fontosságot . . .

— Persze a te szemedben ez semmi. Te már el tudsz menni anélkül, hogy vágyat ércznél magadban engem még egyszer látni. Oh, most már tudom, hányat ütött az óra.

, — De kedvesem, minő beszéd ez?

A 3 6 PÁSZTOR

7, OLDAL '

— Mindent tudok. Rám untál, s szakítani akarsz velem.

Ezen szavak után heves zokogásban tört ki. Viktor a legkínosabb helyzetben volt s nem tudta, mit csináljon ezzel a leánnyal.

Clairette hirtelen felszántotta könnyeit s igy szólt:

— Talán vagyoni helyzeted kényszerit ily lépésre? Talán már nem győzöd fényűző kiadásaimat? Oh, szólj és én hajlandó vagyok azonnal kiköltözni a fényes palotából, lemondok a fogatokról, lcmohdok mindenről, csak szerelmedről nem.

'— Hü, — gondolta magában Viktor, ezzel ugyan szépen vagyunk. Szerelemről beszél . . . önfeláldozó szerelemről.

— Nem erről van szó, kedvesem. Vagyoni helyzetem kielégítő, ámbár nem tagadhatom, hogy bonyodalmakba kerültem s ép ezek végett szükségem elutaznom. Ezt azért hallgattam el, mert nem akartalak nyugtalanítani.

— Úgy, — szólt Clarictte nem minden gúny nélkül. — Mily kedves és gyöngéd vagy. llát azzal, hogy nem mutatod magad, nem nyugtalanitottál-e jobban?

— Na, na, — mondotta Viktor, — azt hiszem nyugtalanságod nem volt valami nagy.

Clairette kipirult arccal állott elébe:

— Viktor! — kiáltotta, — csúnyaság tőled, hogy ily méltatlanul gondolkozol rólam. Persze mi olyan alacsonyan állunk, hogy rólunk minden rosszat fel szabad tételezni. Csak rajta! Tiporjatok egészen sárba. Mi csak férgek vagyunk, mi egyebet nem érdemiünk meg.

— Ugyan, ugyan Clairette. Ne beszélj ily őrültségeket. Ha féregnek tekintenének, nem laknál palotában és nem járnál fogaton, mint Páris legelső delnői . . .

— Tehát felhányod nekem ezt?

— Nem hányom fel lelkem, de meg akarom veled értetni, hogy nem jól beszélsz. Itt szó sincs becsmérlésről vagy lenézésről, avagy porba tiprásról. Én egyszerűen előadtam véleményemet s ezt tenni azt hiszem szabadságomban állott. Oly esemény jött közbe, mely miatt Mendonba kell utaznom. Úgy gondolom, nem követtem el égbekiáltó bűnt azáltal, hogy a kirándulásomat előtted elhallgattam.

Clairette megragadta a vikomte kezét s a szeme közé nézett:

— Viktor, — mondotta — légy őszinte irántam Nemde pénzzavarba jöttél? Szőrit talán valamelyik hiteleződ? Oh beszélj, közöld velem bajodat. Tán én is tudok valami okosat mondani. Gyámod nem akar pénzt adni? Oh, hallottam hírét annak a vén fukarnak, ak: bizonyára a maga zsebére néz jobban, mint a tiédre.-— Tévedsz Clairette. Ilyen gyamisitvlnak még a? árnyéka sem férhet hozzá.

— Akkor hát fukar, — kiáltott Clairette. — Én azonban meg fogom mutatni, hogy azért sem vagyok olyan, amilyennek gondoltok. Viktor, én kisegitlek a zavarból. Vannak ékszereim, mik igen nagy összegei képviselnek, van egy kis félretett pénzem is . . . Viktor, szólj, mennyi kell, hogy segítve lesz rajtad?

Viktor meglepetve nézett rá. Ilyesmit csakugyan nem várt volna tőle.

— Köszönöm, Clairette, — mondotta — Nagyon szép tőled ez a szándék, de hidd cl, nem vagyunk még ennyire. Eredj nyugodtan haza, egészen más okok teszik szükségessé, hogy Méntonba utazzam.

— Miilő' okok ezek?

— Nem mondhatom meg kedvesem. Most csak eredj nyukodtan haza, biztositlak, hogy nemsokára hallani fogsz rólam.

Clairette nem is sejtette, mily borzasztó jelentőségűek reánézve ezen szavak “még hallani fogsz rólam”.

Clairettenek haza kellett mennie, a vikomte pedig elutazott Mendonba.

Jószágigazgatója ugyancsak nagyot nézett, midőn gyámoltja ismét megjelent.

— Már most bizonyos, hogy pénzt akar, — gondolta magában.

Ezen feltevésben megerősítette őt Viktornak elszontyolodott arca. Bizonyosan bajba kerülhetett, még bedig igen nagy bajba, mert ilyen még soha sem volt.

Az öreg ur azonban világért sem kérdezte az okát, sőt úgy tett, mintha semmit sem látott volna. Elég jókor lesz mindig, bármikor hozza is elő a pénzkérdést.

Viktor azonban nem hozta elő. Levertségében teljesen közönyös volt minden iránt. Még a vadállomány sem érdekelte őt, holott azelőtt, valahányszor ide jött, ez volt első kérdése. A vadászat sem volt már innyére. Képes volt ugyan egész napon át az erdőben barangolni, anélkül, hogy puskáját elsütötte volna.

A jószágigazgató most egyszerre megijedt.

— Mi leli a vikomtét? — gondolta magában. — Keresi a magányt, nem beszél senkivel, kikerül mindenkit, nem eszik, nem alszik, akár csak szerelmes lenne. De hátha az?

— Terringettét, ez igazán újság lenne. De miért nem beszél? Miért nincs bizalommal irántam? Az igaz, hogy én sem beszéltem vele. Magam is kerültem őt, nehogy pénzt kérhessen. Most azonban úgy látom, hogy mégis valami nincs rendjén.

Egy alkalommal elcsípte Viktort a vallatni kezdte;

— Vikomte ur; —* ugyitioííd, — nőni értéül - mi baja lehet. Egész nap magányosan elmereng, és senkivel sem törődik a világon. Mi okozta ezen szokatlan változást? Legyen őszinte irántam, vikomte ur. Talán pénzre van szüksége?

— Nincs.

— Akkor hát bizonyosan szerelmes. Csak a szerelmesek húzódnak igy félre és tele sóhajto.zzák az egész erdőséget szerelmi bánatukkal. Szóljon vikomte ur, igazam van-c?

Viktor hallgatott. Az öreg ur hévvel folytatta:

— Üljön le ide mellém, vikomte ur, a padra. Beszéljük meg a dolgot. Tekintsen rám . . . nézzen a sze membe. Atyjának és nagybátyjának meghitt embere voltam, csak ön tagadná meg tőlem bizalmát?

— Isten látja lelkem, hogy nem, — kiáltott Viktor hévvel.

— Akkor liát miért nem mondja meg, mi bántja!1 Százat teszek egy ellen, hogy szerelmes. Ezt én rögtön felismertem, mert hiszen volt idő és bizony jórégen volt, midőn magam is szerelmes voltain.

— Kibe? Ha szabad tudnom.

— llát abba a nőbe, aki később feleségemmé is

lett.

— Mily boldog ön, hogy feleségül kaphatta.

— Teringettét, hát ön nem kaphatná feleségül, akit szeret? Egy Designy-Beserolles ne kaphatná meg szive választottját? No még csak az kellene.

— De mondja csak édes öregem, hogy csinálta azt?

— Hát biz én nem sokat teketóriáztam, hanem egyenesen elébe állottam szivem választottjának s hévvel tudtára adtam, hogy szeretem, hogy nála nélkül nem élhetek és nem is akarok.

— És mit mondott erre szive választottja?

— Kezdetben meg volt zavarodva, de amikor megragadtam kezét, eszébe sem jutott azt visszavonni. így történt, hogy hamar megértettük egymást és egymáséi lettünk.

— És nem volt ő emiatt nyugtalan?

— Egy cseppet sem. Sőt nagyon is boldog volt. Szegény jó Margit.

— A szerelem tehát egy nőt sem zavar meg?

— Hm. Azt nem lehetne éppen mondani. Megzavarja bizony. Magában véve nagy kin a szerelem, mely képes az embert egészen megváltoztatni és átalakítani . . .

— Érzem magamról, — sóhajtott fel a vikomte.

— Még pedig nem is vált kárára, — jegyezte meg i jószágigazgató. — Az igazi szerelem nem is árt soha. Dlyan láng, mely tisztit, de mégis édes, örökös nyugalanság, és mégis kéjes érzés, melyet el nem vet magától senki, ha egyszer megizlelte.

A vikomte maga elé merengve mondta: A

— Mindezt én is érzem, de érzek magamban egy végtelen bánatot is, mely miatt szinte tehernek tekin,em az életet.

Ettől már megijedt az öreg.

— Tyü, akkor már baj van. Ezt a bánatot a reménytelen szerelem hozza magával. A vikomte tehát reménytelenül szeret?

Viktor hallgatott.

— Legyen őszinte, vikomte. Valljon be nekem mindent, legyen bizalommal irántam. Tekintsen engem úgy: mintha édes atyja lennék . . .

— - Édes jó öregem, — szólalt meg a vikomte, — tudom, hogy ön fiaként szeret engem és mindenben csak az én javamat igyekszik előmozditani. Miért ne lennék hát bizalommal. Igen, én szerelmes vagyok, de nem tudom, vájjon szerelmem viszonzásra talál-e? És ép ez az, ami engem rettenetesen gyötör.

— No már alig hihetem, hogy szerelme viszonzásra ne találjon, — viszonzá a gondnok. — Ön fiatal, csinos gavallér, müveit, kedves, szellemes, világlátott, sokat utazott, jó társalgó, emelett gazdag és régi nemesi család ivadéka. Ugyan hol találunk ennyi tulajdonságot egyesítve egy személyben? Meg vagyok győződve, hogy önt a legelső lányosházaknál, tárt karokkal fogadnák. Ilyen parti, mint ön, merem állítani, kevés van egész Franciaországban. Mire való hát az az aggodalom, hogy szerelme nem talál viszonzásra?

— És mégis úgy van öregem.

— Beszélt már szerelme tárgyával?

— Volt alkalmam megismerkedhetni vele.

— Úgy értem vájjon érzelmeiről beszélt-e vele?

— Még nem volt alkalmam. De beszéltem a bátyjával.

— Tehát még nem a papájával?

— Nincs már sem atyja, sem anyja, csak fivére van és nem is franciák, hanem magyarok.

— Magyarok? — kérdezte az öreg ur meglepetve. — Mikép keletkezett ez az ismeretség?

A vikomte elmondta. Erre igy szólt az öreg.

— A helyzet nem oly nehéz, mint gondoltam. Ön jó barátságban van azzal a fiatal úrral. Mi is a neve?

— Lorántffy Elemér.

— Fura név, ki sem bírom mondani . . . Ölömer, Ölömer . . . nem baj! Majd csak beletörődik a nyelvem. Hát a kicsikének mi a neve?

— Livia!

— No ez már szebb név! Livia! Igazán előkelő név.

És szép-e?

(Folytatjuk.)

A Jóléti Alap adósai

A United Mine Workers of America Jóléti Aalapjának nagyon sok, főleg kisebb bányatársaság tartozik a tonnánként 40 centnvi járulék befizetésével. A Jóléti Alap bevételei a széntermelés csökkenése következtében apadtak, viszont a kiadások — főleg a kórházaikban — emelkednek ; ennek következménye az lett, hogy a bányászoknak nyújtott havi 100 dollár nyugdijat havi 75 dollárra vágták le.

Miss Roche, a Jóléti Alap igazgatója, most elrendelte, hogy jogtanácsosai az adós bányatársaságok ellen a legerélycsebben lépjenek fel és ahol kell, pert is indítsanak. Az utóbbi időben kis bányatársaságok megszüntették a befizetéseket azzal, hogy szakítanak a unionnal, mert a Jóléti Alapnak fizetendő 40 centek miatt drágán tudják a vevőknek a szenet kínálni és igy nem tudtak rendeléseket szerzeni.

A szervezett bányászoktól szabadulni akarnak és helyettük olcsóbban dolgozó szervezetben bányászokat akarnak dolgoztatni.

A hét legjobb vicce

Két politikai fogoly találkozik Kádár börtönében. Az egyik megszólítja a másikat:

— Mágia, miért került ide?

— Én . . . cn azért, mert a New York Times-t járattam. És maga?

— Én is hasonló “bűnt” követtem el.

— Miiért, maga, mit járatott ?

Mire a másik: — A számat . . .

. . . hogy Hawaii állam 20 szige tből áll. A lakosság csak 10 százaléka hawaii származású.

. . . hogy Ceylon szigetién az átlagos tehén naponta átlag három pint tejet ad. Norvégiában 15 pintet. Dániában 20 pintet.

. ; . hogy Bautzen keletnématországi városban van a világ egyedüli püspöki katedrálisa, amelyben protestáns istentiszteletet is tartanak — helyben és időben elkülönítve a katolikus istentiszteletektől.

. . . hogy a Nagy Tavakon 1013-ban hatalmas vihar süvöltött végig, 12 hajó elsülyedt, 251 tengerész a vízbe fűlt.

. . . hogy Napoleon szerencsétlen oroszországi hadjáratára 000,000 katonával indult el s alig 25,000-el vonult visz■SZci,

. . . hogy Indiában és Pakisztániban tigrisek évente ezer embert falnak fel.

. . . hogy, Caledonia volt Skótorsizág római neve.

. . . hogy az eszkimóknál a férfiak -átlagos élettartama 2:3.6 óv, a nőké 28.8 év.

. . . hogy tigrisek csak Ázsiában élnek.

. . . hogy az indiai emberevő tigris tulajdonképpen csak akkor eszik embert, amikor megvónül és nem tud állatokat elejteni.

. . . hogy 6>L I/juL régen francia, majd spanyol város volt. . ,