A Jó Pásztor, 1961. július-december (41. évfolyam, 27-52. szám)
1961-08-04 / 31. szám
A Jo PÁSZTOR 8. OLDAL Pünkösd után 11-ik vasárnap EVANGÉLIUM Szent Márk 7. fej., 31—37. Az időben Jézus ismét eltávozván Tirus vidékéből. Szidonon át a galileai tengerhez méné, a tíz ^áros határai közé. Ott hozzá vivének egy siketnémát s kérék őt, hogy tegye rája kezét. És félrevivén ót külön a seregből, füleibe bocsátá ujjait, és köpvén, illeté nyelvét és föltekinve az égre, fohászkodék és mondá neki: Effeta, azaz nyíljál meg. És azonnal megnyilának fülei és megoldódék a nyelvének köteléke és helyesen szól vala. És megparancsolá nekik, hogy ezt senkinek se mondják. De mennél jobban tiltá nekik, annál inkább hirdeték és szerfölött csodálkoznak, mondván: Mindent jól cselekedett, a siketeknek visszadta hallásukat és megszólaltatta a némákat. SZENTBESZÉD Aki ismeri az emberi életet, az előtt nem lehet kétséges mily nagy jelentősége van életünkben az evangélium fenti mondatainak. Nemcsak azért, mert egy siketnéma meggyógyitásáról van szó. Nem csekély dolog az ... Vannak percei az embernek, amikor irtózik minden zajtól, különösen terhes az embernek a nagyvárosok lármája, gépek zakatolása, szirének bugása, automobiltülkölés. Ám ennél sokkal szörnyűségesebb az a végtelen csend, amely a süket embert környékezi, aki nem képes arra, hogy egy csengő szót halljon. Nélkülöznie kell a muzsikának lelket vidámitó zengését fogalmat sem szerezhet magának arról, hogy milyen gyönyörűséget jelent az ártatlan kisdedek gügyögése, a madarak vidám dala, források csörgedezése, a háborgó tenger moraja. Nehéz elviselni a kellemetlen zajt, de ennél sokkal ijesztőbb az üres csend, melyben a süket ember kénytelen élni. Hogy milyen a néma ember sorsa, arról mi mindnyájan fogalmat szereztünk akkor, a mikor idevetődtünk az amerikai tájakra és egy árva szót sem tudtunk beszélni angolul. Sokszor úgy szerettünk volna valamit kimondani az idegen környezetben, de képtelenek voltunk rá. Drága kincse az embernek mind a kettő. A fül is, a nyelv is. Csak az a veszedelem, hogy az ember visszaélhet mindkettővel. A siketnéma meggyógyitásával az Ur Jézus erre akarta felhívni a figyelmünket. Ha mindkét szervünk egészséges is, még sem szabad felhasználnunk a rosszra. Nagyon nehéz volna az életünk, ha nem hallanánk semmit. Néha azonban igen jó volna, ha semmit sem hallanánk egyes olyan beszélgetésekből, amelyek ártalmasak, szeretetellenesek, békességbontók. Természetes, hogy ilyenekben résztvenni nem is szabad. Még a puszta jelenlét is az ilyen beszédeknél veszedelmes lehet, mennyivel vétkesebb dolog ilyen beszédeket folytatni, illetve a hallott dolgokat azonnal másoknak is elmondani. Az a kis nyelv nagyon sok testi-lelki romlásnak volt már előidézője. Nem egyszer mozgatta valaki a nyelvét önfeledve, gondatlanul és az eredmény egy egész élet elkeseritése és boldogtalansága Jett. Meghallgatni azt, amire kötelességünk hallgatni, nagyon jó. Hallgatni különösen a lelkiismeret szavára, a kegyelem hivó intésére, az evangéliumi tanításra, szülői, lelkipásztori intésre elvitathatatlan kötelességünk. Megnyitni viszont ajkainkat az Isten dicséretére, a szeretet ápolására, az igazság védelmezésére, a bárdolatlan beszédek megakadályozására — szintén nagyon fontos feladatunk kell hogy legyen. Sok előny és áldás rejlik az Isten e két adományában, a fül és nyelv épségében. Legyünk hálásak érte az Istennek azáltal, hogy nem engedjük meg használatukban a jó Isten és felebarát megsértését, hanem inkább gondosan felügyelünk rájuk s csak a jó előmozdítására használjuk. PEKING. — A Juajunk folyó partján 1246 láb hosszú, 26 láb magas védőgátat emeltek. Az ehhez szükséges rengeteg földtömeget 1100 kommuna-munkás négy nap alatt szedte fel a környéken és rakta fel a gátra. Az ősi egyiptomi piramis épitésre emlékeztetett ez a munka, rab tömegek kézi munkája. TOKIO. — Nyolcadik országos kongresszust tartanak most a japán kommunisták. A kongresszus előestéjén hat tokiói párttag kilépett a pártból, mert “a párthivatalnokok a demokratikus államrend megdöntésére törekednek”. Elég későn jöttek rá erre a tokiói párttagok . . . TOKIO. — Mikoján helyettes szovjet miniszterelnök augusztus 15-én Tokióba jön, az orosz ipari kiállítás megnyitására. Ez lesz az első eset, hogy vezető orosz politikus Japánba látogat. SEOUL, Korea. — Három kommunista kémet, akiket még a Syngman Rhee kormányzat alatt elitéltek, az uj kormány kivégeztetett. Andrew Schioliekai (jobbra a háttérben) kocsija után vontatta csónakját. Előtte egy rendőrautó haladt. Schiollekai hirtelen fékezett, aminek következtében a csónak felszaladt a rendőrautó tetejére. A kocsi tetejét kissé megkarcolta ugyan és az ablakmosó összetört, de nagyobb baj nem történt. ML UTOLSÓ ÉJSZAKA Irta SZABŐ IMRE budapesti lelkész Több mint három évtizeddel ezelőtt történt. Az egyik budapesti fegyintézet siralomlházában fiatal, huszonegy éves ember várakozott a halálra. Ennek a fiatalembernek szönyii bűne ivóit. Többedmagával embereket gyilkoltatok le. Bűntársait ugyancsak halálra ítélte a bíróság, ő a felbujtó volt, akinek eszességét súlyosbító körülménynek vette a bíróság. Szülei jó nevelést adtak neki, iskoláztatták. Tudnia kellett, hogy az, amit tesz, a legrettenetesebb bűn. De előtte semmi értéke nem volt más ember életének. A halálos Ítéletet felolvasták előtte. Rövid huszonnégy órával később megmondották neki, hogy kegyelmi kérvényét elutasították. Készüljön utolsó órájára. Fiatal lelkész voltam. A püspöki hivatal engem küldött ki a fegyházba a halálraítélt fiatalemberhez. Amikor beléptem cellájának ajtaján, felállt. Megmondottam, hogy miért jöttem. fel a múltba süllyedt napokat. És egyszer csak váratlanul két kezébe temette ar cát. “Tiszteletes ur — mondotta elcsukló hangon. — Most is . . . most is, nemsokára karácsony lesz . . . Karácsony lesz és nekem egy régi gyermekkori boldog karácsony jutott eszembe, amikor ott álltam anyám mellett ... aki a kezemet fogta és együtt énekeltük ezt a karácsonyi dalt: Krisztus urunknak áldott születésén.” Énekelt. Sírásba fulladó hangon, behunyt, könnyes szemekkel . . . Elénekelte szép tiszta gyerrnekka rács on y á n a k szelid kis karácsonyi énekét Úgy énekelt :a siralomházban, mintha most is ott állt volna mellette az édesanyja. Mintha most itt, halálba indulása előtt ismét a kezét szorította volna. Kinn éjfélt ütött a toronyóra. <3 még dalolt, éneked önmagáiban, ahogy nesztelenül elmentem tőle. Otthon nem jött álom a tam, — hogy meghal az a fia tál ember, aki itt imádkozik a szomszéd celláiban.” Egy szót sem válaszolt megindult és átment az én emberemhez. “Te — kérdezte csendesen. — igaz, hogy én vagyok halálodnak az oka?” “Igaz — hangzott a csen des válasz. — Ha nem ismertelek volna soha, akkor nem is kerülök ide.” Több beszédre már nem voll idő. “Tiszteletes ur — mondotta a halálraítélt — az az utol só kérésem, hogy az utón . . az utolsó utamon, hadd fogjam a kezét.” Megfogta a kezemet és igy indult el a nagy útra. Má: nem félt. Azt mondotta, tud ja, Ibogy ez a földi halál Csal kapu lesz számára. Együtt mentünk le a végtelen hosz szunak tetsző lépcsőkön, : fegyveres őrök között. Az ud vart sápadt arannyal vont: be a gyenge téli napfény. A fiatal férfi felnézett a bitó Kinn már este volt, a cellában csak egy 'gyér-fényű villanykörte égett. A fiatal férfi hellyel kínált cellájában. Ott ültem vele szemben. Az arcán mintha nyoma sem lett volna a bűnnek, amiért most felelnie kell. Arra kértem, hogy beszéljen életéről. Miként került ide? A fiatalember elkomorodott. Nehezen indult meg a szava. De ahogy belejött a beszédbe, nemcsak az életét, szenvedéseit, csalódásait, vétkeit mondotta el. Vitára kelt társadalommal. Nem tartotta teljesen bűnösnek magát. Sok minden kellett ahhoz, hogy idejusson. Sohasem volt boldog fiatalsága. Nagyon szerette édesanyját, de korán el kellett szakadni tőle. Aztán jött a háború. Kinn volt a fronton. Éls az anyját, akihez annyira vágyódott, csak egyszer csókolhatta meg. Az ablakon keresztül, amikor átvonult a szülőfaluján. Lassan párbeszéd lett a vallomásból. Drámai párbeszéd, amelyben sorra került életének minden problémája. Én kérdeztem, ő felelt. És ahogy múltak az órák, egyre na gyobb megdöbben téssel tapasztaltam, hogy ez a fiatal lélek, aki borzalmas bűnnel szennyezte be magát, rosszra siklott életének emlékeit csal: mint vastag burkot hordja lelkén. A burok alatt ott éltek benne a tiszta emlékek. Anyja csókjának melegsége. Apjának kedves, mélyzengésü szava. A gyermekkor tempóimban töltött, zsoltártének- 1Ő vasárnapjai. Az idő már éjfél felé járt és ez a fiatal halálraitéU mintha valami különös mámorba szédült volna. Boldog volt, hogy régi tiszta életéről beszélhetett. Lázasan idézte szememre. Reggel hét órakoi ismét bementem a fegyházba Amikor arra a folyosóra ér bem, ahol a cellája volt, kalapácsütés zaját hallottam. ö is kint állt társaival a folyosón. Ekkor szedték le kezéről, lábáról a bilincseket Micsoda rettenetes kép volt ez! Áz -első pillanatban nem vett észre. És én újra hallót tam a hangját. Az Istenéhe? forduló, karácsonyi dalt ének lő fiatal lélek mintha elszállt volna belőle. Mintha ez az ember más lett volna, nem az akivel éjfélig együtt virrasztottam. Hetyke volt, fölényes Cinikus hangon biztatta tár sait, hogy ne féljenek a haláltól. De szava egyszerre a torkán akadt, amikor meglátott a folyosó vasajtajánál. Egv másodpercig szembe nézet! velem, aztán lehajtotta a fe jót és szó nélkül bement a cellájába. Bent a vállára tettem a ke zemet. “Az éjszaka maga már el szakadt ettől a világtól” — mondottam neki. “Igen — suttogta. — Való ban elszakadtam, de csak égj pillanatra feledkeztem meg erről, tiszteletes ur. Bátorita ni akartam őket . . .” “Most azt a világot kel megkeresnünk, ahová nemso kára elindul.” Imádkozni kezdtünk. A másik cellában ott volt az az ember, aki ezt a fiata' férfit a bűn útjára vitte. Ez az ember nem sok szándékot mutatott a megbánásra. Nagy hangja áthallatszott mihozzánk is. Bementem a cellájába. Meglepődött. Felállt. Mit akarok én nála? “Maga az oka — mondotfára, amelytől csak néhánj lépés választotta el, áztál gyorsan lehajolt, megcsókol ta a kezemet és csak ennyit mondott; “Tiszteletes ur. Az utolsó szó, amit ki akarok ejteni : számon, ez az egyetlen szó; Édesanyám!” MORUS TAMÁS HUMORA Morus Szent Tamás, a vértanuságot szenvedett angol lord-kancellár, mély hite mellett egészséges humorral is rendelkezett. Egyik ifjúkori latin versében szellemesen gúnyolja ki a csillagjóslásnak korábban divatozó áltudományát: — Égnek látnoka, im mindent feltárnak előtted. Múltakat és a jövőt, váteszi csillagaid. S nincs egy csillag mégse, mely arra intene téged. Hitvestársad mily csalfa, kacér feleség. * Már kegyvesztetté lett az anglikánná vált királyi udvarban, VIII. Henrik megfosztotta lordkancellári tisztségétől, midőn egy régi adósával találkozva, kérte ettől a kölcsön adott összeget. Az adós fizetség helyett azt a jó sanácsot adta Morusnak, hogy ‘memento morieris!”, azaz: Tondolj arra, hogy meg fogsz áalni! Morus Tamás egy szellemes szójátékkal válaszolt: Memento Mori aeris!” (Gondolj Morus pénzére.) * Még a vérpadon sem hagyta el humora. Mikor a bárd alá hajtotta fejét, gondosan ápolt, hosszú szakállát oldalt tolta, mondván: “A szakállam igazán ártatlan!” Pünkösd után 11-ik vasárnap EVANGÉLIUM Szent Máté 18, 23—35. Az időben mondá Jézus e példabeszédet: Hasonló a mennyeknek országa egy királyemberhez, aki számot akar vetni szolgáival. Éls mikor elkezdte a számvetést, eléje viteték egy, aki neki tízezer talentummal tartozott. Mivel pedig nem volt honnan megfizetnie, parancsold ura, hogy eladatván ő és felesége, fiai és minden vagyona, úgy fizessen meg. Leborulván pedig a szolga, kéré őt, mondván: Légy béketüréssel hozzám s mindent megfizetek tenéked. Könyörülvén tehát az ur azon a szolgán, elboesátá őt és az adósságot elengedé neki. Kimenvén pedig a szolga, talála egyet a szolgatársai közül, aki száz pénzzel tartozik neki vala és megfogván, fojtogatá őt, mondván: Fizesd meg, amivel tartozol. S leborulván szolgatársa elé, kéré őt, mondván: Légy oéketüréssel hozzám s megfizetek neked mindent... Amaz pedig nem akarta, hanem elmenvén, a tömlőébe veté őt, amig nem fizeté az adósságot. Látván pedig szolgatársai a történteket, nagyon el szomorodának és elmenvén, elbeszélők uruknak azokat, ami történt vala. Akkor előhivá őt ura s mondá neki: Álnok szolga, minden adósságodat elengedtem neked, mivelhogy kértél engemet... Vájjon nem kellett volna-e Jézus és a királyember íeked is könyörülnöd szolgatársadon, a mint én köiyörültem rajtad? És megharagudván ura, átadá ütet a poroszlóknak, mig le nem fizeti minden adósságát. így cselekszik az én mennyei Atyám is veletek, ha meg nem bocsátótok, kiki az ő atyafiának, szivetekből. SZENTBESZÉD Az idősebbek megbecsülése a legszebb emberi gondolat és kötelesség, mely sajnos ma nagyon is kezd veszendőbe menni, mert az emberek nem igen akarják figyelembe venni a szentirás ezen szavait: “Az ősz fő előtt kelj fel és az öreget tiszteld meg.” Azt mondja az isteni parancs: “tiszteljed” vagyis ha a szülők beszélnek, a gyermek hallgasson. Valaha ez magától értetődő volt minden családban. Ma a gyermek vitatkozik a szüleivel, jobban tud mindent és okosabbnak tartja magát. “Tiszteljed” jelenti azt, hogy nem szabad szüleinket bántalmazni. Az ószövetségi szentirás azt mondja: “Aki atyját vagy anyját megüti, haljon meg.” Ugyancsak az ószövetségi szentirásban van mondva: “Hollók vájják ki és sasfiókok falják fel azt a szemet, amely megveti atyját és ferdén néz anyjára (Préd. 30. 17.) “Tettel és szóval és minden türelemmel tiszteld atyádat” mondja a szentirás. Vagyis támogassuk szüleinket betegségökben, ha szükséget szenvednek, anyagilag. Jusson eszünkbe az, hogy soha se nőttünk volna fel, ha szüléink nem gyámolítottak volna minket. Aggódó virrasztással ültek betegágyunk mellett. Ne feledjük el azt a sok munkában eltöltött napot, mellyel véres verítékkel keresték meg a mindennapi kenyeret. Ne feledjük el azt a szorgos gondoskodást, aggódást, álmatlan éjszakákat, melyeket szüléink a mi jóvoltunkért tettek és átéltek. A szülők iránt érzett szeretett)ől és tiszteletből soha se szabad kinőni. BONN. — Volt hadifoglyok gyűlésén Adenauer kancellár közölte, hogy újra kérte Kruscsevet, bocsássa haza a még mindig Szibériában levő német hadifoglyokat. RÓMA. — Háziasszonyok öregségi biztosítását kezdeményezi egy törvényjavaslat. Eszerint a 60-ik évüket betöltött háziasszonyok részére nyugdijat, rokkantság esetére járulékot kell biztosítani.
