A Jó Pásztor, 1961. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)
1961-06-02 / 22. szám
SZÉP ILONKA SZERENCSÉJE Irta: TÖLGYEST MIHÁLY György most már tudta, hogy lelenc, de azért szebbnek találta, mint valaha, sőt valami uriasat fedezett fel vonásaiban. Talán egy előkelő hölgynek gyermeke, kinek nagy oka volt túladni rajta. De vájjon tehet erről a szegény leány? A beszélgetés kissé nehezebben indult ma, mert György el volt fogódva. Ezt csakhamar leküzdve, egy kötés gyöngyvirágot adott neki. — Ezt neked hoztam Lidi, — mondotta. A leány mindennek, ami természet, kedvelője lévén, örvendve kapott a bokréta után: — Jaj, feeszép, — kiáltott örvendve s mohón szívta magába az illatot. — Édes Lidikéin, — szólalt meg György, — nem lennél te az én gyöngyvirágom? — Hogy lehet az? — felelte a leány naivul. — Én Lidi vagyok és nem lehetek gyöngyvirág. — Hát tudod, édes Lidikém, — kezdte magyarázni György, — akit szeretünk, arról mondani szoktuk, hogy gyöngyvirágom, rózsaszálam, violám és így tovább. Lásd, én szeretlek téged. Lidit hiába mondta naivnak az erdőőr, mert bizony alighanem megértette György szavait s elpirulva lesütötte szemeit. György megragadta kezét: — Vájjon te is tudnál-e szeretni? —kérdezte epedő vágyódással. Lidi nem emelte fel szemeit, György kezének deleje, hangjának sajátságos remegése, a szeméből kiömlő láng, észrevehető változást idézett elő benne. Az ő szivében is megmozdult valami, ami gyorsabban mozgásba hozta vérét és megdobbantotta keblét. — Nem felelsz Lidiké? — kérdezte György, szinte szomorúan. A leány erre felugrott s elfutott. Dobos János éppen jött. —No, no, hova futsz lányom? Jer csak vissza szépen. ................... Megfogta a lány kezét s visszavezette őt Györgyhöz, ki szomorúan ült a lócán. — Csak nem György elől futsz? Tán csak nem mondott valami rosszat? — Azt mondta, hogy legyek a gyöngyvirága — szólt a leány egész ártatlanul. — Hát olyan rossz ez? — Oh apám, hogy lehetnék én gyöngyvirág, mikor éh Lidi vagyok? — Az már igaz, — mosolygott az erdőkerülő. — Szorosan véve gyöngyvirág nem lehetsz. *— Azt is kérdezte, tudnám-e szeretni? — És te mindjárt elfutottál? — Elfutottam, mert olyan különös szemekkel nézett rám. Hát hiszen szeretek én mindenkit és mindent, ami körülöttem van. Szeretem az erdőt, benne a dalos madarakat, a szelíd szemű őzikét és a büszke szarvast. De még eddig egy se nézett rám oly különös szemekkel, mint ő. — No jer csak, kis bohó. Nem kell mindjárt úgy megijedni. Lám, György szeret téged, azért néz rád úgy. A leány elpirult és világért rá nem lehetett volna venni, hogy visszatérjen Györgyhöz. Mikor később magukra maradtak, Dobos János fel akarta használni az alkalmat, hogy Lidinek oktatást adjon. — Gyermekem, — szólt a leányt maga mellé vonva a lócára. — Hallgasd meg, amit mondani akarok. Nézz ide a fejemre. Már jól megfehéredett . . . nemsokára itt lesz az idő, melyben a jó Isten engemet is magához szólít, mint ahogy több év előtt magához vette anyádat. — De miért nem adja vissza, mikor úgy szerettük őt? — Ez már igaz. Ámde a halálból senki se térhet vissza az életbe. És most gondold el gyermekem, mi lenne belőled, ha én is hirtelenében meghalnék. Lidi ijedten nézett rá. — Lásd, gyermekem, — folytatta Dobos János, — erre is gondolni kell ám. És hidd el, nekem nem egy álmatlan éjszakát okozott már e gondolat. Mi lesz belőled nálam nélkül? Idegenbe kell menned, tán rossz emberek közé kerülsz, akik megrontanak téged . . . Lidi elsírta magát. Dobos János két kézre fogta fejecskéjét és keblére vonta. — Ne sírj, gyermekem. Nem azért mondtam ezt, hogy megrikassalak. De gondolni kell rá, mert egyszer mégis be fog következni. Éppen azért jó lenne férjhez menned. — Nem, nem, — szökött fel a leány. — De lásd, gyermekem, ezzel a gondolattal foglalkoznod kell; ha én is meghalok, akkor éppen senkid se lesz, aki gondodat viselje. Mégcsak meg se maradhatsz ebben a csendes házikóban. Helyembe jön egy másik erdőőr, aki bizony idegent nem tűr benne. Te aztán kezedbe veheted a koldusbotot s mehetsz idegenbe. Lidi zokogott. — Ne sírj, lányom. Végre minden lányon megeshetik, hogy férjhez kell mennie. Anyád is férjhez ment és a legtöbb nő, akiket ismerünk. Reád nézve is .legjobb lesz, ha te is ugyanazt teszed. — Oh én el nem hagylak téged, apám. — Nagyon szép tőled, lányom, de mint mondám, előbb-utóbb ennek be kell következnie. Én már nem egyszer gondolkoztam erről s lelkem mélyén aggodalmak keletkeztek, hogy mi lesz belőled, ha én meghalok. Nagyon bántott a gondolat, hogy földönfutóvá leszel. Mert az ilyen szegény leányt, mint te, a férfiak nem igen’ viszik. Mindegyikük csak arra néz, mennyi a hozománya? Neked pedig, kedves gyermekem, hozományod nincs. — Mi az apám? — Hozomány alatt azt értik, kedves gyermekem, hogy a leány, ha férjhez megy, sok pénzt vigyen magával. — De minek az, édes apám? — Hát arra való az, édes gyermekem, hogy a világban lehessen jól élni, mulatni, fényt űzni, cifrálkodni és költekezni. Némely férfinek arra is .való a pénz, hogy dorbézoljon és a kártyán eljátssza. — Én erről még soha se hallottam, apám. — Ebben igazad van, lányom. Itt nőttél fel ebben az erdei magányban, távol a világtól. Te hozzád az emberek rosszaságának hire el nem jutott. Téged a fenséges természet vesz körül, amely egyedül jó és igaz. Fűben, fában, yirágszálban, dalos madárban, te csak jót és szépet láttál. Jó vagy magad is, szemednek nézése megigézi az erdei vadakat, megállnak csodádra és a kezedből esznek. Az öregnek megcsuklott a szava, úgy elérzékenyedett. — Tudom, hogy a legszebb, a legboldogabb életkedvet hozna nekem, de . . . E szónál hirtelen abba hagyta. A lány kérdőleg nézett rá. — Mit akartál mondani, édesapám? — Azt kedves gyermekem, hogy a minap a kakuk nekem csak egyet szólt. — Hogy lehet az édesapám, mikor nekem mindig annyit szól, hogy nem győzöm olvasni. f- Neked lányom hosszú életet jósol, nekem azonban csak egyet szólt s ez azt jelenti, hogy még csak egyesztendőt élek, Lidi ijedten nézett rá. — Éppen azért gyermekem, gondoskodni kell lövődről. Ha nem lenne senki, aki téged feleségül kérne, akkor nagyon, de nagyon aggódnám. így azon(ban a mai napon egy nagy kő esett le a szivemről. Beszéltem Györggyel, aki egész komolyan kijelentette, hogy téged szeret és nőül is akar venni. Ezen szavaknál szünetet tartott és kutató pillantást vetett Lidire, ki lesütött szemekkel ült mellette, aztán azonban ,mintha szegyei te volna a dolgot, Hirtelen felszökött és elfutott. Dobos János hagyta. — Csak hadd gondolkozzék, — mormogta magában. — A bogár most már benne motoszkál a fejében, majdcsak megbarátkozik vele. Felemelkedve, ő is dolga után látott, önkéntelenül is felfohászkodván, midőn arra gondolt, hogy neki a kakuk csak egyet szólt. Eszerint neki már csak egy esztendeje volna hátra? Elborult arccal fogta fegyverét s folytatta körútját, melyet a Györggyel való találkozás miatt egy órára félbeszakított. Lidiké pedig igep furán és különösnek érezte ma-, gát. Úgy volt, mintha nem-is ő lenne ő. A madárkáknak elfelejtett magot szórni, az őzikék is hiába nézték őt messziről az ő nágy beszédes szemükkel. Váltig csak az az egy gondolat ismétlődött benne a legkülönfélébb változatokban, hogy neki férjhez kell mennie. Távozni kell ebből a csendes hajlékból, itt kell hagynia az erdőt az ő dalos madaraival. Szive szinte feljajdult e gondolatnál. És aki eddig versenyt dalolt a madarakkal, annak most nem hallották többé a szavát. A pintyőke csodálkozva nézett le az ágról és a kakuk is elhallgatott, mintha az egész környezet osztozott volna a leányka keservében. Neki férjhez kell mennie. így gondolkozott ő, az erdő szép virága. Bezzeg másként fogják fel a dolgot a mai század hiú lányai, akik még egy külön iskolát, egy külön tanfolyamot is végig járnának, amelyben a férjfogás művészetét tanulnák. Ezeket nem az szomoritja, hogy férjhez kell menniők, hanem inkább az, hogy kérők hiányában nem mehetnek férjhez. Ezeknél a papáknak nem kell rájuk parancsolniok, hogy férjhez kell menned, hanem mindannyian vállvetve, hol szépen, hol furfangosan csak azon vannak, hogy fogjanak valakit, aki vigye eladó lányukat. Másnap ismét jött György. Ezúttal is gyöngyvirágbokréta volt a kezében. A tegnapi nagyon tetszett Lidikének, ez okból ma ismét hozott egyet. Dobos János éppen otthon volt. De hol van Lidi? Körülnézvén, nem találták sehol. A kópé nyilván már messziről meglátta Györgyöt s elosont, A komornyik arca elborult. — No bánkódjál öcsém, — vigasztalta őt Dobos. — Nem szeret engem, — fakadt ki keserűen a fiatalember. — Jaj, öcsém Gyurka. Az ilyen lánynál nem megy az olyan könnyen. Beszéltem tegnap a fejével. Megmondtam ám neki, hogy te vagy a kérő és hogy férjhez kell mennie. Hej, ha láttad volna, hogy sirt. No de ez nem baj. Az ilyen leánynál ez nem is lehet másk | o. Úgy élt itt az erdőben, mint a dalos madár az ágon. A világot, embereket nem ismerte; érintetlen szive sejtelemmel sem bírt a szerelemről és férjhz menetelről. Most egyszerre feltártuk előtte az ismeretlen világot . . . talán meg is mozdult szivecskéjében valami és ez most már szégyenlőssé teszi őt. Hiszen ősanyánk Éva is akkor bujt el a paradicsomban, mikor már evett a tudás fájáról.. Azért csak légy türelemmel, jó Györgyöm, majdcsak megszelídül a kis vadgalamb. György erre csak bánatosan csóválgatta a fejét és eltávozott. Eközben történt, hogy Elemér egész váratlanul hazaérkezett. Egyrészt nagy volt az öröm, de másrészt szomorúság is volt amiatt, hogy a nagyságos ur súlyos betegségbe esett. György ezekben a nehéz napokban el se mozdulhatott urának ágya mellől. így történt, hogy az erdei lakban hiába várták őt. Az öreg Dobos János is elszomorodott, de azért világért nem tett volna szemrehányást lányának. Hiszen láthatta, hogy ő is szegényke, milyen szomorú. Kisirt szeméről látja, hogy titkon könnyeket ont és bánat sorvasztja szivét. Talán mégis szólni kellene Györgynek. Az erdőkerülő erre csak nagy nehezen tudta magát rászánni. Végre azonban mégis csak átlátta, hogy nem halaszthatja tovább. Lidiké napról-napra fogy. Valami i tkos bánata van, mely talán még sírba is viszi őt s igy rajta teljesedik be legelőbb a kakuk jóslása. Egy napon az öreg Dobos János csakugyan beállitott a kastélyba, ahol azt újságolták neki, hogy a nagyságos ur hazaérkezett ugyan, de súlyos betegen fekszik. György éjjel-nappal mellette van. Az orvos ur nagyon aggódik miatta. Dobos János eleget tudott. György tehát le van kötve, ez az egyedüli oka annak, hogy nem jöhet. De biztosan el fog jönni, ha egyszer jobban lesz a nagyságos ur. Hazatérve, csak ennyit mondott: — Voltam a kastélyban. Erre Lidiké szinte összerezzent. — A nagyságos ur hazaérkezett és súlyos beteg. György éjjel-nappal mellette van és nem szabadulhat, — folytatta Dobos. — De azt hiszem, hogy amint a nagyságos ur jobban lesz, ő ismét el fog jönni. Dobos úgy vette észre, mintha a leány megkönynyebbülve lélegzett volna fel. Egy reménysugár felderítette bánatos arcát. s 17. FEJEZET Egy boldog rnátkapár Lidi csakugyan nyugodtabb lett; legalább azt tapasztalta nevelő atyja, hogy többé nem vonul félre, hogy titkon kisírja magát. Madarainak ismét eledelt szór, kedenc őzikéit is eteti, csak a hangját nem hallotta többé senki. Vidám dalát nem kapkodja el a szellő s a házikó mellett levő kis virágos kertet énekszóval nem gyomlálja többé. De azért remél. Szeme mindennap arra irányul, ahonnét György jönni szokott s a két gyöngyvirág csokrot még most is féltő gonddal őrzi. Egyszer aztán csakugyan jött György. Alighogy nyalka alakját megpillantotta Lidi, mindjárt be is futott a szobába, s dobogó keblére szorítva kezét, levegő után kapkodott. Magának Györgynek is nem csekély aggodalom lappangott szivében. Az egész utón váltig azon gondolkozott, hogy ugyan minő fogadtatásra fog találni. Hátha rosszra? Többször azon a ponton állott, hogy visszafordul, sőt egyszer meg is tette ezt, de aztán megint csak megváltoztatta szándékát s neki indult. — Meggyőződést akarok magamnak szerezni egész biztosan, — mormogta magában. — És ha most is úgy elrejtőzik előlem, mint a minap, akkor többé még a tájékára sem jövök ennek az erdőnek. Pedig dehogy nem jön. Ahova valaki vonzódik s amiben a szív érdekelve van, nem lehet attól magát oly könnyen elszakítani. Végre elérte a kunyhót. Lidi már összeszedte magát s megjelent a küszöbön. Arca halvány volt, köble hullámzott a belső felindulástól, szemét a világért nem merte volna felemelni. György megdöbbenve nézett rá. Ez már nem az egykori vidám gondtalan gyermek. Arcáról mindjárt az első tekintetre leolvasta, hogy szenved s ő maga is összefacsarodni érezte szivét. Egy percig némán nézett rá. — Lidi, — kérdezte, — beteg vagy? (Folytatjuk) 7. OLDAL A hét legjobb vicce Egy kutya bemegy egy párisi bárba és Martinit rendel. Megissza, fizet és kifelé indul. A kiszolgáló döbbentén néz utána és a többi vendéghez fordulva ezt mondja: — Nahát, ez -az első eset, hogy egy kutya italt rendelt nálam. A kutya a szavak hallatára megáll és visszaszól: — Amig ilyen komisz italt mér, ilyen áron, ne is számítson még egyre. hazalátogatok MENEDÉKJOGA (EEC). — A régi menekültek igen kevés érdeklődést mutatnak a budapesti kormány állampolgársági és útiokmány rendelete iránt. Úgy vélik, hogy akik felülnek a csalogatásnak és “konzuli útlevelet” kérnek és kapnak, előnytelenebb helyzetbe kerülnek, mint amilyenben ezideig voltak. Kiteszik magukat annak, hogy menedékjogukat a befogadó ország bevonja, sőt még tartózkodási, engedélyt sem kapnak. Nem is beszélve arról, hogy egy magyar “konzuli útlevéllel” utazni Nyugateurópáhnn — még a genfi egyezmény alapján kiállított utiokmánnyal szemben is — nagyfokú korlátozást jelentene. Franciaországi menekültekkel történt meg a következő eset: a “Magyarok Világszövetsége” meghívására társasutazást rendeztek, a résztvevők zöme nem menekült, hanem rég kivándorolt magyar volt. Néhány 1956-os menekült is érdeklődött hogy garantálják-e a visszatérést. A válasz kedvező volt: “Aki a láttamozási megkapta, mehet és vissza is. térhet.” Többen nem hittek ennek, de néhányan elutaztak mégis. Ezeket visszatérésükkor a francia határon figyelmeztették, hogy ideiglenesen engedélyezik ugyan beutazásukat, de a párisi magyar követségtől szerezzenek útlevelet s annak alapján tartózkodási engedélyt, mert politikai menedékjogukat elveszítették. Egi férjei válasszon« aki egy hazái akar TORONTO, Ont. — A kanadai bevándorlási minisztérium deportáltatja Heike Kucke 22 éves német származású klub énekesnőt, annak dacára, hogy egy torontoi zenészhez ment férjhez. A csinos énekesnő a múlt évben érkezett Kanadába azzal, hogy valakihez férjhez fog menni. A valaki helyett azonban egy másik valakit választott maginak és igy a bevándorlási törvényt megszegte. Miután az eredetileg tervezett esküvő nem történt meg a hatóságok értesítették, hogy a látogatási vizumot nem hosszabbítják meg és vissza kell térnie Németországba. A kanadai polgárhoz férjhez ment énekesnő megfellebezi a döntést és amennyiben azt elutasítják, úgy csak Fairclough bevándorlásügyi miniszter jószivére számíthat az uj pár. Ä Jó FASZTOH
