A Jó Pásztor, 1961. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)
1961-05-19 / 20. szám
z. OLDAL a jo pásztor A JO PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22od STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefons CHerry 1-siOS ELŐFIZETÉSI PiJAK: évre________________$6.00 Hl /évre ___$3.50 SUBSCRIPTION RATES: One Year----------------------$6.00 Half Year______________$3.50 Second Class Postage Paid at Cleveland, Ohio A LEGMAGÁSABBRENDÜEK tk.. , , Egyszer volt, nem is régen volt, a nemet nácik voltak a legmagasabbrendü emberek e földön. “Holnap miénk az egész világ!” — énekelték orditva Hitler fanatikusai. Most Kruscsev hirdeti, hogy a kommunizmus a legjobb állami társadalmi, gazdasági rend s ezért a kommunizmusé a jövő, a kommunistáké lesz az egész világ. Bizonyitéka a kommunista rendszer felsőbbségének a sputnik és Gagarin. Az ellenbizonyiték pedig, amely üres frázissá degradálja ezt a nagyhangú kinyilatkoztatást, ez: A rakéta, amely nehéz tárgyaknak nagy magasságba való kiröppentését lehetővé teszi, Hitler idejében Németországban született meg. Minden mai rakéta ősapja a V-2, amellyel Hitler Angliát bombázta a világháború végső szakában. A V-2 rakétát a német tudósok Peenemünde szigeten levő kísérleti állomásukon egyre megjavították s Hitler abban reménykedett, hogy egy napon tökéletesített V-2-vel atombombát szórhat nemcsak Angliára, hanem a messzi Amerikára is és akkor — “Miénk az egész világ!” Egy rendszernek vagy egy nemzetnek a többiekkel szemben való fölényét nem bizonyltja egy bizonyos téren elért nagy eredmény. A nagy eredmények titka egyszerűen az, hogy arra összpontosítottak több figyelmet, több pénzt, több munkát. Amerika politikai és tudományos körökben elhangzottak oly nézetek is, hogy nem kell törődni a szovjet űrhajózási rekordteljesitményeivel, hanem ettől függetlenül kell, főleg tudományos ismereteink bővítésére, űrhajózási programokat végrehajtani. Sajnos, propaganda-szempontok szinte kényszerítenek bennünket arra, hogy versenyre keljünk a szovjettel minden téren, ahol ők eíőremerészkednek és sikereket érnek el. DIKTÁTOROK SZÍNVÁLTOZÁSAI Castro, a kubai kommunista diktátor, és Trujillo, a dominikai antikommunista diktátor szent szövetségre léptek. Egyezséget kötöttek; mely szerint sem propagandával, sem fegyverrel nem bántják egymást ezentúl. Ez a meg-nem-támadási egyezmény emlékeztet a Hitler-Sztalin paktumra és uj bizonysága annak, hogy diktátorok csak szinben különböznek, de nagyon megértők tudnak lenni egymással szemben — egyideig. HOL A BOLDOGSÁG MOSTANÁBAN? Boldogok azok, akiknek nincsen autójuk. Mert . . . Tessék olvasni, mit olvastunk az Ország-Világ cimü budapesti képes hetilapban: Talpraesett választ adott a párisi Renault-gyár igazgatójának a gyárba ellátogató bolgár küldöttség vezetője. A gyár megtekintése után az igazgató megmutatta a küldöttségnek a munkások utcán parkoló autóit, majd a vendégeknek szóló előzékenységből hozzátette: “Az önök rendszere a mienkhez képest talán jobb ...” A bolgár vezető közbeszólt: “Valóban az, a mi gyárainkban az autó az igazgatóé, a gyár viszont a munkásoké.” •-t Ezt olvastuk az Ország-Világban és elgondolkoztunk. Csakugyan, nincs nagyobb boldogság, mint a kommunista állami gyárban dolgozó munkásé. Mert övé a gyár: “Tiéd a gyár, magadnak dolgozol”. És munkádért éhbért kapsz. Mi ez? Bolond világban bolond beszéd. A munkásoké a gyár és éhbért fizetnek maguknak. Ha eszük volna — és ha a kádárjánosok megengednék — igazgatói fizetést adnának maguknak és ráadásul prémium vagy bonusz címén autót. A RAKÉTAVERSENGÉS SZÁMLÁJA WASHINGTON. — Elállt a szenátus katonai bizottsága tagjainak lélekzete, amikor hallották, hogy mennyibe kerül egy-egy rakéta kilövése. Egy Minuteman rakéta, ha a földalatti búvóhelyről lövik ki, 3.2 millió dollárba kerül; ha vonatról lövik ki, 5 millió dollár egy lövés. Az atomhajtásos tengeralattjárók mindegyikén 16 Polaris rakéta van; egy-egynek kilövésével 9.7 millió dollár repül ki. Alan Shepard Jr.. az első amerikai légüruías családja a TV-n keresztül figyelte a történelmi eseményt. A képen 13 éves Laura leánya (bal), felesége (jobb közép), a 10 éves Juliana (jobb) és Alice Williams! Mrs. Shepard unokahuga. látható. A ZÖLDFA UTOLSÓ NAPJAI Abban a városban, ahol én gyerekeskedtem, a piac kellős közepén egy sárgára meszelt, ódon épület terpeszkedett. Öblös kapuja éjjelnappal tárva, az udvara meg akkora, hogy elfért volna benne egy országos vásár. A legenda szerint, — melyik vén háznak nincs legendája? — a sárga ház volt a legrégibb, a legelső ház a városban. Legelőször is — valami háromszáz esztendő előtt, amikor még kurucvilág volt, a sárga házat építették föl a későbben keletkező városkából. Egy bizonyos Kállay Mihály nevű kuruckapitány építette magának ezt a korcsmát a pusztaságra, mert a felesége olyan természetű aszszony volt, hogy nem igen tűrte meg a kurucos mulatságokat a házánál. A derék Kállay Mihály épített magának külön korcsmát, ahol a vitézeivel, cimboráival tanyázott. Itt szólhatott a muzsika éjjel-nappal, — és aztán háromszáz esztendeig nem hallgatott el. Mert megmaradt korcsmának a ház, és lassan város keletkezett körülötte. A Kállayak családi levéltárában van az az okmány, amely a famíliának biztosítja örökre a korcsma tulajdonát. Itt mulattak, dáridóztak a jó urak, néha bérlőt is állítottak bele, — de hát akkor is a Kállayak mulattak mindig a Zöldfában. (A macska tudja jobban, miért hívták 3'ildfának, amikor egyetlen fa nem volt a környékén,) A tulajdonosok | nem építettek a korcsmán — nem templom az, hogy reparációra legyen szüksége, bár elsüllyedt volna mindenestől néhanapján, — de a vén falak vitézül kitartottak. A régi tisztujitási ostromoknak — amikor az ellenpárt régi virtus szerint megrohanta — oda se néztek az öles falak. A tükröt, képeket levehették a mulatók, de a falakról leg följebb a vakolat mállóit le a fokosütések alatt. Állott a Zöldfa, mintha azt várta volna, hogy a legutolsó korhely is meghaljon a vármegyében. Háromszáz esztendeig hiába várta. Volt ennek a régi fogadónak egy nevezetes tulajdonsága. Mintha akkor is muzsikáltak volna benne, amikor nem muzsikáltak. Ha egyetlen cigány se tanyázott a fogadóban, akkor is halk cimbalomszó hallatszott azi ivóban. Olyan halk, csendes hurpengetés, mint amikor valamelyik vén cigány csak úgy a maga mulattatására ütögeti a húrokat. Némelyek még a nóta melódiáját is tisztán hallották . . . Pengett, pengett a láthatatlan cimbalom s soha nem lehetett megtudni, honban erednek a hangok és a rejtélyes zenészt a legszorgosabb kutatás mellett sem lehetett möltalálni, pedig sokszor keresztül-kasul kutatták érte a fogadót. Bérlők a vállukat vonogatták: — Ki tudná azt, hogy honnan ered a. cimbalomszó? Ha igaz, kétszáz esztendővel ezelőtt valamelyik uraság befalaztatta itt a cigányt. Az muzsikál unalmában. Az efféle történetnek csak az adott hitelt, akinek éppen kedve volt hozzá. Hiimmögtek a kételkedő, csóválgatták a fejüket, de hát a cimbalomszó mégis csak megpendült valahol, valamerre, ha az ivóra, fogadóra csendesség ereszkedett. Pengett, pengett és aki hallotta a cimbalompengést, elmondta, hogy soha szebb muzsikát nem hallott. A másvilági cigány mindenkinek eltalálta a kedves nótáját. Ez volt a Zöldfa speciális nevezetessége azokon a horpadásokon, lyukakon, krétával írott ákom-bámokon kívül, amelyek az ivó falát díszítették ; mindegyik történelmi emlék. A nagyerejü Bihari András- tátongó mély lyukat ütött öklével a falba haragjában, porzott a vakolat, a téglák megmozdultak, csoda, hogy a fal el nem dőlt. Máshol a jeles pisztolylövő Pazonyi Elek lövöldözött belé a fa Írd szegezett kátryalapokba és a krétairások többnyire a hősiesség megörökítései. Eöljegyeztetett, hogy Gaál de Dálnok egy hordó bort ivott meg ülőhelyében. De ott van fölróva az ajtó mellett a hires mulató. Józsa Gyurinak is az emléke. Valahányszor a hires nagyűr a Zöldfába tette a lábát, a korcsmáros bicskájával vágott az ajtófélfába, megegyezés szerint minden rovás ezer pengőt számított a fölszámolásnál. És nem csekély a rovások száma. Abban az időben, amely időre én emlékezem, a tulvilági cigány többször jutott szóhoz a Zöldfában, mint az eleven cigány. Uj fogadók uj korcsmák kerekedtek, az ivóban parasztok pálinkáztak, Rózsáné. — ez volt éppen a bérlő neve — hiába sütögette göndörre szép fényes fekete haját. A Zöldfát elmuzsikálta volna egészen, ha ,egy viharos, szeles éjszakán nem zörgetik a vasrácsos ablakot. A piac felől zörögtek, Rózsáné sokára ébredt, akkor is kelletlenül ment az ablakhoz. Korhelykedő cigányokra gondolt, akik borközi állásban szerették fölkeresni befalazott társukat. Odakiinn egy sárgakabátos, hosszú termetű úriember állott. A csárdásné ajtót nyit előtte, jár kedvében, körülötte, de az idegen úriember nem szól semmit, csak letelepedik az ivó sarkában és füléhez emelve kezét, hallgatózott az éjszaka csöndjében. A túl világi cimbalmos, — akinek valódi létezését valamely rejtélyes visszhangban állapították meg későbben a hozzáértők, amely visszhang a kagyló örökös bugásának felelne meg, — éppen akkor kezdte meg művészi játékát valahol a bolthajtásos falak alatt. Az idegen ur, miután egy darabig hallgatózott, százforintos bankjegyet tett az asztalra és eltávozott. Rózsáné csalódottan zárta be utána a kaput, — na, legalább egy tükröt bevert volna a pénzéért az idegen! De mit ér az PÜNKÖSD Irta: DURA MÁTÉ S a tanítványok összegyűlve. Szomorkodának szerfelett: Eltűnt közülök s vissza sem tér Az összetartó szeretet? A mester, ki szókban, tettekben Eddig vezérelt mindenütt: Egyszerre csak a sírba roskad S többé nem is leszen velünk? De gyorsabban, mint röpke villám Ahogy a légen rohan át: Tanai törnek leikeikbe — Majd mintha szavát hallanák. Megszállva az ő ihletétől, A tetteit is hirdetik S rajtuk még a halál se győzhet. Oly lelkes, erős mindenki! Beteljesül a szó, Ígéret, Az eszme fényes testet Ölt, Virulni és világosodni Kezd a kopár, éj szürke föld. Az éltető erő, a lélek, A nagy, szent emberszeretet A mester üdvös tanaiban Megváltja az embereket. És, Pünkösd, ünneped minékünk A megjobbulás ünnepe, Mig azt is jelzi, hogy velünk van Az Isten áldó szelleme: Hirdeti, hogy az igaz eszme Örök időkre megmarad S úgy ég, ragyog egész világon. Mint bolygói között a Nap, A Lánchíd fogatlan oroszlánja Iskolában mondta el valamikor a tanító bácsi, elmesélték nagyapáink és Tóth Béla “Magyar anekdotakincsében” is olvasható a lánchíd! oroszlánok következő legendája: “Mikor a Lánchíd négy sarkára odatették a négy hatalmas kőoroszlánt, Pest és Buda csodájára járt a gyönyörűen faragott képnek és azt mondta: “No, ezeknél nincs szebb szobor Magyarországon!” A magasztaló sokaság között azonban felrúgja papucsát egy vargainas: “Hahó, nem érnek ezek az oroszlánok annyit sem, mint a macska, mert nincs nyelvük!” Hát szent igaz, amit a vargainas kurjongatott. Az oroszlánoknak csakugyan nincs nyelvük. A szobrász elfelejtett nekik nyelvet faragni. Kacagással volt teli a város. No, még ilyet nem pipált Európa! És a szegény szobrász, ki abban a rettentő feledékenységben leiedzett, úgy elröstelte a dolgot, hogy ,beleugrott a Lánchidról a Dunába. Ő volt a hidavató, a Lánchíd első öngyilkosa.” Eddig a legenda, amelyhez még hozzáteendő, hogy később még a csufolódó fiatalember nevét is feljegyezték, Frick Jakabnak hivták és 1897-ben halt meg Székesfehérváron. Ez a legenda járta az országot, szállt nemzedékről nemzedékre egy évszázadig. Mig azután most Soós Gyula müvésztörténész — évekig tartó gondos nyomozással — megállapította, hogy a legendából nem sok igaz. Mindössze az inasgyerek felkiáltása valóság, viszont tény az, hogy a szobrász nem lett öngyilkos, sőt bosszantóival fogadást kötött 500 forintban, hogy hasonló, pihenő helyzetben az élő oroszlánnak sem látható a nyelve. A fogadást egy cirkusz oroszlánjának bemutatásával nyerte meg és az összeget jótékony célra adta. A művész: Marschalkó József szobrász volt. A pesti hidfő jobboldali szobrának talapzatán olvasható a neve. 1819-ben született Lőcsén, és 25 esztendővel a hidavatás után, 1877-ben halt meg Pesten. Soós Gyula kutatásai szerint egyike volt a 19. századi magyar diszitőszobrászok legjobbjainak. Az oroszlánokra kapott megbizás előtt már különböző munkákat készített és valamennyivel szép sikere volt. . Ilyenek például debreceni szobrai, amelyek a színház homlokzatát díszítették. Mint diszitőszobrász, részt vett a Tudományos Akadémia előcsarnokának, lépcsőházának és dísztermének szobrászi diszitőmunkáiban. Egyik legértékesebb müve: Kazinczy mellszobra, amelyet Ferenczy István kezdett el, de halála miatt nem tudta befejezni, és Marschalkó Józsefre bizták a szobor befejezését. A szobor ma a széphalmi Kazinczy Emlékmúzeumban van, mig az Akadémia üléstermében Ferenczy eredeti Kazinczy-szobrának másodpéldányát találjuk. MOSZKVA. — Miután a szovjet kormány és a kommunista párt hivatalosan elismerte művészetnek a jazz muzsikát, a Szovjet Kultúra cimü lap megmagyarázza a népnek, hogy ez az elismerés nem jelent behódolást a beteges nyugati kultúrának.. Ugyanis Oroszországban a jazz zenét megtisztították a beteges nyugateurópai és amerikai elemektől. Oroszországban a jazz nem a kapitalista befolyást, hanem a nép lelkét sugározza. ilyen mulatság? Semmit, egészen semmit. Az idegen eljött másnap, harmadnap. Akkorra már kiderült róla, hogy senki más, mint egy angol lord, aki Angliában hallott magyar barátaitól a különös visszhangról, amely a régi fogadóban vagyon. Eljött megnézni, saját fülével meghallgatni a dolgot. És mert sehogy sem tudott a másvilági cimbalomszónak nyitjára jönni, naprólnapra szenvedélyesebb hallgatója lett a másvilági cigánynak. Nem ivott, nem mulatott, csak a cimbalompengést hallgatta. A városkában természetesen hamarosan hire támadt a különös angolnak. Mindennap száz pengővel honorálta Rózsánét a műélvezetért, amelyet a másvilági cigány szerzett neki. A jó asszony nem győzött eleget csodálkozni, hogy az angol nem kíván eleven cigányt a pénzéért. A Zöldfa elhagyott ivója lassan-lassan ismét fölkapott helye lett a városi korhelyeknek. Eleinte csak az angolt bámulták, de későbben megunták a száraz bámulást, a Zöldfában fölcsapott a régi mulatságok, dáridók csatazaja. Húzta a cigány, mintha ismét fénykorát élné a Zöldfa. Repültek a palackok, törtek a tükrök. Az ango 1 idegesen nézte a körülötte folyó dinom dánomot, — Hogy ez a fogadó? — kérdezte egyszer rosszkedvében. Megmondták neki az árát és az angol megvette a Zöldfát. Lord Jersey, — ha jól emlékszem, ez volt a neve, — ezentúl egyedül ülhetett a Zöldfában. Senki sem zavarta. Az örökké nyitott kapukat bezárták, korcsmazaj többé nem hallatszott, bort nem mértek az épületben, csend lett, örökös csend. És a nagy csöndességben elhallgatott a másvilági cigány. Amikor már nem volt többé korcsma a Zöldfa, a cigány megszökött belőle. Az angol hiába leste a cimbalomszót. A cimbalmos végképpen elhallgatott. Többé nem szólalt meg. Lord Jersey nem nyugodott bele a dologba. Keresni kezdte a megszökött cigányt. A falakat egyenkint lebontatta. A cigánynak sehol hirehamva. Egymásután hullottak le a Zöldfa falai. Az angol ott állott és nézte a romokat. Amikor az utolsó fal dőlt el, a romok közül egy régi-régi cimbalom maradványai kerültek elő. A hurok rozsdásak, képeitek rajta. Ezt a cimbalmot aztán elvitte az angol. De a Zöldfának ezzel örökre vége lett. A _ 53 Irta: KRÚDY GYULA
