A Jó Pásztor, 1961. július-december (41. évfolyam, 27-52. szám)

1961-08-25 / 34. szám

A Jó PÁSZTOR 3. OLDÄli ISMERETEK KINCSESTÁRA Lepine párisi rendőrfőnök emlékirataiból,---------------------­­•*$ — A Dreyfus-ügy kirobbanásakor még fiatalem­ber voltam, de már fontos rendőri pozicióban. Sajnos, a nagy port felvert kémkedési ügy nyomozásában nem vehettem részt, egyrészt mert az egész ügy szinte ma­gára a tüzérkapitányra koncentrálódott, különösen Henry ezredes öngyilkossága óta, másrészt, mert én polgári hatósági közeg voltam, a Dreyfus-ügy pedig katonai hatóságok elé tartozott. Ambíciómat, becsvágyamat mindazonáltal igen közelről érintette ez a nagy kémkedési affér, annyira a magam ügyének tekintettem, hogy el sem mentem a törvényszéki tárgyalásokra, annyira bántott, hogy én erről a nagy bűnügyi sakktábláról lemaradtam. Az Ítéletről is az utcán szereztem tudomást, helye­sebben egy virágüzletben, ahol abban a negyedórában tartózkodtam. A város a rikkancsok kiabálásától volt hangos, a lapok különkiadásait harsogták a szenzáció­val: Dreyfus kapitányt örökös számkivetésre Ítélték s Cayennebe, az Ördögszigetre deportálják. A virágüzletbe, amelyikről szó van, naponta be szoktam térni sétám közben, néhány percre, mert én a virágoknak születésemtől kezdve rabja voltam. Ép­pen távozni akartam az üzletből, mikor egy elegáns fogat állott meg a virágosbolt előtt s a kocsiból egy magas, karcsú hölgy szállott ki, fekete ruhában. A fia­tal hölgy arcán roppant bánat nyomai látszottak, bi­zonyos voltam benne, hogy kedves halottja van, akinek szamára virágot rendel. Kezem már az ajtókilincsen volt s csak azért maradtam vissza, hogy a hölgynek, aki nagyon izgatottan nyitott be, utat engedjek. — Néhány szál virágot választanék ki — mondta, — küldjék a lakásomra, ekkor és ekkor. Megnevezett egy napot, pontosan az órát is s ez az én fülemet megütötte. A nap és az óra pontosan az volt, amelyre ki volt tűzve Dreyfus deportálása, illetve el­szállítása az Ördögszigetre. Ezenkívül is feltűnt, hogy a gyászruhás hölgy azt mondta: egy pár szál virágra lesz szüksége s ebből a pár szálból egy óriási tömeg vi­rágvásárlás lett. Az, árát semminek nem kérdezte meg, csak ujjával mutogatott a legszebb virágokra s gyor­san, szinte gépiesen ismételte: — Ezt is, ezt is, ezt is , küldjék mind a lakásom­ra, a számlával együtt. Bediktálta lakcímét izgatottan távozott, beült a kocsiba, elhajtatott. E pillanatban persze még fogalmam sem volt, ki­csoda, milyen célból szükséges ez a rengeteg virág, mégis azonnal intézkedtem: a virágokat én fogom el­szállítani az ismeretlen hölgy lakására, — mint bolti­szolga. Meg is jelentem az üzletben a szállítás napján s a virágokat két emberemmel kocsira raktuk. Tudato­san értem hamarabb a kitűzött óránál a hölgy lakásá­ra, sokszor kipróbált ösztönömre hallgatva. Mikor a hölgy lakására értünk, meglepett, hogy bár a kulcs láthatólag belől volt az ajtóban, mégis, ta­lán csak tiz percnyi zörgetés, csengetés után nyílt ki az ajtó: a feketeruhás hölgy ott állott előttem. — A virágot hoztuk — mondtam — és a számlát. Azt parancsolta, hogy terhűnket rakjuk le az elő­szobában, én azonban, mintha véletlenül történt vol­na, ölemben egy csomó virággal benyitottam a szobá­ba. A hölgy, aki néhány lépéssel mögöttem jött, kissé felsikoltott, megragadta a karomat, mire én visszalép­tem. De már megláttam, hogy a szobában egy érdekes egyenruhás férfi van, hirtelenében úgy láttam, tüzér­tiszt. A hölgy kifizette a számlát, mi eltávoztunk. Em­bereimet elküldtem, magam pedig meghuzóotam a ház bejáratával szemben, az ellenkező dldalon s gondol­kodtam: mi történhet a feketeruhás hölgy lakásán? Egy hölgy, aki gyászruhában van, szemei vörösre sírva, lakására egy kocsira való virágot vitet, ahol a gyásznak semmi külső jele nincs, ellenben: ez a hölgy felsikolt, mért valaki idegen, egy katonát látott meg a szobájában ... Én úgy találtam, mindez elég titokza­tos ahhoz, hogy feltevésemben ne csalódjam: itt ebben a házban lappang valami, amihez nekem, a rendőrtiszt­viselőnek is közöm van. Alig tiz perc múlva nyílt a kapu s a katona, akit a hölgy szobájában láttam, az utcára lépett. Láttam, hogy nem tiszt, csak őrmester, ami, a körülményeket mérlegelve, a dolgot még gyanupsabbá tette. — Mit keres egy őrmester ebben az előkelő, főúri lakásban s miért sikolt egy előkelő, fiatal hölgy, ha ezt az őrmestert valaki a lakásán meglátja? A rejtély szinte egy órán belül megoldódott, pusz­ta véletlenből. A dolog, melynek a magva súlyos ka­tasztrófa elhárítása volt, azon fordult meg: pillanatok alatt megérezni, melyik az érdekesebb, illetve kompli­káltabb személy: a feketeruhás hölgy-e, vagy az őrmes­ter? Én az őrmesterre gyanakodtam különleges ösztö­nömmel s minden habozás nélkül utána siettem. A tü­zérezred kaszárnyájába ment, egyenesen a szertárba. Én nyomban az ezredparancsnokhoz siettem, iga­zoltam, ki vagyok s engedélyt kértem, hogy tüzérruhá­ba bújhassak. Miután az engedélyt megkaptam, szaba-Felrobbanl motorcsónak. — A Toronto melletti Bala öbölben Norman Moore motorcsónakján robba­nás történt. Mooret. teleségét és fiát megmentették, de az asszony harmadfokú égési sebeket szenvedett. HAT HÓNAP AZ ELET Egy Thomas Bell nevű, 39 éves ügyvéd, aki meghalt ez év januárjában, könyvet irt élete utolsó hat hónapjáról. A könyv nemrégiben jelent meg “Az élet vége” címmel. Thomas Bell-el az történt, hogy halála előtt hat hónap­pal orvoshoz ment egy általá­nos kivizsgálásra. Ekkor de­rült ki, hogy halálos beteg és legfeljebb hat hónapig élhet még. Tekintettel arra, hogy Bell-mek családja volt, az or­vos kénytelen-kelletlen, kö­zölte a tragikus hirt betegé­vel. Thomas Bell orvostól- or­voshoz járt és több kórházat felkeresett. A válasz azonban mindenütt ugyanaz volt; hat hónap az élet és nem tudnak rajta segíteni, már késő. Az ügyvéd ekkor abbahagyta foglalkozását élS' élete utolsó hat hónapját arra szentelte, hogy könyvet írjon. Megírta, milyen egy. ember élete akkor, ha tudja, teljes bizonyosság­gal tudja, hogy élete utolsó ‘hónapjait éli. A könyv szin­te hátborzongató részletes­séggel írja le az utolsó élmé­nyeket és kétségtelenül, a ma­ga nemében egyedülállóinak tekinthető. Ebből a könyvből idézünk most részleteket, amelyok Thomas Bell, 39 esztendős, halálraítélt ügyvéd utolsó em­lékeit mondják el: — Időnkint ez az egész do­log, az, hogy rövidesen meg­halok, egyszerűen valószi­­nütlennek tűnik — kezdi könyvét Bell —. Felriadok éjszaka és azt mondom ma­gamnak : lehetetlen. Nem igaz, hogy az élet Így, ilyen tehetetlenül, ilyen bután ér véget számomra. Azután ar­ra gondolok, hogy mégis csak igaznak kell lennie, hiszen ennyi orvos és ennyi kórház nem tévedhet. E ekkor jeges borzongás kuszuk a szivem felé és . . . félni kezdek. Igen . . . félni kezdek, őszin­te akarok fenni: nem a felesé­gem és a gyerekeim miatt fé­lek. Egyszerűen ©s önzőn, ön­magamat féltem Rettegek a haláltól. Napközben, mialatt az «ut­cán járok, azt kérdezem ma­gamtól: miért éppen velem történik ez? Miért nem élhe­tek még néhány esztendeig? “NEM ÉRZEM, HOGY MEGHALOK” Semmiképpen sem tudom elképzelni, hogy rövidesen meghalok. Nem érzem, hogy meghalok. Megpróbálom el­képzelni, milyen -a halál, kép­telen vagyok azonban tudo­másulvenni az önmagam megsemmisülését. Mi van a halál után? — kérdem és megpróbálok felelni: . — Üresség és semmiség, a végtelenség. Alapjában véve ezek csak szavak, amelyek mögött nincs semmi. Hazafelé menet meg­állók a borbélynál és hajat nyiratok. A borbélyüzlet mel­lett van Mr. Brown temetke­zési intézete. Bizonyára itt fognak felravatolozni — gon­dolom, miközben a borbély ol­lója fülem mellett csattog. — dón mozoghattam az udvaron a tüzérruhában s figyel­tem, mit csinál az őrmester? Félórai várakozás után kijött a szertárból, ingujj­ra vetkőzve, fütyörészve, a kezében bizonyos szerszá­mok. Egy félszer alá ment, ahol különböző kocsik ál­lottak, köztük két rabszállitókocsi a hadbíróságok ren­delkezésére. Az őrmester egy ilyen kocsin kezdett bab­rálni, mintha vizsgálgatta volna, mintha javított volna rajta valamit. Eközben megtudtam, hogy azon a kocsin fogják Dreyfus kapitányt elszállítani a katonai fogház­ból, pontosan három órakor. Félrehuzódtam, hogy az őrmester ne láthasson, s búvóhelyemről alaposan megfigyeltem, mit csinál? Kis pléhdobozt erősített a kocsi aljához — pokolgépet. Mi­kor készen volt a munkával és vissza akart menni a szertárba, amelynek kezelője volt, elé álltam s katoná­san jelentettem: kéreti az ezredes ur. Mikor az ezredes előtt állottunk, az őrmester legnagyobb ámulatára je­lentettem az ezredesnek: a rabszállitókocsi alatt pokol­gép van, a tettes az őrmester. Persze azonnal letartóztatták s az egész dolog nyomban tisztázódott. A feketeruhás hölgy szerelme volt Dreyfus kapitánynak s ő bérelte fel az őrmestert, hogy robbantsa fel, amikor számkivetésbe indulnak ve­le, a hajóhoz, vagy vasúthoz viszik a rabszállitókocsin. A hölgy végrendeletileg minden vagyonát az őrmes­terre hagyta, mert az volt a terve, hogy mikor a robba­nás sikerességéről a lapokból értesül: öngyilkos lesz ő maga is, a virágai között. Persze erre nem került sor s amikor Dreyfust évek múlva felmentették, én vol­tam a legboldogabb, hogy rendőri szaglóérzékemmel megmentettem az életét neki és 1— még valakinek . . . Vájjon bemenjek-e most és megnézzem Mr. Brown te­metkezési intézetének belse­jét ? Még sohasem voltam oda­benn, erős a (kísértés. Mikor a borbély befejezte a hajvá­gási, kilépek az utcáira és be­leütközöm Mr. Brown fiába. Tárgyilagosan megbeszéljük a temetés formaságait és költ­ségeit. Olyan ez, mint egy álom. “AZ ÖRÖK SÖTÉTSÉG KÖZELEDIK” Mary, a feleségem és a gye­rekek nem tudnak semmit az egészről. Nem mondottam meg nekik, mert ezáltal még nehezebbé tennem utolsó nap­jaimat. Mary . . . mostanában sokkal többet foglalkozom ve­le gondolatban, mint bármi­kor is eddig tettem, házas­ságunk alatt. Sókkal jobban szeretem őt, mint valaha is szerettem. Szeretnék még so­káig vele maradni és gondot viselni rá. Csak most, ezek­ben a napokban döbbenek rá, milyen (határtalanul boldog is voltam mellette. Mary . . . tu­dom, hogy fájdalmat és gyá­szod nem tart majd nagyon sokáig. Halálom után hama­rosan fel fogod fedezni, hogy az élet szép és tartalmas- szá­modra. Talán, találsz majd másvalakit, akit szeretni fogsz és évek múltán már csak nagyon halványan élek majd emlékedben. A nyárnak hamarosan vé­ge van és sötét őszi napok elé­be nézünk. Számomra az örök sötétség közeledik. Sohasem tudtam, mennyire szeretem az életet. Thomas Bell ügyvéd, né­hány héttel könyve (befejezé­se után meghalt. Eichmanit hívei WASHINGTON. — Sokfé­lül javasolták Kennedy igaz­ságügyminiszternek, hogy ve­gye fel George Lincoln Rock­well nagyszájú népbolonditó úgynevezett amerikai náci pártját a felforgató elemek listájára. Róbert Kennedy azonban ezt elutasította, azzal az indokolással, hogy a felfor­gató listára tétel ezeknek az alakoknak nagyobb nyilvános­ságot biztosítana a sajtó ha­sábjain. Nem akarunk a kele­kótya fiatalokból sem hősö­ket, sem mártírokat csinálni. ÁLARCOS RABLÓK LA PAZ, Bolivia — A bo­líviai rendőrség három álar­cos, fegyveres férfi után nyo­moz, akik 320,000 dollárt elra­boltak egy Catavi nevű város bányairodájából. Az elrabolt pénzösszeg a bányászok fizó­­tése volt. AMSTERDAM, Hollandia. — Tiz egymásután! na­pon az egyik lapban megjelent ez az apróhirdetés: “Hendrik, könyörgöm, irj már pár sort nekem, Mária”. A tizenegyedik napon aztán ez a hirdetés jelent meg a levelezési rovatban: ‘‘Hendrik, nekem már elegem volt ebből, irj végre Máriának. Egy olvasó.” ENNA, Szicília. — Filippo Prato bement a kórház­ba és ráirta egy papírlapra, hogy mi a baja. Beszélni nem tudott, mert a felesége olyan hatalmas csókot cup­­pantott a szájára, hogy leharapta a nyelve hegyét. PARIS. — Az egyik televízió állomás vezetősége “Tanút keresünk” programot állandósított. Várják olyanok jelentkezését, akik nagy eseményeknek voltak a tanúi. Például: aki jelen volt a Doumer elnök elleni gyilkos merényletnél, vagy Lindbergh megérkezésé­nél a Le Bourget repülőtéren. Ezekkel a “nagy dolgok tanúival” aztán televíziós interjú programot készíte­nek. MANILA, Fülöp Szigetek. — Különös baleset ért egy 29 éves halászt. Amikor a hálót partra vonta, ki­ugrott abból egy hal, egyenesen a szájába ugrott, a tor­kán fennakadt és — a halász megfulladt. LONDON. — A belügyminisztérium rendeletet bocsát ki, mely szabadlábra helyezi Essex megyében a 700 bikát, melyek most szobafogságban vannak. A bikákat egy hat hónap előtt hozott törvény alapján zárták be, amely törvény előírja, hogy bikák nem le­gelhetnek oly mezőkön, amelyeken dülőutak vezetnek át. A belügyminisztérium a szigorú rendelkezés módo­sítását szakértők véleményezése alapján határozta el, akik azt állítják, hogy a bikák nem veszélyeztetik az embereket olyan helyeken, ahol tehenek bőven állnak rendelkezésükre. KATMANDU, Nepal, Ázsia. — A királyság fővá­rosában és északi részében hajtóvadászat folyik febru­ár óta a kóbor bikák ellen. Eddig 320 bikát szedtek össze és ezek közül 160-at a déli országrészbe küldtek a fajta nemesítésre. A nagy programot februárban Erzsébet angol királynő látogatása alkalmával indítot­ták meg, amikor az első cél volt a főváros utcáinak megtisztitása kóbor bikáktól. LOURENCO MARQUES, Mozambique, Afrika. — Zafanias Maolela néger földműves egy második emele­ti ablakból leugrott és szerencséjére csak horzsolásokat szenvedett a lábán. Miért ugrott le? — kérdezték a kór­házban. Azért, mondta, hogy hamarabb érjen le, mint a lépcsőkön lefelé mászva. BARI, Olaszország. — Egy kocsma ablakában ez a becsalogató íelirás állt: “Ide jöjjön, ha busul és ide jöj­jön, ha nincsen semmi gondja, aztán mondja meg, miért jött ide”. Amikor aztán a vendégeket egyenkint kikér­dezték, miért jöttek, mind azt felelték, hogy egy Róká­ra tértek be. BÉCS. — Ha hirtelen megered az eső, bécsieknek nem kell attól tartaniok, hogy megáznak. Mert a Ba­benberger utcában van egy esőköpeny automata, mely­be három ezüst 10 schillingest kell bedobni és kijön a megfelelő méretű férfi vagy női 'plasztik esőköpeny. Aki messziről jön a Babenberger utcába, az is kaphat, esetleg bőrig ázva, eső-utáni köpönyeget. TAIPEI, Formosa. —- Egy kutatócsoport, amely Formosa központjában a japánok által 16 év előtt el­ásott aranyat keres,, bejelentette, hogy minden pilla­natban nyomára akadhatnak a 182 millió font sterling értékű kincsnek. A csoport, amely most katonai és rendőrségi védelmet kért a kormánytól, három éve folytatja kutatását egy nagy barlangban, ahol állító­lag japán katonák 1945-ben elásták az aranyat, ame­lyet Délkelet-Ázsiában harácsoltak. NÁPOLY. — Toto, az ismert olasz filmkómikus nemrégiben látogatást tett az egyik kórházban, ahol javulást kivánt azoknak a betegeknek, akik egyik film­jének megtekintésekor annyira nevettek, hogy egy egész széksor omlott össze alattuk és könnyebb sérülé­seket szenvedtek. RICHMOND, Anglia. — Három font sterling pénz­bírságot kapott John Stafford, mert alaposan rálépett a gázra, hogy utolérjen egy sebesen száguldó autót. Azt az autót mindenáron utói akarta érni, mert nagyon szép lány hajtotta. SUNDS VALL, Svédország. — Egy citromsárga, fehér fedelű autó összeütközött egy ugyancsak citrom­sárga és fehérfedelü autóval és mind a két hajtó meg­lehetősen súlyos sérülésekkel kórházba kerül. A balese­tet szenvedett autósok: Finn Gagner és Dag Gagner, 25 éves fiatalemberek. Ikertestvérek. QUITO, Ecuador. — Jósé‘Maria Aguirre kimen­tett egy kóbor kutyát egy autó kerekei alól. A kutya megmarta az embert, aki megmentette az életét. És az ember a veszett kutya marásának következtében meghalt. EGGENFELDE, Bajorország. — “Hagyjanak bé­kén, én álmos vagyok!” — morgott haragosan Hein­rich Kolbe, 77 éves nyugalomba vonult farmer. De nem hagyták békén, lecipelték a vasúti vágányról. És elmondták neki, hogy pár perccel előbb a passau-eggen­­feldei személyvonat átrobogott rajta, miközben ő az igazak álmást aludta a sínpár közt. I (JTAZÁS A FÖLD KÖRÜL EGY PERC ALATT DREYFUS KAPITÁNY SZIROM "MINDEN NAPPAL KÖZELEDIK AZ ELKERÜLHETETLEN HÁLÁL

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom