A Jó Pásztor, 1962. január-június (42. évfolyam, 1-26. szám)

1962-01-26 / 4. szám

A Jó FÁS/, r 0 R

7. OLDALI ’

SZÉP ILONKA SZERENCSÉJE

Irta: TŐ EGYES V MIHÁLY

Máskülönben pedig jószivü gyerek és a legjobb pajtás volt a világon, a vikomte. Pénzzavarukból akárhányszor kisegítette barátait s a legnagyobb készséggel tett meg minden szívességet, ami csak módjában állott.

De másként is sok pénz kellett neki. A klubban igen szívesen ugrasztották be őt makaóba vagy bacaratba és ő mindig volt olyan előzékeny, hogy nyerni engedte partnereit.

Ha billiárdozott, ezer frank volt egy parti s a végén mindig ő lett a vesztes.

Ezenkívül volt neki egy kedvese, kinek egy kis palotát bérelt, a megfelelő cselédséggel együtt. Két fogatot is bocsátott rendelkezésére.

Ez a párisi szépség, közönségesen csak szép Clairette név alatt volt ismeretes és toilettjeivel, ékszereivel, gyönyörű aranyszőke hajával, feltűnést keltett, ahol csak megjelent.

Honnét került Clairette és honnét kerülnek mindazok, kik hozzá hasonló életet élnek? Ki tudná ezt megmondani. A szegénység, a nyomor veti ki őket. Páris fényköre magához vonzza, egy ideig ott röpködnek lepkék módjára az izzó fény körül s midőn elvirágoztak, ismét letűnnek az ismeretlenség homályába, ahonnét előkerültek.

Clairette is egyszer csak megjelent Párisban. Nem volt egyebe, mint csak az, ami rajta volt, talán még az sem volt az övé. De azért gondtalanul tekintett a jövőbe. Szépségében oly tőke rejlett, mely neki busás kamatokat fog hozni.

Ö legalább ezt remélte és reményében nem is csalódott. A vikomte meglátta át, az ismeretlenség hamar meglett s abban érte el tetőpontját, hogy Clairette beköltözött egy aranyos kis palotába. Kapott inasokat és komornákat, két gyönyörű fogatot, melyekkel méltó feltűnést keltett.

A vikomte ebben a kis palotában mindennapos vendég volt, de mások is szívesen megjelentek a bájos Clairette zsurjain, mert meg kell pdni, hogy a kis szőkeség külsőleg meg tudta óvni a tisztesség látszatát és nemcsak szép, hanem szellemes is volt.

Egy szép és szellemes hölgynek pedig, tudvalevőleg sokat megbocsátanak a — férfiak.

így állottak a dolgok egész Elemér megérkeztéig. Ekkor történt, hogy a vikomte meglátta Líviát és — a többit már tudjuk.

Clariette nem tudta elképzelni, mi lehet az oka annak, hogy Viktor egy idő óta oly ritkán jön hozzá j s akkor is csak futólagosán. Igen szórakozott, alig beszél s azalatt az ürügy alatt, hogy sok a dolga, mindjárt cl is fut.

Most meg három nap óta nem is mutatja magát. Mi lehet annak az oka? Tán csak nem beteg.

Viktor maga a Faubüurg-St.-Gemiain nevü városrészben egy csinos garconlakást bírt, mely egy gyermektelen házaspár gondozása alatt -állott, kik ennek fejében lakást és rendes fizetést kaptak tőle. A lakásból a maga számára csak három vagy négy szobát tartott meg, melynek mindegyike rendeltetéséhez képest, fantasztikusan volt berendezve.

El lehet azonban képzelni, hogy idejének legnagyobb részét lakásán kívül töltötte. Reggel ment, este jött. Saját személyét illetőleg tehát egy egyszerű hálószobával is beérhette volna.

Aznap, midőn Elemérrel ama bizonyos beszélgetése volt, a szokottnál korábban jött haza. A házvezetőnő egészen meg volt lepetve. Viktor megadta a magyarázatot, midőn igy szólt:

— Holnap keltsen fel korán, mert vadászatra megyek Mendonba.

Jószágigazgatója ott lakott s a birtok is azon a környéken volt. A következő napon el is utazott. Fején fajdkakastollas vadászkalapot viselt, puskája bőrtokba volt téve, a galléros köpeny panyókára vetve.

A jószágigazgató apa gyanánt fogadta őt.

— Csakhogy egyszer rám is gondolt vikomte, — mondotta. — De sejtem már a látogatás célját. Bizonyára fogytán van az aprópénz s póthitelt akar kieszközölni.

— Nem, — rázta fejét Viktor. — Nem is gondoltam most erre. Én igazán csak azért jöttem, hogy jó falusi levegőt szívjak.

— Ez a levegőváltozás előttem igen gyanys, — vetett rá fürkésző pillantást az öreg ur. — Tapasztalásból tudom, hogy az ilyesminek mindig drámai háttere van. Alighanem szabadulni akar az aranyos Clairettől, mi?

Vikome hallgatott.

— Ezt bizony jól teszi, — folytatta a jószágigazgató. — A jószág szépen jövedelmez, az igaz, de mégis csak módjával kell bánni a pénzzel. Aki ehhez nem ért, annak a Dárius- kincse is kevés.

— Kedves jószágigazgatóm, — szolt erre a vikomte kissé bosszúsan, nem akarok hallani ilyen szavakat. Hogy mennyit költők, az az én dolgom. Erről én senkinek sem tartozom számot adni.

— Jó jó, vikomte! Azért nem ártana egy kis takarékosság. Hanem azért mégis szívesen látom s néhány napig nem is eresztem ám haza. Erre legyen elkészülve.

— Magam is három napra jöttem, — válaszolt Viktor. — Vágyaink tehát ebben a részben összetalálkoznak.

Ezalatt Clairette hiába várván a vikomtet, már már arra a gondolatra jutott, hogy beteg. Kapta tehát magát és felekereste őt lakásán, amelyben most jelent meg először.

A házvezetőnő bámulva nézett a szép elegáns nőre.

— Vikomte Désigny-Béserolles itthon van-e? — kérdezte Clariette szinte énekelve.

— Nincs kérem.

— Hát hol van?

— Elutazott vadászatra.

— Micsoda? — kérdezte csodálkozva. — Viktor vadászatra ment volna, holott tudja, hogy várom őt. Mikor utazott el?

— Ma korán reggel.

— Mikor fog visszatérni?

— Azt nem mondta, de úgy látszik hogy három nap előtt aligha fog visszatérni.

— No ez szép, — gondolta magában Clariette. — Még búcsút sem vett tőlem, hanem úgy eltűnt, mint a szökevény.

Duzzogva eltávozott. Viktor ezalatt vadászatai köbén egyre azon gondolkozott, hogy mitévő legyen? Barangolásai közben itt is, ott is vad mutatkozott, amelyet azonban rendszerint futni engedett, mert ő most egészen más gondolatokkal foglalkozott.

Mindig csak Livia forgott elméjében. Érezte, hogy nem tud lemondani róla. Elemér azt mondta, hogy hagyja még most békével e leányt, mert leányságát úgyszólván még nem is élvezte.

— Öli én nagyon jól tudom, hogy ez csak üres mentség. A leányság nem oly kincs, amelytől a haja donok szívesen meg nem váltónak. Elemér nem akarja, hogy Livia enyém legyen.

— Tcringettét, — kiáltott fel ökleit dühösen öszszeszoritva, — mi kifogása van ellenem? Azt hiszem egy Lorántffy-leányra nézve nem szégyen, ha egy vikomte Designy-Beserolles nejévé lehet. No de nem baj. Feledni fogom, ha bírom.

így tartott ez néhány napig, tovább azonban nem bírta ki. Azzal áltatta magát, hogy párisi dolgait nem hanyagolhatja el végkép, tehát vissza kell térnie. Vol takép azonban azért sietett vissza, mert látni akarta Liviát és mert attól tartott, hogy a magyarországi versenytárs talán már meg is érkezett.

Ezen tudat által sarkalva, rögtön vissza utazott. Éjjel érkezett meg s mindjárt lakására is hajtatott a I vasúttól.

Otthon a házvezetőnő azzal a. hirrel lepte meg, hogy egy fiatal nő kereste őt.

— Ah igen? — szólt Viktor élénken. — Ki volt az?

— A nevét nem hagyta hátra.

— Szőke volt- vagy barna?

— Szőke volt kérem, gyönyörű aranysárga hajjal.

' Viktor elégett tudott. Clariette már’ kereste őt

Ez-nem tetszett neki. Ezt azonban el nem árulván, szobájába vonult és csakhamar nyugalomra is tért.

Ez a kis légváltozás is üdvös hatással volt idegeire s zilált lelki állapota dacára oly mélyen elaludt, hogy másnap csak igen későn ébredt fel.

Egy darabig merengve ült ágyában, amit azelőtt soha sem tett. Rendszerint fütyörészve szokott felkelni, miután az élet komolyabb gondot eddig nem okozott. Legfeljebb az volt némelykor a baj, hogy havi pénze olykor hamarabb kifogyott a szokottnál. De ez sem volt valami nagy veszedelem, mert a jószágigazgató, az öreg Durand bácsi, a legtöbb esetben megkönyörült s előleget adott neki a következő hóra, mely azonban rendszerint függő adóssággá változott át.

Ezek a függő adósságok azonban már igen felszaporodtak s az öreg ur feltette magában, hogy valamit tenni kell ezzel a fiúval. Mostani kintléte alkalmával is beszélni akart a fejével, de a vikomte czclől mindig ki tudott térni.

Komoly gondja tehát nem volt s könnyen akár egész napját is fütyörészve töltötte volna. Most azonban igen levertnek, vagyis nem annyira levertnek, mint merengőnek látszott és el is felejtett csengetni takarítónője férjének, ki a komornyik teendőit látta el körülötte.

Ennek a jó embernek feltűnt, hogy a vikomte oly sokáig nem csenget. Csak nem történt valami baja?

Tanácskozott is a nejével a teendők felől. Az utóbbi ama nézetének adott kifejezést, hogy várni kell egy darabig, hátha még alszik? Még csak tiz óra. Volt rá eset, hogy tizenegy óra felé csengetett.

— Igen, de akkor hajnalban három órakor már az ágyban volt. Egészséges ember ily sokáig nem alszik.

Az asszony nem engedett abból, amit mondott.

— Egy negyed órát, — úgymond, — várunk még,

akkor, aztán bemégy a vikomte úrhoz s megnézed mi van vele. ^ ^ ,

Úgy is tett. Egynegyed tizenegy'után ModfeUheisigL

ü_____________________lp1 .---------lia—

lépett ura lakosztályába. A szalon ajtaját a nála levő második kulccsá! kinyitotta s belépett. Balra volt urának hálószobája. Hátul a fülkében volt a menyezetes ágy, a függönyöket felül hétágu korona tartotta össze. Maga az ágy mahagóni fából volt, dúsan aranyozva.

Az előtérben pompás úri berendezés, az ottomán nagy értékű perzsa szőnyeggel bevonva. A padló többi vészeit felváltva pompás perzsa szőnyegek és különféle állatok bőrei borítják, úgymint medve, tigris, roszián, stb.

Közvetlenül ágya előtt az általános szőnyegen gyönyörű jaguárbőr terül cl, a vikemtenek sajátkezű vadászzsákmánya.

A többiről is ezt mondogatta, amiben azonban barátai kétkedtek. A medvét valahogy még elhitték volna neki, de hogy sajátkezüleg oroszlánt, vagy tigrist ejtett volna el, ezt senki sem akarta neki elhinni, ámbár való igaz, hogy Afrikában, Indiában jártakor, részt vett oroszlán és tigrisvadászatokon, de a nevezett állatok bőrét nem ő zsákmányolta, hanem jó pénzért megvette a bensztilöttektől. Itthon aztán szépen kidolgoztatta és most szobájának díszét és kedvelt vadászemlékeit képezik.

Modest tehát belépett s legelsőbben is hátranézett a hálófülkébe.

íme, a vikomte ott ült térdére könyökölve és kefébe temetett arccal bámult maga elé. Ilyesmire Modest hem emlékezett. Ilyen állapotban még egyszer sem találta urát, ki a vidámság és jókedv mintaképe volt mindenkor.

Szinte megkövülve állott s úgy bámult rá, mint -aki egy rejtély előtt áll s nem tudja megfejteni.

• — Már itt nagy bajnak kell lennie. — gondolta magában és nem is mert közeledni urához.

A vikomte annyire el volt merülve gondolataiba, hogy nem is hallotta belépni Modestct, ki végre is azáltal adott jelt magáról, hogy egyet köhintett.

A vikomte felriadt merengéséből s felpillantott.

— Ah, maga az Modest? — mondotta. — Jó hogy •jön, talán későre jár az idő?

— Féltizenegy, vikomte ur.

— Parblcu! Nem is hittem volna.

' Gyorsan kiugrott az ágyból s Modest rá adta a hálóköntöst.

Modest megnyugodott, midőn látta, hogy urának testileg nincs semmi baja. Valaminek azonban mégis történnie kellett, mert igen szótalan.

Tán csak nem neheztel rá?

Modestet e gondolat egészen kétségbeejtette. Soía életében ilyen jó helyet nem kap s rettegett annak elvesztésétől. Szabad lakáson kivül, évi kétezer frank fizetést is kapnak és különféle alkalmakkor gazdag ajánlékokat.

Modest tehát igen elszontyolodott.

— Hát magának mi a baja? — kérdezte a vikomte, ezt észrevéve.

— A vikomte ur szótalan, talán megneheztelt ránk? Valaki talán áskálódott ellenünk?

— Oh, dehogy, dehogy, — felelt Viktor élénken. — Nincs ellenük semmi kifogásom, sőt a legnagyobb mértékben meg vagyok elégedve. Legyen nyugodt, kedves Modest, ereszt nincs semmi baj,

.— Köszönöm megnyugtató szavait, Vikomte ur, de ,szabud-c egy .megjegyzést kockáztatni? • ....

— Beszéljen, Modest.

— A vikomte ur azt mondta az imént, hogy e részben nincsen baj. Ebből azt lehet következtetni, hogy más részben van . . .

A vikomte mosolyogni igyekezett.

—• Hát tudja, kedves Modest, az se éppen valami nagy veszedelem. Majd csak kilábolunk belőle.

Modest azt hitte, hogy ura talán pénzzavarban van. Nyilván evégből kereste fel jószágigazgatóját, mint gondnokát, ez azonban nem volt hajlandó segíteni rajta, mert tudni kell, hogy .a vikomte még nem volt nagykorú. Huszonnégy éves ugyan már elmúlt, de azért könnyüvérére való tekintettel, a végrendeleti végrehajtó szükségesnek találta a kiskorúságot még további két évre kiterjesztetni.

— Vikomte ur, — szólt Modest, kissé bátortalanul és közbe-közve köhécselve, ha netalán pénzbeli nehézségek . . .

— Nem, nem, — vágott szavába a vikomte. — Most már egyáltalán nincs semmi baj. Tudja öregem, csak el voltam gondolkodva. Igazán, megse tudnám már mondani, hol járt az eszem.

— Tetszik még emlékezni a tegnapi kisasszonyra?

— Igen, igen, — szólt a vikomte s homloka könynyedén összeráncolódott. Emlékszem. Ha akárki jönne, kivéve a férfiakat, mondják csak, hogy nem fogadok senkit. Különben sem vagyok itthon egész nap.

— Igenis, vikomte ur.

Beszélgetés közben el is készült. Távozta előtt még egyszer megnyugtatta Modestet, ami a derék embernek igen jól esett.

— De már most mitevő legyek? — gondolta magában a vikomte.

Csodalatos, hogy azelőtt soha sem okozott ez neki nehézséget. A nap ahogy megkezdődött, úgy is el múlt. Barátai körében mindig talált magának szórakozást.

(Folytat jnk.)

A hét legjobb vicce

Egy kezdő fiatal íróba beleszeretett- a bankigazgató leánya és minden tiltakozás dacára férjhezmeut hozzá. A bankigazgató nem lelkesedett veje foglalkozásáért, akinek Írásai különben is csak nagyritkán láttak napvilágot. A fiatal iró a müvászklüo kártyaasztalánál is sűrűn megfordult.

— Én nem vagyok átlagember, papa — mondotta a fiatal iró, amikor az öregur ezt szóvá1 tette —; a kártya nekem nemcsak szórakozás, hanem hangulatot, ihletet iá jelent.

— Hát ha neked, ahhoz a kevés Íráshoz, ami megjelenik —- ni on deka az após —, napi négy óra kártyázásra van szükséged, vajon meny- „ nyit kellett alsóznia annak a szerencsétlen Shakespearenek ?

. . . hogy ebben az évben amerikaiak 18,439,621 vadászati engedélyt váltottak ki.

. . . hogy még mindig vannak lovas levólhorJck 68 vidéki körzetiben . . . és Alaszkában kutyafogatu szarkákon is visznek szót leveleket.

... hegy az angol pénznemek jelbe tűi: L font slerlin, s shilling és d penny — a latin nevek kezdőbetűi: libra, solidus és denarius.

. . . hogy Lincoln a rövid gettysburgi beszédet, ötször átfogalmazta, mig sikerült neki azt végleges formájába önteni. Az egyik kéziratot 1919- ben elárverezték és 54,000

dollárért vették meg.

. . . hogy a Social Security hivatal jelenleg minden hónapban csaknem ezer millió dollárt fizet ki nyugdijatoknak és munkaképteleneknek, 18.2 millió személynek.

. . . hogy Angliában nincsen eltörölve — de nem is kerül alkalmazásra — egy 1266-ból származó törvény, mely szerint >a pékek kötelesek a kenyeret pecsétjükkel ellátni, hogy, ha kifogás van a kenyér súlya vagy minősége ellen, meg lehessen állapítani, hogy az honnan származik.

. . . hogy Ázsia lakossága évente átlag 30 millióval növekszik.

. . . hogy az amerikai farmokon évente átlag 14,000 haláloovégü baleset történik.

. . . hogy a színes TV-ben több mint kétszerannyi alkatrész van, mint a fekete-fehérben. Ez egyik oka annak, hogy a színes TV készülék javítása drágább. „

. . . hogy a malária még korántsem tekinthető kiirtott betegségnek. Legalább 2001 millió ember szenved e betegségben és évente több mint két millió hal meg.

. . . hogy a halak életük végéig egyre nőnek.

Öreg ember nem vén ember

EAST ST. LOUIS, 111. —

Frank Holten, az. Iliinoisi állami kepvíselöház, legidősebb, 93 éves tagja, bejelentette, hegy újra pályázik a képviselői állásra, melyre 1916-ban