A Jó Pásztor, 1961. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-13 / 2. szám

2. OLDAL A Jó PÁSZTOR A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD) _________Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Üserkesztoaég 's kiadóhivatal — Publication Office »73« EAST 22nd SIPPET Cl EVEL.AND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5905 El OFIZETESI így évre _________ *"<>1 évre_______ ;a:c: ___$b.0U _ 83.50 SUBSCRIPTION RATES: One Year_______________$6.00 Half Year ..____ SH.ftu Second Class Postage Paid at Cleveland, Ohio NÉPSZAVAZÁS AZ ALGÉRIAI BÉKÉÉRT , Franciaországban és Algériában De Gaulle elnök rendeletére népszavazás volt s itt is, ott is a szavazók többsége De Gaulle béketerve mellett szavazott, amely fokozatos és feltételes függetlenséget biztositana a tar­tomány francia, arab, berber és más népeinek. De — Algéria tiz milliónyi népe közül csak egy­millió szavazott. És — az algériai franciák, mint kerü­­letenkint a szavazás titkossága ellenére is megállapít­ható volt, De Gaulle terve ellen szavazott; ők rendü­letlenül kitaranak elvük és álmuk mellett, hogy Al­géria francia terület és az kell, hogy maradjon. A felkelők mindent elkövettek, hogy a népet a sza­vazásban való részvételtől elriasszák, torkok átvágásá­val fenyegetőztek. Sokhelyütt erőszakkal igyekeztek a szavazást megakadályozni, a háromnapos szavazási időszakban legalább 36 áldozatot számláltak. De Gaulle megkapta a szavazatot, amit kért, de a békét, amit remél, nem kapta meg. A felkelők, aki­ket afrikai mohamedán és néger kormányok, a szovjet és a kinai kommunisták a végsőkig való harcra biztat­nak, nem veszik tudomásul a népszavazás eredményét. Mindenesetre De Gaulle kezét erősítette a szavazás. Számológép segítségével végrehajtott oktató berendezést mutat be Debby Johnson New Yorkban. A berendezést a System Development Corp. készítette Santa Monica. Californiában. ÁRVA PANDÚR AZ UJ TELEFONSZÁMOK Az Ohio Bell telefontársaság, — amint jelentettük — fokozatosan átállítja az eddig részben betűszámmal ellátott hivókészülékéket teljes számsorra. Rövidesen tehát eltűnnek a tárcsáról a betűk és a telefonálónak csak számokat kell tárcsáznia. A nagyobb városokban hét számot, a kisebbekben hatot, vagy annál is keve­sebbet. Az uj rendszer tulajdonképpen nem is uj. Mert a nagy európai városok, — amelyek jó darabig szintén ilyen kombinált tárcsával szerelték fel telefonjaikat, — már régebben áttértek a teljes számrendszerre. Az ottani tapasztalatok bebizonyították, hogy ez a fajta hivási módszer sokkal gyorsabb és a tévedéseknek ke­vesebb lehetőségük van. Az Egyesült Államokban és Kanadában, ahol ez a rendszer ma még él, igen sokan tévesztették össze a nullát az “O” betűvel. Ez felesleges kapcsolási zavaro­kat okozott. Másrészt a hálózat bővülésével nincs ele­gendő betű az ábécében ahhoz, hogy a két első belül állandóan variálhassák. A számsor viszont végtelen. Végül — és nem utolsó sorban — a számokat csoporto­sítva könnyebb megjegyezni, mig a betűket sokszor félreértik a partnerek. Mindezek figyelembevételével készül az uj rendszer, amely tehát részben az előfize­tők, részben a társaság előnyére válik majd. Van azonban egy pont, ahol a problémát magunk­nak kell megoldanunk. És ez a feleslegesen hosszú be­szélgetés kérdése. New Yorkban például az automata készülékeken három perc után kikapcsolnak. Ha a hi­vó tovább akar beszélni, újabb pénzdarabot kell a ké­szülékbe bedobni. Ezt a rendszert nem helyeseljük. Három perc gyakran túl rövid idő ahhoz, hogy fontos problémákat megtárgyaljunk. De három óra már egy kicsit túl hosz­­szu. A középutat, hogy a beszélő felek is “jóllakjanak” és a békesség is megmaradjon, nekünk magunknak kell megtalálni. A SAJTÓKONFERENCIA Az Egyesült Államok elnöki tisztét, a világ egyik legfontosabb hivatalát, mély tisztelet és megbecsülés övezi.A demokrácia szellemének megfelelően azonban, az elnöki sajtókonferenciák ezt nem igen tükrözik visz­­sza. Az újságírók az elnökhöz olyan kérdéseket tesznek fel, amelyeket mint privát személyek soha nem bátor­kodnának az elnöknek, mint magánszemélynek, felten­ni. Az ujságirók “mentsége” az, hogy ők az indiszkrét kérdéseket nem a saját nevükben, hanem a “közvéle­mény” nevében teszik fel. Az igazság nincs is távol a valóságtól, hogy a “köz­véleményt”, vagyis az olvasóközönséget gyakran az elnök személyi és családi ügyei jobban érdeklik, mint a száraz politikai vagy gazdasági események. Jellem­ző erre a legutóbbi kedves kis történet is, amely az újságok hasábjain szinte a háttérbe szorították, Ken­nedy megválasztott elnök mondanivalóját. John F. Kennedy, a megválasztott elnök, szokásá­hoz hi ven, egyik sajtókonferenciáját Palm Beach-i ott­honának kertjében tartotta meg az esti órákban, ami­kor a kertbe kitopogott, hálóingben és édesanyja ma-A Bakonyalján nóta hor­dozta annak idején Környe Gábor pandurkáplár nevét. Magas növésű, vállas volt. Patkós csizmái alatt a ka­vics is szétroppant. A har­­minefontos duplacsövű pus­kával C3ak olyan könnyedén bánt, mint gyerkőc a ludtoll­­sippal. Szürke szemeinek fe­nyegető pillantását, sebíorra­­dásos arcának szigorúságát kevés ember állta ki. Ágrul szakadt szegény le­gény volt. Apai intő szót so­hase hallott; anyai becézge­­tésből is kicsi rész jutott neki. Úgy növekedett föl, mint az erdei fa: senki sem nevelte nyesegette. Pöndölyös gyerek korában már a legelőre ke­rült a mernyei határba a gu­lya mellé. Legénysorba verőd­vén, birkát legeltetett a so­mogyi vágásokban. Bizony el­szokik ilyen puszta életben az ember a sok beszédtől. Ebben az állapotban az ara­­tógárda Verájának szivével boronálta össze az ördög a Környe Gábor szerelmes szán­dékait. Azért az ördög, mert ez a szerelmes história nem egy nehéz órát okozott a le­génynek. Már annyiban volt a mátkájával, hogy a kisasz­­szonynapi búcsún egy akarat­tal menyasszonyládát is válo­gatnak, de meg a selyemro j­­tos menyecskekendöt is meg­veszik. Pipi-pirosat, bokorvi­rágosat. Azonban hiába keres­te Gábor a búcsún Veráékát. Pedig jó egynéhányszor vé­gigszemlélte a ponyvasátra­kat. Megzavarta ez a dolog egy kevéssé a legényke fejét. Az egyik deszkabódéban italt mértek, meg muzsikál­tak. Éppen a vásárhelyi csöndbiztos kalamájkáját du­dálta a vak dudás. Öt-hat so­mogyi kanászlegény meg rak­ta a nótára a tempót. Azon vette észre magát Gábor, hogy hát ö előtte is piroslik a bics­kanyitó lé a gunárnyaku üvegben. A kanászok persze görbe szemmel passogtak a j u­­hászra. Kanász a juhászt soh­­se állhatta; viszontag juhász is akkor lásson kanászt, mi­kor a háta közepét. Már csak azért is, mert a kanász fején peremes kalap vagyon; mire Irta: BAKONYI MIHÁLY nézvést az ihász aszonta, hogy ez a kalap kalapnak süveg­­formájú, — süvegnek meg mégis inkább kalap. Más szó­val se süveg, se kalap. A ka­nász meg azt tartja, hogy a ' juhász fejéről untalant béget j a birka. Vagyis hogy a ju­hásznak a veszprémi gubás ' készítette bagósüvegje birká­ból való. A hullott juhot is az­zal csúfolja a kanász, hogy: sohse busulj, úgyis a gazdád kobakjára kerülsz! Gábor kevés ügyet vetett a disznóbőrtarisznyás koca­bojtárokra. Vera jutott eszé­­me; erre aztán úgy elszon­tyolodott, hogy illedelmes hangon eldallozta a bubána­­tát: Az én sírom nincs már messze,, Sej, nincs, aki fölkeresse! Nem lesz annak járott útja. Szél befújja, Hervadt levél elbontja... A kanászok összenéztek; aztán akiben leghamarabb fölforrott a kurázsi, fölborí­totta az ihászlegény italát. Ez persze megiegyintette ötét egy kevesség a balaskájával. Efajta legyintés kemény ko­­ponyáju embernek is elég ut­­ravalóként a másvilágra. Ilyen cselekedet után rend­szerint bujkáló lesz az ember­fiából. Hanem a tisztessé­­ugy hozza magával, hogy mi­előtt utoljára lépi át az ember a vármegyéje határát, illen­dően elkövetkezzék azoktól, kik őt becsületben tartották. Legelsőbben is a rózsáját ké­réssé föl. Gábor még ezen napnak éjszakáján bekoco­gott a Veráék firhangos kis ablakán. Várták. Az első ko­cogásra kijött a leány. — Kerestelek ám a bú­csún — mondta Gábor. — Nem jó helyen kerestél, ha nem találtál — enyelgett a leány. — De bizony ne játszál, Verus! Nem érek én rá a tréfára. Nem látsz engem többet; csak azt akartam mondani utoljára, hogy egy menyasszonyládával keveseb­bet adott el a mocsonoki tis­­lér . . . — Lelkemre mondom, már gassarku cipőjében kisleánya, a 3 éves Carolina, A kis­­; leány, az ujságirók derültségére, felszólította Kenne­dy t, hogy térjen már be a házba, mert késő van. A fényképészek magnézium lámpái felvillantak és meg­örökítették ezt a nem mindennapi sajtókonferenciát. John F. Kennedy egyébként bejelentette, hogy a Fehér Házban majd jobban fognak ügyelni Carolina magatartására. SZÓ ÉS TETT A kommunistáknál szó és tett, mint olaj és viz, nem vegyülnek. Laos délkeletázsiai ország kommunis­táinak a szovjet repülőgépeken ágyukat és lőszereket szállit és ugyanakkor a kommunista világpropaganda azt óbégatja, hogy a gonosz amerikaiak katonai akció­ra készülnek Laos ellen. utón voltunk, mikor besúg­ták édesapámnak, hogy te — zabigyerek vagy! Gábor, nem is szólt, inkább hörgött: — Ha ez bűn, akkor bűnös vagyok! Nem volt ideje, hogy sokat teketóriázzon. Az agyonvert kanász lelke égette a nyomát, a leány sza­va meg elvette a józanságát. Katonának állt. Itt nem píron gatták le a származása miatt de meg Majlandig nem nyúlt el a törvény keze, hogy hur­kot vessen rá a kanász miatt. Vera hetekig siratta. Aztár elgyürüzték a leányt egy má­sik legénnyel. Menyecskefej­jel majd elfelejti a leánykori esztelenséget ... ír. * Egyszer mindennek kell hogy vége szakadjon. A kato­naéletnek is. A rezes csákó­ra is ráun az ember és szives­­örömest megcserélné kalap­pal. Nehéz a sorsa az obsitos katonának. Kivált ha kutya se várja itthon a jöttét. így aztán Gábor mint aféle ka­­pakaszakerülő ember, besze­gődött pandúrnak. A statá­riumlevél éppen ki volt szö­gezve a szentegyházajtókra, csárdák söntéseire, malmok kapujára. Mustrapandur vált Gáborból. Egyhamar káplár­nak tették. A káplár kisisten volt azon időben. Környe káp­lárról még kiváltképpen so­kat meséltek a majorokban, kocsmákban, rónák kövér le­gelőin. Nótát költöttek felő­le. Zsufa lován ültében förge­teg volt. Kakastollas pörge kalapja meg úgy illett gőgös tartásu fejére, mint kőszál­­sziklára a nyugovó bárányfel­hő. Sok-sok szép asszony csók­ja harmatozott a vaspandur bajuszán. Gazdag bécsi kupec járta sorra az urasági gulyákat. Cí­meres ökröt, göbölymarhát szemlélt a német. Jó pénzzel fizetett, hát szívesen látták A lőrintei csordából váloga­tott legtöbbet, vagy harminc darabot. Mindannyia értékes állat. Párja megéri a három százat. Az állatokat aztán haj csárok vették gond alá, hogy föltereljék Becsbe. Jó kere­set volt a hajcsárság. Különö­sen ha értette az ember a csinját-binját. Példának oká­ért, ha idején hirt adott az erdőbe, hogy mikor, merre hány állat lesz terelve. A ma­ga jussát mindig megkapta az ilyen ügyes hajcsár becsü­lettel, ha az erdei legények szerencsésen átkeltek a jó szággal a gránicon. Az ilyen kereset többet hozott a sze gény ember bugyellárisába mint tiz-tizenöt konvenciós család esztendei öszves bére. Egyik-másik faluban meg ta­_ (Folytatás a 8-ik oldalon) A JUHOK ÉS fi KUTYA BOLGÁR MESE. Egyszer a juhnyáj összebeszélt. Elvonultak gaz­dájukhoz ,a pásztorhoz és nagy bégetésbe kezdtek a kunyhója előtt. A pásztor a lármára kiment hozzájuk és megkérdezte tőlük, mi a kívánságuk. Előlépett a legidősebb kos és igy szólt: — Kedves gazdám, azért jöttünk, hogy panaszt tegyünk. — Mondjátok el a panaszotokat, majd meglátom, mit tehetek — válaszolta a pásztor. — Nem vagy igazságos, gazdám. Mi tejet adunk neked, a tejből sajtot készítesz, eladod és szép pénzt keressel ezzel. A gyapjúnkkal ruházod egész családo­dat. Sok kisbáránnyal is szaporítjuk nyájadat. Évről évre gazdagabb leszel, de ránk mégsem gondolsz. Reg­gelenként kihajtasz bennünket a mezőre és azt mon­dod: “Rajta, legeljétek a füvet!” De a kutyáddal úgy bánsz, mint a himes tojással. Reggelire vastag karéj kenyeret szelsz neki, és vacsorára sajtot is a kenyere mellé. Mivel érdemelte ki ezt a kutyád? Ad neked gyap­jút vagy tejet? Vagy bárányokat kapsz tőle? Azért jöt­tünk, hogy megmondjuk neked, ezentúl nem akarunk füvet enni. Kergesd el a kutyát és nekünk add a kenye­ret. — Rendben van, teljesítem a kéréseteket, — vála­szolta a pásztor. Elűzte a hűséges kutyát és húsz kenye­ret süttetett a juhoknak. A juhok egész álló nap iakmározták a kenyeret és nem mentek ki a legelőre. Este, amikor már álomba' merültek, hirtelen-váratlanul ott termett a farkas. Oda­­lopózott a hodályhoz és amikor észrevette, hogy nincs ott a kutya, egyszeriben átugrott a kerítésen. Az öreg kos hanyatt-homlok elrohant a pásztorhoz és felébresztette. — Gazdám — lihegte — itt a farkas! Végünk van! Hol a kutya? — Azt akartátok, hogy kergessem el a kutyát és én hallgattam rátok. — Kedves gazdám, ezentúl ne fogadd meg a mi együgyü szavunkat — kérlelte minden izében remeg­ve a kos. De a hü kutya nem hagyta el őket. A közelben vert tanyát és amikor meíjszirnatolta a farkast, rávetette' magát. Ledöntötte a földre és a gonosz állat csak nagy üggyel-bajjal tudott bemenekülni az erdőbe. Ettől a naptól fogva a juhok megbecsülték és igaz barátjuknak tekintették a kutyát. KONGÓI IEEE fi TEREMTÉSBŐL Feleséget vett magának hajdanában a Nap, elvet­te a Vizet. Rengeteg gyermekük lett. Ezek a halak, me­lyek benépesítik a tengert. Ott élnek anyjuknál. * De elöregedett a Viz és a Nap újra feleséget vett magának. Elvette a Levegőt. Rengeteg szárnyas gyer­mekük lett. Ezek a madarak, melyek benépesítették a Levegőt, mert ezek is jobban érezték magukat anyjuk­nál. De elöregedett a Levegő is és a Nap még egyszer megházasodott. Elvette a háncsszoknyás lombokkal. ékesített és virágfüzérekkel diszitett Erdőt. Újra ren­geteg gyermeke lett. De ezek is jobban szerették any­jukat és elbújtak az erdők sűrűjében. Azért élnek az őserdő árnyában ma is az állatok. Igen fájt a Napnak, hogy gyermekei mind az any­jukhoz húznak és nagyon magányosnak érezte magát. Nagyon kivánta, hogy bár szerető gyermekei lennének. Akkor meglátta az egyszerű sivatagot, és úgy megsze­rette, hogy még egyszer próbát tett. Azt is elvette fe­­feleségül, rengeteg szép sötétbőrü fia és lánya lett, és ezek végre ugyanúgy szerették őt, mint anyjukat. De védtelenek voltak kedves gyermekei, a tenger­ben élő halak, az erdőben élő vérengző tigrisek és orosz­lánok, meg leopárdok ellen, rettegtek a keselyüktől, még a sivatagban is. Akkor a Nap, haragjában hűtlen gyermekei iránt és szeretetében kedves sivatagi gyer­mekei iránt, összevonta a felhőket és azokon keresztül nagy dörgések és villámlások között éles, villogó su­garakat dobált a földre. Az aranyos napsugarak, hosz­­szu, villogó lándzsákká és nyilakká változtak. Azóta van a kongóiaknak fegyverük a ragadozó állatok ellen, de azóta bizony nagyon ritkán esik az eső, mert akkor a Nap nagy haragjában és szeretetében elpazarolta. De a kongóiak igy is boldogok és szeretettel ragaszkodnak életadó apjukhoz, a fényes és sugárzó öreg Naphoz. MADARAT TOLLÁRÓL... HAVANA. — Castro kormánya a csehszlovák szovjetköztársaság washingtoni követségét kérte fel a kubai érdekek védelmével az Egyesült Államokban. ❖ * ❖ CIUDAD TRUJILLO. — Dominika és Kuba dik­tátorai — egyik fasiszta, a másik kommunista — barát­sági megállapodást kötöttek, kötelezve magukat, hogy tartózkodni fognak ellenséges propagandától és egyet­értésben fognak eljárni közös ellenségeikkel szemben. )'a

Next

/
Oldalképek
Tartalom